Túránk második napja nagyobb kihívás elé állít minket, mint az első. A hegyomlásoknak hála kis híján veszítünk egy öszvért, majd térdig gázolunk a sárban órákon keresztül. Megszenvedtünk Espiritu Pampáért, amit lehet, hogy a Machu Picchuhoz hasonlóan tévesen neveznek Vilcabambának. Sok a rejtély Peru ezen vidékén.
Korán kelünk, mert nem tudjuk, mennyire hosszú út vár ránk Concevidayocig. Vista Alegrében azt állítják, pár hete leszakadt a hegy és elvitte az ösvényt, de arról, hogy ez milyen távolságban történt a tanyabokortól, mindenki mást mond. Van, aki egy óra gyaloglásra, más félnapi járóföldre tippeli a földcsuszamlás helyét, így még az se biztos, hogy a hegy valójában leszakadt. Félve vágunk neki a mai etapnak, mert ha az ösvény tényleg megsemmisült, akkor azon az úton, amin jöttünk, mehetünk is vissza, és Espiritu Pampát elfelejthetjük.
Az első néhány patak felett még van valami kezdetleges híd, de később az ilyen vízfolyásokon át kell gázoljunk
Az már az első métereken látszik, hogy a Vista Alegre és Concevidayoc közötti szakasz más lesz, mint a tegnapi volt. Nem csak amiatt, mert a paramót és a köderdőt felváltja a trópusi esőerdő, hanem azért is, mert a két tanyabokor között az új út megépülése óta nem gyalogol senki.
Kezdetben még van ösvény, aztán elnyeli azt az erdő
Így például nincsenek hidak a patakok felett. A Vista Alegrét északról lezáró folyó felett még van egy bambuszból összetákolt átkelő, de pár száz méterrel később már nekünk kell kövekből és fákból átjárót applikálnunk. Mindez annyira lelassítja a csapatot, hogy egy idő után feladjuk a hídépítést, és egyszerűen átgyaloglunk a vízfolyásokon. Tegnapi elszólásomat, miszerint Freddynek igaza volt, nem kell ide gumicsizma, revideálnám. Erre a túrára kell a dzsungeljáró, különben úgy jársz, mint Pettt, akinek mostanra csak gyorskötöző tartja össze lábbelijét.
Ezért a látványért megéri küzdeni
Az első egy kilométer a folyóátkeléseket leszámítva könnyen megy, de ahogy távolodunk Vista Alegrétől, úgy lesz egyre sűrűbb az esőerdő. Freddyt hátrahagytuk az öszvérekkel, én pedig voltam olyan feledékeny, hogy nem kértem el a machetéjét, így kénytelenek vagyunk kézzel utat törni magunknak.
Andi és Pettt küzdenek az elemekkel
Az egyik pataknál Pettt és Igor beleesnek a vízbe, így szerencsétlenek csuromvizesen kénytelenek gyalogolni a dzsungelben. Az egy dolog, hogy a ruhájuk elázott, de a hátizsákjukat is belemártották a vízbe, így átöltözni sincs esélyük.
Vista Alegre és Concevidayoc között nem járnak emberek, ezért az ösvényt lassan benövi az esőerdő
Másfél óra gyaloglás után érkezünk meg az első hegyomláshoz, aminek határában bevárjuk az öszvéreket. Hiába a lassú haladás, így is vagy fél órát vertünk a jószágokra, akiknek vélhetően még nagyobb erőpróba a dzsindzsában való előrejutás. Freddy és Uriel előreszaladnak, majd jelzik, hogy nem vész az átkelés, kövessük őket. Fél óra elteltével azonban megáll a tudomány, ugyanis egy újabb leszakadás vagy kétszázméter szélességben elvitte az ösvényt. Nem hazudtak hát Vista Alegrében, tényleg eltűnt az ösvény az erdő mélyén.
Néhol olyan sűrű az erdő, hogy kézzel kell magunknak utat törni
Freddy, Uriel és én előremászunk egy machetével és két csákánnyal, hátha találunk egy stabil átjárót a sziklák között. Közel egy órán át tart a csapás kialakítása, amin biztonsági okokból csak egymást tisztességes távolból követve kelünk át.
Nekünk kell kialakítani az ösvényt a hegyomlás helyén
Mikor mindenki átér, csapatgyűlést tartunk. A döntés az, hogy mi haladunk tovább, Freddy, Uriel és a két öszvéres pedig hátramarad; kiszélesítik az átjárót, hogy az öszvérek is biztonságban át tudjanak kelni a hegyomláson.
A következő szakasz szerencsére könnyebben járható, csak néhol és rövid szakaszokra nyeli el az erdő az ösvényt.
Menetel a csapat
Freddy majdnem másfél óra múlva ér csak minket utol. Szegény liheg, rohant utánunk, ahogy csak bírt:
- Az öszvérek lemaradtak. Hiába építettünk átjárót, az egyikük alatt így is leszakadt az ösvény. Szegény pára zuhant vagy húsz métert. Jól van, megmarad, de lesántult, így hátráltatja a többieket.
Az az öszvér szakadt le a mélybe, ami Zsolt, Gábor és az én holmimat cipelte. Freddy megnyugtat, hogy a zsákok megvannak, bár ezt nehezemre esik elhinni, ha tényleg ekkorát repült az állat.
Amikor még egyben volt a karaván
Kb. öt órája vagyunk úton, amikor végre kiérünk az elsődleges erdők mélyéről. Egy elhagyatott háznál megpihenünk, főzünk egy gyors ebédet és bevárjuk az öszvéreket. Mire befejezzük az evést, be is futnak. Abban Freddynek igaza van, hogy a zsákok megvannak, viszont az eséstől kicsit viseletesek lettek. Az, hogy mindhármunk pakkja egy merő sár, teljesen rendben van, az azonban problémás, hogy az én zsákom pántjai szakadásnak indultak. Mindegy, ez most nem fontos, a lényeg, hogy ép bőrrel mindenki megérkezzen Concevidayocba.
Ebéd az elhagyatott háznál
A következő két óra alaposan próbára teszi a csapatot. Ahogy közeledünk a tanyabokorhoz, egyre több a legelő. És ahol sok a legelő, ott sok a marha, amik szeretnek az ösvényen bandukolni, sártengert kialakítva maguk után. Néha kilométereken át dagonyászunk a finomra pépesített iszapban, ami rendesen leszedálja a társaságot. Hiába röpködnek a fejünk felett vörös szirtimadarak, ugrándoznak előttünk színes szöcskék, a csapat tagjai gépszerűen lépdelnek a vizenyőn megbúvó szárazulatok között.
A marháknak hála nyakig retkesek vagyunk
Bár nagy általánosságban lefelé haladunk, mégis rengeteg a kaptató, mivel az ösvény már rég nem a Concevidayoc-folyó partján tekereg, hanem messze fenn a hegyekben. Az öszvérek leelőznek minket, nem is látjuk őket egészen estig. Freddy is eliramlik, látszik rajta, hogy fáradt. Valószínűleg ő sem számított ennyire nehéz terepre, szeretne már nagyon a végére érni.
Nem sokat foglalkozunk az élővilággal, de azért néhány rovarfotóra futja az erőmből
Concevidayocot délután öt óra magasságában érjük el. Sokkal többen lakják, mint Vista Alegrét, de ez nem jelenti azt, hogy lenne bármiféle település formája. Van azonban egy bolt, amit azonnal megrohamozunk, bár sört sajnos nem árulnak.
Concevidayocba már könnyű az út
Ezúttal is az iskolánál verhetünk sátrat. A kilátás egészen fantasztikus; nehéz lesz holnap itt hagyni ezt az édenkertet.
Ilyen kilátás mellett élmény a sátrazás
Reggel kényelmes időben indulunk, mert Concevidayoctól Espiritu Pampa mindössze két óra gyaloglás. Ráadásul innentől már van út, így nem kell a sárban dagonyáznunk.
A táj az inkák utolsó fővárosának környékén zseniális. A háttérben feltűnik Chuntabamba, ahová sofőrünknek dél magasságában be kéne futnia. Reméljük, ide talál. Soha nem járt erre, és azt tudom a 2014-es látogatásom óta, hogy az ide vezető út elég rossz állapotban van.
Espiritu Pampa völgye és Chuntabamba
Menet közben végre jut idő egy kis beszélgetésre Freddyvel. Azt meséli, hogy Gene Savoy érkezésekor ez az egész völgy a nagyszüleié volt. Ő is ide született, de pár évvel Espiritu Pampa felfedezése után. Rózner Gézáról nem hallott, csak az amerikairól, de róla nincs túl jó véleménnyel:
Freddy, Uriel és az egyik öszvéres
- Nagyapám és néhány barátja segítettek Savoynak feltárni a romokat. Az amerikai sok pénzt ígért nekik, de végül egy fillért nem kaptak. Savoy alig pár hetet töltött a völgyben, aztán távozott. Nagyapámat és a munkásokat soha nem fizette ki, pedig az öreg elmondása szerint megállás nélkül dolgoztak.
- Ő is látta a lidérceket, amiről Espiritu Pampa híres?
- Persze. Sőt, én is. Aki a romoknál éjszakázik, az látja őket.
- Manco Inca szelleme is itt jár?
- Nem hiszem. Manco Inca szerintem soha nem járt itt. Sőt, nagyapám állította, hogy Espiritu Pampa nem is Vilcabamba.
- Hanem?
- Azt nem tudom, hogy mi, de az igazi Vilcabamba nem a völgyben, hanem a hegyeken túl van.
- VRAE felé?
- Igen. Nagyapám járt arra, és találtak Espiritu Pampánál egy sokkal nagyobb és szebb várost.
- Soha nem hallottam róla.
- Senki nem hallott róla. Az öreg nem verte nagy dobra, mert nem akarta, hogy idegenek lepjék el a földjeit. Espiritu Pampa felfedezése után túl sok szerencsevadász érkezett a völgybe, akik az inkák aranyát kutatták. Ha beszélt volna az öreg az igazi Vilcabambáról, még többen jöttek volna.
- Te tudod hol van az igazi Vilcabamba?
- Pontosan nem. Nagyapám elmagyarázta, miként lehet odajutni, de ezidáig nem vettem rá magamat, hogy napokra bevessem magam az erdőbe.
Megmozgatja a fantáziámat az igazi Vilcabamba története. Lehet, következő alkalommal szánok rá pár napot, hogy Freddyvel utánamenjünk a nagyapja titkának.
Piojitóra várunk egy darabon a romváros bejáratánál, de nem jön. Urielnek, két segédjének és az öszvéreknek indulniuk kell vissza, így az a döntés születik, hogy Freddy marad és megvárja a sofőrünket, én pedig a csapattal nekivágok Espiritu Pampának.
Megérkezünk Espiritu Pampába
Így, hogy nem Chuntabambától kell besétálnunk a romokhoz, mint 2014-ben, sokkal gyorsabban odatalálok. Alig húsz perc gyaloglás után feltűnik a központi épület, ami körül - nem meglepetés - nincsen senki. A parkőrök most is ugyanolyan boldogan rohannak elénk, mint pár évvel ezelőtt. Ami azonban új, hogy a könyvben ezúttal vannak nevek.
- Mióta megjavították az utat Kiteniből, jönnek turisták - meséli a parkőr.
Espiritu Pampa központi épülete
No, persze nem kell tömegekre gondolni, de idén már jártak Espiritu Pampában vagy három tucatnyian és köztük van két francia is. A perui kormány régóta küzd azért, hogy levegyék a terhet a Machu Picchuról, ezért próbálják a kevésbé ismert, nehezebben elérhető romvárosokat is bevonni a turizmus vérkeringésébe. Újabban Waqra Pukarába és Choquequiraóba is szerveznek túrákat, sőt, ez utóbbihoz még felvonót is terveznek építeni, bár a perui hatékonyságot ismerve arra még várhatunk pár évtizedet.
A központi városrészt gondozzák, de Espiritu Pampa többi részét sajnos elnyeli az erdő
Annak ellenére, hogy az öt évvel ezelőttihez képest háromszor annyian járnak Espiritu Pampába, a romok nincsenek valami jó állapotban. A központi épületet leszámítva a többségét szinte teljesen benőtte a gaz, a hátsó épületek alig látszanak ki a fűből.
- Ketten vagyunk az egész romvárosra - panaszkodik a parkőr - Az esős évszakban ráadásul nehéz idejutni. Sajnos nincs pénz arra, hogy nagyobb parkőrséget tartsunk fenn, így azonban lassan tényleg elnyeli az erdő a romokat.
Manco Inca "péniszét" alig találjuk meg
A wari úr sírja például már elérhetetlen. Van azonban egy frissen feltárt városrész, ahol Titu Cusi Yupanqui háza is található. Feltételezhetően itt élt Manco Inca és az őt követő, a spanyolok érkezéséig regnáló inka. Sok nem maradt az épületegyüttesből, de legalább úgy tűnik, a régészek foglalkoznak Espiritu Pampával.
Sajnos a legtöbb épület ma már megközelíthetetlen
Másfél óra alatt körbejárjuk a romokat, majd visszaereszkedünk az úthoz abban a reményben, hogy Piojito menet közben megérkezett. Mire leérünk, már a zsákjaink is fenn vannak a kocsi tetején, így indulhatunk Kitenibe.
Espiritu Pampa pakarinája, vagyis inka trónja
Az út tényleg jobb állapotban van annál, mint amin 2014-ben végigküzdöttük magunkat Erivel. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalmas lenne turistabuszok fogadására, de legalább úgy néz ki, Espiritu Pampát húsz év után tényleg próbálják rehabilitálni.
Yuvení faluja
Yuveníben megállunk egy boltnál, és végre iszunk egy sört. Azt hiszem, az elmúlt három nap mindenkinek felejthetetlen élmény marad. Kicsit átélhettük, milyen lehetett Gene Savoynak és Rózner Gézának az 1960-as években erre kalandoznia, még ha a körülmények sokat is javultak az elmúlt ötven évben. Aztán az is lehet, hogy az igazi Vilcabambát majd mi Freddyvel fogjuk feltárni...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
