Fél éves utazásunk utolsó állomásán jutunk el a Maja Riviéra legkellemesebb partvidékére, Mahahualba. Végre egy tengerparti városka, ami megidézi a 20 évvel ezelőtti yucatáni hangulatot. Cancún, Playa del Carmen, Tulum és Bacalar rég elesett, nem tudom, Mahahual meddig állja a sarat.
San Pedróból csónakkal utazunk Corozalba, Sartaneja érintésével. A menetdíj nem kevés, 31 dollár fejenként, de sokkal gyorsabb így, mint visszautazni Belize Citybe és onnan felbuszozni Corozalba. Az út nem túl izgalmas, a Chetumali-öböl csak felülről szép, közvetlen közelről eléggé zavaros.
Corozalból taxival megyünk a határra, ami olcsóbb, mint múltkor volt a busz. A határátkelés ezúttal simán megy, délután ismét Chetumalban találjuk magunkat. A Hotel Julietben szállunk meg ismét, ahová az elmúlt hónapokban szinte hazajártunk.
Másnap a Maja Riviéra utolsó állomására, Mahahualba utazunk. A buszút még yucatáni mércével nézve is unalmas, Limonesből szinte kanyarvétel nélkül jutunk le a Karib-tenger partjára. Kicsit tartok tőle, hogy Mahahual is olyan lesz, mint volt San Pedro, de szerencsére az utazás végére a maja istenek mellénk szegődnek; Mahahual tényleg olyan partszakasz, amiről az ember álmodik. Persze itt is van hínár, de nem jelent akkora gondot, mint a Belize-i szigeteken vagy épp Tulumban. A szállás sem vész, igen gyorsan találunk fél sarokra a parttól szobát mindössze 35 dollárért.
Végre egy mexikói partszakasz, ahol nem szétbotoxolt hölgyek és avokádóhuszárok tartják "rettegésben" a turistákat
Mahahual úgy néz ki, mint 15 éve Tulum. Fehér homok, kellemes vendégházak, megfizethető éttermek, amik a hátizsákos turistáknak és a magunkfajta családoknak is megfizethetők. Ráadásul itt nincsenek szétvarrt botoxmacák és egészségtudatos avokádóhuszárok, az egész közeg tök normális. Két éjszakát töltünk a városkában, s mivel a környéken nincsen semmi, egész nap strandolunk és homokvárat építünk a gyerekekkel.
Mahahual maga az édenkert
Harmadnap buszra szállunk és Limonesbe vitetjük magunkat. Itt szeretnénk buszt fogni északnak, de az ablakból megpillantok egy piramist a település határában. Mivel van idő a csatlakozásig, úgy döntök, visszasétálok a temlpomig. Barangót magammal vinném, de mostanra megunta a maja emlékeket, úgyhogy egymagamban sétálom le a távot.
Mahahual sétálóutcája a 20 évvel ezelőtti Tulumot juttatja eszembe
A templom klasszikus ötlépcsős épület, feltételezhetően a posztklasszikus korban emelték. Sok mindent a történészek sem tudnak róla, mivel a maja város többi részére ráépült a mostani település, ezért nincs sok esély a feltárására. Lövök pár képet, aztán visszabattyogok a buszmegállóba, ahová nemsoká megérkezik a Felipe Carillóba tartó busz. A városkában csak átszállunk és irány Playa del Carmen, a város, ahol az utazásunk fél évvel ezelőtt kezdődött.
A végére is marad maja emlék: Limones piramisa
Két napig még lógatjuk a lábunkat, élvezzük a tengert és a partot. No meg jókat mosolygunk Erivel az instatündéreken, akiktől oly nagyon terhes a Maja Riviéra.
Playa del Carmen nem annyira beteg, mint Tulum, de azért beteg
Egy ideig elég lesz ebből a szubkultúrából, jó lesz a hátunk mögött hagyni a Yucatán-félszigetet. Eriék hazarepülnek Cancúnból, én pedig Bogotá felé veszem az irányt. Jót fog tenni a hegyek látványa...
Barangó is búcsúzik Mexikótól
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
