Visszatérünk Kolumbiába, ahol összefutunk rég látott barátainkkal, Moncsival és Alexszel, valamint megismerkedünk a frissen Bogotába költözött magyarokkal. A hétvégét a Caratole-vízesés felkutatásával töltjük. Jól kezdődik két hónapos kolumbiai utazásunk.
Véget ért a Guatemala túra, így itt az ideje visszatérni kedvenc országunkba, Kolumbiába. Kevés zseniálisabb dolog van annál a Földön, mint Kolumbiában utazgatni, mivel bármerre is jár az ember, biztosan felfedez valami zseniálisat, valami egyedülállót. Két éve másfél, tavaly pedig négy és fél hónapot töltöttünk itt, de egészen biztos, hogy tartogat még számunkra több évnyi utazást ez az ország.
Tíz évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit az ország a turisták előtt, ekkor jelölte ki az állam a biztonságosan látogatható városokat és falvakat. Mára ezeken a helyeken tonna szám járnak-kelnek a hátizsákosok, 99 %-uk azonban le nem lépne a kitaposott ösvényről. Mióta az országban hivatalosan is béke van, a helyzet sokat romlott. Korábban csak Cartagena, Tayrona, Medellín és Salento volt tele turistákkal, de az elmúlt két évben San Agustínt, Popayánt és Caño Cristalest is elárasztották. Szerencsére mi ezeken a helyszeíneken már rég túl vagyunk, 2015 óta pedig tudjuk, hogy Kolumbia legszebb látnivalói messze esnek az állam által promotált desztinációktól, többségükről sem magyarul, sem angolul, sem spanyolul nem publikáltak még semmit. A következő két hónapban Tolimát, Nariñót és Metát szeretnénk alaposabban bejárni, hátha hasonló élményekben lesz részünk, mint volt két éve Nabusimakéban, a Los Llanoson vagy Monguí környékén.
Eri a túrák miatt jó ideje nem utazott velem, de Kolumbiát nem hagyná ki semmi pénzért. Moncsi és Alex, a két 2013-ban Kolumbiába költözött magyar - akikkel mostanra sikerült baráti kapcsolatot kialakítani - azonnal meginvitálnak magukhoz, sőt, érkezésünkkor Bogotában összecsődül a teljes magyar kolónia. Nincsenek sokan, max. húszan élhetnek a fővárosban, de mindig vannak új arcok a csapatban. Egy étteremben gyűlünk össze a Zona Rosában, ahol megismerkedünk Nikivel, a kolumbiai kereskedőház egyik üzemeltetőjével, valamint az ecuadori nagykövet asszonnyal is, akivel még pertut is sikerül innunk. Érdekes, hogy a Kolumbiában élő magyarok többsége nő. Alex kivételével eddig csak egyetlen itt élő magyar sráccal találkoztunk, azóta ha jól tudom, már el is költözött az országból. A lányok többsége Nyugat-Európában ismerkedett meg a kolumbiai párjával. Általában egyazon cégnél dolgoztak, majd a jobb élet reményében Bogotába költöztek. Bizony, a jobb élet reményében. Az van, hogyha beszélsz angolul és van Európában szerzett szakmai tapasztalatod, akkor Kolumbiában úgy kitömnek pénzzel, hogy a vasárnapi ebédkor csak azon kell törd a fejed, hogy 23 éves Zacapa vagy 30 éves Medellín legyen-e az aperitif.
- Londonban dolgoztam egy alkoholokat importáló és exportáló multinál, mikor megismerkedtem a mostani párommal - meséli az egyik lány az asztalnál ülve - Nem terveztem, hogy elhagyom Angliát, de aztán a vállalat felajánlott egy bogotái állást dupla fizetésért. Európában sem volt okom panaszra, de itt sokkal magasabb életszínvonalat engedhetünk meg magunknak.
- És hogy tetszik Kolumbia?
- Nagyon. Ez az ország egy csoda.
Osztom a lány véleményét, pont ezért jöttünk mi is vissza. Az éjszaka sikerül egész szépen elhajolnunk, utcán rumozunk, majd Niki egyik ismerősének a bárjában kötünk ki, ahol hajnali 3-ig megy a dajdaj.
Másnap délután Moncsiék összeszednek minket a Portal 80-nál, és elvisznek minket magukhoz San Franciscóba. Két kutyájuk, Denisz és Hermész farokcsóválva fogadnak minket, pedig jó egy éve, hogy nem találkoztunk. Este lebandukolunk a faluba, ahol éppen most tartják az éves lovas felvonulást. Ilyenkor campesinók és rancherók százai lepik el az utcákat fényesre csutakolt lovakkal, úgy páváskodnak, mint BMW-s ficsúr a pesti éjszakában. Természetesen a többség elég részeg ahhoz, hogy ne érezzen veszélyesnek egy vágtát a szűk utcákon. Mielőtt bajunk esne, bemenekülünk egy empanadáshoz lulólevet inni. Már csak ezért az italért érdemes volt ennyit repülni.
La Vega után zseniális a táj
Tegnap elég keményen odatettük magunkat Alexszal, úgyhogy korán visszatérünk a házukba, már csak azért is, mert másnapra kirándulást tervezünk. Alexék bár Kolumbiában élnek, az üzlet miatt kevés idejük van utazgatni, így nekik sem nyűg a hétvégi kiruccanás. Tavaly az El Escobo-vízesést kerestük fel, most a Caratole a cél, az egyetlen gond csak az, hogy a 4x4-es terepjárójukat lecserélték egy olcsóbban fenntartható Volkswagen Jettára, amivel nem tudjuk, elérhető-e a zuhatag.
La Vegánál egy szörnyen kátyús mellékútra hajtunk fel, ami szemkápráztatóan zöld hegyek között tekereg. Egy El Limonal nevű veredánál tartjuk az első megállónkat, ahol Alex keres egy kocsmát, és meghív minket egy sörre. Az ivó tuladonosának nem kicsit kerekedik el a szeme, jó eséllyel még soha nem állt meg a kantinjánál külföldi, most pedig azonnal négy is. Mondanom sem kell, El Limonal fantasztikus helyen fekszik, ahogy általában az összes település Kolumbia ezen részén.
El Limonal egy tök átlagos kolumbiai vereda
A sör után visszaszállunk a kocsiba, és a közeli Sasaima felé vesszük az irányt. Az út hátralévő része sem jobb, de legalább nincs rajta forgalom, nem úgy, mint a Sasaimát Villetával összekötő országúton, amin őrült módon hajtanak a nyergesvontatók. Alex már megszokta a kolumbiaiak vezetési stílusát, nekem valószínűleg soha nem fog sikerülni. Egyszer azért megnéznék egy kolumbiai kamion vs. guatemalai csirkebusz párharcot.
Sasaima főtere
Sasaima faluja pont olyan apró, mint San Francisco, ahol Moncsiék élnek. A főtér itt is roppant kellemes, vasárnap lévén tömve van emberrel. Eszünk egy fagyit, majd elindulunk a Chimbe névre hallgató caserióhoz, ami a legközelebb fekszik a Caratole-vízeséshez. Tíz perc elteltével Alex már bánja, hogy nekiindultunk, mert a szegény Jetta alját másodpercenként veri oda a földúttá szelídült sztráda kiálló szikláihoz. A GPS nem mutat utat, jobb híján a helyi földműveseknél próbálunk érdeklődni, hogy egyáltalán jó irányba haladunk-e. Mindenki bőszen bólogat, így nem aggódjuk szét magunkat, már csak azért sem, mert a táj ismét fenomenális.
Ezért a tájért imádjuk annyira Kolumbiát
Fél óra vánszorgás után végre feltűnik a zuhatag. A kocsit egy öreg házikó oldalában tudjuk leparkolni, mely házikóban egy idős pár éldegél. A férfi tolószékben ücsörög, nem tud beszélni, az asszony a konyhában sertepertél.
A háttérben feltűnik a Caratole-vízesés
- Ó, hát az ösvény évek óta le van zárva, mert a szomszéd nem szereti, ha idegenek mászkálnak a földjén - riogat minket a néni.
- Ne csinálja! Tudja milyen messziről jöttünk ezért a vízesésért? Egészen Magyarországról - győzködjük az öreglányt.
A néni kajánul összenéz velem, majd int a fejével, hogy kövessük. Elvisz minket a kert végébe, ahol áll egy nagy szikla.
Alex és Eri küzdenek az elemekkel
- Másszanak át a sziklán, lépjenek át a szögesdróton, aztán vágják át magukat a kávéföldön. A háznál forduljanak balra, és kövessék az ösvényt egész a vízesésig - igazít minket útba.
Moncsin csak sportcipő van, így ő a háznál marad, mi pedig Alexszel belógunk a szomszéd birtokára. Az ösvény nem egyszerűen elhanyagolt, valójában nem létezik. Én előre megyek, hogy törjem az utat, Alex és Eri pedig összekapaszkodva próbálnak leereszkedni a kávécserjék között. Fél óra izzadás után megérkezünk a Caratole-vízeséshez, aminél nem egy szebbet láttunk már Kolumbiában.
Én a Caratole-vízesés lábánál
Olyannyira kiszáradunk a mászástól, hogy visszaérve a nénitől kell vegyünk egy-egy üveg sört. Elmeséli, hogy a tolószékes férjével milyen nehéz az életük ennyire elzárva a külvilágtól, de szerencsére a gyermekeik, akik Bogotában élnek, sűrűn látogatják őket.
Alex szomjas
- Ne Chimbének, hanem Guayabalnak menjenek vissza. Arrafelé sokkal jobb az út, és közelebb is van - bocsát minket utunkra.
Igaza van. Bár a GPS ezt az utat sem ismeri, de legalább sokkal könnyebben járható, mint amin jöttünk.
Guayabal faluja
A főutat negyed óra alatt elérjük. Tavaly már végigbuszoztunk rajta, mikor rátaláltunk San Juan de Rio Secóra, és Kolumbia egyik legszebb völgyére. Facatativában még beülünk egy csirkézőbe vacsorázni, majd visszautókázunk San Franciscóba. Szép kirándulással indítottuk két hónapos kolumbiai utazásunkat...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
