2021-ben egyszer már vezettem túrát nyakig covidosan és úgy néz ki, ez most megismétlődik. A Guaca melletti Almorzadero paramót ki kell hagyjam, úgy fuldoklom, de a kolumbiai patikusok mindaddig nem hajlandóak antibiotikumot adni, amíg nem lázasodom be. A Laguna de Ortices környéke betegen is szép, de jó lenne, ha végre a gyógyulás útjára lépnék, mert így nem lesz semmi a Nevado El Cocuyból.
Reggelre nem vagyok jobban, sőt! Hőemelkedésem van, ráz a hideg. Beszélek Erivel, aki azt mondja, napok óta lázas. Mostanra már tudom, ismét becovidultam, és ahogy korábban mindig, úgy most is otthonról hoztam magammal a nyavalyát. Ez a harmadik alkalom. Először 2021-ben, ugyancsak Kolumbiában estem át rajta, aztán nem sokkal utána Panamában. Egyik sem volt nagy szám, kis gyengeség, köhögés, de láz soha. Egy-két nap alatt átment rajtam. Ez most más, most tényleg szarul vagyok, zihálok, nem kapok levegőt.
Ettől függetlenül megyünk tovább, mert Vera és Peti nem azért jöttek Kolumbiába, hogy az én agonizálásomat nézzék. Irány Berlin és Baraya völgye, majd Guaca, ahonnan szép kirándulásokat terveztem a következő két napra. Egyelőre nem látom, miként tudnám őket abszolválni, de majd meglátjuk.
Első megállónkat a Laguna Cuntánál tartjuk. Nem tart sokáig, mert akkora a köd, hogy a világon semmit nem látunk a tájból.
Berlin "meseszép" főtere
Leereszkedünk Berlinbe, egy apró krumplitermesztő faluba, ahol búcsút intünk a taxinknak és nekilátunk fuvart szerezni Guacába. Esik az eső, fúj a szél, a víz meg ver, így kicsit nehezen kommunikálok, de végül sikerül szereznem egy terepjárót, aminek a sofőrje bevállalja az utat. Előtte azonban beugrunk a tanyájára egy normális cipőért, mert gumicsizmában nehéz órákat vezetni.
Berlin környékén mindenfelé krumpliföldek sorakoznak
A sofőr az apjával és a nagybátyjával él a ranchen, ami pont olyan, mint amit három campesino lak be. Takarítva talán sosem volt, a büszkeségfal azonban szépen ki van dekorálva: majd' minden évben ők nyerték el az év tehenésze és sajtkészítője díjat Berlinben. Most is megy a munka veszettül, felváltva töltögetik a savót egyik vödörből a másikba. Iszunk egy panelát, amíg a srác elkészül, aztán irány az Antalá paramo, ami rengeteg apró lagúnának az otthona.
Készül a sajt
Mire elérjük a tavakat, már mozdulni is alig bírok, csak görnyedek az anyósülésen. A Laguna de Jaimesnél már nem én, hanem Peti nyitogatja a kapukat, mert képtelen vagyok kiszállni a kocsiból. Pedig Baraya völgyében érdemes lenne több időt eltölteni, mert meseszép a kilátás.
Az Antalá paramo lagúnái
A Laguna de Jaime nem a legvarázslatosabb magashegyi tó
Baraya völgye elég tetszetős
Guacába ebédidőben esünk be. A Los Tíos vendégházban veszünk ki szobákat, ami a falu méretéhez képest ötcsillagos. Hát még az étterem! Kolumbiai léptékkel zseniális menüt eszünk 12 000 pesóért, csak kár, hogy a láz miatt alig megy le néhány falat a torkomon.
Az aprócska Guaca főtere a szállónkról fotózva
Erivel újra beszélek. Elment orvoshoz, covidos, kétoldali tüdőgyulladással. Lórúgás antibiotikumot kapott és feküdnie kell. Nekem sem könnyű, de neki még nehezebb, mert két gyerekkel kínlódik teljesen egyedül ilyen állapotban. No, Vera és Peti sem sokkal jobb két gyereknél, de ha ők kapnak rumot, legalább elvannak egy darabig.
Guaca egy tök átlagos andoki falu, de én imádom az ilyeneket
Én a délutánt alvással töltöm, majd naplemente előtt szervezésbe kezdek. Kocsi kell, amivel holnap az Almorzadero paramóhoz mennénk, holnapután pedig Málagába a Laguna de Ortices érintésével. A szállásadók jó fejek (vagy csak látják rajtam, hogy nem vagyok a topon), igen gyorsan leakasztanak valahonnan egy srácot, Oscart, aki bevállalja a kétnapi fuvart.
Útban az Almorzadero paramóra
Reggel egész jól vagyok, energetikusan ülök be Veráékkal Oscar kocsijába, amit a srác apja vezet. Teljesen odáig vannak és vissza, hogy külföldiekkel találkozhatnak. Elmondásuk szerint ez az első alkalom, hogy európaiakat visznek a paramóra, pedig évek óta ők vannak kijelölve arra, hogy a betévedő turistáknak megmutassák a környéket. No, nem sűrűn járnak ők sem erre, de évente néhány kolumbiai túracsapat azért Guacába téved.
A kocsiba felvesszük Oscar unokatestvérét is, aki fenn él a paramo határán. Marhapásztor, az intelligensebb fajtából. Sajttal és panelával kínál minket, majd felmerészkedünk 3200 méter magasra, egy apró tanyához, ahonnan gyalogosan indulunk neki a Laguna de Arcónak. A táj fantasztikus, Oscar és az unokatestvére pedig hihetetlenül jó fejek, így remek hangulatban vágunk neki a három órás kaptatónak. A kezdeti hév azonban gyorsan alább hagy; húsz percig bírom a hegymenetet. Zihálok, fuldoklom, kiköpöm a tüdőm. Egyszerűen nem megy. 2021-ben és 2022-ben semmi bajom nem volt a Coviddal, simán túráztam vele 4000 méteren, most azonban szenvedek, mint a kutya. Küzdök még egy darabon, de be kell lássam, ezt ma el kell engedjem. Peti örül, mert nem szeret sokat hegynek felfelé menni, és így nem kell egyedül visszaereszkedjen a kocsihoz. Vera azonban kitartó és folytatja a túrát Oscarékkal. Odaadom neki a fényképezőmet, lőjön pár fotót, mi pedig Petivel visszabaktatunk a kocsihoz. Elfekszem a hátsó ülésen és szinte azonnal elalszom.
Vera 4 óra alatt járja meg a paramót. Egy rövid záport eltekintve szép időjük volt, s bár a lagúna "szeme" nem mutatta meg magát, azt mondja, minden perc megérte. Íme néhány Vera által készített fénykép:
Az Almorzadero paramo és a Laguna de Arco (fotók: Vukics Vera)
Az egyik lenti tanyán megebédelünk. Illetve csak Vera és Peti, mert nekem nem megy le egyetlen falat sem a torkomon. A délutánt ismét ágyban fetrengéssel töltöm. Naplemente előtt patikába megyek, ahol megmérik a lázam, de az mostanra elmúlt, ezért nem adnak antibiotikumot, bármennyire is könyörgöm érte.
Reggel ismét jobban vagyok, ennem is sikerül pár falatot. Oscarék pontosan érkeznek értünk, így megindulunk Málaga irányába. Az első megállónkat San Andrés falujában tartjuk. Nincs itt nagyon semmi, úgyhogy néhány fotó után utazunk is tovább Molagavitába.
San Andrés faluja
Menet közben betérünk egy apró településre, Pangotéba, ahol néhány ódon épületen túl nincs sok minden. Két idős bácsi ücsörög a főtéri padon, hangosan üdvözölnek minket. Nem tudják, hol van Európa, valószínűleg Pangotét sem hagyták el sűrűn, de nagyon kedélyesek, és még azt is megengedik, hogy fotót készítsünk róluk.
Pangote faluja
Az egyik kedélyes pangotei út
Pangote után feltűnik a háttérben a Chicamocha-kanyon. Rengetegszer jártam már benne, de ezt a részét ezidáig én sem láttam még. Nem állítom, hogy ez lenne a leglátványosabb pontja, mert az Jericónál és Jordannál van, de abszolút megérte errefelé kanyarodnunk.
A Chicamocha-kanyon Molagavita felől fotózva
Molagavita hasonlóan érdektelen, mint a legtöbb település errefelé, de rákanyarodva az Ortices-lagúna medencéjére varázslatos táj fogad minket. A tó állítólag egy kihunyt vulkán kalderájában jött létre, amit nehéz észrevenni, de van egy pont az úton, ahonnan egészen szépen kirajzolódik a vulkáni kúp.
A Laguna de Ortices egy kihunyt vulkán kráterében jött létre
A lagúna közelében van egy apró caserio, aminek tagjai panelakészítésből tartják fenn magukat. Az itteni barnacukor hagyományos módon készül, ráadásul a cukornádat mai napig öszvérekkel szállítják a cukorfőző üzemekbe. Vera még soha nem járt ilyenben, úgyhogy megállunk és bekéredzkedünk az egyik gyárba. Néznek egy nagyot a munkások, hogy mit keres az üzemben három turista, de nem feszélyezi őket a jelenlétünk: dolgoznak tovább.
Ismét jártunk egy panelaüzemben
Ezután lemegyünk a lagúna partjára, ahol Vera csobban egyet, én pedig lehorgonyzok egy fa tövében.
Vera a Laguna de Orticesben piheni ki az elmúlt napok fáradalmait
Málaga felé még szeretnénk beugrani a Cueva Pintada piktogramokhoz, de a tanyasiak azt mondják, azok több óra járóföldre vannak. Én nem bírnám a gyaloglást, Vera és Peti pedig nem igénylik a kulturális trekkinget, úgyhogy kora délután befutunk Málagába. Kellemes városka, csak nem sokat élvezek belőle. Itt is próbálok antibiotikumhoz jutni, de továbbra sincs lázam, így nem adnak. Eri közben nem javul. Új gyógyszereket kapott, de a dokija azt mondja, ha ez sem használ neki, be kell feküdjön a kórházba. Még jó, hogy beoltottak minket anno Covid ellen. Amíg nem kaptunk oltást, másfél nap alatt átfutott rajtunk a betegség. Most meg kínlódás van napok óta. Abban reménykedem, hogy talán belázasodom és akkor én is gyógyszerhez juthatok. Muszáj lenne bevegyek valamit, mert lassan megfulladok.
Málaga főtere
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
