Manila és agglomerációja borzalmasan igénytelen, a város jó része teljességgel élvezhetetlen. Hiába megy az ember Pasayba vagy Quezon Citybe, veszik el Makati bulinegyedében, nehéz akár egyetlen percig is élvezni. Az egyetlen turista szemmel valamennyire értékelhető városrész az Intramuros, a muzulmánok által alapított, majd a spanyolok által teljesen átépített gyarmati óváros, de azért nem lehet egy lapon említeni a közép- és dél-amerikai koloniális városokkal.
Mivel Baguióba csak délután indul a buszunk, így van egy fél napunk Manila óvárosára, ami - megjegyzem - bőven elég rá. Triciklikkel jutunk el az óváros határán található Rizal Parkba, amit az 1896-ban kivégzett José Rizal emlékére emeltettek 1967-ben.
A Rizal Parkot a függetlenségért küzdő és itt kivégzett José Rizal emlékére építették
José Rizal Fülöp-szigetek nemzeti hőse, aki politikai mozgalmával elindította az országot a függetlenedés útján. Rizal gazdag mesztic (tagalog és spanyol keverék) családba született, jó nevelést és oktatást kapott. Már gyerekkorában verseket írt, orvosnak tanult, fiatal kora ellenére 22 nyelven beszélt. Miután Spanyolországban és Franciaországban megízlelte a szabadságot, hazatérve Manilába polgári mozgalmat hozott létre La Liga Filipina néven. A spanyolok azonnal lázítónak kiáltották ki, négy évre száműzetésbe küldték Dapitan szigetére, ahol nem csak iskolát és kórházat alapított, de tudományos munkát is végzett (új békafajokat fedezett fel és azonosított). 1896-ban a filippínók fellázadtak a spanyol gyarmatosítókkal szemben, véres csata kezdődött, s mivel a felkelők Rizal verseit szavalták, a száműzetésben lévő polihisztort visszaszállították Manilába, ahol halálraítélték. A kivégzés itt, a mai Rizal Park helyén egykor elterülő Bagumbayan mezőn történ, 1896. december 30-án, mely nap azóta a Fülöp-szigetek nemzeti ünnepe. Rizal kivégzése nem, hogy elcsendesítette volna a lázadókat, sokkal inkább feltüzelte őket, így Spanyolország nem kerülhette el a sorsát: 1898-ban Fülöp-szigetek amerikai segítséggel kikiáltotta a függetlenségét.
A Rizal Park leghangulatosabb pontja a japán kert
A park nem kicsi. Az elején Rizal emlékműve és egy hatalmas fülöp-szigeteki zászló látható, mögötte pedig van egy japán kert, ami a helyi szerelmesek kedvelt andalgó helye. Amúgy mérsékelten érdekes látnivaló, de itt legalább nincs zsúfoltság és tömeg, mint a főváros többi pontján.
Mert hogy Manila borzalmasan túlnépesedett város, Mahé után a Föld második legsűrűbben lakott fővárosa. Amíg Budapesten egy négyzetkilométeren kb. 3200 ember él, addig Manilában 45 000. Itt tényleg egymást érik az épületek, a toronyházak között pedig megbújnak azok a bádogvárosok, ahol szerintem senki nem tudja, pontosan mennyien is vannak.
A Rizal Parktól pár perc séta Manila óvárosa, az Intramuros, ami szabadfordításban annyit tesz: falon belüli. Bár a vidéket már 5000 éve belakta a negrito népcsoport, az első hivatalos települést az Indonéziából érkező hindu gyarmatosítók hozták létre a 13. században. Ennek ellenére a Fülöp-szigeteken soha nem honosodott meg a hinduizmus, mivel néhány évvel később az indonéz szigetvilágot meghódították a muszlimok, így Manila is iszlám hitre tért át. Ez egészen a spanyolok érkezéséig meg is maradt, 1571-ben azonban Miguel López de Legazpi elfoglalta a várost és gyarmatosította Luzont. A spanyolok megkezdték az iszlamizmus felszámolását. Teljesen elbontották az egykori várost, városfalat és erődöt emeltettek, a falon belül pedig templomokat építettek. A muzulmánok a déli szigetek felé menekültek, s mivel azt a vidéket a spanyolok nehezen kolonizálták, meg is maradt annak a vallásuk.
Az erőd legjobb állapotban megmaradt épülete a San Diego bástya
Az Intramuroson belépve más világ fogadja az embert. Bár a koloniális épületek többségéből mára nem maradt semmi, itt sokkal csendesebb és nyugodtabb minden, mint a falon kívül. A San Diego bástya az egykori erőd talán legjobb állapotban fennmaradt és leglátványosabb része. Külön belépőt is szednek érte.
A város legszebb temploma a Szent Ágoston-székesegyház, ami elhelyezkedése miatt szinte fotózhatatlan. Az előtte lévő tér körül van néhány jobb kávézó, ahol persze azonnal hörpintenie kell valamit a csapatnak.
A Szent Ágoston-székesegyház előtti tér Manila egyetlen pontja, ahol a spanyol gyarmati építészetből még megmaradt valami
Innen átviszem őket a Daan Cabildo utca menti nyomornegyedbe, ami egy borzalmasan zsúfolt kirakat bádogváros. Ilyenből van több száz szerte Manilában, de ez az egyetlen, ahol nem zavarnak el, ha fényképezni szeretnél. Sőt, a helyiek meg is látták ebben a lehetőséget, a bádogházak aljában apró boltok, kocsmák nyíltak, bár azért nem ugyanaz a fíling, mint Medellínben a Comuna 13-ben.
Ehhez hasonló bádogvárosból rengeteg van Manilában
A nyomornegyed mellett Manila talán legszebb épülete, a Kínai Múzeum látható. Zárva van, bár valójában nem is terveztünk múzeumlátogatást mára.
Ezt bogozd ki!
A Memorial Parkba azért lesétálunk. Itt az 1945-ös népirtás áldozatainak emlékére emeltek szobrokat, a falakon pedig korabeli háborús fotók láthatók.
A Kínai Múzeum Manila talán legszebb épülete
A világháború áldozatainak emlékére emelt szoborcsoport
Intramuros legnagyobb épülete az annak közepén álló bazilika, ami egy modern székesegyház. Szemben a San Agustínnal ez legalább fotózható.
A városi bazilika frontja
A bazilika kicsit távolabbról, a Plaza Morionesről fényképezve
Innen átsétálunk a Moriones térre, Manila legszebb parkjába, aminek a végében áll a Santiago-erőd szépen faragott, ikonikus kőkapuja. Itt mindenki úgy érzi, hogy kötelező fényképezkednie, ami kicsit idegesítő, de aránylag gyorsan sikerül bejutnunk az erőd területére.
Manila talán legikonikusabb műemléke a Santiago-erőd kapuja
A Santiago-erőd nincs túl jó állapotban, ide valójában csak azért sétálunk be, hogy felkeressük José Rizal börtönét, ahol kivégzésére várva megírta máig leghíresebb költeményét, a Mi Último Adiós-t.
José Rizal egykori börtöne ma múzeumként funkcionál
Kifelé belebotlunk egy árusba, aki nehezen meghatározható filippínó street fooddal kínál minket. A pohárba rakott, olajban kisütött prézlifánkok helyett inkább panírozott csirkebelet kóstolunk ecetes szósszal. Mennyei! A csapatból csak Csaba hajlandó megkóstolni velem, a többiek viszolyognak tőle.
Ehettünk volna mást is, de mi panírozott csirkebelet tízóraiztunk
Manila óvárosát három óra alatt körbejárjuk, így még bőven van időnk lezuhanyozni a szállásunkon azelőtt, hogy megindulnánk Baguio felé. Bár nincs messze, a standard dugók miatt borzalmasan hosszú az út. Este 8 óra magasságában esünk be a Cordillera kapujának számító városba, aminek egyik zughotelében, a Hotel 45-ben szállunk meg. A hotel tömény unalom, így előkerül egy üveg Don Papa, ami végül elvezet minket a baguiói éjszakába. Péntek lévén járunk itt-ott, de a klasszikus fülöp-szigeteki vesztőhelyeket leszámítva úgy néz ki, a vidéki filippínók nem tudnak bulizni. Kijelenthető: vagy törpebox, vagy semmi. Mindegy is, elég az éjszakázásból, mostantól a természeté a főszerep...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
