A Roraima minden túrázónak álma, de csak igen kevesen jutnak fel a tetejére. No, nem azért, mert olyan nehéz lenne, hanem azért, mert a venezuelai belpolitikai helyzet nem teszi vonzóvá az európai turistáknak az országban való utazgatást. Mi is tíz év után tértünk vissza a Roraimához, ami köszöni szépen, jól van. Sőt, soha ennyi túrázót nem látott még, mint napjainkban. Hogy miért? Az kiderül a bejegyzésből.
A túráról korábban sokszor beszámoltunk, ezért ezúttal képes blog formájában írok róla.
San Franciscóban a bungalóink előtt tartották a törzsfőnök beiktatási ceremóniáját. Hajnali 5-ig bömbölt a zene, így nagyjából alvás nélkül indulunk neki a Roraimának.
Nehezen szedjük össze Omart és a hordárokat, valamint Pelón is késve fut be, de végül csak megérkezünk Paraitepuiba, a Roraima trek kiindulópontjához.
Az elején gyors tempót diktálunk, hogy behozzuk a beiktatási ceremónia miatt összeszedett hátrányt, de a meleg miatt gyorsabban fáradunk, mint azt előre gondoltuk volna.
Omar édesapja is a segítségünkre van, épp megpihen a Kukenán (balra) és a Roraima előtt.
A Rio Kukenán felé közeledve egyre közelebb kerülünk a folyó névadó táblahegyéhez. A Kukenán tetején még nem jártam soha, bár nagyon vágyom rá.
A Rio Kukenánon való átkelés nem könnyű feladat, mert a kövek iszonyatosan csúsznak.
Útban a Rio Tek felé a Kukenán a legszebb arcát mutatja.
Az éjszakát a Campamento Militarnal töltjük, nagyjából hat óra gyaloglás végén.
Innen másfél óra gyaloglás a Campamento Base, ahol fantasztikus az élőlvilág. Ő itt egy tijereta, vagyis villásfarkú tirannusz.
Ő itt egy posgásbegyű szporofila.
Belebotlunk egy barna liánkígyóba is. Szerencsére emberre nem veszélyes.
A Campamento Base után megkezdődik a köderdei kaland. Rengeteg a meredek szakasz, ahol pedig sík a terület, ott összegyűlik a víz.
A túraútvonal a táblahegy ledőlt és víz által lekoptatott oszlopai mentén halad.
Vera, Zsuzsi és Gábor küzdenek az elemekkel a Paso de las Lágrimas szikláin.
A Roraima tetejére felérvén táborhely után kell nézzen a csapat. A miénkhez át kell keljünk egy lagúnán, de mostanra mindegy, mert mindenünk átázott. A képen egy brazil csapat tagjai láthatók, akiket megelőztünk, így nekik másik táborhelyet kellett keresniük.
Íme a táborhelyünk. A sátraink és hálózsákjaink is eláztak, így vizesen feküdtünk le aludni. Szerencsére másnap reggel mindent meg tudunk szárítani, de ezzel elbuktuk a Laguna Gladyst. A táborhelyváltást nem ússzuk meg így sem, mert a rengeteg brazil turista miatt előre kiosztják, hogy melyik csapat hol verhet tábort.
A szárítkozás után rövid, ötórás túrára indulunk a Roraima déli falához. Közben ehhez hasonló lagúnákat érintünk.
Bár Venezuela - érthető okok miatt - ma a legkevésbé turistás ország a kontinensen, ez nem vonatkozik a Roraimára. Brazíliában pár éve futott egy szappanopera, amiben a gazdagok a Roraimára jártak helikopterrel piknikezni, azóta mindenki a tepui tetejére vágyik. Naponta 140 embert engednek fel a hegyre, a helyek hónapokra előre betelnek. Az egyhetes túránk során egy bolgár turistát leszámítva csak brazilokkal találkoztunk.
Zsuzsi a kilencedik útján jutott el velünk a Roraimára. Nem úgy tűnik, mint akinek tériszonya lenne.
A Roraima tetején kevés gerinces tud megélni, ezek közül az egyik a nem olyan régen azonosított csillagfényű gyík.
A cél a La Ventana elérése volt, de a köd miatt a kilátás elmaradt.
A felhők alatt bújik meg a Kukenán tepui. Korábbi túráinkon innen fantsztikus fényképeket készítettünk.
Vera volt olyan bátor, hogy megmártózzon a Jacuzzi mindössze 6 fokos vizében.
Visszaérvén át kellett költözzünk egy másik táborhelyre, ami egyébként hangulatosabb, mint az előző volt. Délután ormányosmedvék tették tiszteletüket a sátrak között.
Naplementére megindulunk a Roraima legmagasabb pontja felé.
A rengeteg víz miatt nehezen találok ösvényt az Autónak nevezett kilátóponthoz, de kevés mocsárjárás után rátalálok a hegytetőre vezető ösvényre.
Juci, aki csípőcsonttöréssel vállalta be a túrát, élvezi a kilátást az Autóról.
Másnap reggel csodálatos napra ébredünk, így nekivágunk a brazil-guayanai-venezuelai hármashatárnak.
Olyan, mintha vulkanikus lenne a Roraima felszíne, de nem az. Ezek a kövek több mint 2 milliárd évesek, s bár a táblahegyek magja gránitos, a felszínen homokkövek láthatók.
A csapat bátrabb tagjaival felmásztunk az egyik ikonikus sziklára, ahonnan ez a kilátás tárul az ember szeme elé.
Az El Fosso névre hallgató beszakadás az egyik legizgalmasabb pontja a Roraimának.
Juci az El Fossóhoz érve belázasodott, így ő Omar 13 éves fiával megindul vissza a táborhoz, mi pedig folytatjuk utunkat a hármashatárhoz.
Zsuzsi útban a Punto Tripléhez.
Virág, Gabesz, Vera és Zsuzsi a Venezuela-Guayana-Brazília hármashatárnál.
A brazil oldalon leereszkedünk a Kristályok völgyébe, ahol ilyen táj fogad minket.
A völgy ehhez hasonló hegyikristályokkal van tele. Tilos a kövek levitele a hegyről!
Visszafelé kicsit komplikáltabb a terep, de a csapat szerencsére megoldja.
Másnap délelőtt megindulunk lefelé a Roraimáról. Esőben és ködben kell leereszkedjünk a Paso de las Lágrimason, ami soha nem könnyű. A kép előterében pózoló Verának a kép elkészítése után két másodperccel sikerül is egy irtózatos pofáraesést bemutatnia, de szerencsére két szikla közé esik, így nem sérül meg.
Lejjebb szerencsére alábbhagy az eső, de sziklák csúsznak, a földes részek pedig sártengerré válnak.
A Campo Base felé közeledvén teljesen kitisztul az idő, így szemünk elé tárul a Roraima lélegzetelállító fala.
Gáborunk élvezi a kilátást.
A foltos erdei vipera a Roraima legmérgesebb kígyója. A marása után állítólag amputálni kell a végtagot.
Sátorállítás az alaptáborban. Ilyen panoráma mellett bármikor!
A hatodik nap pihentető. Alig négy óra gyaloglás után érkezünk meg a Rio Tek táborhelyhez, ahol fürdőzünk a képen látható folyóban, valamint felvásároljuk a tábort üzemeltető pemón család minden sörét.
Íme az étkezőnk, háttérben a Kukenán tepuival.
Ilyen panorámával csak itt van sátorhely.
Endre és Juci távolodik a Roraimától. Jövőre vissztérünk!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
