Ha az ember Trinidad és Tobagóra vágyik, jobb, ha betart néhány játékszabályt. Ilyen például az, hogy nem próbál az országba belépni terep színű ruhában, illetve nem akar 5000 dollárnál több készpénzt magánál tartani. Mindkettőért megbüntethetik az embert, nem is kicsit. Tanuljatok a hülyeségemből!
Hosszú évek marketingelése után végre összejött az első Guyanák túrám, amit a csapat tagjai ráadásul meg akartak spékelni egy kis trinidadi kiruccanással. Álltam elébe a kalandnak, már csak azért is, mert a Guyanákon 2010, Trinidadon pedig 2013 óta nem jártam, így kevés olyan utazás volt az elmúlt években, amit annyira vártam, mint ezt.
Utálok repülni. Nem bírom az egy helyben ücsörgést, a puffasztó kajákat és a monoton zajt. Életem során közel ötvenszer repültem át az Atlanti-óceánt, és azt kell mondjam, egyre kevésbé bírom. Persze én is olyan vagyok, mint a többség: képes vagyok magamat plusz 5-10 órás repülésekre rábeszélni, csak hogy spóroljak 2-300 dollárt, bár abban is biztos vagyok, hogy ezután az út után változtatni fogok a hozzáállásomon.
Frankfurt és Panamaváros érintésével, 22 óra repülés után éjfél magasságában landolok a Port of Spain-i repülőtéren. Leszállva a kezembe nyomnak egy beutazási papírt, olyat, amiből életem során ha háromszázat nem töltöttem ki, akkor egyet sem. Mindig ugyanazok a kérdések szerepelnek rajta, vagyis hol fogok megszállni, hány napig maradok, hozok-e magammal élő állatot vagy hústerméket és a többi. Az elmúlt 14 évben (azóta járom a kontinenst) soha, senki nem ellenőrizte, miket írok a papírra, így jó ideje rutinszerűen pipálgatom a 'No'-kat a dokumentumon, lévén tudom, semmi olyan nincs nálam, ami miatt előállítható lennék.
A csukott szemmel körmölést látja a vámos is, így rákérdez, biztosan nincs-e semmi elvámolni valóm. Rázom a fejemet, hogy nincs, efelől megnyugodhat. Ekkor int a kollégájának, hogy fáradjon oda, aki elém lép, majd megkér, kísérjem el az irodájukhoz, mert alapos vizsgálatnak vetnének alá. Nem vagyok boldog, mert az ágyon kívül semmi másra nem tudok gondolni, de természetesen elkísérem. Leültet egy padra, majd távozik.
Több mint egy órán át ücsörgök, senki rám se néz, kezdek bepipulni. Mikor végre megpillantom a fickót, kérdőn nézek rá, mi az oka annak, hogy egy napi repülés után itt szívatnak. Látja rajtam, hogy kezd elegem lenni, így behívat az irodába, ahol egy termetes fekete hölgy foglal helyet. Bemutatkozik, hogy ő Sheryl a Bevándorlási Hivataltól, és szeretnék, ha kinyitnám a hátizsákomat. Végre! Néhány perc, és szabadulok - gondolom magamban.
Kipakolom a nálam lévő készpénzt is az asztalra, amit Sheryl kollégája a kezei közé kap:
- Mennyi készpénz van önnél? - kérdezi.
- Nem tudom pontosan. Kb. 3000 dollár és 2000 euró - adom a választ, mit sem sejtve, hogy ezzel olyan bűnt követek el Trinidad és Tobagón, mint egy anyagyilkos.
Számolni kezdenek, pötyögnek valamit a gépen, majd felém fordítják a monitort, amin az áll: 5632 dollár.
- Az önnél lévő készpénz átváltva 5632 amerikai dollár. Mind az ön pénze?
Nyilván az enyém, kié volna?! Úgy ülök ott, mint egy kisdiák, aki most kezdi az általános iskolát, és nem tudja, kinek mit kell mondani, hogyan kell viselkedni.
- Az enyém. Tudják, túravezető vagyok. Két hét múlva érkezik a csapatom Francia Guyanába, velük utazzuk végig a három Guyanát, valamint Trinidad és Tobagót. Sajnos Guyanában nem lehet magyar bankkártyával fizetni, Suriname-ban pedig az automaták sem adnak ki pénzt, ezért kénytelen vagyok ennyi készpénzt magamnál tartani. Csak nem gond?
Összenéz a két vámos, majd Sheryl beszélni kezd.
- Ön megsértette Trinidad és Tobago bevándorlási szabályait, mivel országunkba csak 5000 amerikai dollárnak megfelelő valuta hozható be, önnél azonban 5632 dollár van.
Pislogok, nem értem az egészet. A világ minden táján 10 000 dollár a pénzlimit, nyilván Trinidadon is, akkor most mi a gond? Sheryl folytatja:
- Ez az ön beutazási papírja, amit belépéskor töltött ki. Azt ikszelte be, hogy nincs önnél több 5000 dollárnál, ami nem fedi a valóságot, ezért eljárást indítunk ön ellen.
Rápillantok a papírra és azt látom, Trinidad és Tobagón tényleg 5000 dollár a limit. Sehol a kontinensen nem láttam még ilyet, amit el is magyarázok Sherylnek, meg hogy figyelembe vehetné, hogy egy 22 órás repülőút után vagyok, fáradt, ráadásul nem drog van nálam, hanem 632 plusz dollár, amit az ő szép országában szeretnék elkölteni. Sheryl meghallgat, majd ugyanolyan hivatalos hangnemben folytatja:
- Ön megszegte a Trinidad és Tobagó-i beutazási szabályokat, ezért az önnél lévő készpénzt és az útlevelét zároljuk. Holnap délelőtt 10 órára várjuk a Bevándorlási Hivatal irodájában. Ha előre elfogadja az önre kirótt büntetést, szabadon távozhat. Ha nem, bevonjuk az útlevelét addig, amíg a tárgyalást le nem folytatjuk.
Hogy micsoda?! Elveszik a pénzemet és zárolják, bevonják az útlevelemet? Két hét múlva jön a Mirador-csapat, ez nem fordulhat elő. Meg amúgy is, milyen dolog ez? Tényleg ennyi eszük van ezeknek a trinidadiaknak, hogy egy turistával szívóznak 600 dollár miatt. Ennyire nincs semmi dolguk?!
Szerencsére a reptértől nem messze foglaltam szobát, amit a foglalásban szereplő összegen túl megterhelnek még húsz dollárral, mert kártyával fizetek. Nesze neked ingyenes kártyás fizetés!
Nem alszom. Nem tudom, mi vár rám holnap, és azt sem értem, mi ez a hülyeség. Reggel tízre visszavitetem magamat a szálló ingyenes transzferével a repülőtérre a Bevándorlási Hivatal irodájához, ahol azonban nem találok senkit. Kezdek félni, hogy egyszerűen csak átvertek. Lelki szemeim előtt megelevenedik a Terminál című film; nem akarom úgy végezni, mint Viktor Navorski.
Végül sikerül felhajtanom a reptéren egy nőt, aki azt mondja, ő nem tud semmiről, de felhívja nekem a központot. Onnan azt az infót kapja, hogy nem a repülőtéri irodában, hanem Port of Spainben szeretnének fogadni, ha nem okoz problémát. De okoz, lévén minden filléremet elvették, így se taxira, se buszjegyre nincs pénzem, arról nem beszélve, hogy Panamaváros óta se nem ittam, se nem ettem. Szerencsére megkapom a hivatal telefonszámát a nőtől, így felhívhatom Sherylt, közölve vele a problémámat. A csaj csak hümmög, mert nem gondolta, hogy minden nálam lévő pénzt elvett, ráadásul az is gond, hogy a főnöke mérges, mert 10 órára nem tudtam megjelenni.
Néhány perc elteltével megjelenik két vámügyőr, akiket azért szalasztottak, hogy engem Port of Spainbe vigyenek. A két srác Sheryllel ellentétben jó fej, egészen elképednek, mikor meghallják a sztorimat.
- Látod haver! Ezért nem jönnek ide a turisták. Mennek inkább Barbadosra. Ott ilyen elő nem fordulhat - mondja a sofőr a kollégájának.
A végén vesznek nekem egy limonádét, úgy megsajnálnak. Odabent Sheryl fogad, akinek egyetlen arcizma sem rándul arra a felütésemre, hogy "Éhes vagyok!". Hellyel kínál az íróasztalánál, majd nekiáll gépelni. Egy órán át veszi fel az adataimat és kéri az aláírásomat, mire megjelenik a felettese, egy két méter magas, tagba szakadt hivatalnok.
- Tíz perc múlva várom önöket a tárgyalóban - veti oda merev lezserséggel.
Néhány egyéb dokumentum aláírása után átmegyünk a tárgyalóba, ahová a főnök is betoppan nemsokára. Leül velem szemben, majd gyönyörű kreolsággal lenyom egy olyan tízperces jogi dumát, amit ha ízes magyarsággal fogalmazna sem érteném meg. Háromszor szakítom félbe, hogy ne haragudjon már, de fogalmam sincs, miről beszél, mondaná-e lassabban, de csak felhúzom vele.
- Minek jönnek olyanok az országunkba, akik a nyelvünket sem beszélik? - dünnyögi tiszta angolsággal a bajsza alatt, hogy azt biztosan megértsem.
Sheryl csak pironkodik fejleszegve. Most esik le, hogy ő is csak áldozat. Egy idióta, szemmelenzős bürokrata beosztottja, aki nyilván elvárja, hogy a reptéri alkalmazottak teljesítsék a hivatal által előírt büntetési penzumot. A fickó mégegyszer előadja jogi performanszát, ami alatt megrendülve bólogatok, beismerve abbéli hibámat, hogy kreol nyelvtudás nélkül merészeltem országa földjére tenni a lábamat.
- Megértette? - tekint rám szemüvege mögül az idióta.
- Meg - adom az őszinte választ, amitől ő szinte a fellegekben jár.
- Két választása van. Az egyik, hogy aláírja ezt a dokumentumot - tol elém egy végzést -, amiben elfogadja a megállapított büntetési tételt. Vagy nem írja alá. Ebben az esetben a következő hónapra kitűzünk egy tárgyalást, amin kötelező részt vennie, addig pedig nem hagyhatja el Trinidad és Tobago területét.
Ránézek a papírra, amin a büntetési tétel 50 és 100 000 dollár között szerepel, mögötte nem megjelölt összeggel.
- Ne haragudjon, hogy visszakérdezek - viszakozom csinovnyiki méltósággal -, de lehet arról tudni valamit, hogy az 50 és 100 000 dollár közötti büntetésből kb. milyen összeg vonatkozik rám?
- Nem - kapom a nem annyira meglepő választ.
Vagyis írjak úgy alá egy papírt, hogy lehet, megvágnak 100 000 dollárra, vagy fogadjak ügyvédet és vágjak bele egy trinidadi bevándorlási hercehurcába úgy, hogy tudom, két héten belül érkezik a csapatom Cayenne-be. Biztos vagyok abban, hogy az eljárás, amit velem szemben lefolytatnak, nem jogszerű, de bízom benne, hogy ennek az idiótának csak van annyi esze, hogy 600 dollár botlásért nem ver rám egy több ezer dolláros büntetést, lévén azzal felhívná magára és a nem túl tisztességes procedúrára a figyelmet. Utoljára ennyire kiszolgáltatottnak Venezuelában éreztem magamat, amikor a guardia emberei kokaincsempészéssel akartak vádolni, majd elloptak tőlem kétszáz dollárnyi bolívárt. Vállalva a kockázatot aláírom a papírt, majd odatolom ennek a vér korrupt tetűnek a papírt, hogy rendelkezzen felőlem. 2500 TT$ büntetést ír a papírra, ami átszámolva 357 amerikai dollár.
Ha úgy nézzük, hogy a büntetés lehetett volna egy ház ára is, könnyen megúsztam, ha azonban úgy, hogy valójában nem követtem el semmit, ráadásul végig együttműködő voltam, akkor egy kicsit fáj. Nyilván nem olyan tragikus, mint volt 2013-ban Peruban, amikor közel 6000 dollártól szabadítottak meg, de akkor is, rohadjon meg az egész trinidadi bevándorlási hivatal, mert megtűr a kötelékében egy ilyen korrupt mocskot. Semmi egyebet nem kellett volna csinálniuk, mint azt mondani tegnap éjjel a repülőtéren, hogy máskor figyeljek oda. Talán nem kezdeném trinidadi kirándulásomat ilyen keserű szájízzel...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
