Bátor nők és Kolumbia egyik legszebb faluja


Kolumbia egyik legszebb falujára teljesen véletlenül bukkantunk rá. Simacota ötvözi Baricharát, Villa de Leyvát és Ambalemát, így a kedvenc településünkké vált. Ha San Gil környékén jársz, mindenképp keresd fel! Mert Kolumbia ott kezdődik, ahová az átlag turisták nem jutnak el.

Oiba mellett a másik kisváros, amin minden turista keresztülmegy San Gil felé úgy, hogy nem áll ott meg, Socorro. Mivel Oibába beleszerettünk, így Socorrót sem hagyhatjuk ki.

A városka az egyik legrégebbi alapítású település Santander megyében. Az első parókiát 1683-ban építették, városi rangot 1771-ben kapott. Socorróban építették fel a ferencesek első dél-amerikai kolostorát, ami 1795 óta áll szolgálatban. Ekkor a településnek már 12 000 lakója volt, majdnem annyian éltek itt, mint Tunjában.

Ha San Gil felé utazol, érdemes megállni Socorróban

A szállásunkról rálátni a Muros de Capitolióra, ami nevével ellentétben nem az országház, hanem egy régi laktanya maradványa. A megtisztelő nevet annak köszönheti, hogy innen indult útnak a 18. század végén Új-Granada függetlenségi háborúja, ami egy adóemelési villongás miatt tört ki.

A Muros de Capitolio egy régi laktanya maradványa

Socorro főterén üzemeltetett egy boltot egy középosztálybeli mesztic hölgy, Manuela Beltrán. Azon kevesek közé tartozott, aki tudott írni és olvasni, így képben volt azzal, hogy a Socorro környékén termesztett dohányt és cukornádat azért adóztatják meg a spanyolok, hogy a plusz bevételekből menedzselni tudják az angolok elleni háborújukat Pensacolában (mai Florida). Mivel Manuela nő létére saját üzletet vitt, a parasztok körében is nagy tiszteletnek örvendett. 1781. március 16-án élére állt a tüntetésnek, ami kiterjedt közel száz másik andoki településre, megágyazva ezzel a későbbi függetlenségi törekvéseknek. Manuelát a lázongások után nem sokkal elfogták, majd kivégezték. Mártír vált belőle, ma a kolumbiai függetlenség egyik hőseként tisztelik. Nem véletlen, hogy a városi színházat, sőt, a szállónkat is róla nevezték el.

Dél-Amerika legrégebbi ferences rendi kolostora is Socorróban található

A város másik híres asszonya, Antonia Santos volt, aki a guaduasi Policarpa Salavarrietához hasonlóan fiatal korától kezdve Kolumbia függetlenségéért harcolt. Saját gerillahadsereget toborzott, amivel próbált az előrenyomuló szabadságharcosok előtt utat törni. Az egyik ilyen akció során, Socorro határában vesztette életét. Manuela Beltrán és a szabadságharcos José Antonio Galán mellett ő is szobrot kapott, de a kolumbiai hadsereg 7. osztaga is az ő nevét hordozza.

Socorro bazilikája és Antonia Santos szobra koraeste

Bár Socorro nem olyan szép, mint volt Suaita vagy épp Guadalupe, bőven megér egy megállót. A főtér a bazilikával és a ferences rendi kolostor a környék legszebb építészeti emlékei.

A város közelében, a Rio Suárez túlpartján van egy aprócska falu, Simacota. Nem sokat tudunk róla, csak azt, hogy a valószerűtlenül zöld Cobardes-hegység lábánál fekszik, így jó ötletnek tűnik felkeresni. Nem várunk nagy csodát, úgy tervezzük, délután utazunk is tovább, de amint leszállunk a falu főterén, revideáljuk magunkat. Az elmúlt pár napban volt szerencsénk pár szép településhez, de Simacota az összeset kenterbe vágja.

Nem csak ők, mi is szeretjük Simacotát

Ódon, macskaköves utcák, több száz éves vályogházak, díszesen faragott erkélyek, lóháton közlekedő rancherók és öszvéreket terelgető parasztok adnak olyan faluképet, amihez utoljára Ambalemában volt szerencsénk. Plusz pont a klíma, ami a lehető legkellemesebb. Ráadásul a főtéren van egy játszótér, ami Kolumbiában ritka intézmény. Barangó azonnal birtokba veszi, pár perc múlva pedig már együtt ugrándozik néhány helyi lurkóval. Kisfiunk csak most kezd beszélni, az első szavait az "apa" és "anya" kivételével spanyolul mondja.

Simacotában megelevenedik mindaz, amit az ember a vidéki Kolumbiáról gondol

Többen szóba elegyednek velünk, kérdik, mi járatban vagyunk. Megtudjuk, hogy van a faluban egy vendégház, ahová csak úgy kíváncsiságból betérünk. Egy idős hölgy üzemelteti. A szálló egészen zseniális, igazi gyarmatkori hacienda, ahol egy szoba ára mindössze 40 000 peso. Ha tudtuk volna, átköltözünk ide Socorróból. A néni annak ellenére gyümölcslével kínál minket, hogy nem szállunk meg nála. Azt mondja, rengeteg szép dolog van a környéken, és nem érti, miért nem jönnek ide turisták, miközben Barichara és San Gil tömve van.

Nem hiszem, hogy lenne Simacotánál kedvesebb település Kolumbiában

Azt, hogy Kolumbiában miért azok a helyszínek népszerűek, amik, már többször kielemeztem a blogban, így ezt most nem tenném, de azt azért leírom, hogyha valaki jót akar magának, akkor felejtse el az útikönyveket, az angolnyelvű fórumokat és a populáris hosteleket, koncentráljon a térképre és a helyi vendégházak ajánlásaira, mert Kolumbia ott kezdődik, ahová az átlag turisták nem jutnak el.

Útban a Mirador de la Virgen felé

A néni szerez nekünk fuvart. Két helyszínt akarunk felkeresni, az egyik a Mirador de la Virgen, a másik a Pozo El Salto. A terepjáró sofőrje 90 000 pesót kér, ami nem kevés az elmúlt napok kiruccanásai alapján, de lévén nem tudjuk, a két hely pontosan milyen távolságban van Simacotától, rábólintunk az árra. És de jól tesszük!

Nagyjából félórás zötykölődéssel érjük el a kilátót, ami egy itt felállított, apró Mária-szoborról kapta a nevét. A kilátás egészen zseniális. Nem csak Socorrót, de San Gilt és Baricahrát is látni a kiszögellésről.

A kilátás a Mirador de la Virgentől egészen káprázatos

A Salto El Pozo egy apró vízesés a másik irányba. Kicsit félünk tőle, mert az eddigi vízesések az aszály miatt csalódást okoztak. A Salto El Pozo azonban tele van vízzel, s bár nem nagy, jól esik a szemnek ennyi vizet látni.

A Salto El Pozo nem egy nagy vízesés, de legalább van benne víz

Simacota az elmúlt napok legnagyobb meglepetése. Feltöltődve térünk vissza Socorróba, ahol azonban hidegzuhany fogad minket. A laptopom nem indul el, beköszöntött a kékhalál. Hirtelen felindulásból elviszem egy helyi szervízbe, ahol rövid vizsgálódás után közlik, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, mert a vinyó összetört. Ilyesfajta hibákat és adatmentést csak Bogotában végeznek, de nem lesz olcsó. Az elmúlt fél év minden fotója rajta van, lustaságomnak köszönhetően nincs róluk biztonsági mentés. A telefonomat pár napja San José de Suaitában hagytam el, így itt az ideje mihamarabb visszatérni a fővárosba...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!