Nabusimakéba azóta vágytam vissza, mióta Erivel 2015-ben véletlenül odakeveredtünk. Az ott töltött néhány napban nem csak, hogy betekintést nyertünk a mindennapjaikba, de még egy mamo, vagyis arhuaco sámán temetésén is részt vehettünk. Azóta Nabusimakét tartom Kolumbia legizgalmasabb desztinációjának, ahol az ember egy kicsit átértékeli az életét és mindent, amit addig a világról tudott.
San Gil érintésével a hajnali órákban érkezünk meg a csapattal Valleduparba, ahonnan kisbusszal jutunk el Pueblo Bellóba, a Sierra Nevada de Santa Marta keleti lejtőinek utolsó mesztic településére. A falu a térség kereskedelmi központja, ide hozzák le a külvilággal kontaktáló arhuacók a mezőgazdasági terményeiket, kézműves termékeiket, hogy pénzhez jussanak. Bár Pueblo Bello tele van népviseletben mászkáló indiánnal, ők a közösség liberális kisebbségét képezik; az arhuacók többsége, akik Nabusimakétól messze, a hegyek mélyén élnek, nem tartanak fenn kapcsolatot a bonachikkal, vagyis idegenekkel.
Az arhuacók akár a liberális, akár a konzervatív tömbhöz tartoznak, egy dologban egyetértenek: utálják, ha fotózzák őket. Na, ez az, amit - ahogy az lenni szokott - a turisták nem tartanak be, így már Pueblo Bellóban kattannak a fényképezők a kérésem ellenére. Van, aki elviseli, de a többség szúrós tekintettel konstatálja a nyugati civilizáció újkori mániáját, a fotóéhséget.
Terepjárónk Kolumbia legrosszabb hegyi útjával küszködik
A Nabusimakéba vezető út állapota az elmúlt három évben csak annyiban változott, hogy a kétméteres barázdák háromméteresre mélyültek, a kétórás menetidő pedig két és fél órásra hízott... 23 kilométeren. A földút, amit a kolumbiai kormány az 1960-as évek végén építtetett ötven éve nem lett felújítva; néhány év, és Nabusimake ismét csak gyalog vagy lóháton lesz elérhető, amit az őslakosok többsége valószínűleg nem fog bánni, hiszen ők most is így közlekednek.
Ezen az úton csak a legügyesebbek tudnak manőverezni
A csapatot Doña Yvettnél szállásolom el, aki ismerősként üdvözöl. Azt meséli, hogy mióta elmentünk, egyre több és több turista jelenik meg náluk, néha olyan országokból is érkeznek, amikről még életében nem hallott. Mondjuk így volt ezzel 2015-ben Magyarországgal is.
- Te legalább beszélsz spanyolul, de sokan érkeznek úgy, hogy nem beszélnek semmilyen nyelven. Múltkor volt itt két holland, nem tudtunk velük mit kezdeni. Be akartak menni a faluba, de a mamók nem értették őket, így itt voltak egy napot és mentek is vissza csalódottan Pueblo Bellóba.
Nabusimake próbál hagyományörző maradni, de mióta írtunk róla 2015-ben, egyre több turista kezdi felkeresni
Nem gondolom, hogy a blogunk világmegváltó volna, de azt látom a statisztikákból, hogy a senki más által nem publikált helyszíneknél rengeteg a külföldről érkező olvasó. Alig egy éve, mikor a Siete Machosról kerestem infót a neten, nem találtam semmit. Mióta megírtuk a bejegyzésünket a Föld talán legszebb folyójáról, azóta vagy tíz oldal is foglalkozik vele, és újabban néhány kép is feltűnik a találatok között. Olykor az az érzésem, nem kéne mindent megírjunk, mert nem feltétlen teszünk vele jót, bár azt is tudom, ha nem mi írjuk meg, egy-két év múlva megteszi majd más. Így hát nincs mit tenni, mint felhívni a figyelmet arra, hogyha valaki eldugott helyre vágyik, legyen meg benne a tisztelet a hely irányába, ne romboljon, és az infókat csak olyanoknak adja tovább, akik arra méltók. Ha Nabusimakéba vágysz, az a minimum, hogy beszélj spanyolul, valamint legyél tisztában az arhuacók kultúrájával és szabályaival. Már csak azért is, mert könnyen úgy járhatsz, mint a csapatom, akik bár értették, mit miért nem szabad, a fényképezés utáni vágy mindezt felülírta. A büntetésünk az lett, hogy nem mehettünk be a szent faluba, no de erről később.
Klasszikus arhuaco étel - a rizs és a tészta kivételével minden helyben terem
Doña Yvett ezúttal is arhuaco étellel fogad minket. Rizs, sült banán, bab és zöldségek. Mint korábban mindig, most is teljesen sótlan az étel, de ennek oka van:
- A mamók nem fogyaszthatnak sót, s mivel minden családban van egy-két mamo, általában nem is használjuk - magyarázza Yvett, majd letesz elénk egy tálkába egy keveset - Ti viszont nem vagytok arhuacók, úgyhogy sózzatok csak - kacsint oda a csapatomnak.
Arhuaco bőségtál
Yvett mamo fia is a háznál van. Megígéri, hogy ebéd után elbeszélget velünk a kultúrájukról. Tábortüzet készít, amit körbeülünk, majd poporójára "rajzolgatva" várja a kérdéseinket. Egy-két tisztségére irányuló kérdés után átveszi a szót:
- Nem az a kérdés, hogy én mamo vagyok-e vagy sem. Hanem az, hogy az ember hol helyezkedik el a világban. A bonachik többsége nagyon mélyen, a tudástól szinte végtelen távolságban helyezkedik el. Nekünk arhuacónknak az a dolgunk, hogy ezeket az embereket megpróbáljuk felhozni a szintünkre, hogy ők is megértsék, az ember a természet része, nem lehet tőle elszakadni és a pénztől várni a boldogságot. Mert a boldogság maga az együvé tartozás, a világ tisztelete, a közös jövő.
Néhányaknak túlságosan virágnyelv az, amit az ifjú mamo használ, így ideje korán lankad a figyelmük. Az ilyesmire fogékonyabbak azonban isszák minden szavát, és végre értelmes szintre emelkedik a beszélgetés. Megtudjuk például azt, hogy az arhuacók - ahogy jó néhány másik ősközösség is - spirál alakúnak képzelik a világot, amin az emberek fel-le mozognak attól függően, milyen érzelmi és intellektuális szinten állnak. Érdekes, hogy a pár évvel ezelőtti shuarok közötti ayahuasca élményem is hasonló spirálszerű világot tárt elém.
Irány a szent falu, ahová azonban nem engednek be minket
- Te most látod, hogy az itt ülők közül ki hol tartózkodik ezen a spirálon?
- Látom. Ezért tanultam mamónak.
- És meg is osztod velünk?
- Nem az a fontos, hogy hol vagytok rajta, hanem hogy merre tartotok. Azt elmondhatom, hogy a többség nagyon mélyről indul - mosolyodik el, miközben rajzol egyet a poporójára.
Ezután elmagyarázza, hogy a poporó funkciója nem más, mint a jó gondolatok valóra váltása. A mamók feladata a rossz gondolatok elűzése, a pozitív, természetközeli szemlélet átadása. Az antropológusok jó ideje kutatják a poporók titkát, azonban máig nem sikerült egységes ABC-t rendelni hozzá.
- Azért nem, mert nincs ilyen - tudjuk meg a mamótól - Minden mamo saját írásrendszerrel dolgozik, hiszen nem egyezményesített világigazságokat írunk le, hanem a saját gondolatainkat, tanításainkat. Mindenkinek megvan a maga írásrendszere, amit maga fejleszt ki az istenek tanításai nyomán. Az antropológusok mindig rendszert keresnek a dolgokban, pedig nincs bennük rendszer. Illetve van, de azt a tudomány eszközeivel megérteni nem lehet.
Ezúttal csak ez az egy kép készült Nabusimakéról
Szóba hozom azokat a dolgokat, amiket 2015-ben tanultunk Erivel, de néhány kérdésben kiigazít a mamó. Páldául a sámánképzés sem úgy megy, ahogy anno hallottuk, illetve az elzárás igaz, de sokat lazultak a szabályok az elmúlt évtizedekben. A gyerekeket például nem szakítják el teljesen a családjuktól, az első években rendszeresen látogathatják őket a szüleik, és még a legkeményebb időszakokban is egyesülhetnek a családok néhány napra. Ez azonban kizárólag mamók felügyelete mellett történhet, mert az istenek tanítását saját szüleiknek sem árulhatják el a nebulók.
A lányokból nem válhat mamo, így velük sűrűn összefutunk a völgyben
Ma már nincsenek rituális mosdatások, mert a többség annyi negatív dolgot hoz magával, hogy a fürdetés után túl sok szennyeződés jutna vissza az anyatermészetbe, ami rombolná a környezetet. Ehelyett a bonachikat tesztelik, méltók-e a belépésre a szent faluba vagy sem.
- Holnap szeretném, ha felmennétek az egyik szent hegyünkre. Kaptok magatok mellé vezetőt. Utána elintézzük, hogy bemehessetek a faluba - búcsúzik el tőlünk Yvett fia.
Naplemente előtt még elsétálunk a falu irányába, ahol néhányan ismét nem bírnak magukkal. A gyerekek mellett anyákat is fotóznak titokban, ami végképp tiltott a faluban. Az arhuacók körében nem megengedett a termékeny asszonyok ábrázolása, nemhogy fénykép, még rajz sem készülhet róluk.
Nehéz megállni, hogy az ember ne fényképezzen, mivel a gyerekek örülnek a bonachiknak
Reggel érkezik értünk a vezető, akivel felkapaszkodunk a falu mögé emelkedő szent hegyre. Nem túl szószátyár, de azt azért megtudjuk tőle, hogy a völgyet több ilyen szent hegy is határolja, mindnek külön neve van. A rituális mosdatásról ő is azt mondja, hogy mióta megjelentek a turisták, leálltak róla.
- Mind a vízeséshez vágyik, ott fürdőznek. Pedig a vízesés nem arra van, hogy fürödjünk benne. Az egy szent hely, ahol a mamók kapcsolatba lépnek egymással.
Egy elhagyatott tanya az ösvény mentén
Érdekes párhuzam, hogy a vízesés a shuarok körében is telepatikus hatalommal bír. Ahogy az is furcsa véletlen, hogy a Sierra Nevada de Santa Marta őslakosai ugyanúgy halotti tornyokat építenek, mint a Titicaca-tó környékén egykor élő collák és inkák tették, valamint a kézfogás helyett ugyanúgy kokalevelet cserélnek, mint a taquile és amantani indiánok. Fenébe, megint előjött az antropológus vénám, amin oly gyakran mosolyognak az arhuacók.
Vezetőnk oldalán két tarisznya lóg, nem három. Azt mondja, három tarisznyát csak a mamók hordhatnak. Az ő két tarisznyájában kokalevél és poporó van, amit minden arhuaco férfi magával hordhat, de a mamók harmadik tarisznyájában ők sem tudják, hogy mi van, hiszen azok személyes tárgyak, amik segítik a sámánt kapcsolatba lépni az istenekkel.
Útban a szent hegyre
A táj amúgy fantasztikus, a levegő pedig elképesztően tiszta és friss. Nem sokkal a hegytetőre érkezés előtt vezetőnk megáll. Azt kéri, mostantól mindenki maradjon csendben, ne fotózzunk, ne beszélgessünk, tartsuk tiszteletbe az istenek tanítását. Ahogy ez már a faluban sem sikerült, úgy itt sem megy. Néhányan sajnos képtelenek megállni, hogy ne kattintsanak néhény képet az amúgy teljességgel jelentéktelen mezőről, így alig pár perc elteltével kénytelenek vagyunk elhagyni a helyszínt.
A kilátás egészen fenomenális
Hátsó utakon térünk vissza a völgybe, közben érintünk egy házat. Odabenn már senkin sincs népviselet, hihetetlen közvetlenséggel fogadnak minket. Ahogy megtudjuk, ők az egyetlen család, akik áttértek a kereszténységre, s mint olyanok, eléggé kívülállók lettek a völgyben.
Nabusimake völgye maga az édenkert
- Nem egyszerű az életünk, de Isten majd megsegít - mondja nekem a háznál egy idösödő hölgy, miközben átnyújt egy kosár narancsot, és kér, hogy osszam meg a barátaimmal.
Azt mesélik, hogy az arhuacók nem nézik jó szemmel, hogy más hitre tértek, így sok mindent nem szabad nekik, amit másoknak igen. Nem tartják őket bonachinak, de a földjeiket nem adhatják a gyermekeiknek, így azok mindegyike leköltözött Pueblo Bellóba vagy Valleduparba.
Aki áttér a kereszténységre, azt a konzervatív gondolkodású arhuacók kirekesztik
Mikor kérdezem, hogy igényt tartanak-e az egyori népviseletükre, ők rázni kezdik a fejüket. Eladják nekem, sőt, a háziúr a végén a poporóját is odaadja ajándékba:
- Nekem már nem kell. Az én uram már az Isten.
A család, akik a hagyományokat kereszténységre cserélték
Visszaérve Dona Yvett házához a fia azzal fogad minket, hogy nem kaptunk engedélyt a belépésre a faluba. Nem mentünk át a teszten, hiszen folyton fotóztunk, a szent hegyen sem tudtunk viselkedni. Ez van, legközelebb talán egy picit érettebb csapattal jöhetek, és akkor ismét bebocsátást nyerhetek Kolumbia legszebb falujába.
A gyerekek nagy élvezettel nézegetik a róluk készült fotókat
Délelőttre várjuk a terepjárót. Késik, így amíg várunk rá, játszunk a gyerekekkel. Többen azt kérik tőlünk, hogy fényképezzük le őket. Teljesen összezavarodunk, nem tudjuk, mit lehet és mit nem. Végül ismét győz az európai vér, és készítünk pár portrét, még ha szüleik nem is adtak rá engedélyt.
A végére engem is magával ragadott a hév, és készítettem pár portrét
Nabusimake fantasztikus hely, ahová bármikor szívesen visszatérek. Remélem, a jövőben nem neheztelnek majd rám, bár az nem vallana rájuk, hiszen az arhuacók feladata nem más, mint a pozitív tanítás átadása. Én is próbálok okulni a mostaniakból.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
