A Venezuela túrám után azonnal repülök át Panamavárosba, mert kezdődik egy újabb utazás. Ezúttal Panamát járjuk majd körbe szűk három hét alatt. A klasszikusnak számító Bocas del Toro, Boquete és San Blas mellett egy hetet töltünk majd Dariénbe, ahová nagyon vágytam már vissza. A túra elején azonban Panamavárossal és annak környékével ismerkedünk, köztük a Sobernaía Nemzeti Parkkal, San Lorenzo és Portobelo erődjével, valamint Colón városával.
Mindegyik helyszínről sokszor írtam már, ezért ez most egy fényképes összefoglaló túránk első két napjáról, különös tekintettel a fentebb említett helyek élővilágáról.
Természetesen Panamaváros óvárosával, Casco Viejóval kezdünk, amit egyre nehezebb magyar pénztárcával értelmezni. A koloniális negyedben minden pofátlanul drága, így jobb híján csak sétálgatunk az utcákon, kerülve a lehúzós helyeket.
A régi halászkikötő háttérben a modern városrésszel. Panamaváros a mérete alapján egy tízmilliós városnak tűnik, mégis mindössze 800 000 ember lakja. Hogy ez miért van itt, arról ebben a bejegyzésben írtam.
Este a parti sétányra kimerészkednek a mosómedvék, hogy az ott sétálóktól kaját kunyeráljanak.
Öröm látni, hogy lassan az óváros minden pontja megújul. Ahol nem, ott is odafigyelnek arra, hogy a homlokzat kinézzen valahogy.
A Soberanía Nemzeti Parkba tesszük az első kirándulásunkat, aminek az ikonikus állata a lajhár. Nos, ezúttal csak egy ilyet látunk, azt is olyan messze fenn a fán, hogy képtelenség róla képet készíteni, de tőle pár lépésre belefutunk ebbe a gyönyörű trogonba. Ilyet se lát minden nap az ember.
Az aguti nem meglepetés, rengeteg van belőlük a nemzeti parkban.
Ő itt egy nehezebben megpillantható madár, a tinamu. Röpképtelen és meglehetősen rejtőjködő életmódot folytat.
A képen látható motmot Közép-Amerika talán legkönnyebben megpillantható egzotikus madara.
Ő a Közép-amerikai tegu. Sokkal kisebb, mint a dél-amerikai rokona.
Őt sem látni minden nap. Ő egy laposcsőrű motmot.
Következő állomásunk az UNESCO Világörökségi listán szereplő San Lorenzo-erőd. Utolsó alkalommal, mikor itt jártam, borzalmas állapotban volt. Szerencsére, mostanra egész szépen felújították.
San Lorenzo környékén rengeteg az ormányos medve, vagyis pisote. Imádom ezeket az állatokat.
Persze a csuklyásmajmok is megmutatják magukat.
Az erőd után megállunk Közép-Amerika talán leggázabb városában, Colónban. Hihetetlen, de ez az épület Colónban a jók közé tartozik.
A város borzalmasan lepukkant. Hogy miért, arról ebben a bejegyzésben írtam korábban. Sajnos a helyzet azóta is változatlan.
Illetve ez nem igaz! Ezt az épületet pár éve felújíttatta egy vállalkozó, persze azóta is üresen áll. Colón így is kinézhetne, de sajnos az enyészeté válik.
Ez már Portobelo erődje, amit a San Lorenzóhoz hasonlóan ugyancsak elkezdtek felújítani.
Megcsinálták többek között az erőd bejáratát is, ami kezdett összeomlani. Amúgy Portobelo és San Lorenzo a spanyol korona talán két legfontosabb erődje volt. Történetükről itt olvashatsz részletesebben.
A királyi vámház is megújult. Egykoron minden Peruból és Bolíviából érkező arany és ezüst itt került hajókra, ebben az épületben kellett az árat elvámolni és itt kaptak a hajós kapitányok menetlevelet.
Az épület évtizedeken át üresen állt, mindenki azt várta, mikor omlik össze. Szerencsére megmentették és múzeumot rendeztek be benne.
A napot a csak panamaiak körében ismert strandon, a Playa La Angostán zárjuk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
