2013 tavaszán már írtunk a guambiano indiánokról. Egy farm határában, a kukoricás mélyén furcsa, spirális alakzatokat fedeztünk fel monolitszerű köveken, s akkor megígértük magunknak, hogy visszatérünk Kolumbia egyetlen hagyományörző hegyi népéhez, hogy jobban megismerjük kultúrájukat, tradícióikat. Idén, 2014-ben belebotlottunk Silviában Enriquébe, egy félig guambiano, félig mesztic merepikbe, vagyis gyógyítóba, aki megengedte, hogy lefilmezzük egy szertartását.
Nem volt egyszerű szülés, mivel ezúttal szerettünk volna mindent szabályosan csinálni. Másfél napon át várattak minket a guambiano önkormányzaton, majd közölték, nem adnak nekünk engedélyt arra, hogy szent lagúnáiknál forgassunk. Arra hivatkoztak, hogy az előljáró megmondó ember nincs bent, helyettesei pedig nem rendelkeznek döntési joggal a kérdésben, illetve kérésben, így inkább nem engednek minket fel a tavakhoz. Lógó orral baktattunk vissza szállásunkra, aminek tulaja látta rajtunk a csalódottságot.
A merepik körbefüstöli a tisztulásra vágyó guambianót
- Van egy barátom, Enrique. Neves, elismert gyógyító. Ha gondoljátok, összehozlak vele titeket, hátha tud segíteni.
Estére le is szerveztük a randit a merepikkel, azonban meglepetésünkre nem egy guambianóval, hanem egy meszticcel találkoztunk.
- Apám guambiano volt, anyám mesztic. Még gyerek voltam, mikor leköltöztünk a hegyekből a síkságra, mert anyám nem akart az indiánok között élni.
- Hogy lettél merepik? - érdeklődök Enriquénél.
- Apám is merepik volt és az ő apja, a nagyapám is. Az egyik fiam is az lesz. Így megy ez a guambianók között.
Silvia, a guambianók fővárosa
Bár Enrique nem pont úgy néz ki, mint amilyennek egy európai egy sámánt elképzel, számunkra tökéletes lesz.
- A guambianók fafejűek, ne is törődjetek velük. A szent lagúnákhoz nem megyünk fel, mert nem akarom, hogy kitiltsanak maguk közül, de a közelben van a Chima-tó. Oda is szoktunk járni ceremóniák idején, Manuel barátomat is odaviszem fel megtisztulni.
Manuel a Chima-lagúna partján
Az ilyen dolgokért természetesen fizetni kell, de szerencsére Enrique nem rajtunk akar meggazdagodni, így amit kap, tulajdonképpen jelképes. Első körben Manuelt megszabadítja a rossz szellemektől egy furcsa szagú és ízű itallal. Az ízét onnan tudom, hogy engedte, hogy megkóstoljam, de a maró főzet összetevőit nem volt hajlandó elárulni. Az egészen meglepő, ahogy szegény Manuelt minden irányból összeköpködi a cuccal.
A tisztító folyadék összetevőit szerencsére nem tartja meg magának. Vízből, kukoricaporból, orajuelából (a paramo legtipikusabb növénye) és egy általa alegrónnak nevezett levélből kotyvaszt egy löttyöt, amit betölt egy műanyag üvegbe, majd szól, hogy induljunk a tóhoz.
Indulhat a film
A Chima-lagúna valóban nincs messze, dzsippel alig 20 perc alatt megérkezünk a valamivel 3000 méter felett fekvő apró tengerszemhez. Manuelt leülteti a partra, majd újra körbeköpködi, aztán egy ima után megmosdatja barátját a faluban kevert löttyel. Itt még nem ér véget a folyamat, mert Enrique rágyújt egy cigire, majd azzal körbefüstöli Manuelt. A végén előkerül egy wayra névre hallgató, levelekből készített seprű, amivel állítólag a szellemeket kergeti el Manuel körül. No de a sok szöveg helyett álljon itt egy videó, hogy az olvasó is lássa, miként is néz ki egy guambiano tisztító szertartás.
Jó volt látni, hogy 2014-ben a teljesen civilizált guambianók még hisznek a vajákosságban, s hogy az amúgy roppant fejlett Kolumbiában még élnek a tradíciók. Azt is láthattuk, hogy a guambiano sámánizmus nem egy túlmisztifikált hókuszpókusz, hanem igen is élő és működőképes gyógykezelés, már ha az ember szeretne megszabadulni az őt körülvevő gonosz erőktől. Úgy hiszem, a guambianók között kicsit sikerült felkészülnünk arra, hogy utánamenjünk Ecuadorban a shuar indiánok sámánkultúrájának, no de erről később, előbb még vár ránk a Föld legkegyetlenebb börtönszigete, az Isla Gorgona...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
