A kolumbiai Andoktól keletre fekvő területek ismeretlenek a turisták előtt, pedig egészen elképesztő dolgokat fedezhet fel az ember, ha hajlandó egy kicsit lemondani a kényelemről. Egy régi barátom, Willi tanyáján jártunk, ahol csodaszép vízeséseket kerestünk fel, majd a világ talán legszebb raftingtúráján vettünk részt a Rio Güejar kanyonrendszerében. Mesetas és környéke Kolumbia egyik ismeretlen ékköve, ami simán kenterbe vágja az ország bármelyik ismert nevezetességét. Ilyen "Hűha!" élményben utoljára Gámbita környékén volt részem.
Reggel búcsút intünk a Hato El Boralnak és megindulunk délnek. Terepjáróval visznek minket ki az elágazásig, ahová negyed óra múltán befut a San Luísból érkező menetrendszerinti járat. Yopalban sem időzünk sokat, szinte azonnal indul a buszunk Villavicencióba. Ugyanazt a távot tudjuk le, amit én küzdöttem végig pár nappal ezelőtt. A program szerinti öt óra tízre hízik az útépítés miatt, így dögfáradtan esünk be a belvárosi hotelünkbe. Ott vár minket Moncsi, a Kolumbiában élő magyar barátosném, aki nyolc év ismeretség után szánta rá magát, hogy becsatlakozzon egy Mirador túrába. Bár sokfelé járt már az országban, a Serranía de la Macarena és Guaviare vidéke a Caño Cristalest leszámítva neki is új lesz. Nem tartunk nagy bulit, a tötymögés Yopalból mindenkit lefárasztott.
Másnap kora reggel kitaxizunk a pályaudvarra, ahol azonnal sikerül megtöltenünk egy Mesetasba induló kisbuszt. Minden jól megy egészen addig, míg nem Granadától alig öt kilométerre sikerül lerobbannunk. Szerencsére húsz percen belül érkezik egy másik busz, amire lábujjhegyen állva ugyan, de felférünk. A sofőr egy étkezdénél rak ki minket, mivel még nem reggelizett a csapat. Amíg betolunk egy jóféle caldo de costillát, addig szereznek nekünk egy kisbuszt Mesetasba, ami értünk jön az étterembe. Imádom Kolumbiát! Ha valami nem úgy alakul, ahogy az ember eltervezte, biztos, hogy perceken belül valaki megoldással szolgál.
Mesetas felé megjelennek a Serranía de la Macarena hegyvonulatai
Délelőtt tízre beszéltem meg Willivel a találkozót Mesetas főterén, amiből 11 óra lesz. Willi nem idegeskedik, tudja hogy megy ez errefelé. De ki is az a Willi? Akkor hallottam róla először, mikor Erivel 2017-ben a környéken utazgattunk, aztán nem sokkal később elkezdtem vele csetelni. Kiderült, a birtoka határában van pár szép vízesés. Willi két éve próbálja Mesetas turizmusát szervezni, kevés sikerrel. Ritkán látogatják a vízeséseket, pedig azok hihetetlenül gyönyörűek.
Willi pár hete meggyőzött arról, hogy a csapatot ne a faluban, hanem az ő tanyáján altassam. Sőt, arra is rádumált, hogy főzzünk együtt valami magyarosat, mert az európai gasztronómia a gyengéje. Pár éve járt Németországban, azóta tudja, hogy a bandeja paisán túl is van élet. Moncsi hozott magával pirospaprikát és fűszereket, így csak a húst és a zöldségeket kell beszerezni a pörkölthöz. A 40-es éveinek végén járó házigazdánk a terepjárójával visz el minket a fincájára, ahol a felesége és egy szomszédasszony vadul takarít.
- A lezárások idején ideköltöztünk, de pár hónap után ráuntuk a tanyasi életre. Lassan fél éve nem jöttünk fel a házhoz - magyarázkodik Willi, amikor kiderül, a szobáinkat még nem sikerült beköltözhetővé tenniük. Sebaj! Lecuccolunk az előtérben, átöltözünk és irány a vízesések. Jót fog tenni a mozgás másfél nap utazás után.
Útban a Mirador-csapat Willi vízesései felé
Willi tudja, mitől döglik a ló. A tanyája a Serranía de la Macarena északi szegletében található, ott, ahol a Guyanai-masszívumot alkotó ősföld az Andok kiemelkedése okán összetöredezett, szép és misztikus szirteket kialakítva. A kiemelkedések közötti zöldellő legelők mentén túrázunk, ahol nagyra nőtt szarvasmarhák követik bágyadt tekintettel lépteinket. Mesetas környéke az ország egyik legfontosabb tejelő vidéke. Mivel az Andok és a Macarena-hegység ezen a ponton közel vannak egymáshoz, a felhők megülnek az alig pár kilométer széles völgyben. A hegyek okozta feláramlásoknak hála szinte minden nap van eső, az évi csapadékmennyiség errefelé eléri az 5-6000 millimétert. Szerencsére szép időnk van, úgy tűnik, sikerül kifognunk egy errefelé ritkának számító esőmentes napot.
A Cascada Caracas mind közül talán a legszebb vízesés
Negyven perc séta után megérkezünk egy völgy szélére, amit sűrű esőerdő borít. Lebaktatunk a völgy aljába, ahol feltűnik az első vízesés, a Cascada Caracas. Willi nem tudja, miért kapta ezt a nevet a zuhatag. Nagyjából tíz éve jutott hozzá a területhez, a volt tulajdonos, egy idős bácsi mondta neki, hogy ez a neve, úgyhogy úgy maradt.
A zuhatag előtti lagúna partján három fickó épp egy gigantikus farönköt próbál megmozdítani. Állítólag kilátót építenek, ahhoz vinnék a fát.
Juditnak jól áll a vízesés és fordítva
A Cascada Caracas amúgy meseszép. Egy homokkő katlanba szakad bele, a víz pedig több barlangot is belemart a kőzetbe. Az egyik a vízfüggöny mögött található, amihez be kell úszni. Eszembe jut a Smaragd románca című film, amiben Kathleen Turner és Michael Douglas egy ehhez hasonló barlangba másztak be, hogy ráleljenek egy gigantikus smaragdra. Itt smaragd nincs, de az élmény így is leírhatatlan.
Az ilyen helyeken kötelező a csoportkép
Egy órán át pancsolunk a vízben, majd elsétálunk a következő vízeséshez, a Cascada Peltónhoz. Ehhez egy kicsit mászni kell, mert Willi kitalálta, hogy hidakat épít elé, csak a munkálatok még nem fejeződtek be, így bújkálnunk kell a betonpillérek között. A Peltón nem olyan szép, mint volt a Caracas, de egynek ez is jó.
A Cascada Peltón nem olyan látványos, mint volt a Caracas, de megérte ide is elsétálni
A harmadik vízesést Cascada Santuariónak hívják. Ez mind közül a legkisebb, de csodaszép helyen fekszik, így itt is elidőzünk egy jó darabon.
A Cascada Santuario is Willi barátomé
A négyórás program után visszatérünk a tanyára, ahol beleállok a pörköltfőzésbe. Hála Moncsi fűszereinek, teljesen vállalható vacsorát sikerül összeütni. Sokáig beszélgetünk Willivel, aki mutat nekünk egy könyvet, ami a környék látnivalóit mutatja be. Elképesztő dolgok vannak errefelé, főleg az Uribe melletti kanyon nyeri el a tetszésemet. Egyszer biztos szánok erre a völgyre egy teljes hetet az életemből.
Mesetas környékén dúsak a legelők, ezért a többség marhákat tart
Reggel esőre ébredünk. A mai program egy raftingtúra lenne a Rio Güejar vályta kanyonban, de az időjárás nem tűnik túl barátságosnak. Reggelire betoljuk a maradék pörköltet, majd visszaereszkedünk Mesetasba, majd onnan a folyó partjára igyekszünk. Szerencsére az Andokban nem volt nagy eső, így a vízállás megengedi, hogy hajóra szálljunk. Willi fia, Andrei jön velünk, a raft előtt pedig a barátja, Luís lapátol egy kajakban. Ő jelöli ki a menetirányt.
Ahogy a Los Llanoson, úgy itt is látunk üregi baglyokat
Félórás eligazítás után lapátot ragadunk, és megindulunk lefelé a folyón. Az első két zúgó könnyű, de harmadiknak kapunk egy durvát, így pár perc alatt átesünk a tűzkeresztségen. Negyed óra elteltével beérünk a kanyonba, ami lélegzetelállító. Sok folyón ereszkedtem már le életemben, de az biztos, hogy mind közül eddig ez a legszebb. A csapat tagja Gyuri, aki Erdélyben szervez raftingtúrákat. Messze ő a legtapasztaltabb közüllünk, de ő is azt mondja, hogy ennél szebbet még soha nem látott. A Rio Güejar ugyanabba a kétmilliárd éves homokkőbe vágta be magát, mint a Cascada Caracas Willi tanyája mellett, de itt a víz ereje sokkal komolyabb munkát végzett. Néhol száz méter magas, függőleges falak vesznek minket körbe, amikről vízesések hullanak a nyakunkba. Közben mindent buja esőerdő borít, a liánok olykor 30-40 méter magasból ereszkednek alá.
Raftingolni alapból jó, de a Rio Güejaron egyenesen fenséges (fotó: Balog György)
Egy helyen megállunk fotózni, de bár ne tennénk, mert elakadunk a rafttal. Kénytelenek vagyunk kiszállni és lejjebb gyalogolni a folyómederben. Nem egyszerű mutatvány.
Ebben a kanyonban ereszkedünk három órán át (fotó: Balog György)
Egyetlen esésünk van. Juditot veszítjük el pár másodpercre, de szerencsére gyorsan feljön a víz alól és sikerül megkapaszkodnia a csónak oldalában. Két óra masszív evezés után tartunk egy pihenőt a Titanicnak nevezett sziklánál. Ahogy az egész kanyon, úgy ez is fantasztikus hely.
A hajóorra emlékeztető szikla miatt Titanicnak nevezték el a kanyon egyetlen pihenőjét (fotó: Berg Judit)
Innen negyedórányira található a kanyon egyik mellékágában a Cascada La Escondida, amit gyalogosan érünk el. Ez is zseniális!
A Cascada La Escondidát pár perc patakmederben gyaloglással érjük el (fotó: Balog György és Berg Judit)
Ezután még jó egy órán át küzdünk az elemekkel, de három óra lapátolás után kicsit megnyugszik a folyó. Élvezzük a vízesések látványát, a folyó felett repkedő morphókat, az alácsüngő liánokat és a fenséges bobapálmákat. Sok gyönyörű helyen jártam már Kolumbiában, de a Rio Güejar egyértelműen elit körös.
Az utolsó húsz percben már csak a hegyek látványával vagyunk elfoglalva, majd kikötünk egy tanyánál, ahol vár ránk Willi a terepjárójával. A tanyán eszünk egy sült halat, majd megindulunk San Juan de Arama felé, de előtte megkérem Willit, hogy álljon meg a Macarena-hegység kibillent platójánál, mert biztos vagyok benne, hogy gyönyörű kilátás nyílik a széléről. Nem akarózik neki a plusz program, de sikerül rádumálnom a kiruccanásra.
Egy véletlenszerű ötlettől vezérelve felküzdjük magunkat a platóra
Egy szűk ösvényen kaptatunk fölfelé, nagyjából negyed óra alatt érünk fel a dombtetőre. A madárvilág a bozótosban egyszerűen zseniális.
Gyönyörű madarakat látunk a bokrokon
Williék sem jártak még itt soha, de biztos vagyok benne, hogy mostantól minden rafting program részévé válik a rövid séta. A plató széléről csodálatos kilátás nyílik a Serranía de la Macarenára és a Rio Güejar kanyarulataira.
Búcsúzunk Mesetastól, a Rio Güejartól és Williéktől
San Juanba úgy esünk be, hogy a csapatnak megvolt az első "Hűha!" élménye. Megérte a másfél nap buszozás, mert amit tegnap és ma láttunk, az egészen káprázatos volt. És még csak most jön a java!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
