Brus Laguna szürreális hely, ahol fenséges élővilág találkozik zombivá váló halászokkal, ahol egy medúzaüzem a legnagyobb drogelosztó, és ahol simán beküldenek kajmánok közé csónakot tolni. A Moszkító-parton töltött utolsó két napunk annyira szürreális, amennyire az egész dzsungeltúránk volt az elmúlt tíz napban.
Ahhoz képest, hogy a Moszkító-parton mennyire nincs pénze az embereknek, a Brus Lagunába tartó csónak csurig van. Legalább húsz ember utazik velünk együtt végig a Paloma Supa-csatornán, amit bő ötven évvel ezelőtt ástak ki, hogy összekössék a Rio Patuca településeit a karibi partvidékkel.
A csatornát a közeli Rapalo-lagúna látja el vízzel, aminek vízszintje általában csak a száraz évszak végén, áprilisban süllyed kritikus szint alá. Ilyenkor gyakran megáll az élet errefelé, az itt élő rancherók is inkább Ahuasba vagy Brus Lagunába teszik át a székhelyüket. Emlékszem, több mint tíz évvel ezelőtt egyszer sikerült végigcsónakáznom a csatornán egy Mirador-csapattal ebben az időszakban. A háromórás út több mint hét órán át tartott, menet közben ránk sötétedett, ráadásul sikerült elakadnunk a hínárosban, amiben kajmánok szemei világítottak. A csónakos nem volt rest, simán bezavart a hüllők közé, hogy toljam ki a pipantét. Szerencsére errefelé már nincsenek akkora krokodilok, mint a Patuca mentén voltak, ezért ha remegő lábakkal is, de bemásztam a vízbe.
Ranch a csatorna mentén
Erre most nincs szükség, mert ha késve is, de beköszöntött az esős évszak. Biztos vagyok benne, hogy jön az El Niño, ilyen drasztikus klímaváltozás csak akkor van, ha érkezik a kisded. A háromórás út sokkal izgalmasabb, mint volt a Wampusirpi-Ahuas közötti szakasz, mivel végig az erdő mélyén haladunk. Itt-ott feltűnik ugyan egy-két ranch, de jellemzően érintetlen mocsári erdők között haladunk, ami rengeteg gázlómadárnak az otthona. Szürke- és tigrisgémek tucatjait látjuk, de feltűnik néhány íbisz és pelikán is, főleg Brus Lagunához közeledve.
Brus Laguna házai nem árulkodnak gazdagságról
A város tornyai két óra elteltével tűnnek fel, de addig még fordul egyet a csatorna, így alig naplemente előtt futunk be a városka kikötőjébe. Az innen egy sarokra fekvő Hotel La Estanciában foglaltam szállást, ami a város halászkocsmájával szemben helyezkedik el. Számtalanszor aludtam már itt; egy igazi lepratanya, de nincs nála jobb a városban.
A teraszról rálátunk a kocsmára, ami előtt igazi zombiapokalipszis játszódik le. A rengeteg nincstelen sorban áll a nem rég érkezett magzatvízelhajtóért, a Ron Platáért. Ennél ótvarabb szeszesital nem sok van a világon, úgy omlanak össze tőle a kikötői munkások, mint homokvár a sivatagi szélben. De nem csak a mozgáskoordinációval van bajuk, a beszédközpontot is inaktiválja a szesz, hörögnek, nyáladzanak, csetlenek, botlanak. Egészen szürreális mindaz, amit látunk.
Brus Laguna-i utcakép
Utolsó alkalommal egy idős hölgy kifőzdéjében ettünk. Bár tíz év távlatából nem gondolnám, hogy nyitva tart a hely, de a jól menő dolgok úgy néz ki, nem változnak Brusban; az étterem működik. Sajnos mára már kifogytak az ételből, de holnapra leadjuk a rendelést, vacsorára pedig egy kikötői csirkézőbe térünk be.
A város temploma
A szállásadónkkal intézek másnapra egy pipantét a csapatnak. Brus Laguna nem egy szép város, de a környékén van mit nézni, úgyhogy a kifőzdében elköltött reggelink után csónakba pattanunk, és irány a lagúna!
Ehhez hasonló ranchek szegélyezik a lagúna partvidékét
Keresztülszeljük a lagúnát, aminek nyugati végében két apró sziget bújik meg. Az egyiken egykoron erőd állt, de mára benőtte az erdő. Egy-két ágyú jelzi csupán, hogy régen itt helyőrség volt, de megközelíteni nem tudjuk, mert a csónakos elmondása szerint az aljnövényzet tele van kígyókkal. Nem kockáztatunk, inkább megindulunk a másik sziget felé.
Egykor itt erőd állt, ma kígyók lakhelye
Menet közben érintünk egy mangroveligetet. A fákon pelikánok és fregattmadarak ücsörögnek, nem igazán zargatja őket senki. Brus Lagunába nem járnak sem helyi, sem külföldi turisták, így a madarak sem félnek az embertől.
Fantasztikus madárvilágba futunk a szigeteken
A másik szigeten áll egy elhagyatott ház. Régen, a 2000-es évek elején egy amerikai vállalkozó szeretett volna itt létrehozni egy pecás és madarász lodzsot, de a gyenge infrastruktúra miatt befuccsolt a vállalkozás. Ő építette ezt a házat is, amiben két halászt találunk, akik épp a zsákmányt pakolják át. Hogy miért itt csinálják, arra van egy-két tippem, de mielőtt komolyabb diskurzus alakulna ki, lelépünk a szigetről, mert a jejenek megzabálnak minket.
Ökolodzsnak indult, ma drogelosztó bázis
Nincs ez másként a lagúna torkolatvidékénél sem, ahol egy kínai medúzaüzem maradványai láthatók. Nem vicc! A kínai állam Hondurasban medúzatenyésztésre hozott létre telepet, amit a pandémia sajnos elkaszált. Az üzem dolgozói helyben maradtak, a medencéket azóta halsózásra használják.
A befuccsolt medúzaüzem lakói ma halsózásból és drogból élnek
Nem egy barátságos hely, érződik, ezek az emberek nem jókedvükből maradtak a vérszívók között, egyszerűen nincs pénzük visszatérni oda, ahonnan jöttek. Meggyőződésem, hogy ahogy a szigeten pakolászó két halász, úgy ezek az arcok is elsősorban drogkereskedelemből élnek, így nem firtatjuk, milyen az élet errefelé.
A sózott hal tökéletes álca a kábítószer-kereskedelemhez
Lesétálunk a partra, hogy végre megpillantsuk a Karib-tengert. Uszadékfák és rengeteg műanyag borítja az amúgy homokos tengerpartot. A Moszkító-part fantasztikus adottságokkal rendelkezik, kár, hogy azelőtt a enyészeté lesz, hogy a turizmus felfedezné magának.
Megérkeztünk a Moszkító-partra
A jejenek itt sem bírnak minket maradásra. Visszatérünk Brusba, ebéd után pedig a Rio Yamari vidékét keressük fel. Ez a bő három óra Zolinak kedvez, mivel a Rio Yamari a Moszkító-part legjobb madarász helye. Eddig is sok állatot láttunk, de itt tényleg egymást érik a jabiruk, a jasszánák és íbiszek.
A Rio Yamarit mocsáripálmák, ún. tikék veszik körbe
Az állatvilágnál csak egy izgalmasabb van, az pedig maga a folyó. A tikepálmák között kanyargó patak vize kristálytiszta, a víz alatt látszanak a mocsári növények és pálmák gyökerei. Egy ponton megállunk, és csobbanunk egyet a harminc fokos vízben. Ehhez hasonlót ezidáig sehol nem láttam utazásaim során, a Rio Yamari egészen zseniális élmény.
A vízi növényvilág sem akármilyen
Naplemente előtt Zolival rumkeresésre indulunk, hogy ne kelljen Platával lezárni a napot. Sok mindent nem találunk, de mielőtt feladnánk, kapunk egy tippet, miszerint a Profe házánál lesz az, amit mi keresünk. Kisétálunk a falu végébe, ahol a tanárember lakik. Minden lelakatolva, de az emeleten ég a lámpa. Kiabálni kezdünk, mire egy atlétás fickó csoszog le a kapuhoz. Ő Profe, Brus Laguna minőségi italelosztója. Felpakolunk két üveg Flor de Cañával, majd megindulunk vissza a szállásra.
A sarkon belebotlok régi ismerősömbe, Goliathba. Többször vitt körbe a lagúnán csónakjával engem és csapataimat, egyszer még a Rio Plátano vidékét is körbejártuk. Volt, hogy iguána- és teknősvacsorával fogadott, máskor csak beült velem egy sörre a kikötői kocsmába. Megígéri, hogy felugrik a teraszunkra egy üdvözlő italra.
A mai az utolsó este a Moszkító-parton, holnap irány Sambo Creek és a Cayos Cochinos. Fergeteg búcsút tervezünk, már amennyire Brus Laguna alkalmas a mulatásra. Cuba librézünk a Flor de Cañánkból, közben bámuljuk az utcán a zombulást. Elképesztő módon isszák magukat tanácstalanra a halászok, tényleg csak horrorfilmekben látni olyan tántorgást és hörgést, amit ezek az alakok előadnak a kocsma előtt.
A Rio Yamarinál zseniális a madárvilág
Goliath is megérkezik, iszik velünk egy-két kört. Azt mondja, a legjobb buli a város határában, a reptérhez közel van. Megindulunk az éjszakában, de már a kocsma előtt ránk szállnak a zombik. Nem erőszakosak, csak lejmolósak. Nagyjából egy tucat totál részeg halász kísér el minket a klubig annak reményében, hogy veszünk nekik egy üveg Platát. Erre persze nem kerül sor, nem akarunk bajt.
Belépünk a diszkó ajtaján és azt látjuk, hogy a táncparketten három rendőr ver össze-vissza egy rottyon lévő fiatal rasztát, aki nem szórakozik, rúg, üt, harap. Ha nehezen is, de kitessékelik a helyről. A két pultos lányt nem érdekli az esemény, mosolyogva szolgálnak ki minket: Plata! Nincs menekvés, mi is a zombulás útjára lépünk. Húsz perc múlva a szomszédos asztalnál tör ki csetepaté. Két termetes fekete lány kezdi egymás haját tépni, nem teljesen világos, hogy miért. A 150 kilós kanjaik azonnal szék után nyúlnak, de sikerül meggyőzni őket, hogy ne zúzzák le a diszkó berendezését. Üvölt a reggaeton, folyik a Plata, riszálják magukat a bálnaméretű fekák. Teljes kulturális sokk!
Másfél óra ámulat után visszatérünk a szállásunkra zombik kíséretében. Ha nem tudnám, hogy mindenki ártalmatlan, tuti összefosnám a lábam szárát. Brus Laguna kemény hely!
És ha már így esett, az éjszaka vad Plata vedelésbe torkollik. Hajnali kettőre mi is elérjük, hogy ne jöjjön ki emberi hang a torkunkon. Sikerül belépnünk David Lynch világába, ahol a szürreális világot jó zenék kísérik. Frankie Goes To Hollywoodra mászik el az arcunk. A többire nem emlékszem...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
