34 órán át nem aludtunk, csak fogyasztottuk a kilométereket. Közben lerobbantunk, pályaudvaron éjszakáztunk, szenvedtünk. Két dologért azonban megérte az elmúlt két nap: megtudtuk, hogy az argentinok tesznek a gazdasági válságra, valamint hogy az argentinoknak is volt egy Robin Hoodjuk.
Las Lomitasból délután 5 órakor indul busz Formosába. A menetidő a hátralévő 400 kilométerre öt óra, így ha minden jól megy, egész emberi időben érkezünk meg a Chaco fővárosába. Persze nem megy jól.
Két óra utazás után egy Estanislao nevű falunál a busz motorja sípolni kezd. A sofőr egy rövid vizit után közli, hogy a járgány innen egy lépést nem megy tovább, meg kell várjuk az este 8-as buszt, ami 10 óra magasságában fog befutni. Jobb híján csak ücsörgünk és várunk.
Klasszikus kép a Gran Chacóról
Estanislaóban nem lakhatnak többen ötszáznál, azok fele toba indián. Amíg Peruban és Bolíviában nem tűnik fel a különbség a fehér és a helyi lakosok között, addig Argentínában igen. A főként olasz és spanyol felmenőkkel rendelkező argentinok portái rendezettek és tiszták, a tobáké lepukkant és szemetes. Elsőre a magyar, faluvégi cigánytelepek jutnak eszembe róluk, de a helyiek elmondása szerint közösségi szinten nincs velük komoly gond; a Chaco falvakban nincs bűnözés. Egyszerűen csak igénytelenek. Szétdobálják a szemetet, a gyerekeket nem járatják iskolába és fejik az állam tőgyét. Ismerős sztori.
Valaimvel este 10 után befut végre a másik busz. Szerencsére van rajta húsz szabad hely, így senki nem marad le róla. Hajnali fél 3-kor érkezünk meg Formosába. Semmi értelme nincs szállás után nézni, így leülünk a terminálon és megvárjuk, hogy hajnali 5 óra legyen, ugyanis akkor indul az első busz Clorindába, a paraguayi határvárosba.
Eri Laguna Blanca főterén
Fél 7-kor érkezünk, dög fáradtan. Mielőtt átlépnénk Paraguayba, még vár ránk a Rio Pilcomayo Nemzeti Park. A piacon találunk egy kocsit, ami Laguna Blanca felé tart. Sofőrünk egész út alatt az indiánokat és a kormányt szapulja.
- Egyik toba sem akar dolgozni. Inkább segélyért állnak sorba, minthogy munkát keresnének. Gyártják a gyerekeket és ülnek a kupleráj tetején. A béna állam meg mindent fizet. Hát persze, hogy nem fejlődik itt semmi.
Egyike a Chaco madarainak
Aztán persze elmosolyodik, mert végülis a Chacón mindig jó az idő, a gazdasági válság pedig errefelé nem érezteti hatását.
- Államcsőd! - sóhajt fel - Itt tíz évente államcsőd van. Megszoktuk. Az igazat megvallva, mára ez senkit nem érdekel. Az biztos, hogy nem lesz lövöldözés sehol, mint 15 évvel ezelőtt. Az emberek tanultak az esetből. A legjobb, amit tehetünk, hogy leszarjuk.
Ennyi a nemzeti park bejárata
Eközben befutunk Laguna Blancába. Pont ugyanolyan falu, mint az eddigiek voltak; nincs semmi hangulata, de a házak legalább rendezettek. Ezúttal tényleg zseniális szállásra bukkanunk. Van konyhánk, étkezőnk és két hálószobánk, természetesen légkondival, összesen 15 dollárért. Peruban vagy Bolíviában egy ilyen apartmanért minimum 40 dollárt fizettünk volna, de a Chaco más világ.
30 órája vagyunk talpon, de a nap még nem ért véget. Ellátogatunk a nemzeti park főhadiszállására, ahol egy órán át magyarázzák, mit fogunk látni holnap a szavannán. Mikor megtudják, hogy magyarok vagyunk, azonnal elénk tolnak egy könyvet, hogy írjunk bele valamilyen szépet, mert magyarokkal évek óta nem találkoztak errefelé. Megtesszük, aztán végre nyugovóra térünk.
A kardinálispinty
Másnap reggel taxival megyünk a Rio Pilcomayo Nemzeti Parkba, ahol állítólag aguara guazút, azaz sörényes farkast is lehet látni. 250 pesóért cserébe a taxis srác megvárja, amíg körbejárjuk az erdőt. Farkast nem látunk, csak néhány érdekes madarat, köztük fakopáncsokat és kardinálispintyeket.
A Rio Pilcomayo szavannája nagyon emlékeztet a hondurasi Moszkító-part pálmákkal borított mocsárvidékére, bár itt valamivel erdősebb az ártér. Pont annyival, hogy alig vesszük észre, mikor egy chachalaca, Dél-Amerika leghülyébb hangú madara szalad át előttünk.
A Rio Pilcomayo Nemzeti Park szavannája
Jó lenne napokat eltölteni ezen a vidéken, de még előttünk van egész Paraguay, így hát visszakocsikázunk Laguna Blancába, onnan pedig iránytaxival közvetlen a határra megyünk. Idefelé annyira fáradtak voltunk, hogy nem tűntek fel az út szélén néhány kilométerenként felállított piros kápolnák. Kérésünkre a sofőr megáll az egyiknél, majd elmeséli, miért van Argentína szerte mindenhol ilyen "létesítmény":
Gauchito Antonio Gil, az argentin Robin Hood
- A kápolnák Gauchito Antonio Gil, Formosa tartomány Robin Hoodjának emlékét őrzik. Ő is rabló volt, akár csak az eredeti Robin Hood, és ő is a gazdagoktól rabolt, hogy utána a szegényeknek adhassa. Később az autósok védőszentjükké választották, azóta lépten-nyomon ilyen kápolnákat építenek.
Megérkezünk a határra. Alig tíz perc alatt végeznek az útleveleinkkel, s máris egy új országban vagyunk. Buszra szállunk és irány a főváros, Asunción!
Megérkeztünk Paraguayba
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
