Minden állatkertet zárjanak be most! Utoljára tíz évesen tudtam élvezni az ilyen létesítményeket, azóta a gyomrom felfordul, ha egybe is be kell tegyem a lábam. Sajnos elkövetjük azt a hibát, hogy utolsó Kolumbiában töltött napunkon betérünk a Santa Cruz Állatkertbe, ami kiveri nálam a biztosítékot. Imádom ezt az országot, de azért itt is vannak idegesítő dolgok. Például az, hogy elfelejtenek szólni, hogyha tovább maradsz három hónapnál, akkor a reptéren le fognak rántani pénzzel. Mindettől függetlenül Kolumbia a Föld legzseniálisabb országa.
Utolsó nap Kolumbiában. Nehéz lesz a búcsú, mert ettől az országtól kaptuk az elmúlt négy év utazásainak legnagyobb élményeit. Amit a Los Llanos és az eldugott andoki falvak adtak, azt sehol máshol nem kaptuk volna meg. Az emberek egyszerűen varázslatossá teszik Kolumbiát. Biztos, hogy még ezerszer visszatérünk ide, ki tudja, talán még ide is költözünk, persze csak akkor, ha már körbeutaztuk a Földet.
A repülőnk holnap indul, de nem akarunk Bogotában héderelni, hiszen szinte már minden utcasarkot ismerünk (mondjuk elég nagyképű kijelentés ez egy 9 milliós város esetében), ezért a déli terminálon felülünk egy San Antonio del Tequendamába tartó buszra abban a reményben, hogy láthatjuk Bogotá utolsó nagy nevezetességét, a Tequendama-vízesést, ami nem csak szép, de tőle nem messze ott áll az a szellemhotel, amiről minden lájkvadász oldal ír havi rendszerességgel.
A zuhatag sajnos már messziről szaglik. 1940-ben Bogotától délre létrehozták a Muña-víztározót, a főváros szennyvizét pedig beleengedték abba a Rio Bogotába, ami a vízesést táplálja. Azóta a Salto Tequendama iszonyatosan büdös, a buszon mindenki kendőt tart az orra elé. A szagnak hála nem sokkal később bezárt a vízeséshez közel fekvő hotel, ami az elmúlt évtizedekben szellemtörténetekkel táplálta az urbán legendákat.
Mikor az enyészeté lett az épület, a bogotái öngyilkosok előszeretettel látogatták, mivel alatta mély szakadék tátong. 2010-ig állítólag évente több mint ötvenen vetették itt a mélybe magukat, s mivel a testeket a legtöbbször nem találták meg a hatóságok, az emberek szellemtörténeteket kezdtek kreálni.
Nem láttuk a Tequendama-vízesést a ködtől, kicsit lejjebb azonban mesés a táj
A hotelt 2014-ben felújították, azóta öngyilkosok helyett turisták látogatják a helyszínt nem csak a vízesés és a régi hotel szépsége, de a szellemtörténetek miatt is. Azért, hogy megtudjuk, miért volt olyan népszerű a hotel előtti kilátó az öngyilkosok körében, le se kell szálljunk a buszról. A Tequendama-vízesés völgyében általában akkora a köd, hogy az ember az orráig sem lát el, így az öngyilkosokat nem tudta visszatartani a tériszony. Azokat a képeket, amiket a zuhatagról és a hotelről közzé tesznek, az év azon ritka napjain készítik, amikor pár perc erejéig felemelkedik a völgyről a ködtakaró. Most is olyan sűrű, hogy szólunk a sofőrnek, miattunk meg ne álljon (a vízesést majd megnézzük legközelebb), inkább menjünk egyenesen San Antonióba, hátha ott kicsit tisztább az idő.
Tisztább. San Antonio 1500 méter magasan fekszik, a felhők szintje alatt. Azonban így se látunk túl sok mindent, mivel San Antonio igen apró és egyáltalán nem látványos. Beülünk egy lulóra az egyik sarki pékségbe, majd a következő busszal visszaindulunk Bogotába.
San Antonio del Tequendama halálosan jelentéktelen
Idefelé láttunk egy állatkertet, amit Santa Cruznak hívnak, úgyhogy teszünk egy kitérőt, nehogy túl hamar hamar véget érjen a nap. Bár ne tennénk! Ezerszer megfogadtuk már, hogy nem megyünk állatkertbe, mert minden ilyen létesítményben szenvednek az állatok, mégis elcsábulunk olykor. A pillangókertekkel és terráriumokkal nincsen bajom, de amikor meglátok egy medvét vagy jaguárt húsz négyzetméterre bezárva, undorodni kezdek az emberektől. Lövünk pár képet az állatokról, de csak azért, hogy lássa mindenki, milyen szomorúság van a tekintetükben. A többségükhöz volt szerencsénk a természetben, higgyétek el, ott nem így néznek ki. Ha tehetném, minden állatkertet bezáratnék a Földön, az ott élő, a természetet már hírből sem ismerő állatokat pedig olyan helyre szállítanám, mint például az ecuadori AmaZoonico.
A Santa Cruz Állatkertben minden állat tekintete szomorú
Az elmúlt négy hónap maga volt a csoda, emellett az állatkert mellett nem tudnék túl sok helyszínt említeni, ami csalódást okozott volna. Talán egy-két várost lehet kihagyni egy kolumbiai utazásból, amúgy teljesen mindegy, merre tart az ember, egészen biztos jó helyen köt ki.
Másnap kitaxizunk a repülőtérre, ahol ér minket egy kis meglepetés. Másfél hónappal ezelőtt, mikor meghosszabbítottam a kolumbiai tartózkodásomat, elfelejtettek szólni, hogy kilépéskor plusz illetéket kell fizessek. 120 000 pesóra, kicsit több mint 40 dollárra rántanak le a szervek, ami azért nem túl kellemes. Hőbörögve hagyom el az imádott Kolumbiát, pedig az ilyesmi könnyen elkerülhető, ha előre szólnak az embernek, hogy ez vár rá, ha tovább akar maradni 90 napnál. Őszintén szólva, maradnék én, akár örökre is.
Felszállunk a gépre, és irány Európa, de csak egy rövid ideig. Nemsokára érkezünk vissza Costa Ricába...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
