Két éve jártam utoljára El Paujíban. Ez a korábban bányafaluként működő település az Icabarú-folyó forrásvidékénél található az El Abismo névre hallgató apró tepui oldalában. Akkor azért jöttem ide, mert szerettem volna látni a messzi földről híres kilátást a szakadék széléről. Most azért jöttem, mert két éve megbabonázott a látvány és a falu hangulata. A közeljövőben már nem tervezem El Paují felkeresését és ennek az az oka, hogy a környéket elárasztották a hippik.
El Paují felé van egy vízesés, a Salto Cathedral, amit már két évvel ezelőtt is szerettem volna felkeresni, csak egyszerűen nem maradt rá idő. A zuhatag egy svájci házaspár földjén található kb. egyórányira Santa Elenától és félórányira El Paujítól. Csak a nő van otthon, szívesen fogad minket a házában. Azt meséli, hogy közel egy évtizede vették a birtokot, mert elegük lett Európából és szerettek volna visszatérni a természetbe. Még most is jó az élet, de azt ők is érzik, hogy a politika kezd nagyon rossz irányba menni.
Én a Salto Cathedral lábánál
Az ösvényt a vízesésig szépen kitáblázták, pénzt nem kérnek a belépésért. Az egyetlen bevételük az út szélén álló boltjuk aszaltgyümölcs- és csokoládé-kínálata, bár nem hiszem, hogy nagyon pörögne a biznisz. A Gran Sabana ezen részét csak kevés turista látogatja, azok a külföldiek, akik idetévednek, általában le is telepszenek.
Egy menetrend szerint Icabarúba közlekedő rusticóval (így nevezik a venézek a terepjárókat) jutunk el El Paujíba, abba a faluba, amibe pár évvel ezelőtt egyszerűen beleszerettem. Érzéseim kialakulásához sokban hozzájárult Paulista és családja, akik az 1990-es évek elején költöztek az El Abismo névre hallgató tepui lábához. Paulista egy ötvenes éveinek elején járó brazil hippi, aki venezuelai majakutató feleségével és két lányával él és gazdálkodik ezen a világvége helyen.
Eri és Paulista
- Mikor ideköltöztünk, nem lakott itt szinte senki, csak néhány legatyásodott bányászcsalád - kezdi Paulista azután, hogy hatalmas ölelésekkel üdvözli rég nem látott barátját, vagyis engem - Két éve, mikor itt jártál, még nagy volt a nyugalom. Most meg? Híre ment a mi kis gazdaságunknak és rengetegen költöztek a faluba. Vannak már németek, osztrákok, franciák, mindenféle nemzet.
Valóban. Ahogy végigsétálunk a falun, mindenfelé magukat Jézusnak vagy Bob Marleynak képzelő fiatalok csellengenek, a lányok pedig egyértelműen Janis Joplin reinkarnációi. A faluban alig kétszáz ember lakik, s rájuk 30-40 hippi jut, akik az indiai Goában élő társaiktól eltérően nem meditálni járnak ide, hanem egyesülve a természettel babot és cilantrót vetnek olyan talajba, amiben igazából nem terem meg semmi.
El Paují katolikus temploma
El Paují az ilyesfajta kalandorok olvasztótégelyévé vált. Paulista kezdte 25 évvel ezelőtt, s most számos fiatal követni szeretné a példáját. Ülve a kerti asztalnál sok hippi messiásként tekint az amúgy igen jókedélyű öregre, bár már nem mesél semmi másról, csak arról, hogy az elmúlt naphoz képest mekkorát nőtt a zöldbabja. Igazi gazdálkodó kommuna kezd kialakulni a faluban. Itt van a magyar nagyszülőkkel rendelkező szlovák Robert, aki hátizsákosként érkezett Venezuelába a barátnőjével, de a csaj lepattant egy helyi sráccal, ő meg bánatában földművesnek állt, bár a tekintetét nézve nem nehéz kitalálni, mit is kapál nap mint nap. Aztán van itt egy francia lány, aki két éve utazgat egy hozzá szegődött kóborkutyával. Három hónapja bérel egy házat a falu határában és csak úgy elvan. Van számos caracasi fiatal, akik a nagyváros nyüzsgése elől menekülve itt leltek menedéket néhány hónapja és élvezik a gringókkal kötött barátságot. Aztán két spanyollal futunk össze az utcán, akik ugyancsak Paulistánál vertek tábort. Az ő céljuk tényleg nem más, mint olcsón fűhöz jutni és szívni egész nap. Az Abismón felfelé tartva az út végén pedig feltűnik Fabiano zöld kisbusza. Hol máshol futhatnánk vele össze, mint itt.
Eri lassan a szakadék szélén
Bár éppen délutáni sziesztáját tölti, nagyon megörül nekünk, mikor bekopogunk a kocsija ablakán. Azt mondja, három napja parkolta le a buszt, és semmi mást nem csinál, csak mászkál az erdőben, ásványokat gyűjt és pihen. Készül hazatérni Brazíliába, de nehezen hagyja hátra Venezuelát, mert beleszeretett.
Az erdőben erre a gigantikus méretű imádkozó sáskára bukkanunk
Az El Abismo valójában nem egy tepui, hanem egy kibillent homokkőtömb, ami meredek szakadékkal vet véget a Gran Sabanának. A nála háromszáz méterrel lejjebb elterülő medencét sűrű esőerdő borítja. Az itt eredő folyók mind az Amazonasba torkolnak, az El Abismo tehát nem csak éghajlat-, de vízválasztó is.
Azok a hegyek a háttérben már Brazíliához tartoznak
2011-ben, mikor erre jártam, elég nagy volt a pára, most azonban messze ellátni. A tiszta időnek hála rengeteg gyönyörű madarat látunk, de a rovar- és növényvilág is meglepően színes. Ücsörgünk a szakadék szélén vagy egy órát, majd a naplemente előtt visszaereszkedünk a faluba.
Rengeteg állatot látunk
Felverjük a sátrat Paulista udvarán, majd kisétálunk az El Paují határában működő étterembe. Ez az egyetlen hely a faluban, ahol lehet valamit enni, márha a főtt csirkeszárny rizzsel és hangyaszósszal ételnek nevezhető.
El Paujínak volt egy bája, amit Paulista és családja vendégszeretete anno felerősített. Mára ez a báj a múlté, vagy fogalmazzunk úgy, átvedlett valami mássá. Biztos jó ez a meditatív gazdálkodó állapot, de ez nem az én világom. Nem is maradunk egy éjszakánál többet. Reggel sátrat bontunk és búcsút intünk Hippilandnek.
Várjuk a rusticót Santa Elenába
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
