Ha valaki Antioquiában jár, kötelező megnéznie Guatapét. Én két körben teszem ezt most meg, először a csapattal, utána pedig a családommal. Az első látogatást az eső elveri, a második azonban sok érdekességet tartogat nem csak a családom, de az én számomra is. Ettől függetlenül Guatapé továbbra sem a kedvenc kolumbiai kisvárosom. Nekem túl giccses, a tömeg pedig rettentő zavaró.
A medellíni éjszakázásnak vannak hátulütői. Például az, ha kora hajnalban útra kell kelj, így még nem a más-, hanem az aznap nyomai látszódnak rajtad. Szerencsére a problémával nem vagyok egyedül; az egész csapat rottyon van, de ettől függetlenül megyünk.
A kétórás buszút egy igazi soha véget nem érő gyötrelem. Medellínt elhagyni örökkévalóságnak tűnik, Peñol faluja előtt pedig feltorlódik a kocsisor. Vasárnap lévén boldog-boldogtalan Guatapé felé tart, de a dugónál van rosszabb: az irtózatos tömeg Peñol sziklájánál. Húsz perces sorbanállás után jutok hozzá a 20 000 pesós belépőkhöz, amivel bebocsátást nyerünk a világ legszűkebb lépcsőjére.
Másnaposan nem esik olyan jól a séta a sziklához
2014-ben jártam itt utoljára, azóta történt egy és más a sziklánál és Guatapében. A városka Antioquia legnépszerűbb desztinációja lett, a monolit pedig az ország egyik must-see látványossága. Olyan érzésem van a bejárat előtt topogva, mintha a Szigetre akarnék bejutni, ahová persze kötelező az oltási igazolvány, aminek létezéséről mostanra nem csak én, de a csapatom jó része is megfeledkezett. Szerencsére sikerül előkotornia mindenkinek valamilyen fecnit, így kínlódhatjuk végig a 715 lépcsőfokot, persze araszolva.
Amíg 2014-ben rajtam és a csapatomon kívül alig egy-két ember ténfergett a sziklán, addig most legalább ezren tartózkodnak egyszerre a lépcsőkön, ami vállalhatatlanná teszi az élményt. Az igazi szörnyűség a lépcsősor második szakaszán ér minket, ahol összeengedik a felfelé és lefelé tartó tömeget.
A kilátás zseniális a szikla tetejéről, de a tömeg vállalhatatlan
A szikla teteje sem jobb. Szó szerint egymás sarkát tapossák a népek, hogy megcsodálják az alant elterülő tájat, ami amúgy szép. Pláne a közepesen erős szél okozta felhőátvonulások miatt kifejezetten látványos a sziklát körülölelő víztározó, amit amúgy az 1970-es évek elején hoztak létre, hogy Medellín vízigényét ki tudják elégíteni.
Az antioquiai elit gyorsan magáévá tette az új tó partvidékét; színészek, zenészek, politikusok vásárolták fel a vízparti telkeket, ahová villák sokaságát építették. Hogy egy kicsit jobban megismerjük a víztározó történetét, csónakba pattanunk, és teszünk egy könnyed egyórás kirándulást Kolumbia legszebb villáinak árnyékában.
Peñol sziklája kicsit máshogy néz ki a tó felől
Az Isla de la Fantasia jó helynek tűnik, bár nem tudom, mit csinálnék itt egy teljes napon át, mivel a víz hőmérséklete mindössze 12 fok
Ehhez jasonló villák sokasága sorakozik a parton
Csónakosunk külön kitérőt tesz a két drogbáró, Pablo Escobar és Gacha egykori épületeihez. Az El Mexicano háza, a Fortaleza nem tűnik különlegesnek, de a szomszédságában emelt La Bóveda és a La Manuela (Escobar két birtoka) egészen gigantikus lehetett a maga idejében. Mára nem sok maradt belőlük, mivel a Los Pepes tagjai felgyújtották azokat az 1990-es évek elején, Antioquia kormányzói pedig érintetlenül hagyták a romokat a drogháborúk mementójaként.
James Rodrígueznek, a kolumbiai válogatott focistájának a háza
Vannak persze új "paloták" is a parton. Számtalan híres telenovella sztárnak és reggaeton előadónak van itt háza, de a futballisták is szívesen építkeznek errefelé; látjuk például James Rodríguez ezer négyzetméteres villáját is.
Pablo Escobar egykori házát a Los Pepes gyújtotta fel
A kirándulás vége felé elered az eső, Guatapét már kiadós zápor közepette járjuk végig. Élvezhetetlen a városnézés, így ideje korán felszálluk egy buszra, és visszatérünk Medellínbe.
A víztározóval elöntötték az egykori El Peñolt, aminek emlékére keresztet emeltek a tó közepén, a falut pedig újra felépítették a tóparton
A tópart legrégebbi háza az eredeti El Peñol egyetlen megmaradt épülete
Mivel a falura nem maradt időnk, és kíváncsi vagyok, mennyit változott az elmúlt nyolc évben, úgy döntök, hogy miután a csapat hazarepült, Eriékkel visszatérek a tett helyszínére. Ha a sziklára nem is viszem fel a gyerekeket, a városka színes házait azért imádni fogják.
Egy központhoz közeli, tóparti lakást sikerül bérelnünk napi 35 dollárért, ami nem kevés, de Guatapében ma már semmi nem olcsó. A turizmus drasztikusan felnyomta az árakat, az éttermek, kávézók árazása is jóval a kolumbiai standard felett áll. Példának okáért hol máshol ehetnél az országban egy fahéjas csigát 1000 forintért, ha nem itt? Salentót, de Villa de Leyvát sem találtam olyan drágának, mint ezt a falut.
A zócalerók emlékműve Guatapé kikötőjében áll
Pedig Guatapénak nincs komoly múltja. A 18. század elején alapították, létezését ma már nem működő aranybányáknak köszönheti. A nemesfémet igen gyorsan kitermelték, így a falu a század végére feledésbe merült. A víztározó megépítéséig nem is került vissza a térképre, de az új tájelem meghozta a település szerencséjét. Ehhez persze kellett egy jól kitalált turisztikai stratégia, aminek legmarkánsabb alkotóeleme a zócalók visszatérése volt a házak lábazatára.
Ma zócalerónak lenni Guatapéban nem rossz üzlet
A zócalók valójában cégérek voltak, ezekkel jelezték a városba érkező kereskedőknek, hogy melyik háznál mivel foglalkoznak. Az 1970-es években irányítottan kezdték a lábazatokat tervezni, mára pedig az is zócalót csináltat a házára, aki nem is él a faluban, csak nyaralója van ott. A zócalero, mint szakma, újra felütötte a fejét; mi magunk is látunk egy lábazat művészt, amint egy bolt cégérét szobrászkodja fel a ház falára.
Egészen remek zócalókat is látunk a sétánk során
Ha mindez nem volna elég, Guatapé magáévá tette az antioquiai stílust, magyarán minden házat pepitára festettek, ezzel is színesítve az utcákat. A színkavalkádban az egyetlen zavaró tényező a sok vakolatlanul hagyott tűzfal, bár az igazat megvallva, lehet sok lenne, ha azokat is kipingálnák. Mert hogy a rengeteg színes ház és zócalo rendesen zsibbasztja ám az agyat. Barangó és Zaránd persze élvezik az apró mesevárost, de a giccs azért mégsem magas művészet. Nekem Guatapé túl intenzív, de a lenagyobb bajom az vele, hogy sokkal többnek akar látszani, mint ami. Az épületei ugyanis nem szépek, csak színesek, sok helyen a színekkel és a díszes zócalókkal a ronda betonkockákat próbálják feldobni. Ezt persze kiválóan csinálják. Így lehet egy amúgy jelentéktelen településből turisztikai célpontot varázsolni.
Barangónak nagyon tetszenek a zócalók
Guatapé környékén nem csak Peñol szikláját és a víztározót érdemes felkeresni. Sőt! Itt töltött napjaink során a legszebb kirándulást a hegyek közt megbúvó kolostorokhoz tesszük, pedig a keresztény vallások irányába - mondjuk úgy - nincs komoly érdeklődésem.
Guatapé egy átlagos falu lenne, ha nem álltak volna bele a házak színesre festésébe és a zócalók újjáélesztésébe
Amíg nem készült el a híd Peñol sziklája és Guatapé között, a főút megkerülte a hegyek közé benyúló víztározó öbleit. Ez az út most is létezik, igaz, nincs túl jó állapotban. Sokan, akik a tömegturizmus berobbanása után eladták a házaikat, emellé az út mellé költöztek, hogy nyugodtabb, mégis a gyökereikhez méltó életet folytassanak. Persze, ahogy nyújtóznak az idegenforgalom csápjai, úgy jelennek meg a falutól messzebb lévő részeken is a magán villák és nyaralók, felnyomva ezzel a földművelésre alkalmas területek árait is.
A falu határából remek kilátás nyílik Peno sziklájára, a víztározóra és a falura, aminek a házai innen nézve nem is annyira szépek
A 20. század végén itt emeltetettek a bencések két kolostort, a Monasterio de Santa María de la Epifaníát és az apácák lakta Monasterio Hermanas Benedictinast, egymástól mindössze két kilométerre. Egyik létesítményt sem lakja sok hívő. A kezdetekkor mindössze öt szerzetes élt a monostorban, és most is mindössze 14 tagot számlál a közösség, az apácák száma sem éri el a húszat. Nem kell tehát nagy dologra gondolni, amikor az ember felkeresi a két épületet, az elhelyezkedésük azonban abszolút megéri a séta.
Amint az ember elhagyja a várost, azonnal egy kilátópontnál találja magát, ahonnan zseniális panoráma tárul a szeme elé. Peñol szikláját csak innen lehet Guatapéval együtt fotózni, ezért megéri felbaktatni a kiépített ösvényen a kilátóba.
A Monasterio de Santa María de la Epifanía nem a legszebb kolostor, mait életemben láttam, de azért megéri a sétát
Ezután fenyőerdők között kanyarog az út, amiben rengeteg gyönyörű villát építettek az elmúlt években. Mindre jellemző a hatalmas ablak és a magán csónakkikötő.
A tó partjára érve megjelennek a pisztráng nevelő medencék, a völgyben pedig zöldségeket, krumplit termesztenek az ős guatapéiak. Innen mászunk fel a Monasterio de Santa María de la Epifanía vöröses színű monostorához, ahol egyetlen apácával találkozunk, aki a bejáratot őrzi. Szívélyesen fogad minket, engedi, hogy bekukkantsunk az épületbe, ami építészetileg nem egy nagy szám, a kilátás a teraszáról azonban zseniális.
A Monasterio Hermanas Benetictanas már messziről is tetszetősebb
Bár a gyerekek mostanra elfáradtak a sétától, ragaszkodom hozzá, hogy menjünk át a másik kolostorhoz is. Barangót a nyakamba veszem, Zarándot pedig Eri és Kata felváltva cipelik. Így pillantunk meg az egyik ágon ülve egy csodaszép motmotot, amit korábban soha nem láttam még a köderdők szintjén. Nem tudom, hogy a hűvösebb klíma teszi-e, de a jófej annyira be van lassulva, hogy egészen közelről tudjuk fotózni.
Ezt a meseszép motmotot a klastromhoz közel fotóztuk
A Monasterio Hermanas Benedictinas egy fokkal szebb épület, mint volt a másik, de ebben a klastromban egy lélekkel nem találkozunk. Először úgy tűnik zárva van, de végül találunk egy kertjébe vezető kiskaput, a kertből pedig be tudunk sétálni a templomba.
A Monasterio Hermanas Benedictinas nagyon kellemes hely
Visszafelé is sétálni kényszerülünk, mivel errefelé nem sűrűn járnak tuktukok. Nem bánjuk, mert a vidéki Guatapé egy fokkal izgalmasabb, mint maga a városka.
Búcsúzunk Guatapétől!
Holnap irány San Rafael, majd San Carlos, utána pedig megindulunk a Karib-tenger felé.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
