Alighogy elrepül a panamai csapat, kezdődik a Nyugat-Kolumbia túrám. Megint lemaradok a repülőmről (másfél hónapon belül harmadszor), de szerencsére terv szerint tudjuk indítani az utazásunkat. Az El Tablazóról ereszkedünk le Supatába, aminél nem sok szebb gyalogtúra van Bogotá környékén. A klíma, a jetlag és a kimerültség kicsit megviseli a csapatot, de én biztosan tudom, hogy nem utoljára jártam végig ezt a remek ösvényt. Biztos, hogy jövök még ide csapatokkal.
A panamai csapatból Jani velem tart Kolumbiába, hogy a holnap Bogotába érkező Mirador-csapattal körbeutazzuk Antioquiát. Szerencsére tud venni az én járatomra jegyet, így nem kell külön taxit intéznie. A repülőtéren jön a meglepetés: Janinak van hely a gépen, nekem, aki hónapokkal ezelőtt megvette a jegyét, nincs. Persze magyarázatot nem ad a Copa Airlines, csak egy tízdolláros ételutalványt, amiből mindössze egy szendvicsre futja a tocumeni repülőtéren.
Jani kénytelen nélkülem repülni egy olyan országba, ahol még sohasem járt, engem pedig áttesznek egy négy órával később induló gépre. Bogotában előre foglaltunk szállást, de lévén csak egyetlen éjszakáról van szó, nem nagyon válogattunk. A pandémia miatt a belvárosi hostelek többsége bezárt, így egy általam sem ismert szállóban sikerül foglalnunk egy kétágyas szobát. Nem lenne gond vele, ha az ajtónk ne a bárba vezető folyosóra nyílna, ahol hajnali háromig megy az üvöltés.
Nem sokat alszunk, de így legalább nem leszünk sokkal fittebbek, mint a délután kettőkor érkező csapat tagjai. Délelőtt intézünk néhány dolgot, veszünk pár üveg rumot welcome drinknek, majd jön értünk Henry, aki a következő pár napban furikázza majd a csapatot.
Kezdhettünk volna Medellínben is, de a túrára jön pár törzsutas, akik több alkalommal jártak már velem Kolumbiában, és az ő külön kérésükre ellátogatunk majd a Hacienda Nápoleshez, így okosabb volt a Bogotából rajtolás.
A gép pontosan száll le, így 4-kor már a kisbuszban ülünk. Persze pont telibe kapjuk a délutáni csúcsot, így több mint két órába telik, mire megérkezünk az agglomerációhoz tartozó Tabióba. Holnap az El Tablazo névre hallgató kiszögelléssel kezdünk, ezért Subachoquéba terveztem az első éjszakát, de a járvány az itteni vendégházat is tönkretette, így a választásom a fentebb említett kisvárosra esett.
Tabio nem turistaközpont, a szállásadónk is nehezen dolgozza fel, hogy külföldiek látogattak hozzá. Kezünket, lábunkat lefújják fertőtlenítővel, aztán mielőtt a hátizsákjainkat is eláztatnák, felszólítom őket, hogy hagyják abba ezt a hülyeséget, mert 16 óra repülés és két óra dugóban araszolás után a gringók biztosan nem erre vágynak.
Kicsit amatőr módon az első közös vacsorát egy mexikói étteremben költjük el, de Tabióban sajnos nincs túl sok lehetőség fogyasztani. A szemközti boltban bevásárlunk a holnapi gyalogtúrára, koccintunk egyet az érkezésre, aztán nyugovóra térünk.
Az érkezés utáni hajnalon azonnal a paramón kezdünk
Hajnali 4-kor ébredünk, hogy napfelkeltére felérjünk a 3450 méter magas El Tablazóra. Henry késik kicsit, de így is fent vagyunk a radarállomásnál pár perccel hat után. Elég felhős az idő, így ahogy 2016-ban, úgy most sem látunk le a Rio Magdalena völgyére, de ez nem tántorít el minket attól, hogy megkérjük, 11 körül szedjen össze minket Supatában.
Zsuzsi és Bendegúz küzd a fallal, amin le kell ereszkedjünk a platóra
Ami jó hír a korábbiakhoz képest, hogy az évtizedekkel ezelőtt kipusztított frailejónok helyére újakat telepítettek, így megkezdődött a paramo rehabilitációja.
A túrát egy nem veszélytelen ereszkedéssel kezdjük. Nagyjából húsz métert kell lemásznunk egy sziklán, hogy megérkezzünk a köderdők mélyére.
Imádom ezt a vidéket
Innen kisétálunk egy platóra, ahol a túrázók sátrazni szoktak. Megreggelizünk, fotózunk, majd megkezdjük az ereszkedést Supatába.
Arra fogunk menni - mutatja Zsuzsi
Nagyon lassan haladunk, mert az ösvény felázott, ráadásul itt-ott kidőlt fákon kell átmásszunk, ami nem egyszerű feladat máris az első napon. Néhányan ráadásul felszerelésben sem túl felkészültek, így mire kiérünk a köderdőből, már mindenki dög fáradt. Pedig most jön a neheze!
Nem járnak sokan az ösvényen, eléggé benőtte az erdő
Gyönyörű virágok nőnek a köderdő mélyén
Bár végre van kilátás, nem igazán tudunk a tájjal foglalkozni, ugyanis a fásmentes részeken iszonyú mély a sár, amitől esünk-kelünk. Kettészakad a csapat. A gyorsabbak, amilyen hamar lehet, le akarnak érni, a lassabbak pedig megfontoltan küzdenek az elemekkel. Az sem segít, hogy a legelőn itt-ott hömpölyög a trágya.
Ilyen táj mellett túrázni mindig hatalmas élmény
Olykor persze felemeljük a tekintetünket az ösvényről, és akkor bizony elámulunk: fantasztikus táj vesz minket körbe.
Zseniális ez a vidék
Az első tanyabokorhoz érve Petinek kimegy a térde. Muszáj lejjebb ereszkednie, mert ide nem fogok tudni autót hívni. Szerencsére lábra tud állni, így ha nem is vágtázunk, de haladunk Supata felé. Négy órás gyaloglás után Peti végül feladja, így hívom Henryt, hogy küldjön értünk terepjárót (a kisbusza nem tudna ide feljönni). Peti Ferivel és Gáborral hátramarad, én pedig a többiekkel rohamléptekben megindulok Supata felé, hogy az érkező furgont útba tudjam majd igazítani.
A hegyoldal, ami kifingatta Peti térdét
Fél óra múlva megjelenik a kocsi, amivel összeszedjük Petiéket. A csapat többi tagja addig besétál Supatába, így nem sokkal 11 után már a megérdemelt Pokert iszogatjuk az egyik főtéri kocsmában.
Ez a völgy nem evilági hely
Izzadtan, sárosan és büdösen szállunk be a kisbuszba, amivel San Francisco érintésével La Vegába vitetjük magunkat. Itt egy llanero étteremben végre eszünk valami kolumbiait. Van, aki ajiacót, más bandeja paisát, én pedig egy szelet chigüirót yukkával.
Lejjebb már könnyebb dolgunk van
Délután egész nap a buszban ülünk, csak este 8-ra érkezünk meg Doradal városkájába. Jó szállásunk van, hétvége lévén pedig fergeteges bulik vannak a bárokban. A kimerültség és jetlag miatt csak Jani tart velem. A többiek még nem, de ő már megérkezett Kolumbiába.
Supata nem egy szép falu
Hogy mekkora élmény marad a számukra az El Tablazóról való leereszkedés, nem tudom. Lehet, nem az első napra kellett volna betervezni ezt a zseniális gyalogtúrát, mert többen tényleg elkészültek az erejükkel. Holnap irány Pablo Escobar egykori birtoka, a Hacienda Nápoles!
A megérdemelt ebéd: vízidisznó yukkával
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
