Kisebb kerülővel Cutivirenibe utazunk, ahonnan gyalogtúrát teszünk az Otishi Nemzeti Park mélyére. A Tsyapo-vízesés hatalmas élmény, még úgy is, hogy néhány magát komolyan vevő törzsfőnök próbál keresztbe tenni nekünk. A kétnapos kalandot egy ayahuasca-szertartással zárjuk le, ami azonban csalódás. Ettől függetlenül megérte idáig utazni, mert fantasztikus élményekben volt részünk.
Még hetekkel ezelőtt meghagytam Josiasnak, Quempiri casiquéjének, hogy vegye fel a kapcsolatot Camantavishivel és Parijaróval, mert a csapattal szeretnénk ellátogatni az Otishi Nemzeti Park mélyére. Az Otishi Peru legritkábban járt és legkevésbé felfedezett nemzeti parkja, 3000 km2-es területének 80 %-a máig feltérképezetlen. A trópusi erdőkkel borított karsztos hegyeket az asháninka törzs zárt közösségei lakják, akikhez a bejutás nem olyan egyszerű. Egyrészt nincsenek felkészülve idegenek fogadására, másrészt védi őket két civil szervezet, akik nem adnak ki engedélyeket csak úgy. Josias, mint asháninka faluvezető azonban kikérte nekünk azokat, illetve ezt állítja, mikor szóba hozom búcsúzáskor.
Hála Quempiri törzsfőnökének hiába utaztunk Camantavishibe
Jonathan jön értünk, aki ismeri az utat Camantavishiig. Valamint Quempiri lakói adnak mellénk egy srácot, aki segít majd egyeztetni az asháninka falvak lakóival, lévén arrafelé a többség nem beszél spanyolul.
Az út nem kimondottan izgalmas. Néhány roskadozó hídon túl nincs benne semmi érdekes, így könnyed negyvenperces utazás után megérkezünk Camantavishibe. Innen csónakkal szeretnénk átkelni Tsyapo falujába, hogy a délutánt az azonos nevű vízesés lábánál töltsük. Furgonunkat Camantavishi fiatal casiquéje állítja meg.
- Mi járatban vannak? - érdeklődik.
- Tsyapóba tartunk - adom a választ, mintha teljesen normális volna az, hogy egy furgonnyi turista oda utazik.
- Van engedélyük belépni Camantavishibe?
- Josias Quempiriből nem kommunikált önökkel? - kérdezek vissza.
- Nem. Minket senki nem értesített. A szervezettel értekeztek?
- Milyen szervezettel?! - értetlenkedem.
- CARE a neve. Az ő engedélyük nélkül tilos a belépés Camantavishibe.
Josias semmit nem mondott a CARE nevű szervezetről. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Próbálom a casiquét győzködni, hogy engedjen át a falun, adjon egy csónakot és már itt sem vagyunk, de hajthatatlan. Sőt, még a CARE Satipóban székelő ügyvédjét is felhívja telefonon, akivel meddő vitát folytatok tíz percen át arról, miért is butaság minket nem beengedni Camantavishibe. Josias elcsalta a munkát, én pedig meg vagyok lőve. Hogy jutunk el Tsyapóba és onnan Parijaróba?!
Tsyapo helyett Cutivirenibe utazunk, hátha ott több szerencsénk lesz
Visszaülünk a kocsiba és elindulunk Quempiri irányába.
- Yoyatóban van csónak! - kiált fel Jonathan - Onnan eljuthattok Cutivirenibe. A casique jó barátom, talán tud segíteni.
Jobb ötlet híján hallgatok rá, bár Yoyatóról még sohasem hallottam. Nem véletlen, mivel az apró kommuna mindössze három házból áll. Itt kelnek át a kompon azok a terepjárók, amik Puerto Enéből Satipóba tartanak, de a kompon túl szerencsére van itt egy csónak is. A csónakos 100 solt, vagyis 30 dollárt kér a félórás útért. Nincs mit tenni, kiszolgáltatottak vagyunk. Ha nem próbáljuk meg, soha nem jutunk el az Otishi Nemzeti Parkba. Parijarót jó eséllyel már így is buktuk, de a Tsyapo-vízesést nem engedném el.
Érkezik a csapat másik fele a Rio Enén
Két fuvarral érkezünk meg a Rio Ene jobb partján fekvő Cutivirenibe. Jonathan is velünk tart, hátha tud segíteni. Jobban haragszik Josiasra, mint én. Azt mondja, húsz éve él a völgyben, de még mindig nem sikerült megértenie az asháninkákat.
- Soha nem azt csinálják, amit mondanak. Az egész életem egy örökös vita. Simán odarendelnek a falujukba, hogy szállítsak el ezt-azt úgy, hogy egy fillérjük nincs. Mintha nem tudnák, hogy a benzin pénzbe kerül. Most komolyan! Miből állt volna felhívnia Josiasnak Camantavishit és elrendezni mindent? - legyint, miközben bámulja a folyót és a mögötte hosszan elnyúló esőerdőt.
Amíg nem jön a casique, bedobunk egy kis mazatót?
Három fiatal srác jön elénk a folyóhoz. Meginvitálnak minket pár tök mazatóra, majd az egyikük elindul, hogy felkeresse a casique házát. Csakhamar visszatér azzal az infóval, hogy Sr. Romulo nincs a faluban, de estefelé jön. Addig is menjünk fel a házához, a felesége majd gondunkat viseli.
Elbúcúszunk Jonathantól, de megesketjük, hogy három nap múlva jöjjön értünk Yoyatóba. Felmálházunk és elbaktatunk a casique házához. A felesége tárt karokkal üdvözöl minket. Mindenkivel kezet fog, majd a házuk melletti placc felé mutat, hogy ott verjük fel a sátrainkat. Mosakodni egy erdőszéli csapnál lehet, a WC pedig egy dzsungel mélyén ásott latrina. Tökéletes lesz.ű
Tábort verünk Sr. Romulo házánál
A délután csendes semmittevéssel telik. Beszélgetünk az asszonnyal, aki megtanít minket szőnyeget fonni pálmalevélből. Mazatózunk és játszunk a gyerekekkel. Pettt matricatetoválásai odacsődítik a szomszédokat is.
Életképek Cutivireniből
Sr. Romulo valamivel naplemente után esik haza. Meglepődik, hogy ott talál minket, de gyorsan barátkozóvá válik. Elmesélem neki a történetünket, miként keverdetünk Cutivirenibe, ő pedig a térdére csap.
- Ez a baj velünk asháninkákkal - rázza a fejét - Megbízhatatlanok vagyunk. Mióta Thomas meghalt, Quempiriben sem mennek jó irányba a dolgok. Camantavishiről ne is beszéljünk! Az a fiatal kölyök azt hiszi, ő a köztársasági elnök. Az egész CARE úgy hülyeség, ahogy van. Segítek nektek. Holnap a fiammal elmentek Tsyapóba.
A kedvencünk Sr. Romulo legkisebb lánya
Átbeszélem vele a részleteket, mik a szabályok, mennyit kell fizessünk az ittlétért. Sr. Romulo felvilágosult fickó, nem akar átverni. Nem kér 10 000 solt, mint tették azt Quempiriben, korrekt árat mond annak ellenére, hogy csak úgy beestünk. Sőt, felajánlja, hogyha szeretnénk ayahuascázni, megszervezi nekünk, mert a faluban él egy öreg seripiári, aki egy kis adományért cserébe elkészíti nekünk a főzetet. A csapat örül a lehetőségnek, mivel beszéltünk róla, hogy jó lenne hagyományos körülmények között kipróbálni az amazóniai indiánok hallucinogén italát, ahogy tettük azt anno Petttel 2014-ben.
Vacsorára sütnek nekünk egy-egy banánt, aztán korán nyugovóra térünk, mert holnap hosszú gyaloglás vár ránk.
A véletlenül beeső vendéget nem etetik túl. Ez a vacsoránk kilenc főre.
A túrára velünk tart Sr. Romulo fia, ő visz minket Tsyapóig. A túra nem nehéz, szinte végig sík terepen megyünk. Féltávnál befutunk Pajonalba, ahol egy zászlóra leszünk figyelmesek. A Fényes Ösvény népirtó akciói után az asháninkák fegyvert ragadtak és megszervezték saját biztonsági szolgálatukat. Bár a vérontásnak lassan 25 éve vége van, az őslakosok mai napig 24 órás őrséget tartanak fenn minden faluban. A paramilitáris szerveződéseknek saját elnevezésük és zászlójuk van; ezzel próbálják elriasztani a falvakba nem jó szándékkal érkezőket. Velünk nincs bajuk. Az egyik háznál üdítővel és mazatóval kínálnak.
Tsyapo falujába már-már sztráda vezet
Tsyapót másfél órás gyaloglás után érjük el. A Camantavishivel szemben elhelyezkedő település sokkal kisebb, mint volt Quempiri vagy Cutivireni, alig néhány ház alkotja. Érkezésünkre összeül a falutanács, amit a női casique, Lucía vezet. Az itt élők nem olyan vendégszeretők, mint az eddigi falvakban voltak. Lucía egyenesen támadásnak veszi, hogy előzetes bejelentkezés nélkül toppanunk be. Sr. Romulo ugyan jelezte rádión, hogy érkezünk, de a falu ebbe nem adta beleegyezését, ezért lerántanak minket 300 solra. Sr. Romulo fia jelzi, hogy szerinte ez nem helyes, de a végtelenül rideg Lucía csendre inti. Mellénk rendeli Vladimirt, a falu bohócát, aki elvisz minket a vízesésig, de hozzáteszi, hogy visszatérvén onnan amilyen gyorsan csak lehet, hagyjuk el a települést.
Pajonal faluja valahol Cutivireni és Tsyapo között
Fizetek, aztán pattanunk is fel. Nem kellemes itt, jobb minél előbb továbbállni. A falu határában azonban megállunk, mert az egyik házba beinvitálnak minket mazatózni. A nők itt még klasszikus módon, rágcsálva készítik a yukkalevet. Ez az első alkalom a túra során, hogy látjuk, miként készül az imádott ital. Ettől azonban sokaknak elmegy a maradék gusztusa is. Nekem azonban nem. Engem nem zavar, hogy más nyálát iszom.
Tsyapo sem egy világváros
Vladimir azt mondja, röpke húsz perc és megérkezünk a zuhataghoz. Nos, az a röpke húsz perc másfél órán át tart. Az ösvényt néhol teljesen benőtte a gaz, ráadásul a terep sem könnyű.
Készül az eredeti, nyállal erjesztett mazato
Féltávnál egy tanyára bukkanunk. Egy roppant szegény család lakja, akik önfentartó életmódot folytatnak. A tanya körüli kertben minden megterem, de a húst az erdő adja. A férfiak épp vadásznak, csak egy nő ücsörög a porban egy éves forma kislányával. Iszunk egy töknyi mazatót, majd megyünk tovább.
A tanya legfontosabb haszonnövénye a kakaó
A Tsyapo szurdokának mélyére egy meredek és csúszós csapás vezet. Bár van kikötve kötél, a bedőlő fák sok helyen elérhetetlenné teszik. Nem veszélytelen a leereszkedés, Andinak sikerül is perecelnie egy gigantikusat.
Anya és kislánya a Tsyapóhoz közeli tanyáról
Az ösvény egy folyó partjára visz, ami gyorsan zubog a lábunk előtt. Át kell rajta keljünk, majd cikkcakkban haladni a medrében. Nem egyszerű mutatvány, mert a sziklák a víz alatt láthatatlanok és csúszósak. Ketten fel is adják, de a többiek kitartóan követik Vladimirt.
A vízeséshez lejutni nem egyszerű
Elsőnek egy közel negyven méter magas, de keskeny vízesés tűnik fel, majd a fák mögött felsejlik az a zuhatag, amiért ennyit gyalogoltunk. Bár még nem látjuk, a szelét már érezzük. A Tsyapo 61 méter magas és 72 méter széles; olyan erővel zúdul alá, hogy az embert majd ledönti a lábáról.
Petttnek bejön a terep
Nem bírunk betelni a látvánnyal, csak állunk és ázunk a felvert párától. Vladimir beszalad a vízfüggöny mögé, onnan ugrál a vízesés előtti természetes medencébe. Jó fél órán át élvezzük a látványt, majd visszafordulunk. Felszedjük a csapat folyóparton ragadt részét és visszatérünk a tanyára. Fölfelé még nehezebb az ösvény, sokszor gyökerekbe kapaszkodva segítünk magunkon.
Egy ilyen kis semmiségnek az asháninkák nem adnak nevet
A tanyára érve mindeni kipurcan. A mazatót ezúttal azok sem utasítják vissza, akiknek eddig nem volt hozzá gusztusuk.
Megérkezünk a Tsyapo-vízesés lábához
Cutivirenibe kora délután érkezünk vissza. Sr. Romulo lebeszélte estére a szertartást, így épp csak bekapunk valamit. Az a valami az urucuripálma gyümölcse, ami ízben átmenetet képez a chonta és a gesztenye között. Jól nem lehet vele lakni, de legalább van bennünk valami a hosszú gyaloglás után.
Ezért a látványért megérte küzdeni
Délután pihenünk, készülünk az esti szertartásra. 2014-ben az ecuadori Yuwints falujában kóstoltam először az ayahuascát, akkor fantasztikus élményt nyújtott. Kíváncsi vagyok, most milyen hatást vált ki.
Az idős seripiarit a felesége kíséri el, mert szegény nehezen tud járni. A főzetet hozza magával egy nagy edényben. Sr. Romulo felesége leterít egy nagy ponyvát az udvaron, ahová kört alkotva leülünk. Beszélgetünk, várjuk, hogy besötétedjen. Mikor végre leszáll az éj, az öreg sámán kiméri mindenkinek az adagot. Se nem több, se nem kevesebb, mint amit anno Yuwintsban ittam. Az íze pont ugyanolyan keserű, mint akkor, így kíváncsian várom, mikor üt be a főzet.
Egy igazi dzsungeltúra után így néz ki az ember
Érdekes, hogy ezúttal nem gyújtunk tüzet. A seripiari dúdol ugyan valamit, de az inkább motyogás, semmint ének. Eldőlünk, majd hosszú várakozás veszi kezdetét. Kezdetben még beszélgetünk, de lassan mindenki elcsendesül és vár. Fél óra elteltével megérkezik a klasszikus MZ/X-hang a Mézga családból, amit mindenki hallani vél. Az indiánok szerint ilyenkor nyílik meg a túlvilág, ekkor kapcsolódik az ember a világmindenséghez.
A következő egy óra arról szól, hogy várjuk a csodát, de az nem akar jönni. A hangon túl nincsenek látomások, nincs utazás, nincsen semmi. Az egyedüli hallucinációm, hogy látom a csillagokat spirálba rendeződni, de tovább nem jutok. A csapatból ketten azért így is hánynak, de csakhamar elunjuk a dolgot. Két óra céltalan fetrengés után kezd mindenki feltápászkodni, az öreg is. Köpköd egy keveset, majd - mint aki jól végezte dolgát - elindul hazafelé.
Az urucuripálma gyümölcse egészen zseniális dolog
A csapat csalódott, mert nem ezt várták az ayahuascától. Lehet, hogy nem ittunk eleget vagy az öreg nem főzte elég sokáig a liánt. Soha nem fogjuk megtudni. Szerencsére gyorsan túltesszük magunkat a dolgon. Végülis nem azért jöttünk, hogy ayahuascázzunk, hanem azért, hogy belecsöppenjünk egy kicsit a perui esőerdők világába.
Az elmúlt két hét nagyon masszív volt. A háromnapos Espiritu Pampa túra után megketintettük Mancopatát, majd ismerkedtünk az asháninka indiánokkal Quempiriben. Tapírt és pajort ettünk, rengeteg mazatót megittunk, végül láthattuk a csodaszép Tsyapo-vízesést. Remélem, következő alkalommal sikerül elkerülnünk a bürokrata casiquéket és eljutunk a Parijaro-vízeséshez is. Holnap azonban irány Ayacucho, ahonnan a csapat hazarepül, én pedig utazom Limába, hogy egy rövid pihenő után folytassam az utamat Chilébe, már Erivel és kisfiunkkal, Barangóval...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
