Az elmúlt két hétben annyira besokalltunk a dominikai tömegközlekedéstől, hogy inkább autót bérlünk Santiago de los Caballerosban, az ország második legnagyobb városában. Santiago annyira érdektelen turista szemmel, hogy tényleg ez a legjobb, amit az ember itt tehet. Ezután megindulunk a hegyvidék felé, remélvén, látunk valami szépet, de a dominikai hegyvidéki falvak még annyira sem izgalmasok, mint voltak a partvidékiek. Ja, és errefelé a munkásszállókat felváltják a bordélyházak, mindannyiunk legnagyobb örömére.
Santiago de los Caballeros, bár az ország második legnagyobb városa, semmi érdekessel nem szolgál a turistáknak. Hotel se nagyon van, igen nehezen találunk bármiféle szállást megfizethető áron. Végül egy apartmant sikerül kivennünk két éjszakára 110 dollárért, aminél többet eddig sehol nem fizettünk az országban. Csak azért maradunk két éjszakát, hogy kibéreljünk egy kocsit. Annyira besokalltunk a dominikai tömegközlekedéstől, hogy úgy döntöttünk, az ország északi partvidékét saját autóval járjuk majd körbe. Semmivel nem kerül majd többe, mint a tömegközlekedés, és nem kell naponta többször befeszülni a tahó és gőgös sofőrök miatt.
Persze, ha már itt járunk, azért körbejárjuk a várost. Szemben Santo Domingóval Santiagóban minimális emléke sincs a koloniális időknek, pedig Kolumbusz Kristóf katonái előbb alapították, mint a későbbi fővárost. A mai város helyén már 1495-ben település állt, de azt a 16. században két földrengés is érte, így végül az egész várost valamivel odébb, a Rio Yaque del Norte partján építették fel. A 17. században a spanyol korona erődöt emeltetett a folyó partján, ami védte a gyarmatosítókat a taino indiánok agresszív támadásaitól, de egyéb szerepe nem lévén nem fejlesztették, s így a város sem fejlődött.
Az erődbe nem jutunk be, mert azt a rendőrség bitorolja
A függetlenségi háborúk után emelkedett fel Santiago szerepe, mivel a város lett a mezőgazdaság, majd később a feldolgozóipar központja. Az addig mindössze 2000 fős kolónia lakossága hirtelen megtízszereződött, a földosztások után pedig tovább bővült. A nagy bumm a 20. század elején kezdődött, amikor európaiak és japánok is földhöz jutottak, ők hozták létre az első feldolgozóipari telepeket.
A 770 ezer lakosú város ma az ország második legfontosabb gazdasági központja, az ország GDP-jének harmadát termeli meg. Az élelmiszeripar továbbra is erős, de a 21. századtól kezdve Santiago lett a Karib-térség telekommunikációs központja is. Ez utóbbi hozta el a város életében a második nagy bummot, aminek köszönhetően az elmúlt 50 évben újra megtízszereződött a lakosság. Talán pont emiatt néz ki úgy a város, ahogy. A hirtelen népességnövekedés soha nem jó a várostervezőknek, mert a lakhatási válság felülírja a műemlékvédelmet. Santiagóban elvétve látni történelmi épületeket, többségüket lebontották és a kor szellemében újjáépítették, aminek köszönhetően a belváros egy vállalhatatlan betonrengeteggé vált.
Santiago de los Caballeros katedrálisa
Az erődben ma a rendőrség székel, ezért nem látogatható. Amúgy a Parque Colón környéke jelenti az egykori középréteg lakóövezetét, de ez a része a városnak ugyanúgy gettósodott, ahogy a főtérnek számító Parque Duarte is. Ez az egyetlen hely Dominikán, ahol nem érzem magunkat biztonságban, ezért nem is töltünk itt sok időt.
A Parque Duarte nem tűnik biztonságosnak
A Calle del Sol lehetne a sétálóutca, de annyira lepukkant a trópusi klímától rohadó '70-es évekbeli betonkockáktól, hogy itt is menekülőre fogjuk.
Nem vicc, ez az utca jelenti a város szívét
A város egyetlen turisztikailag értelmezhető pontja a Hősök emlékműve. A gigantikus torony teljesen elkülönül a várostól, abszolút tájidegen, de legalább valami, ami miatt érdemes volt megállni ebben a városban. No meg persze azért, mert itt tudunk autót bérelni.
A Hősök emlékműve ha nem is szép, de legalább impozáns
A neten találok egy világvégi helyet, ahol napi 40 dollárért lehet kocsit bérelni. Taxival gurulunk ki a Villa Hortensia névre hallgató külvárosi negyedbe, ahol szörnyű földutakon vergődünk egy fekete vászonnal körbetekert telek felé. Itt működik az ún. Seguricar telephelye, ami rosszabbul néz ki, mint egy falusi autószerelő udvara. A tulaj és a testvére várnak ránk, s bár hivatalosnak tűnő papírokat töltetnek ki velünk, nehéz elképzelni, hogy a bérlés legálisan zajlik. Nem gond, a tízéves Honda CRV értékesebb, mint a depozitért kért 300 dollár, amit persze készpénzben kell odaadjak. Miután minden papírt kitöltöttünk és kezet ráztunk, beülök a kocsiba, ami nem indul. A tulaj és a testvére azonnal kalapácsot fognak és negyed óra alatt működővé varázsolják a motort. Azon kérdésemre, hogy mi van, ha ez legközelebb is előfordul, azt mondják, nem fog. Megnyugszom. A Belize-i autóbérlésünk után semmin nem lepődöm meg, ahhoz képest ez a kocsi tényleg luxus kategória.
Igényes váróterem és nehezen induló autó: jó lesz!
A kocsi tankja teljesen üres, szerencse, hogy a város kivezető útján lévő benzinkútig csak gurulni kell. Biztosra mentünk, kicsekkoltunk a szállóból és teljes menetfelszereléssel érkeztünk a bérbeadóhoz, így tankolás után azonnal átkapcsolhatunk easy drive üzemmódba.
A mai etap nem tűnik hosszúnak. A cél az Armando Bermúdez Nemzeti Park bejáratánál található Matagrande, ami mindössze 55 kilométerre van Santiagotól. Az ám, csak nem készülök a vállalhatatlan útviszonyokra, no meg arra, hogy nem minden úgy van arrafelé, ahogy azt a google maps mutatja.
San José de Matas felé haladva egészen tetszetős a táj, sok helyen megállunk fotózni. Pedregalnál kanyarodunk le az amúgy egészen jó minőségű aszfaltútról, hogy megkezdődjön egy két és fél órás kanossza az eddigi legrosszabb és leglassabb dominikai úton. A gyerekülést Dominikán nem ismervén gyerekeink röpködnek a hátsóülésen, amit először élveznek, de kis idő múltán kezdik magukat kényelmetlenül érezni.
Santiago után egész tetszetős a táj
Az első megállónkat Aguas Calientesnél tartjuk. A Rio Bao partján van egy termálfürdő, ami zárva tart, de a biztonsági őr mutat egy helyet, ahol szabadon megmártózhatunk a hőforrásban. Köszönjük az útbaigazítást, de rálelvén a helyre nem támad kedvünk átöltözni.
Komoly termálfürdő van Aguas Calientesnél
Las Placetas a környék egyetlen településformát öntő faluja. Itt ebédelünk egy helyi kifőzdében az éttermet üzemeltető család legnagyobb megdöbbenésére. A rizses csirke falatozása közben legalább húsz szempár figyel minket; itt se sűrűn jár turista.
Las Placetasban keresünk valami harapnivalót
Matagrande felé még beugrunk Jamamu faluba. Elképesztően nagy erre a szegénység, a Constanza környéki haiti sufnik is különbek voltak az itteni házaknál.
Jamamu faluja abszolút világvége hely
Matagrande sem néz ki jobban. A falu egyetlen boltjában bekéredzkedik a kocsinkba egy helyi fickó, hogy vigyük már őt fel a házához, ne kelljen gyalogolnia, cserébe megmutatja, hol található a nemzeti park menedékháza, ahol van esély megaludnunk. Az út egészen elképesztő állapotban van, szegény Hondát már az első napon sikerül megtúráztatnunk.
Az Armando Bermúdez Nemzeti Parkban lehetne mit csinálni, csak nem két aprónéppel
A menedékház egy hangulatos erdő közepén fekszik. Nincs benne ágy, csak sátrazni lehet, így elválik, nem itt fogunk éjszakázni. De akkor hol? A kocsinkba beülő fickó szerint sehol, mert a legközelebbi szálláshely San José de Matasban található, ott, ahonnan nagyjából három órával ezelőtt lekanyarodtunk az útról. Csodás!
Matagrandéban sem fogunk megaludni
Barátunkat kitesszük a házánál, mi pedig megindulunk San José irányába. Ajánlására Rincón de Piedras felé kanyarodunk, mert úgy egy fél órával rövidebb az út, de így is ránksötétedik, mire befutunk a faluba. A gyerekek éhesek, ezért beülünk enni egy quesadillát a Los Samanes étterembe, ami a google maps szerint hotelként is funkcionál. A kaját kirendeljük, de a szobát nem vesszük ki, mert az egy elképesztően ocsmány dugófészek. Oké, de akkor hol lehet itt megaludni???
A pincér azt ajánlja, menjünk vissza Pedregalba, ott vannak cabañák, amik kivehetők éjszakára is. A cabaña Közép-Amerika országaiban a lodzs és a hostel között lévő természetközeli szálláshely, így nagy reményekkel ülünk vissza a kocsiba. Nos, Dominikán nem ezt jelenti a szó, hanem privátszférás szerelemmotelt. A gyerekek imádják, hogy a Cabañas Espinal alagsori szobájában rózsaszín fények és hatalmas zuhanyzó fogad minket. A flat screen TV-t inkább akkor kapcsolom be mesecsatornát keresve, mikor fürdenek, nehogy meglepetéssel induljon a műsor. Gyerekcsatornát nem találva inkább kihúzom a TV-t a konnektorból, nem működik, elromlott.
Hosszú nap volt, itt az ideje az alvásnak...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
