Utazás egy régi ismerőssel


Egy holland lánnyal, Izivel utazunk el Santa Isabelbe, amihez közel rátalálunk egy gyönyörű vízesésre. A táj ismét csodaszép, az emberek azonban nem mindenhol nézik jó szemmel az érkezésünket. Tolima egyik eldugott völgyébe tettünk kirándulást.

Venadillo falujába délután 4-kor futunk be. A főtéren álló Royal Park Hotelben veszünk ki egy háromágyas szobát 60 000 pesóért. Azért háromágyast, mert este érkezik Izi, a holland lány, akivel 2014-ben Patagóniában találkoztunk. Pár napja azzal keresett meg minket, hogy ő is Kolumbiában van (balettot oktat Barranquillában), és van pár nap szabija, amit Bogotá környékén töltene el, s mivel nem vagyunk olyan messze a fővárostól, szívesen csatlakozna hozzánk.

A hotel egyébként egészen mesés. Frissen felújított szobát kapunk légkondival, meleg vizes zuhanyzóval. Venadillo ezzel szemben nem nyeri el tetszésünket, mert teljesen jellegtelen. Az egyetlen, amit érdemes vele kapcsolatban megemlíteni, hogy sikerült négyszer is megalapítani. Először 1560-ban, utána 1596-ban, aztán 1710-ben, végül 1863-ban. Azért ilyen sokszor, mert hiába hoztak a helyén létre villát, a település a rossz klíma- és talajviszonyok miatt minden alkalommal elnéptelenedett. 1863 óta azonban töretlenül létezik, bár nagyra azért nem nőtt.

Venadillo temploma

Izi valamivel naplemente után érkezik. Az összeölelkezés után kiülünk a pályaudvarnak és piacnak is helyt adó főtérre enni egy tepsi sült húst. Persze a jó kolumbiaiak nem tudják, miként kell a sült húst elkészíteni, de arra azért jó, hogy kicsit megidézzük Argentínát. Izi másfél évvel ezelőtt szakított Eloijal (Patagóniában együtt utaztak), azóta keresi a helyét a nagyvilágban. Azt mondja, táncosként nem egyszerű. Európát unja, az Egyesült Államokban nem kell, máshol meg nem igazán van balett.

- Barranquilla szörnyű hely. Két hónapja vagyok ott, de nagyon mehetnékem van. A csoportom aranyos, de a fizetés nagyon karcsú, a várost pedig képtelen vagyok megszokni - panaszkodik Izi.

Osztjuk a nézetét. Barranquilla valóban szörnyű város. Nem sok helyen éreztük magunkat Kolumbiában veszélyben, de ott igen. Izi azt tervezi, hogy egy hónap múlva felmond, és inkább utazgat, márha úgy látja a következő néhány napban, hogy Kolumbia más, mint Barranquilla. Mi tudjuk, hogy úgy fogja látni.

Kilátás a Rio Magdalena völgyére útban Santa Isabel felé

A terv az, hogy Ibagué felé minden települést érintünk, Izi pedig hajlandó alkalmazkodni, neki csak az a lényeg, hogy lásson valamit a vidéki Kolumbiából. Így hát kora reggel felszállunk egy Santa Isabelbe tartó buszra, hátha belebotlunk egy-két olyan csodába, mint volt Murillo. Azt le se kéne írnom, hogy a táj csodaszép, mivel ezt minden bejegyzés alkalmával megemlítjük. Valószínűleg soha nem fogunk tudni betelni a kolumbiai Andok látványával.

San Rafael egy apró caserio, mégis kellemes hely

Az út során keresztülbuszozunk két apró caserión, Junínon és San Rafaelen. Hihetetlen, hogy még az ilyen apró helyeken is odafigyelnek arra, hogy az utcakép milyen. San Rafael minden háza kétszintes és teraszos, s bár egész biztos nincs építési szabályzata a falunak, mégsem jut eszébe senkinek más jellegű házat építeni. Magyarországon egy-két kivételtől eltekintve ez miért nem alapértelmezett?

Colónt nem véletlenül hívják a helyiek egyszerűen Lyuknak, mivel a völgy legalján fekszik

Santa Isabel előtt szállunk le a buszról, mégpedig azért, mert a neten olvastuk, hogy egy Colón nevű veredánál van egy vízesés. A helyiek által viccesen csak Huecónak, vagyis Lyuknak nevezett Colón egy völgy mélyén fekszik, ahová meredek szerpentin vezet le. Tömegközlekedés nem lévén gyalog indulunk neki a völgynek, de az fél óra múltán tisztán látszik, hogyha nem jön valami hamarosan, akkor el is felejthetjük azt, hogy egy nap alatt megnézzük a vízesést és Santa Isabelt is. Megsegítenek minket az égiek, és pár perc múlva küldenek egy teherautót, aminek felszállhatunk a platójára.

Izi a teherautóplatón

Colón nagyon apró, alig pár ház alkotja. Turistákat errefelé sem látnak túl gyakran, de ez pont ugyanolyan triviális, mint az, hogy a kolumbiai Andok szép. A teherautóban ülő három srác egyszerre mutat a vereda mögött emelkedő hegyre, mikor afelől érdeklődünk, merre találjuk a Colón-vízesést. Veszünk egy-egy üveg üdítőt a tanyabokor egyetlen boltjában, majd nekiindulunk a hegynek.

Colónt mindössze néhány ház alkotja

Kitáblázva persze nincs semmi, így tanyákra bekiabálva kérünk útba igazítást. Átkelünk egy folyón, majd egy meredek földúton sétálva egy házhoz érünk, aminek tulajdonosa kinyitja nekünk azt a kaput, ami mögött egy ösvény tekergőzik a hegy oldalában.

Colónt tanyák veszik körül

- Vágjanak át a kávéföldeken, utána fel fog tűnni a vízesés - kapjuk az utasítást.

Az ösvény keskeny, de egy részen kiszélesedik, ahol belebotlunk egy agyoncsapott álkorálba. Szomorú, hogy még az itt élők sem tudnak különbséget tenni egy mérgeskígyó és egy mezei sikló között. Valószínűleg a teljesen ártalmatlan álkorálok az emberi butaság miatt fognak kihalni.

Azért, mert egy kígyó szép színes, még nem feltétlen mérges

Kicsivel később az ösvény elhal a kávéföldek között, de követjük a dübörgő hangot, ami a vízeséstől származik. Fákba kapaszkodva kúszunk a hegyoldalban, majd egyszercsak feltűnik az igen magas zuhatag. Ha ez Costa Ricában lenne, turistabuszokkal lehetne megközelíteni. A Colón-vízesés azonban Kolumbiában van, így nincs rajtunk kívül egyetlen turista sem, és azt is megkockáztatom, hogy a következő egy évben sem jön ide majd senki.

Izi és Eri megérkeznek a Colón-vízeséshez

Legalább egy órát eltöltünk a zuhatag lábánál, majd visszatérünk Colónba. Lefelé is egy örökkévalóságnak tűnt az út, felfelé a meredeksége miatt legalább a duplája lenne. Egy ideig izzasztjuk magunkat, aztán leintünk egy motorost, aki bevállalja, hogy egyesével feldob minket az elágazásig. 10 000 pesót fizetünk fejenként a fél órás motorozásért. Ennyit mindenképpen megér.

A Colón-vízesés

Az elágazástól kb. 40 perc séta Santa Isabel ködös faluja. A település Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta a nevét, aki kórházakat alapított, védelmezte a betegeket és élelmezte a szegényeket. Egy alkalommal még Wartburg várának az éléskamráját is kiüríttette, hogy a szegényeknek ételt osszon. Ennek fényében elég furcsa a falu határában az a lulóföldről kikandikáló tábla, ami azt hirdeti, hogy az illetéktelen behatolókat golyózápor fogadja. Már most érezzük, Santa Isabel más lesz, mint volt az innen amúgy nem messze fekvő Murillo, ahol mindenki tárt karokkal fogadott minket.

Van ennél kevésbé drasztikus megoldás is, úgy vélem

A köd valószínűleg rányomja a bélyegét az itt élők mindennapjaira. Santa Isabel szürke, mogorva hely, ahol hosszú idő óta először azt érezzük, hogy nem nézik jó szemmel az ottlétünket. A főtéren ücsörgő poncsós férfiak távolról méregetnek minket, szinte szemmel gyilkolnak.

Santa Isabelben nem néznek minket jó szemmel

Lövünk egy-két fotót a templomról, majd beülünk enni valamit egy kifőzdébe, ahol jelenlétünkkel kisebb zavart keltünk.

- Soha nem jártak még turisták a falunkban - mondja a pult mögött ácsorgó tulajdonos - Pár éve még nem tudtatok volna ilyen nyugiban végigsétálni az utcán.

Santa Isabel utcáin 2015-ig gerillák masíroztak

Állítólag 2015-ig Santa Isabel a Los Nevadosban rejtőző gerillák egyik közkedvelt faluja volt, sokszor tértek ide be lazítani egy kicsit. A Los Llanos óta tudjuk, hogy az ilyen falvakban elég erős az idegenek irányába mutatott bizalmatlanság, azaz mindenki gyanús, aki nem falusi.

Santa Isabel temploma

Megesszük a kirendelt sült krumplit, majd felülünk az első buszra, ami Venadillóba tart. A Santa Isabel-i élmény ellenére Izi úgy gondolja, a kolumbiai vidék bőven utazható, úgyhogy holnap is velünk tart majd Anzoateguibe és Ibaguébe.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!