A Hacienda Nápoles mindenkinek hívószó, aki képes romantikával belemélyedni Kolumbia vérzivataros történelmébe. Pablo Escobar egykori birtokát kerestük fel, aminél kevés kellemetlenebb hely van Kolumbiában, de ez az érzés nem a drogbáró miatt van, hanem azért, mert Kolumbia képtelen helyén kezelni az 1980-as és 1990-es éveket. A birtok előtt tettünk egy sétát a kolumbiai Santorinin, valamint élveztük a természetet a Rio Clarónál, már amennyire a körülmények azt lehetővé tették.
A doradali buli kipihenése végett a közeli Rio Claro felé vesszük az irányt. Nem ez volt a terv, hanem az, hogy Pablo Escobar egykori birtokán, a Hacienda Nápolesen kezdünk, de az azóta állatkertté és csúszdaparkká avanzsálódott birtokon két napig karbantartást végeznek, így a munkák végeztéig zárva tartanak.
Indulás előtt még kisétálunk a csapattal a La Aldeának nevezett városrészbe, aminek felépítését állítólag Pablo Escobar rendelte el, hogy a haciendára látogató üzletembereknek legyen hol megaludniuk. Pablo Escobar egy korábbi utazása során beleszeretett Santorinibe, ezért az "üzleti negyedet" annak képére álmodta meg.
La Aldea, vagyis a kolumbiai Santorini elég furcsának hat a trópusi Kolumbiában
Többször jártam Görögországban életem során, de Santorinin soha, ezért nehezemre esik megítélni, mennyire lett sikeres a projekt. A lényeg, ma La Aldea Doradal egyik turistalátványossága, a területén épült két hotel pedig a gazdag kolumbiaiak egyik közkedvelt találkahelye.
Üdvözlet Santoriniről, illetve nem, Doradalból!
Kicsekkolunk a hotelből és irány a Rio Claro. 2014-ben már jártam itt csapattal, így tudom, mire számítsunk: a szálló és a környezet pazar lesz, az étel kevésbé. Hónapokkal ezelőtt elkezdtem velük a levelezést, hogy pontos szobabeosztást kapjunk, de a kérésemet természetesen nem tudták abszolválni. Sőt, a bejáratnál azt sem tudják, kik vagyunk, hiába mutogatom az előleg átutalásáról szóló papírt. Pár perc alatt azért sikerül kinyomozniuk, ki fizetett nekik nem olyan régen pár millió pesót, de beengedni egy ideig nem tudnak minket, mert a park területén éppen forgatnak. Remek!
A Rio Claro bejáratánál áll egy hatalmas cementmű, nem véletlenül
Húsz perc ácsorgás után kinyílik a kapu, mi pedig begördülünk a Rio Claro területére. Az ökolodzs körül hatalmas a felfordulás. Mindenhol kamerák, lámpák, generátorok sorakoznak: itt forgatják a Discovery Chanel "Csupasz túlélők" című sorozatának legújabb évadát. Ennek köszönhetően minden ház foglalt, kivéve egyet, amit nekünk tartottak fenn. Ez persze nem egy kis ház, van benne nagyjából húsz szoba. Hiába csak hármat foglaltam le közülük, ők öt szobát akarnak ránk sózni, persze felárral. Kevés győzködés után megértik, hogy nem tizenöten, csak kilencen vagyunk, így végül sikerül megegyeznünk és elfoglalhatjuk a szállásunkat.
A szobák amúgy zseniálisak. Egyiknek sincs fala, így szabadon jár be a szél és mindenféle állat. A nálunk lévő rágcsákat alaposan elzárjuk, nehogy néhány csuklyásmajom úgy gondolja, tombolhat a szobánkban.
Kilátás a teraszunkról a Rio Claróra
Az ebéddel indítunk, ami erősen felejtős. Érezhető, hogy nem a külföldiekre rendezkednek be a lodzsnál, a kolumbiaiaknak pedig jó a zsírleves és a rizs csirkével.
Délután mindenkit szabadjára engedek. Van, aki a házunk előtti monoliton napozik és úszkál a folyóban, mások kirándulni indulnak a park ösvényein. Én Zolival megyek egy kétórás kört, közben bámészkodunk, fényképezünk, magunkba szívjuk az esőerdő minden rezdülését.
A szállónk előtti strand egy márványplatón került kialakításra
Az a hihetetlen, hogy 40 éve ez a csoda kis híján megsemmisült. 1970-ben kezdték építeni a Bogotát Medellínnel összekötő utat, ami 1981-re készült el. Azzal a lendülettel megjelentek a környéken a bányászok, akik illegális kőbányákat nyitottak. Miután rengeteg mészkövet és márványt találtak, az állam legalizálta a kitermelést a környéken. A biológusok a gyors pusztulástól való félelmükben bevetették magukat az esőerdőbe, hogy felmérjék, mekkora a fajgazdagság a Rio Claro környékén. Fél évnyi kutatás után kérték az államot, hogy tegye védetté az erdőket, mert az adatok alapján a vidék a Föld egyik legsűrűbb egyedszámú faunájával rendelkezik. Ez meg is történt, így a Rio Claro 1981 óta védettséget élvez, igaz, az elmúlt 40 évben alaposan körbetúrták a parkot, cementmű és épült a bejáratához.
Bőgőmajmokat és tukánokat is lehet látni a Rio Clarónál
A turizmus a 2000-es évek közepén kezdődött, külföldiek azonban csak korlátozottan látogatják a kanyont. Ehhez hozzátartozik, hogy a Rio Claro nem olcsó mulatság, egy szobát 6-800 000 pesoért adnak éjszakánként, az ellátás pedig katasztrofális, ezért aki teheti, csak pár órára látogat el a parkba. Ezzel azonban megfosztják magukat a hajnali és naplementés élménytől, amikor rengeteg trópusi madár érkezik a kanyonba éjszakázni, és ekkortájt vándorolnak a titi- és bőgőmajmok is fáról fára.
Zolival járom körbe a Rio Claro erdőit
Másnap barlangtúra lenne a program, de ahhoz túl magas a víz, hogy biztonságban bevállaljuk, így benevezünk inkább egy könnyed raftingra. Nem vagyunk egyedül, velünk együtt csúszik egy szlovák csoport is, akik kifejezetten a rafting miatt érkeztek a Rio Claróhoz. Az egyik lány jól beszél magyarul, így megtudjuk, háromhetes körutazásuk alatt az egész országot be akarják járni. Lelombozom őket azzal, hogy közlöm, fél év sem volna rá elég. És hát szegények azt gondolják, a Rio Clarón való raftingolás valami highlight Kolumbiában, pedig nem az. Inkább egy vicc. Ha az ember raftingolni akar, menjen inkább a Rio Güejarhoz.
A Rio Claro környékén rengeteg a barlang, egyik szebb, mint a másik
Másfél órán át ereszkedünk a folyón, s bár a táj szép, egy percnyi izgalom nincsen benne. Persze a rumtól másnapos gyomrunknak nem is kell az őrült száguldás, de az ilyesfajta folyókon jobb helyeken gumimatraccal mennek le az emberek.
Szép helyen lapátolunk, csak ez nem rafting
Délután pancsolás, rátöltés a program. Persze titokban, mert az ökolodzs területén tilos az égetett szeszek fogyasztása. Ráadásul a park teljes területén maszkot kéne viseljünk, ami teljesen abszurd. Mint később megtudom, ez a forgatócsoport külön kérése volt, ez volt a feltétele annak, hogy a felvételek idejére szállást kapjunk. Egy szó mint száz: a Rio Claro remek hely, de az érte kifizetett pénz és a szolgáltatás minősége nincsenek összhangban. Lehet, következő alkalommal inkább a Reserva Natural El Titít választom inkább.
Másnap korán jön értünk Henry, hogy nyitásra ott legyünk a Hacienda Nápolesnél. 2014-ben jártam itt utoljára ugyanazzal a csapattal, akikkel a Rio Clarónál is. Azóta tudom, hogy a Hacienda Nápoles az egyik legnagyobb trógerség, ami a turistával Kolumbiában megeshet.
A kolumbiaiak képtelenek együttélni a történelmükkel. Számukra Pablo Escobar nem volt más, mint egy gengszter, aki Kolumbiát olyan térképre tette, amire soha nem akartak felkerülni. Olyan ő Kolumbiának, mint Hitler Németországnak, csak amíg Európa képes helyén kezelni a nácizmus bűneit, és nem próbálja meg nem történté tenni, addig Kolumbia minden erejével azon van, hogy kiirtsa a köztudatból Pablo Escobart. Ennek egyik eklatáns példája a Hacienda Nápoles, a birtok, ahol a drogbáró a világ talán legnagyobb magán állatkertjét hozta létre milliárd dolláros drogüzletek árnyékában. A birtok közepén állt egy csodálatos villa, medencével, tórendszerrel, repülőtérrel, minden luxussal felszerelve. A drogbáró megölése után a Los Pepes paramilitáris tömörülés felgyújtotta a birtokot, az állatok pedig kitörtek onnan. Ennek eredményeképpen szaporodtak el a Rio Magdalena környékén a vízilovak, amik után máig hajtóvadászatot folytatnak a szakemberek.
Pablo Escobar vízilovai köszönik szépen, jól vannak
A Los Pepes nem csak a villát, Escobar teljes autógyűjteményét is felgyújtották, ami önmagában több mint száz millió dollárt ért. És hogy mit csinált ezzel az egésszel Kolumbia, miután beköszöntek a békeidők? Semmit! Hagyták, hogy minden az enyészeté legyen, sőt! Hogy megpróbálják kitörölni a történelemből Escobart, a birtoka helyén víziparkot létesítettek, valamint börtönt emeltek.
Amúgy a Hacienda Nápoles Escobar feleségének felajánlása alapján a Cali-kartel egyik tagjának a tulajdonába került, aki természetesen továbbadott a birtokon. Többszöri tulajdonosváltás után 2006-ban került az állam kezeibe 5 milliárd pesóért cserébe.
2014-ben a hacienda romjait alig találtuk meg, magányosan, romosan ácsorgott egy fás területen abban a formájában, ahogy a Los Pepes hagyta. Az autókat halomba gyűjtötték, az állatkertet megunó gyerekek azokon ugráltak.
Kíváncsi vagyok, változott-e bármit a ma már tematikus parknak nevezett Hacienda Nápoles. A bejáratnál azonnal látszik, hogy igen, ugyanis elbontották az ikonikus kaput repülővel a tetején.
Az állatkert első felében Kolumbiában élő állatokat látunk és fotózunk
Megveszem a nem túl olcsó belépőket (54 500 peso/fő), majd követve a térképet elsőként ahhoz a tóhoz autózunk, ahol a vízilovak gyülekeznek. Ezek Escobar vízilovainak a leszármazottai, melyek többsége nem itt, hanem a Rio Magdalenában jött világra. 2011-ben volt egy nagyobb projekt, ekkor fogták be a vízilovak többségét. Ma nagyjából 30-35 szabadon élő példányról tudunk, amik alaposan felbolygatják a folyó élővilágát féktelen étvágyukkal. Az sem ritka, hogy betévednek Doradalba kukázni egy keveset.
2014-ben még találkoztunk Vanessával, az Escobar korszak egyetlen túlélőjével, ma már azonban erre nincs lehetőség. Nem pusztult el, csak a turistaáradat miatt elkülönítették, ami amúgy a kora alapján indokolt. Vanessa állítólag a Föld ma ismert legidősebb vízilova.
Teszünk egy sétát az állatkertben, ahol tapírokat, vízidisznókat, ormányos medvéket látunk, valamint szabadon ugrándozó csuklyásmajmokat. Semmi olyan, amit mondjuk ne látna Veszprémben az ember.
Az afrikai részt ahogy van, kihagyjuk, egyedül a zebraöszvér miatt lassítunk egy kicsit. Ilyen keresztezést ritkán látni.
Ilyen állatot sem lát minden nap az ember
A fröccsöntött vízi- és csúszdaparkra senki nem kíváncsi, a villára annál inkább. S bár nem egyszerű megtalálni most sem az épületet, az azért becsülendő, hogy odafent is rájöttek, illene felújítani Escobar egykori villáját, illetve ami maradt belőle. Az udvaron kiállítottak párat az utóiból, a ház falain pedig képek sorakoznak, amik mentén elmesélik a drogbáró kegyetlenkedéseit. Vannak fotók a hacienda életőről is, cigiző struccokról, zebrán lovaglásról, autóversenyekről.
Escobar villája, ahogy egykoron kinézett
Rajtunk kívül nincsenek sokan; a kolumbiaiak többsége nem tér be ide, nem akarják feleleveníteni az 1980-as és 1990-es éveket.
Egyike Escobar autóinak, amiket a Los Pepes felgyújtott
Az épület elé tolták be az egykori kaput tetején egy repülő replikájával, közvetlenül az épület mellé pedig egy nagy kilátót emeltek és egy harci helikoptert raktak, ezzel is szimbolizálva Kolumbia győzelmét a drogbáró felett. Aki ugyan meghalt 1993-ban, de azóta 3,5-szer több kokaint állítanak elő az országban.
A Hacienda Nápoles elég kellemetlen hely, úgyhogy búcsúzunk
Továbbra sem vonul be a Rio Claro és a Hacienda Nápoles a kedvenc kolumbiai helyszíneim közé, sőt! Ez utóbbit remélem, soha többé nem kell felkeressem, annyira gáz. Nem, nem Escobar miatt. Hanem a ráépített giccs miatt. Egyszerűen kínos az egész. Ezt most már a csapatom tagjai is tudják, akiknek külön kérése volt a birtok felkeresése. Túl vagyunk rajta...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
