Otavalo nem szép és nem is kimondottan izgalmas város, a környéke azonban annál látványosabb. A következő napokban három túrát szeretnék tenni akklimatizáció céljából, ezek közül az első Észak-Ecuador talán legnépszerűbb desztinációja, a Cuicocha-lagúna. Fantasztikus táj, hihetetlen színek és zseniális élővilág fogad, ráadásul Cotacachi is elnyeri a tetszésemet. Szép nap volt.
A buszpályaudvar szerencsére közel van a belvároshoz, így könnyed tízperces séta és egy gyors caldo elfogyasztása után már fent is ülök egy Quirogába tartó buszon. Az út mindössze negyed óráig tart. A sofőr kirak Quiroga taxiállomásán, ahol pattanok is be egy kocsiba, ami a lagúnához visz. Öt dollár a menetdíj.
A krátertó keleti pereméről ez a kilátás fogadja a túrázót
A 3246 méter magasan fekvő Cuicocha-lagúnát állítólag négy-öt óra alatt lehet körbesétálni, így azt remélem, kora délután marad még időm Quirogára és Cotacachi városára is. Az óra járásával ellentétes irányba indulok, így korán letudom a túra egyetlen kaptatóját, ami kb. húsz perc séta után kezdődik. Bár jó másfél éve nem voltam magashegyi környezetben (a pár héttel ezelőtti Irazú-vulkánt nem venném magashegyi túrának), azért arra nem számítok, hogy megérzem az emelkedőt. Utoljára pont Ecuadorban, a Rucu Pichincha esztelen megmászása után jött ki rajtam a magashegyi betegség, de akkor 4700 méterre kellett felmennem IV+ nehézségű falakon mindenféle biztosítás nélkül, nem pedig 3500 méterre. A tényen azonban nem változtat: úgy kapkodom a levegőt az első kaptató után, mint egy másnapos busa a szákban. Ez az állapot egész az emelkedő tetejéig kitart, így egy kicsit összerezzenek: hogy lesz ebből Cotopaxi?
Kilátás Otavalóra és a felhőbe burkolódzó Imbabura-vulkánra
Amúgy az időjárás nagyon kegyes. Gyönyörű, napsütéses idő van, így a magasság ellenére nem kell kabát. Persze tudom, ez nem lesz egész nap így, mert délutánra jellemzően ködbe borul a tó. Éppen emiatt, mikor felérek 3500 méterre, begyújtom a rakétákat, és gyors léptekben haladok a tó északi pontja felé, nehogy lemaradjak a legszebb látványról. A mostani szakasz sem rossz, de a keleti peremről nem látni be az egész tavat, míg északról igen.
Az északi kilátóhoz közeledve felsejlik a Yerovi- és a Teodoro Wolf-sziget
Közben persze azárt adok magamnak időt az élővilág megfigyelésére is. Látok számtalan gyíkot és madarat, de a legnagyobb élményt egy tüzeshasú hegyitangara jelenti, ami ritkán mutatja meg magát az embereknek.
Az élővilág is nagyon látványos a tó körül
Másfél óra alatt érem el az északi kilátót, szerencsére még jó időben. A kilátás fantasztikus, de a Cotacachi-vulkán mögül vészjóslóan kezdenek alászállni a felhők. Nem lassítok, próbálok igyekezni, nehogy utolérjen egy jófajta andoki zápor.
Itt még napos az idő, de húsz perc múlva megérkeznek a felhők
A bekúszó felhőknek köszönhetően megváltozik a tó színe. A ragyogó kékből szürkéssé válik a víz, a szűrt fénynek hála viszont kizöldül a táj. Az utolsó fél órában olyan gyorsan váltogatja a színét a Cuicocha, mint egy kaméleon. Pedig a tónak nem a kaméleonokhoz, hanem a tengerimalacokhoz van inkább köze (Cuicocha azt jelenti: Tengerimalac-lagúna).
Ha beborul az ég, a Cuicocha színe megváltozik
A Cuicocha 3100 éve látta meg a napvilágot egy vulkánkitörés nyomán, ami húsz centi vastagságú hamut szórt a tájra. A vulkán magmakürtője elzáródott, a piroklasztár pedig elsáncolta a krátert, ami így lefolyástalanná vált. A tó felszínalatti vizek feláramlása révén alakult ki, azonban a mérges gázok szivárgásának köszönhetően nehezen telepedett meg benne az élet. Mivel azonban a Cuicocha vidéke meglehetősen csapadékos, a kaldera peremén köderdők alakultak ki, amik rengeteg szervesanyagot juttattak az elmúlt három évezredben a krátertóba. A szerves üledék csillapította a mérges gázok feláramlását, így megjelentek a vízinövények, majd nem sokkal később az állatok is. A tóban van hal, bár azok valószínűleg emberi közvetítéssel kerültek bele. Ahogy a tengerimalacok a krátertó közepén fekvő két szigetre, a Yerovira és a Teodoro Wolfra.
Hiába népszerű desztináció a Cuicocha-lagúna, ezen az ecuadori családon kívül egyetlen emberrel nem találkoztam a háromórás túra során
A két szigetre nem engednek embereket, hogy az ott élő tengerimalac-populációt ne zavarják. Vadon nagyon kevés helyen lelhetők fel a tengerimalacok; a Cuicocha vidékét leszámítva a Quilotoa-krátertónál és a Cotopaxi Nemzeti Parkban őshonosak, de számuk alaposan lecsökkent a vadászat miatt.
A körtúrával három óra alatt végzek, a végére elmúlik a légszomjam. Felhívom a sofőrömet, aki felhozott a lagúnához, hogy vigyen vissza Quirogába. Jó fél órát várok rá, cserébe megígéri, hogy nem csak Quirogáig, egészen Cotacachiig visz majd.
Quiroga temploma
Quiroga nem nagy szám, ahogy az átlag ecuadori falvak többsége nem az. A főtéren áll egy templom, a többi épület pedig egyszerűen felejtős. Nem is húzom sokáig az időt, ülök vissza a taxiba és irány Cotacachi.
Quiroga főtere esti kivilágításban
Ezidáig egyetlen ecuadori település sem nyerte el a tetszésemet, de Cotacachi szerencsére más. Az elmúlt pár évtizedben számtalan művész, köztük festők költöztek a 8000 lakosú kisvárosba, akik a jellegtelen épületeknek adtak egy kis színt. Amúgy a városka bőrművességéről nevezetes, no meg arról, hogy az analfabétizmus 0 %-os, ami nagyon-nagyon ritka az andoki országokban.
Cotacachi az egyik legszebb kisváros Ecuadorban
A város nevezetessége a La Matriz katedrális, ami sokszori átépítés után neoklasszicista köntöst kapott. A hozzá kapcsolódó Abdón Calderón tér arról a fiatal hősről kapta a nevét, aki a függetlenségi háborút lezáró pichinchai ütközetben kitűzte a szabadságharcosok zászlóját, miközben négy gólyót kapott. A csatát túlélte, de a golyók okozta vérmérgezést már nem; két hét múlva, mindössze 17 évesen meghalt.
A La Matriz katedrális és az Abdón Calderón tér
Cotacachiban el tudnék még bóklászni, de vissza kell térjek Otavalóba, mert holnap reggel új akklimatizációs túrára készülök a Fuya Fuya tetejére. Vacsorára beülök Otavalo legnépszerűbb haléttermébe, ahol benevezek egy cevichére. Életemben ilyen rosszat még nem ettem. Ezek a jó ecuadoriak nem értik a ceviche lényegét. Miután elkészítik a citromos, korrianderes alaplét, azt nem ráöntik a nyers halra, hanem összefőzik vele. Így kapsz egy értelmezhetetlen meleg limonádét főtt hallal, ami pont annyira vad, mint amilyennek első olvasás után tűnik. Azt hiszem, Ecuadorban kerülni fogom a tengeri ételeket.
Az ecuadori főtt ceviche egy gasztronómiai tévedés
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
