A Villa de Leyva környéki természeti látnivalók


Hat hét nagy idő, újra meg kell tanulnunk együtt utazni Barangóval. Ehhez tökéletes terep Villa de Leyva környéke, ahol kevésbé ismert természeti képződményeket keresünk fel. A La Periquera vízesései nem hagynak bennünk mély nyomot, de a Cueva El Hayalhoz bármikor szívesen visszatérnék.

Két levezetett túra után végre visszatérek Eriékhez Villa de Leyvába. Bár nekik már nagyon mehetnékük van, nekem kell a pihenés, ezért pár napot eltöltünk még Annáék házában, ahol Eri és Barangó az utolsó két hetet kihúzták. Nem rég megérkeztek Anna szülei is, Zsuzsa és Mátyás, így a házban nem lehet unatkozni. Sokat beszélgetünk, játszunk a gyerekekkel, Mátyással esténként borozgatunk. Az egyik ilyen alkalommal kitaláljuk, hogy ellátogatunk a közeli La Periquera névre keresztelt vízesésekhez, amik felkeresését lassan tíz éve tervezem, de valami miatt mindig elkerültem azokat.

Hat hét után újra kezembe vehettem kisfiamat, Barangót

Anna éppen Bogotában tartózkodik, így szabad az autója. Egyik nap az óvoda után összepakoljuk a gyerekeket, és irány az El Uvalito vereda. Jó fél órát zötykölődünk, mire megérkezünk a tanyabokor központját képező bolthoz. A La Periquera a Rio La Cebada hatlépcsős vízesése, amik nagyjából 300 méter hosszan törik meg a folyómedert. Van egy hozzá rendelt magán park, de az csak négy vízesést foglal magába, az ötödik és a hatodik lépcső a Finca Farallones mögötti meredélyben található. E két utóbbival kezdjük a kirándulásunkat.

Az első közös túránk a La Periquera vízeséseihez visz

A fincán belebotlunk annak kezelőjébe, akinek kutyája szívesen mutat nekünk utat. Felkapaszkodunk a domboldalon az apró kanyon peremére, majd cikcakkban leereszkedünk annak mélyére. A Rio La Cebada nem folyó, inkább csak patak, így a vízesés sem túl látványos. A magyar nyelv nem tesz különbséget vízesés és vízesés között, a spanyol azonban igen, így a La Periquera utolsó két lépcsője legfeljebb chorrónak nevezhető.

Amíg a gyerekek kavicsokat dobálnak a patakba, én próbálok a finca kutyájával ösvényt találni a felső lépcsőkhöz, de csak néhány tinédzser fejfájára bukkanok, amik azt jelzik, esős időben nem bölcs dolog erre mászkálni. A fincán megtudjuk, hogy pár éve két 16 éves pottyant a szakadékba. Lőn, nem kell egy vízesést cascadának vagy cataratának nevezni, hogy veszélyes legyen.

A La Periquera ötödik vízesése is talán csak egy chorro

Visszasétálunk az autóhoz, és felkeressük a közeli magán parkot. Fejenként 20 000 pesót gombolnak le rólunk a bejáratnál, ami elég barátságtalan összeg ahhoz képest, amit a négy apró vízesés nyújtani tud. Kötelező jelleggel kirendelnek mellénk egy vezetőt, aki nagyjából csak azért jön velünk, hogy ne unatkozzon. Az ösvény jól követhető, még gyerekekkel is könnyen járható, így tényleg nem értem, miért jön velünk a srác. Egy broméliákkal sűrűn benőtt ligeten át ereszkedünk le, aminek a végében feltűnik a második a vízesés. Az elsőt úgy hagytuk el, hogy észre sem vettük, mivel alig két méter magas; jobb helyeken rá még a chorro megnevezést sem használják. A harmadik és a negyedik lépcső sem kimondottan látványos, így picit csalódottan baktatunk vissza az autóhoz. A La Periquera nem éri meg a háromórás kitérőt Villa de Leyvából, a 20 000 pesós belépő pedig egyenesen pofátlanság érte.

Villa de Leyva medencéje mögött feltűnik a Paramo de Igaque hegyvidéke

Másnap hagyjuk Anna családját, hadd töltsenek időt együtt, mi pedig felpattanunk egy Santa Sofíába tartó kisbuszra. Azért utazunk el a szomszédos faluba, mert annak határában van pár természeti képződmény, ami remélhetőleg érdekesebb, mint volt a La Periquera.

Ő lenne a La Periquera legmagasabb vízesése

A falu 1906-ig Guatoque néven volt megtalálható a térképeken, azonban az 1904 és 1909 között regnáló kolumbia elnök, Rafael Reyes Prieto önhatalmúlag átnevezte a települést. De nem ám a középkorban kitalált szent, Szent Zsófia, hanem felesége, Sofía Angulo Lemus után. Végülis, ha az isztambuli Hagia Sophia kaphatta nevét egy fiktív személyről, akkor egy apró boyacái falu is kaphatja azt az elnök feleségéről!

Santa Sofía főtere

A falu amúgy nagyon apró és nem is túl látványos. Tőle nagyjából négy kilométerre azonban van egy beszakadt víznyelő, az El Hoyo de la Romera, ami érdekesnek ígérkezik. Nem akarunk taxit fogni, inkább nekivágunk gyalog, addig is ismerkedünk a Villa de Leyva környéki tanyákkal. Nos, ezek a tanyák olyanok, mint nálunk a balaton-felvidéki szőlőhegyek: az egykori gazdaságok helyét modern villák, nyaralók váltották fel, amiknek nehéz létjogosultságot adni.

Barangónak érdekesebbek a kavicsok, mint a kirándulás

Barangóval nem könnyű a séta, mivel abba a korba lépett, hogy minden kavics és fűszál érdekli. A négy kilométert közel másfél óra alatt tudjuk le, a víznyelőt azonban nem találjuk. A finca, aminek a területén található, zárva tart. Próbálunk belógni, de nem megy, az égiek azonban megsegítenek minket. Egy ranchero érkezik, aki látja, fel-alá téblábolunk a kerítés mentén.

- A víznyelőhöz jöttek? - szegezi nekünk a kérdést.
- Igen, de zárva van a kapu. Próbáltunk belógni, de nem sikerült - felelünk őszintén.
- Jó, hogy nem másztak be. A kutyáik nem túl barátságosak. Nézzenek csak fel a kapu tetejére! - mutat a majd öt méter magas bejárat tetőfedése felé - Oda van írva a telefonszámuk. Hívják fel őket, és biztos beengedik önöket - azzal a ranchero hátat fordít és baktat tovább a földúton.

Ha két hétig állok is a kapu alatt sem veszem észre a felfestett telefonszámot. Tárcsázom, s pár perc múlva már bent is vagyunk a fincán. 5000 peso a belépő, de a pénzért cserébe csak beukukucskálhatunk az El Hoyo de la Romera mélyére.

Az El Hoyo de la Romera egy beszakadt víznyelő

- Ha előre idetelefonálnak, hívtunk volna vezetőt, aki leereszti önöket - kapjuk az ukászt. Mondjuk úgy elég nehéz kideríteni a számukat, hogy azt egy kapu tetejére, a tető alá festik fel.

A környék másik nevezetessége a finca végében található Cueva El Hayal. Sajnos a tanya kezelője nem szolgál jó hírekkel. Azt mondja, bár közel van a barlang, innen nem, csak a Paso del Ángel felől elérhető. Ehhez meg kell kerülnünk a Rio Moniquira völgyét, ami újabb négy kilométer séta volna. Az éppen kavicsgyűjtő szenvedélynek élő kisfiunkkal nem vállalunk be újabb másfél óra tötymögést, inkább megkérjük a fincán dolgozókat, hívjanak nekünk egy taxit Santa Sofíából. 20 000 pesóért visz el minket a sofőr a Paso del Ángelhez, és ha hívjuk, vissza is jön értünk ugyanennyiért.

A Paso del Ángelről szép kilátás nyílik a Rio Moniquirá völgyére

A Paso del Ángel egy nagyjából száz méter magas hegyhát a Rio Moniquirá felett. Ahogy Villa de Leyva környékén mindenhol, így itt is szednek belépőt, de hogy miért, az nem teljesen világos. A hegyháton vezet egy elhanyagolt ösvény, de csak egy ideig, mert tíz perc séta után elzárja azt egy szögesdrót. Mikor az idős jegyszedő bácsit számonkérjük, hogy ez micsoda, ő csak vállat ránt, mondván, a hatóságok nem tudnak megállapodni a birtoktulajdonosokkal.

Útban a Cueva del Hayal felé

Megpróbáljuk nem felhúzni magunkat, inkább megindulunk a Cueva El Hayal irányába, ami nagyjából fél óra sétával érhető el. Ez a völgy egyetlen helyszíne, ahol nem kérnek tőlünk pénzt, és mind közül talán ez a leglátványosabb. A barlang nagyjából 25 méter magas és nagyjából ugyanilyen széles. Esős évszakban a sziklák faláról vízesés hull alá, most, a száraz évszak közepén azonban alig egy-két csepp víz csöppen a barlang előtti természetes medencébe. Barangó imádja, hogy visszhangzik; perceken át sikongat, amivel minden barlangfalon ücsörgő madarat elzavar.

A nap fénypontja a Cueva El Hayal

Elvagyunk egy órát, majd visszasétálunk az úthoz, ahová csakhamar megérkezik értünk a taxi. Ha az elmúlt két napban nem is volt hűha élményünk, arra jó volt, hogy hat hét után kicsit újra összeszokjon a család. Holnap megkezdjük utazásunkat Boyacá kevésbé ismert falvai felé.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!