Meta ritkán lakott és kevés neves látnivalóval bír, de azért van egy olyan desztinációja, amit a legtöbb kolumbiai egyszer az életben fel akar keresni. Ez a Santo Domingo-vízesés. Mi sem hagyhattuk ki a szeptemberi Mirador-csapattal, és azt kell mondjam, nem csalódtunk benne. A Santo Domingóra tényleg érdemes szánni egy napot.
San Juan de Arama a pandémiának hála hatalmas változáson esett át. A lezárások miatt rengeteg bogotái és villavicenciói fiatal Meta falvaiban találta meg a számítását. Mivel a városokban nem lehetett bulizni, a San Juan de Aramahoz hasonló településeken nyitottak klubokat, bárokat. Négy évvel ezelőtt, mikor Erivel itt jártunk, San Juan egy csendes porfészek volt. Most az utcák tele vannak emberrel, van vagy öt diszkó, tíz kocsma és egy halom hangulatos kávézó az alig pár utcás faluban. A kolumbiaiakra jellemző a gyors reagálás, de ez a fajta rugalmasság még engem is meglep. Ettől persze csak még szerethetőbb az egész. Ugyan jól esne egyet normálisan aludni, mert holnap utazásunk leghosszabb gyalogtúrájára vár ránk, de meg tudom bocsátani a hajnalig tartó zenebonát.
Hajnali 6-ra rendelem a camperót, amivel a Rio Sansa partjára vitetem magunkat. Az út nagyjából negyven percig tart. Megesketem a sofőrünket, hogy délután 5-re legyen itt, mert ha nem jön, bajban leszünk, mivel a folyóparti tanyabokron nincs térerő. Veszünk vizet és kekszet, majd megkezdjük a 22 kilométeres gyalogtúránkat.
A Rio Sansa völgyét körülölelő hegyek mélyén bújik meg a Santo Domingo-vízesés
Átkelünk a Rio Güejar felett átívelő hídon, majd megindulunk az első emelkedőn. Hiába van reggel 7, már most 26-28 fok meleg van. Húsz perc séta után beérünk egy kolumbiai csoportot, akik helyi vezetővel igyekeznek a Santo Domingo-vízeséshez. Lassan haladnak, így beelőzzük őket. A Rio Sansa völgyéről már zavartalanul tudunk képeket készíteni.
Tündi rácsodálkozik a Rio Sansa völgyére
Az első szakasz nem nehéz, csak ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz egyre melegebb. Egy óra baktatás után jó beérni az erdőbe, ahol végre lehet egyet szusszanni. Itt-ott van pár hegyomlás, de a terep így sem nehéz.
Egyszer majd ezen a folyón is át kell keljünk
Két óra gyaloglás után átkelünk egy újabb hídon. Szörnyű állapotban van, senki nem tudja, melyikünk alatt fog épp leszakadni. Nehezen, de átevickélünk rajta, majd megindulunk hegynek fölfelé a tűző napon. Mindenkiről dől a víz, így az egyik tanyán megállunk egy vödör limonádéra.
Olyan meleg van, hogyha erdőben mehetünk, az áldás
Innen újabb húsz perc kaptató következik, majd az erdőn keresztül leereszkedünk a völgybe, ahol át kell keljünk a Caño Dantán. Ez többeknek nem egyszerű feladat a csapatból, hiszen sokan még soha nem keltek át mezítláb egy gyors sodrású folyón. Bukdácsolunk, van, aki el is merül. Ha nehezen is, de mindenki átverekedi magát valahogy.
Endre átküzdi magát a hídon, hogy utána ez a látvány táruljon a szeme elé
A Caño Danta túlpartján van egy finca. Régről ismerem a tulajdonosát, régi ismerősként üdvözöljük egymást. Lerendelek a csapatnak egy caldo de gallinát, s amíg az elkészül, lesétáluk velük a környék legnagyobb vízeséséhez, a 80 méter magas Salto Domingóhoz.
A Caño Dantán való átkelés nem mindenkinek sikerül zökkenőmentesen
Egy ideig elhanyagolt kakaóültetvény menten gyaloglunk, majd újra beérünk az esőerdőbe. Szép lepkéket és érdekes pókokat látunk a bokrok levelein, de a zuhatag gyönyörűségét semmi nem tudja űberelni. A Salto de Santo Domingo nem véletlenül olyan híres a kolumbiaiak között, ezt egyszer tényleg látnia kell mindenkinek. Persze a külföldi turistáknak egy ezreléke sem hallott róla, s lehet, ez így van jól.
A tanyán sokszor jelennek meg arapapagájok
Elheverészünk egy jó fél órát a zuhatag lábánál, majd a tanyán magunkhoz vesszük némi rizs és yukka mellett a nem rég még az udvaron szaladgáló kotlóst.
Ezért a látványért abszolút megérte az egész napos gyaloglás
A finca határában van egy apró hőforrás. A helyiek pár éve bukkantak rá véletlenül, miközben fát akartak elültetni. Ahogy lenyomták az ásót, a felszín alól lassan víz kezdett a felszínre jönni. Körbeásták a forrást, ami pár hónap alatt szépen feltöltötte a medencét forró vízzel. Gyuri meg is mártózik benne. Földtörténetileg a Serranía de la Macarena ősföld, így ha valahol nem kéne hőforrásnak feltörnie, az ez a hegyvidék, de a természet olykor produkál megmagyarázhatatlan dolgokat.
Ennek a hőforrásnak nem kéne itt lennie, de szerencsére itt van
Délután fél kettő körül indulunk vissza. A folyóátkelés most sem megy könnyen, de ezúttal legalább senki nem dob hátast. A partmenti kövek között belebotlunk egy automeris hernyójába. A szarvasszemű éjilepke az egyik legszebb éjilepke a földön, de a hernyója sem akármilyen. 15 centi hosszú, a testén lévő tüskékben rejtőző méreganyag pedig akár halálos is lehet.
A szarvasszemű éjilepke hernyója a Föld egyik legnagyobb hernyója, mérge ráadásul halálos
A visszaséta elég monotonra sikerül, pláne úgy, hogy a rozoga hídon való átkelés után elered az eső. Délután ötkor érkezünk vissza a tanyabokorra, dögfáradtan. Szerencsére a sofőrünk már vár ránk, így még bőven naplemente előtt visszérünk San Juanba.
Lassan búcsúzunk a Rio Sansa völgyétől
Szombat este van, még a tegnapinál is több ember van az utcákon. Egyértelműen mi vagyunk a világsztárok, errefelé nem sok külföldi turista fordul meg, az pedig, hogy egyszerre heten is egy helyi klubban táncoljanak, szerintem eddig elképzelhetetlen volt. Megérdemlünk minden csepp rumot. A csapat gyönyörűen végigcsinálta a Santo Domingo gyalogtúrát.
Holnap az eddigieknél is vadabb túrák kezdődnek
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
