Popayán környékén sok a kulturális látnivaló. A guambianókról már több alkalommal írtunk, Tierradentróról és San Agustínról is volt már szó, azonban a természeti szépségekről ezidáig hallgattunk. 2011-ben két alkalommal, két hét különbséggel vágtam neki a kb. 4700 méter magas Puracé-vulkánnak, de csak másodjára sikerült elérnem a csúcsot. Hogy megéri-e kétszer ugyanannak a hegynek nekimenni? Ha nem tettem volna, most nem tudnám, hogy a Puracé milyen szép vulkán valójában.
2011-ben egy Mirador-csapat készült a dél-kolumbiai Andokba és szerettek volna feljutni pár magas hegyre. Hogy ne maradjanak csúcsélmény nélkül, bevettem a programba a Popayántól 60 kilométerre található Puracé-vulkánt. Nem vezet az ember csoportokat ismeretlen ösvényeken, ezért a túra előtt gondoltam, felszaladok a summitpost által könnyűnek nevezett vulkánra.
A Puracé-vulkán San Agustínból fotózva
Popayán terminálján toporogtam már egy jó ideje, mikor egy szakállas srác franciás spanyolsággal megszólított.
- Merre tartasz?
- Pilimbalába, a Puracé lábához.
- Akkor te vagy az. A hostelben mondták, hogy egy srác megy a hegyre. Én is odatartok. Eldin vagyok Algériából - nyújtott kezet a srác.
Párban jobb hegyet mászni, mint egyedül, ezért attól kezdve ketten toporogtunk transzportra várva a pályaudvaron. Busz azonban nem jött, s a taxisok elmondása szerint nem is volt várható, mert az éjjel nagy eső esett a Puracé környékén, és az út járhatatlanná vált. Persze a taxisok jó áron bevállalták volna a lehetetlent, de éreztük a trükköt, úgyhogy egy helyi busszal a város határába utaztunk, ahol stoppolni kezdtünk. Senki nem állt meg, de fél óra múlva érkezett egy busz, ami félútig ment, Puracé faluba. Jobb volt a semminél, így egy óra elteltével már a település főterén kóvályogtunk, ahol nem kevés állig felfegyverzett katona ácsorgott homokzsákok között.
Vízesés, aminek neve sincsen
- Tegnap a környéken sok volt a gerilla, de elmenekültek. Most nyugi van, ne aggódjatok! - nyugtatgatott minket az egyikük.
Nem sokáig kellett a faluban időznünk, mert egy dzsip ment Pilimbala irányába, és szívesörömest elfurikázott minket a park bejáratáig. Az út egyáltalán nem volt sáros, de erre számítottunk, tudtuk, hogy Popayánban csak trükköztek a taxisok. Fél óra múlva megérkeztünk egy elágazáshoz, ahol a sofőr szólt, hogy innen gyalog kell továbbmenjünk. Fél óra hegymenet után jutottunk el a 3200 méter magasan fekvő parkba, ahol egy teremtett lélek nem volt. Jó is volt ez így, mert megspórolhattuk a 20 000 pesós belépőt.
Útban a vulkánra gyülekezni kezdtek a felhők
A vidék lélegzetelállító volt. A paramót mindig is imádtam furcsa növényzete miatt, de itt minden valahogy még a zöldnél is zöldebb volt. A csúcsot nem láttuk magunk előtt, mert ködbe veszett, de kitartóan tekeregtünk felfelé egy keskeny ösvényen, amin itt-ott sárga nyíl mutatta az irányt. 4000 méter magasan járhattunk, mikor feltűnt egy elhagyatott bányaépület, de amilyen gyorsan hámozódott ki a ködből, olyan sebesen is tűnt el. Erős, hideg szél kezdett fújni a csúcs irányából, a fellegek pedig egyre baljósabbak lettek. Dörögni kezdett, majd havaseső szakadt a nyakunkba, így Eldinnel úgy döntöttünk, visszafordulunk.
Klasszikus paramo növény
Azt mondják, a hegyeken könnyű eltévedni. Nekem eddig soha nem sikerült igazán, ezidáig. Az amúgy is keskeny ösvény egyszercsak eltűnt a lábunk alól és egy lápos mocsárvidéken találtuk magunkat. Nem volt mit tenni, meg kellett várni, amíg elül a vihar, addig pedig tisztességgel tűrni az áztató esőt. Szerencsénkre fél órán belül felszakadozott a felhőzet, így lokalizálni tudtuk magunkat. Rendesen keletnek jöttünk nyugat helyett, legalább 40 perc volt, mire visszataláltunk az ösvényre.
Algériai barátom keresi az ösvényt
Délután fél 5-re értünk vissza a park bejáratához, ahol megjelent egy nő, aki szerette volna beszedni a belépőt, de látván, mennyire szét vagyunk ázva, megesett rajtunk a szíve és elengedett minket. Megígértem neki, hogy két hét múlva visszatérek egy csapattal, és nem hogy belépőt veszünk tőle, még meg is szállunk a kempingben sőt, főzhet is ránk.
Felszakadozik a felhőzet
A visszajutás nem volt könnyű Popayánba. Egy óra kutyagolás után Eldin szólt, hogy naplemente lévén neki imádkoznia kell. Ezidáig nem tudtam elképzelni, hogy mit cipel a zsákjában, de mikor előkapott egy termetes szőnyeget, amit leterített a földre, megvilágosodtam. Eldin hithű muszlim és sehová nem megy az imához szükséges kellékek nélkül.
Nem utaztam korábban együtt muszlimmal, így nem tudtam mi tévő legyek, mikor feltűnt az úton egy chiva, amivel visszajuthattunk volna Popayánba. Nem volt mit tenni, közbe kellett vágjak, talán Allah megbocsát nekem.
Ezzel a dzsippel utaztunk Pilimbalába
- Eldin! Fejezd most ezt be, jön egy chiva!
Eldin azonnal felpattant, összepakolt és egy perc múlva fent ültünk a chiván.
- Allah ilyen helyzetekben várhat - vetette oda.
Már az esti órákban futottunk be Puracé faluba, ahonnan egy faszállító teherautóval jutottunk vissza Popayánba. Az öreg csotrogány megvolt vagy 50 éves, a sofőr minden kanyarnál két kézzel kapaszkodott a rozsdás kormányba, felesége pedig bőszen törölgette az izzadtságot ura homlokáról. Öröm volt megérkezni Popayánba.
3100 méteren vertünk sátrat
Két hét múlva csapattal vágtunk neki a hegynek. Érkezésünk sokkal szerencsésebb volt a múltkorinál. Coconuco határában alig öt percet vártunk, mire érkezett egy majdnem üres dzsip, ami egész Pilimbaláig vitt minket. Az éjszakát sátorban töltöttük, és bár rommá fagytunk, napfelkelte előtt elindultunk a csúcsra.
A csapattal egészen jó időt fogtunk ki
A bányaépülethez, ahová Eldinnel is eljutottunk múltkor, aránylag gyorsan megérkeztünk. Egészen idáig remek, napos időnk volt, de 4000 méteren ismét beütött a vihar. Vártunk egy kicsit, de ezúttal nem akart elállni az eső és a szél sem csillapodott. Ketten visszafordultak, hárman azonban folytattuk a mászást abban bízva, hogy sikerül átérnünk a felhőtakarón. Kemény, félórás szélben kaptatás után tisztulni látszott az ég és feltűnt a Puracé csúcsa. Pont a viharban sikerült a legnehezebb szakaszon átjutnunk, innen már lankásan vezetett fel az ösvény a vulkáni kúpon.
Száz méterrel a csúcs előtt átvágtunk egy kénes kigőzölgésen
Persze ezen a magasságon nem lehetett gyorsan haladni, így a csúcs igen lassan közeledett. Aztán egyszer csak megérkeztünk egy hatalmas kráterhez, ami legalább kétszáz méter mély és kb. ugyanilyen átmérőjű volt. Az ösvény a peremen elhalt, a csúcsra pedig köd telepedett, így nem tudtuk eldönteni, hogy megérkeztünk-e a legmagasabb pontra vagy sem. Jobbra feltűnt egy kúp, amire felmásztunk, s amit jobb híján kineveztünk a Puracé tetejének.
A Puracé krátere
Fotózkodás után éppen ereszkedtünk volna le, mikor a köd felszállt egy pillanatra és feltűnt a kráter túloldalán magasodó valódi csúcs. Nehéz volt elfogadni a tényt, hogy nem álltunk a Puracé tényleges csúcsán, így visszaereszkedtünk a peremre és átkeltünk a túloldalra.
Hosszasan bóklásztunk a Puracén, mire megtaláltuk a tetejét
Egy hihetetlenül keskeny gerincen kellett végigegyensúlyoznunk, ami nem volt könnyű a folyamatosan erősödő szélben és havazásban. Jó 40 perccel az előző kúp után végre elértük a Puracé valódi csúcsát, amit a különböző internetes oldalak 4650 és 4800 méter közé tesznek. Hogy pontoan milyen magas, nem tudjuk, de szép hétórás emelkedés után sikerült elérnünk.
Egy roppant szeles és keskeny peremen kellett átvergődnünk a csúcshoz
Viszzafelé a bányaépületnél ismét elkapott minket az eső. Mire visszaértünk a sátrainkhoz, teljesen el voltunk csigázva, ráadásul mindenünk rommá ázott. A park főépületének kandallójánál szárítkoztunk, ami olyan jól sikerült, hogy a bakancsom talpa odaolvadt annak pereméhez.
Fenébe a túrafelszereléssel! Vegyvédelmi ruhában a Puracé csúcsán!
A Puracét nem nehéz megmászni, de a paramo időjárása megkínozza az embert. Az állandó köd és eső (olykor hó) könnyen visszavonulót fúj a próbálkozóknak, de ha kitartóan próbálkozol, sikerrel járhatsz. Vagy csak kérd egyszerűen Allah segítségét...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
