Az Angel-vízesés Venezuela első számú turista desztinációja, és itt meglepő módon találkozunk is külföldiekkel. Az árak az egekben, de a Föld legmagasabb vízesését mindenkinek látnia kell, aki egyszer ebbe az országba merészkedik. Ja, és azt tudtad, hogy a zuhataghoz legközelebb eső települést és a környék turizmusát egy magyar ember alapította?
Az Angel-vízesésről többször írtam már, úgyhogy ezúttal képekben mesélem el, milyen közelről látni a Föld legmagasabb zuhatagát.
Wonkén felől repülünk Canaimába. Ez a kép közvetlen a felszállás után készült.
A Rio Karwai térsége egyszerűen meseszép. Egyszer fel kéne csónakázni a folyón Kavanayénig.
Ez már az Auyantepui, az Angel-vízesés forrásvidéke.
Az Auyantepui felszíne sokkal tagoltabb, mint a Roraimáé. Egyszer ide is fel kéne sétálni.
Mázlink van, mert az Angel-vízesés felhőmentes, így sikerül róla remek képet készíteni a gép ablakából.
Az Auyantepui nem olyan magas, mint a Roraima vagy a Kukenán, de a kiterjedése sokkal nagyobb.
Canaimához közeledvén megjelennek az égetések nyomai. Sajnos a pemónokat nem lehet leszoktatni a gyújtogatásról.
Érkezés Canaimába. A település turizmusát egy magyar aranymosó, bizonyos Simon Róbert alapította meg pemón feleségével. Sajnos korán meghalt egy szerencsétlen balesetben (leugrott egy zuhatagról és rosszul fogott vizet), de három fia, majd unokái tovább vitték a Simon nevet.
Ő itt José Simon, helyi vezetőnk nagyapja, Simon Róbert fotójával. José nem beszél magyarul, de a nagybátyja, Canaima polgármestere állítólag tud pár szót. Sajnos nincs lehetőségünk találkozni vele.
Korán indulunk útnak, hogy délután legyen időnk felsétálni az Angel lábához. A Rio Carrao mentén hajózunk az Auyantepui mélyére.
Lekanyarodva a Rio Churúnra kezdődik a szenvedés. Rengetegszer kell kiszállnunk a csónakból és segíteni Josééknak tolni a teknőt.
A Rio Churún szikláin látszik, hogy némelyik csónak bizony odaveri magát.
Egy szépséges tigrisgém.
Megérkezünk az Angel lábához, ahol táborhelyeket alakítottak ki a turistáknak.
Bár a hírek alapján azt gondolnánk, Venezuelába nem utazik senki, de Canaima és az Angel-vízesés turizmusa köszöni szépen, jól van. A táborhelyeken minden függőágy foglalt.
Egyórás sétával érkezünk meg az kilátóhoz, ahonnan rápillantunk a Föld legmagasabb vízesésére, az Angelre. Nevét egy pilótáról, Jimmie Angelről kapta.
Az éjszakát század magunkkal töltjük a táborhelyen. Bár itt is többségben vannak a brazilok, itt azért már megjelennek más nemzetiségű turisták is.
Másnap csodálatos a visszautunk. A víz mindenhol nyugodt, az Auyantepui meredek sziklafalai gyönyörűen tükröződnek a Rio Carraón.
Az alacsony vízállás miatt lefelé menet is ki kell szálljunk itt-ott.
Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni.
Nincs ennél szebb sehol a világon!
A Canaima-lagúna ikonikus pálmái. Olyan kevés a víz a Rio Carraóban, hogy a lagúna a kiszáradás szélére került.
A lagúnát tápláló vízeséseket csónakkal keressük fel.
A Salto Sapo feletti folyószakaszon botlunk bele ezekbe a vízinövényekbe. Sajnos nem találtam hozzájuk forrást, pedig jó lenne tudni, mik ezek, mert nagyon misztikus hangulatot adományoznak a folyónak.
Endi pózol az egyik kisebb vízesésnél.
Bemerészkedünk a Salto Hacha vízfüggönye mögé, ahol kevésen múlik, hogy nem lépünk rá erre a szépséges siklóra.
Hatalmas élmény bemerészkedni a vízesések mögé.
Búcsúzunk Canaimától és a tepuiktól. Jöhet a megérdemelt pihenés a Karib-tenger partján.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
