A mexikói utazásom után közvetlenül indul a guatemalai túrám. Egy emlékezetes kirándulásról írok, ami a Lanquínt Sebollal összekötő kamiontúráról, valamint a Sayaxché melletti Cráter Azulnak a felkereséséről szól. Csodás tájak, fantasztikus élővilág, meseszép romvárosok kísérik utunkat. Ez Guatemala egyik legszebb része, mégsem jár erre a kutya se.
Tulumot és a Yucatán-félszigetet kicsit keserű szájízzel hagyjuk magunk mögött. A romvárosok, cenoték, amiket láttunk, egy-két kivételtől eltekintve mindenkinek tetszettek, de az utolsó napok azért felemásra sikeredtek. Egy éjszakát még eltöltünk Playa del Carmenben, majd a csapat hazarepül, én pedig Verával átteszem a székhelyemet Guatemalába, ugyanis másnap már indul is egy remek körutazás, törzsutasokkal.
Az első éjszakát kettesben töltöm azzal a Verocskával, akivel ez már a sokadik közös utazásunk, de ez az első alkalom, hogy egyszerre két túrát is lenyom egymás után. Megérdemli, mert két éven át nem utazott, mivel nem akarta magát covid ellen oltani, ezért elesett a kedvenc hobbijától, az utazástól. Ha tehettem volna, én is így jártam volna el, csak lévén utaztatásból élek, nem tehettem meg, hogy kivárok. Ő megtette, hatalmas gratuláció neki ezért.
Az éjszakát az antiguai szállónk melletti bárban töltjük. Hétköznap lévén nincsenek sokan, így a pultossal aljasodunk, aki meglepően jól beszél angolul. Én csak kicsit rúgok be, de Verának sikerül földrengésbiztosra innia magát. Hajnali kettőkor egy 5-ös erősségű földmozgás ébreszt fel, de Verával PAchamama nem packázhat. Vannak a megittasodásnak fokozatai, és a földrengésbiztos az egy kellemes, bár nem veszélytelen állapot.
Másnap megérkezik a csapat, akikkel kapcsolatban már rengeteg sztorit megírtam itt a blogban. Többségükkel Peruban voltam bekaranténozva, és a Covid elmúltával többször is utaztunk együtt. Ott vannak a Mihalicz lányok, a már említett Vera, de Berg Juci is, a meseíró, valamint a férje, Endi is. Tündi, Laura és Robi ugyancsak többször feltűntek már itt a blogban, úgyhogy válogatott társasággal utazom majd a következő szűk három hétben.
Antiguáról, az Atitlán-tóról, Chcihicastenangóról, az Ixil-háromszögről és Semuc Champeyről már írtam korábban, így inkább azokra a helyszínekre koncentrálnék, amik újak, vagy valami miatt emlékezetesek. Ilyen a Semuc Champey melletti Las Marías-barlang, ahová különprogram keretében csak Laura és Juci tart velem. A barlang mindig fantasztikus élmény annak, aki nem klausztrofóbiás, jól tud úszni és tud kötelet mászni egy vízesés alatt gyertyával a szájában. A Las Marías nem veszélytelen program, és ezt Juci tudná leginkább elmondani, ugyanis sikerül úgy belegyalogolnia egy lyukba, hogy kifordul a térde. Innentől kezdve szegénynek botorkálva telik az útja, de kemény csaj, mindenhová velünk tart, még ha néha a könnyeivel is küszködik.
Lanquín térségét nem a szokásos módon hagyjuk el, hanem egy kamion platóján ácsorogva, Campur, Chajmaic és Sebol érintésével. Mikor életemben először Semuc Champeynél jártam, ezen az útvonalon közelítettem meg Lanquínt, azóta azonban megépült az új út Cobánon és Chisecen keresztül, így 2006 óta első alkalommal fogok én is végigutazni ezen a szakaszon. Ehhez végre sikerül találnom egy sofőrt Juan személyében, aki bár tart a megmérettetéstől, vállalja a feladatot.
Campur faluja után kezdődik a kaland
Most, hogy Lanquín és Campur között leaszfaltozták az utat, az első szakaszt könnyen és gyorsan letudjuk. Campurban hatalmas a tömeg, sürögnek-forognak a tuktukok és a kamionok, mivel ma van a piacnap. Alig bírunk átvergődni a csöpp falun, amit hamisítatlan hegyvidéki úton hagyunk el. Ettől a pillanattól kezdve tudjuk, annak ellenére hosszú napnak nézünk elébe, hogy Chajmaic - ahonnan ismét aszfaltos az út - mindössze 35 kilométerre fekszik.
Campur után leereszkedünk egy meseszép völgybe, aminek az alját kőtenger borítja. Itt még nem olyan rossz az út, de közvetlen a völgy után annyira leromlik az állapota, hogy a 10-es átlagot sem tudjuk tartani. Közben a platón úgy vergődünk ide-oda, mint tehenek a marhaszállítóban.
A Campur mögötti völgy elég látványos
Érintünk egy apró kekcsi tanyabokrot, Cajuxt, majd rákanyarodunk Rubeltzul völgyére. Eléggé látványos a táj, s lévén szép az idő, a rossz út ellenére is tudunk jó képeket lőni.
Santa Maria Rubeltzul a völgy másik oldaláról nézve
Rubeltzul után válik az út igazán vállalhatatlanná. Olyan sziklák között szerencsétlenkedünk, amilyenek között a világ minden táján legfeljebb 4x4-es terepjárók lavíroznának, mi mégis nem egy Toyota buszt látunk közlekedni ezen a szakaszon. Bár korábban ez volt a Cobánt Sayaxchéval összekötő főút, az elmúlt 40 évben nem végeztek rajta felújítást, így az út állaga leromlott. Ettől függetlenül az itt élőknek muszáj közlekedniük, ezért - bár nem egy leányálom errefelé vezetni - sok busz forog Sebol és Campur között.
Szörnyű az út Rubeltzul után
Egy idő után megkezdjük az ereszkedést lefelé, majd befutunk Chajmaicba, az első valódi településre. A 35 kilométert négy óra alatt abszolváltuk. A kezeink és combunk görcsben, a bordáink sajognak, a nyakunkat mozdítani nem tudjuk. A táj miatt azonban megérte erre kanyarodni.
Chajmaicból végre aszfaltút vezet ki
Raxruhánál tartunk egy ebédszünetet, majd folytatjuk az utunkat Sayaxché irányába. Mielőtt azonban befutnánk a Rio Pasión partján fekvő városba, megállunk Ceibal romvárosánál ismerkedni a maja civilizációval. Mivel korábban írtam már a romokról, ezért nem részletezném a város történelmét, csak felteszek pár fotót, hogy mindenki lássa, milyen remek hely. Az egyetlen baj vele az, hogy a sok szúnyog megkeseríti a bejárást, de azért szánunk rá egy bő órát.
Egész nap ezen a platón vergődtünk
Ceibal Guatemala legszúnyogosabb romvárosa
Az A-3-as templom érdekessége a négyajtós oltár, ami nem jellemző a majákra
A csillagvizsgálót valószínűleg a teotihuacáni Ehecatl tiszteletére építették
Ceibal romjai érintetlen esőerdők mélyén fekszenek
Az egész séta során élvezhetjük a bőgőmajmok társaságát
Sayaxchéi szállásunkon korán nyugovóra térünk, mert hajnali 6-kor indulunk Aguatecába, majd onnan a Cráter Azul névre keresztelt forrástóhoz. Ez utóbbinál még én sem jártam korábban, ami nem akkora meglepetés, hiszen alig pár éve jelentek meg róla az első fotók.
A hajnali csónakázás most is fantasztikus, mivel rengeteg madarat látunk, és persze Aguateca is hozza mindazt, amit várni lehet tőle. Erről a romvárosról is írtam korábban, úgyhogy nem nyújtanám vele a bejegyzés hosszát, ehelyett itt van néhány kép a kirándulásunkról.
Útban Aguatecába
Dzsungeltúra a romokhoz
Egy elhullott bőgőmajomkölyök
Leereszkedünk abba a kanyonba, ahol anno indiánok tucatjai lelték halálukat
Ezeknek a sztéléknek köszönhetjük Aguateca történelmét
Hallgatjuk a bőgőmajmok koncertjét
Miután visszatértünk a romoktól, a megbeszéltek szerint megindulunk a Rio Pasión mentén a Cráter Azul névre keresztelt forrástavak egyikéhez. Az Usumacintát tápláló Pasión egyik mellékfolyója három apró tóból indul útnak, amiknek vize felszín alatti forrásokból származik.
Az út fantasztikus, olyan, mintha a folyó az esőerdőben kanyarogna. Ez persze nincsen így, mivel a partmenti erdősávot irtások, legelők szegélyezik. Sajnos az észak-guatemalai erdőirtás eredménye az lett, hogy mára Petén területének mindössze negyede trópusi esőerdő, pedig az 1970-es években itt még több mint 80%-os volt az erdőborítottság. A polgárháborúk azonban elüldözték az embereket a hegyvidékről, rengeteg kicse, kakcsikel és ixil maja menekült el szülőföldjéről és lelt békét Guatemala esőerdőinek mélyén. A megélhetés okán megkezdték az erdők kiirtását és marhatenyésztésbe fogtak, mely iparág szépen meg is honosodott Santa Elenától délre.
Szerencsére a Cráter Azul környéke megúszta a pusztítást, amit annak köszönhet, hogy a terület meglehetősen vizenyős, így alkalmatlan a mezőgazdaságra. Ez szerencse az élővilágnak, hiszen így megmaradt egy zug, ahol a trópusi állatok megbújhatnak. Az út során rengteg gyönyörű gázló- és jágmadarat látunk, de majmokat, krokodilokat is megpillantunk szép számmal. Ez utóbbiakat kis híján sikerült kiirtania a sayaxchéi halászoknak, de szerencsére ma már senki nem bántja a kis harapósokat, így a Rio Pasión ökoszisztémája nem omlott össze.
Már csak az élővilág miatt is érdemes egy kirándulást tenni a Cráter Azulnál
A mellékfolyó vize hihetetlenül tiszta, néhol több méter mélyre le lehet látni. A Brus Laguna határában folyó Rio Yamarihoz tudnám leginkább hasonlítani, bár itt hiányoznak a tikepálmák. Van helyettük azonban rengeteg halászsas, amikből több félét is látunk.
Ragadozó madarakból sincs hiány a Cráter Azul környékén
A Cráter Azul tényleg fantasztikus, biztos, hogy mostantól az alapprogram részét képezi majd. Két tóban is megmártózunk, bár a víz nem túl meleg. A víz alatti élővilág azonban mesés. Édesvízben nem is tudom, volt-e ehhez fogható snorkel élményem korábban. A mexikói cenoték is képesek elvarázsolni az embert, de a Cráter Azul más, ezek a tavak élnek. Kár, hogy nincs vízálló fényképezőm, mert bőségesen lenne mit fotózni a tavak alján.
A Cráter Azul hatalmas kedvenc lett
Egyórás pancsolás után ülünk vissza a csónakba, és visszaereszkedünk Sayaxché városába. Ezúttal is látunk krokodilokat, majmokat és madarakat, nem győzzük kattintgatni a fényképezőnket.
Mind a kamionos utazás, mind a Cráter Azul zseniális élmény volt. Biztosan bekerülnek majd a programba. Most azonban irány észak, ahol jönnek a legszebb maja romvárosok.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
