Kolumbia egyik legnagyobb ipari kikötőjével, Barrancabermejával ismerkedem, majd irány Kolumbia legmagasabban fekvő települése, Vetas és a fölötte elterülő Santurban paramo. Minden tökéletes lenne, ha nem betegednék le, de úgy néz ki, sikerült valamit benyalnom.
Holnapután érkezik Vera és Peti Bucaramangába, úgyhogy korán búcsút intek El Peñóni szállásadómnak és felülök egy reggeli buszra, amivel Tres Esquinasig vitetem magamat. Itt nagyjából fél órát kell várjak egy ócska járgányra, ami Landázuri érintésével Cimitarrába megy.
Ezzel a szakadt busszal utaztam Tres Esquinásig
Cimitarra a Rio Magdalena völgyének bejárata. Nevét egy elveszett, görbe pengéjű szablyáról kapta, amit az 1500-as években egy konkvisztádor hagyott el a mai település helyén. Mikor a konkvisztádor visszatért embereivel a kardért, azt látták, hogy az itt élő carare indiánok szentként tisztelik azt, ezért hátrahagyták a fegyvert. A térképeken később a helyet úgy jelölték, hogy a hely, ahol a szablyát hagytuk (a szablya spanyolul cimitarra).
Cimitarra főtere nem a szablyának, hanem a carare indiánoknak állít emléket
A kisváros abszolút érdektelen, ráadásul párás és forró, ezért nem időzöm itt túl sokat, inkább fogok egy Barrancabermejába tartó buszt. Az út a Rio Magdalena partján fekvő iparvárosba nem túl izgalmas, főként legelők mentén halad. A kamionforgalom elég aktív, de ez érthető, hiszen Barrancabermeja ad otthont Kolumbia legnagyobb kőolajfinomítójának; innen látják el az ország jó részét benzinnel.
A városhoz közeledve megjelennek az olajfuró kutak, vagy fél órán át ezek között tekereg a busz. Jártam Barrancabermejában korábban átutazóban, de mostanáig nem szenteltem neki időt. Mivel innen Bucaramanga mindössze két óra, ezért úgy döntök, megalszom és körbejárom a várost.
A Parroquia Sagrado Corazón Barrancabermeja legszebb temploma
A Hotel Santuario Realban veszek ki egy légkondis szobát, mivel iszonyú a hőség. Barrancabermeja a statisztikák alapján Barranquilla után a második legmelegebb kolumbiai város, de lévén nincs tengerpartja, ezért itt sokkal magasabb a páratartalom. Egyenesen fáj délután az utcán tartózkodni, de ettől függetlenül elsétálok a Parroquia Sagrado Corazón előtt, valamint kislattyogok a Miramar-lagúna partjára is, ahonnan rálátni a finomítóra.
Barrancabermeját a Laguna Miramar választja el az olajfinomítótól
A partmenti erdőben rengeteg az iguána, amiket vadul fotózni kezdek, amikor mellém lép egy utcaseprő, aki felhívja a figyelmemet a kajmánokra. Nem tudom, miről beszél, mert mostanáig egyet sem láttam. Nem telik bele két perc és azon kapom magam, hogy alig egy méterre gubbasztok a fűben egy kétméteres példánytól, miközben egy újabb iguánát próbálok a kamerám lencséje elé cserkészni. Szerencsére a kajmán nem támad be, de belátom, jobb lesz menni az erdőből.
Iguánákat mentem fotózni a Laguna Miramar partjára, majdnem megetettem magam egy kajmánnal
Barrancabermeja ennyi és nem több. Az utcakép fertelmes, az ember nem érzi magát biztonságban naplemente után odakinn, úgyhogy korán visszavonulót fújok. Légkondival alszom, ami borzalmas hiba, mert másnap Girónba érve már folyik az orrom. Tökéletes időzítés egy nappal a paramo előtt.
Bucaramanga felé elhaladunk a Rio Sogamoso vízduzzasztója mellett
Lefoglalom a szállást, majd kitaxizom a reptérre Vera és Peti elé. Petinek ez lesz a negyedik Kolumbia útja velem, Verának pedig az első, bár ő máshol volt velem rengeteget utazni. Barátokként fogunk hátizsákolni, mindenféle szervezés nélkül. Csak az van meg, mit akarunk megnézni, de hogy miként, azt én magam sem tudom.
Girónban szállunk meg első este
Este megiszunk néhány welcome drinket, délelőtt pedig betaxizunk Bucaramangába, abba az utcába, ahonnan a buszok indulnak Vetasba. Elsőre azt gondoltam, hogy Matanza és Suratá érintésével jutunk majd el Kolumbia legmagasabban fekvő településére, de a buszmegállónál felvilágosítanak minket, hogy egy hegyomlás miatt Berlin felé kell kerüljünk. S mivel más az út, így más a menetrend is: az egyetlen busz délután 2-kor indul a paramóra. Van pár óránk a városra, így letesszük a zsákjainkat a csomagmegőrzőben, majd nekiindulunk az utcáknak.
Sokadszorra vagyok itt, de továbbra sem értem, miért ezt a várost tartják a legélhetőbbnek Kolumbiában. Elég alacsonyan van ahhoz, hogy az ember simán hőgutát kapjon a déli napon, ráadásul a belváros retkes és igénytelen. Az oké, hogy a Prado kulturált és zöld, de ettől még Bucaramanga nem jó hely, ráadásul fullasztó a benzinszag.
Vetas Kolumbia legmagasabban fekvő települése
A tegnapi légkondizásnak hála egyre gyengébbnek érzem magam. Folyik az orrom és köhögök, de ettől persze még felülök a buszra Petiékkel. Berlin felé sem ez az első utam, de Vetasban én sem jártam még soha.
Vetas nagyon apró település, de van néhány szép, régmúltat idéző épülete
A 2000 lakosú falut, ami 3350 méter magasan fekszik, ködben és esőben érjük el. A Hotel Real Santurbanban veszünk ki két szobát, egyet Verának, egyet pedig Petivel magunknak. Hideg van, amit csak felerősít az eső. Szerencsére a vacsoráért nem kell messzire menni, mert a szomszédban van egy a falu hangulatához nem illő, de roppant dizájnos bár, ahol eszünk egy mazorcadát. Remélem, holnapra a gyengeségem és a náthám alább hagy, mert szeretnénk egyet túrázni a Paramo Santurbánon.
Az ott a háttérben La Tosca arany- és ezüstbányája
A kocsi reggel 7-re jön értünk. Bár jól aludtam, továbbra sem érzem magamat formában, ettől függetlenül nem hagyom magára Verát és Petit. Elmegyünk La Tosca arany- és ezüstbányái mellett, amik 400 éve ontják magukból a nemesfémeket. A cél, hogy a Laguna Pajaritótól felmászunk a 3950 méter magas Alto de Viejo névre hallgató hágóba, onnan pedig leereszkedünk a Laguna Salado partjára. Szerencsére szép az idő, így nagy kedvvel vágunk neki az ösvénynek.
A Laguna Pajaritónál kezdjük a gyalogtúránkat
A Laguna Pajarito partján csodaszép paramo növények nőnek, sokuk éppen most virágzik. Rengeteget fotózunk, élvezzük, hogy süt a nap. A náthám ellenére jól bírom a túrát, bár azt érzem, hogy nincs minden rendben, mert sokszor zihálok és köhögök.
Az ösvényen összefutunk egy kolumbiai csajjal, aki egymaga járja a Bucaramanga környéki paramókat. Ő jóval gyorsabb nálunk, ezért pár száz méter után elengedjük; mi amúgy is szeretnénk kiélvezni a tájat. A Laguna de las Calles egészen varázslatos hely, az Alto del Viejo felől pedig még szebb.
A Laguna de las Calles egyszerűen meseszép
Peti csak a hágóig tart velünk, nem kívánja az ereszkedést és a visszakapaszkodást, úgyhogy Verával kettesben sétálok el a Laguna Saladóig. Nem megyünk le a partjára, mert fentről sokkal látványosabb a táj. De nem csak ezt a tavat, hanem a Laguna El Machót és a Laguna Coloradát is szemrevételezzük. Főleg ez utóbbi néz ki nagyon jól.
3950 méter magasan, az Alto El Viejo hágóban
A Laguna Colorada távolról is szép...
...de közelről még szebb
Vera a Laguna Saladónál, háttérben Pamplona völgyével
Estére hőemelkedésem lesz, így nem tartok Veráékkal az étterembe, inkább korán lefekszem. Jó lenne, ha gyorsan elmúlna a nyavalyám, mert a Nevado El Cocuynál is lennének túráink, de 5000 méterre ebben az állapotban nem fogok tudni felmenni. Remélem, holnapra jobban leszek.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
