Aguateca messze esik a turisták által preferált guatemalai látnivalóktól, pont ezért hatalmas élmény a romváros felkeresése. A mészkőszirt tetejére épített maja városból rálátni arra a Petexbatún-lagúnára, amin végigutazni guatemalai utunk egyik legemlékezetesebb kalandja. A rengeteg állat, a csodaszép őserdők és a misztikus romok teljesen elvarázsolnak minket.
A tegnap esti papayalé kicsit legyengítette a csapatot. Ketten gyomorbántalmaik miatt úgy döntenek, kihagyják Aguatecát, így ötösben vágunk neki Guatemala egyik legizgalmasabb romvárosának. Jorgéval még ceibali sétánk alatt megalkudtam 700 quetzalban arra a csónakra, amivel kora hajnalban indulunk a Rio Pasiónon és a Petexbatún-lagúnán keresztül a romokhoz.
Napfelkelte Sayaxché és a Rio Pasión felett
Ez az út az egyik kedvencem egész Guatemalában. A lagúna felett hullámzó köd és az azon átszűrődő napfény minden alkalommal megbabonáz, olyan a közel egy órás csónakázás, mintha az ember egy féregjáraton át visszarepülne a múltba.
Misztikus köd borítja be az erdőt
A Petexbatún-lagúna nyugalma semmit sem változott az elmúlt évezredekben, bár kérdés, hogy meddig marad ez így. Sajnos nemrég az Aguateca mögötti esőerdőt teljesen leirtották és olajpálmaligetet alakítottak ki a helyén, ami rengeteg embert vonzott a környékre. A tájat csodálva nehéz elképzelni, hogy alig 4-5 kilométerre innen nagyüzemben zajlik a természetet mindenhol kizsigerelő pálmaolaj-termelés. Most még megmenthető a lagúna és élővilága, de tíz év múlva valószínűleg már nem, ezért jó lenne, ha az állam nagyon gyorsan nemzeti parkká avanzsálná a helyet, és megtiltaná a további erdőirtást. Erre persze nincs sok esély, mert a természetvédelem Guatemalában egyáltalán nem kifizetődő. Pedig hatalmas kár érte, mert a Petexbatún-lagúnából könnyedén lehetne egy második Tortuguero, és kis odafigyeléssel több száz embernek adhatna munkát.
Néhány év és már nem élvezhetjük a Petexbatún-lagúna környéki esőerdőket
Az élővilág tényleg fenomenális. Gémek, kormoránok és kajmánok tucatjait kapjuk lencsevégre, nem győzzük kapkodni a fejünket. A lagúna déli csücskében lekanyarodunk egy apró csatornába, ahol még több állatot látunk baziliszkuszoktól kezdve teknősökön át a jégmadarakig.
- Néhány éve hatalmas volt erre a szárazság, és az alacsony vízállásnak köszönhetően felszínre került egy maja út - meséli csónakosunk.
- Sacbé? - okoskodom.
- Igen, azt hiszem úgy hívják.
Gémek és kormoránok ücsörögnek a lagúna fölé belógó ágakon
A sacbék kikövezett, széles sztrádák voltak, amik a fontosabb maja városokat kötötték össze. A pontos funkciójuk máig ismeretlen, mert a legtöbb maja város harcban állt egymással, így valószínűtlen, hogy kereskedelmi célokat szolgált volna a kialakításuk. A régészek feltételezése szerint elsősorban az uralkodók használták, mikor diplomáciai találkozókra igyekeztek. Egy dolog biztos, a sacbék még sok fejtörést okoznak majd a kutatóknak.
Kajmánból is van elég a lagúnában
Kikötünk egy sűrű esőerdővel borított mészkőszirt előtt, ahonnan meredek kaptató vezet a látogatóközpontba. Korán van, ezért a sétánkat bőgőmajmok ébresztő üvöltése kíséri. A romváros bejáratánál két parkőr fogad minket. Kezünkbe nyomnak egy könyvet, amibe fel kell vésnünk a nevünket, majd utunkra bocsátanak. Belépő szerencsére nincs.
A fölénk magasodó mészkőszirtre épült Aguateca
Aguatecát egy 90 méter magas dombtetőre építették, amit hosszában kettészel egy keskeny, de mély kanyon, ami évszázadokon át távol tartotta a várost elfoglalni kívánó ellenséges népeket. Az ösvény a szikla árnyékában halad, ahol egykoron fából épített lakónegyedek voltak. Mára nem maradt belőlük semmi, csak egy-két monticulo, olyan kőhalom, ami fölé a maják a házaikat építették. Húsz perc őserdei séta után egy kilátóhoz érünk. Sajnos nincs jó kilátás a Petexbatún-lagúnára, mert a korábban visszavágott fák mostanra túl magasra nőttek.
Én a kanyon alján
A kilátótól az ösvény visszafordul, és bevezet a kanyonba, ami mindössze 3-4 méter széles, viszont közel 30 méter mély. A sziklaperemen Aguateca lakói máig jól látható városfalat húztak, ami i.u. 802-ig állandó védelmet nyújtott az itt élőknek.
Aguateca múltjáról nem tudunk sokat. Abban a történészek egyetértenek, hogy i.e. 300 körül alapították a várost, de uralkodóiról a 8. század közepéig nincs semmilyen információnk. Ennek oka ugyanaz, mint volt Ceibal esetében, ahol a Tikal által támogatott Dos Pilas-i uralkodó, Uchaan Kin Balam megsemmistítette a korábbi királyi dinasztiák által állíttatott sztéléket, ezzel kvázi kitörölve a Rio Pasión menti kultúrák történetét a lexikonokból. Csupán a 735-től regnáló Dos Pilas-i királyról és fiáról, a 770 és 802 között uralkodó Tan Te Kinichről maradtak fenn sztélék, többségük nem valami jó állapotban. Az majdnem biztos, hogy Aguateca két egész szépen feltárt épületegyüttesét, a Palota-csoportot, valamint a főtér körüli vallási és diplomáciai épületeket ez a két uralkodó emeltette.
Aguateca szimbolikus épülete, a királyi család rezidenciája
A régészek Aguateca feltárása közben arra lettek figyelmesek, hogy az épületekben a hétköznapi tárgyak, edények, balták és obszidiánkések szét vannak szórva, némelyik konyhában tűzhelyen hagyott étel maradványaira leltek. Mindez arra enged következtetni, hogy Aguatecát lakói hihetetlen gyorsasággal hagyták el. Az El Salvador-i Joya de Cerénben is ehhez hasonló állapotokra bukkantak az archeológusok, de ott a magyarázat egy vulkánkitörés volt, Aguatecát azonban ilyen veszély sohasem fenyegette. Ahogy lejjebb ástak és bukkantak maja harcosok maradványaira, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy 802-ben Aguatecát lerohanták, ezért voltak kénytelenek az itt élők mindenüket hátrahagyva menekülni.
Mértani pontossággal tervezték meg a Palota-csoport épületeit
A kuplerájból a Palota-csoport volt az egyetlen kivétel. Az épületeket a régészek üresen találták, ami azt feltételezi, hogy az uralkodót, Tan Te Kinichet, valamint udvartartását a támadás előtt kimenekítették, de hogy hová, azt nem tudjuk. Amúgy az épületegyüttes pontosan észak-déli tájolású, keleti végében áll a Gyűlések háza, ahol a mindenkori uralkodó valószínűleg fogadta a szomszédos városok királyait.
Casa de Nicho
Innen egy hosszú sacbé vezet a főtérre érintve pár kisebb épületet. Az egyik közüllük a Casa de Nicho, ahol rituális tárgyakra, valamint egy vázára bukkantak, amin a palotaélet jelenetei láthatók. Mellette áll egy ötszobás épület, amit feltehetően kézművesek laktak, legalábbis erre engednek következtni azok az itt talált eszközök, amiket anno kőfaragáshoz használtak.
A háromszobás nemesi villa
Kicsit odébb egy nagyobb épület jön velünk szembe. A háromszobás házat az ott talált tárgyak alapján előkelőbb család lakhatta.
Valószínűleg a támadás miatt maradt félbe a templom építése
A sacbé a főtérre vezet, itt találhatók Aguateca lenagyobb épületei. A legérdekesebb közüllük a tér nyugati végében fekvő befejezetlen templom, amit valószínűleg a támadás miatt hagytak félbe. A téren több sztélét is látunk, a két legkidolgozottabb az 1-es és a 19-es, melyek Aguateca két ismert uralkodóját ábrázolják.
Az 1-es sztélén Uchaan Kin Balam (735-770), Dos Pilas uralkodója jelenik meg
A 19-es sztélén Tan Te Kinich (770-802), Aguateca utolsó ismert uralkodója látható
Aguateca jóval látványosabb, mint volt Ceibal, viszont történelméről sokkal kevesebbet tudunk. Ha a guatemalai államnak több pénze lenne a romok feltárására, valószínűleg Aguatecáról is meg lehetne tudni többet. Az ország gazdasági növekedését elnézve ez csak idő kérdése.
Búcsú Aguatecától
Visszasétálunk a lagúna partjára, és visszatérünk Sayaxchéba. Felmálházunk, átkelünk a Rio Pasiónon, és irány Flores.
Még több fotóért és sztoriért látpgass el Facebook oldalunkra!
