Belize-be a turisták 90%-a búvárkodni jár, a két kiindulópont pedig Caye Caulker és San Pedro. Utazásunk végén felkeressük a két szigetet, amelyek közül Caye Caulker aránylag rendben van, de San Pedrótól öklendezni támad kedvünk, ha rá gondolunk. Nem, San Pedro nem az a karibi édenkert, amiről Madonna énekelt a La Isla Bonita című dalában, hanem egy rohadó hínártól fuldokló golfautó-rengeteg, ahol stresszesebb a létezés, mint egy amerikai nagyvárosban. Az elmúlt pár nap legnagyobb élménye az az UFO, amit láttunk belepottyanni Barangóval a tengerbe.
Itt az idő, hogy meginduljunk vissza Mexikóba, mivel kevesebb mint két hét és Eriék repülnek vissza Európába, nekem pedig túrám kezdődik Kolumbiában. Mielőtt azonban búcsúznánk Belize-től, két kötelező látnivalót még útba ejtünk, ezek pedig a mindenki által felkeresett szigetek, Caye Caulker és Ambergris Caye.
2006-ban jártam mindkettőn, de akkor egyik sem nyerte el a tetszésemet. Caye Caulker fiatal gyerekként bár hangulatosnak tűnt, pénzelverésen kívül másra nem volt jó, Ambergris Caye pedig teljesen értelmezhetetlen volt, mert se strandja, se éjszakai élete nem volt, cserébe azonban pofátlanul sokba került minden. Azóta eltelt nem kevés idő, más szemüveggel érkezem, lehet képes leszek revideálni magamat, de ettől még félve indulok neki a kalandnak.
Dangrigából Belize Citybe utazunk. Sajnos a Coastal Highway nem utazható, mert épp felújítás alatt van, így kénytelenek vagyunk ismét Belmopan felé kanyarodni. Hosszú, fárasztó a csirkebuszozás a két gyerekkel, pláne ekkora távra. Nagyjából négy órán át ringatózunk a szakadt járaton, mire befutunk Belize legnagyobb városába. Épp ideje volt, mert Zaránd kezdett nagyon nyűgös lenni.
Szerencsére naponta több hajó indul Caye Caulkerre, így ezúttal nem kell megaludjunk ezen az elátkozott helyen. Taxival jutunk le a kikötőbe, ahol eszünk egy túlárazott sajtos fry jackst és egy szendvicset, majd futkározunk egyet a gyerekekkel a váróban. A délután kettes hajóra kapunk helyet, ami alig 40 perc alatt repít el minket a szigetre.
Zaránd és Barangó nagyon élvezik a hajóutat Caye Caulkerre
Menet közben elhajózunk a St George's, a Hicks és a Long Caye mellett, majd a Four Seasons tulajdonában lévő zátonysziget, Caye Cahpel után rákanyarodunk Caye Caulker kikötőjére. A tenger valószerűtlenül kék színben pompázik, a parton karibi stílusú színes házak sorakoznak. Ránézésre zsúfoltabb a sziget, mint volt szűk két évtizeddel ezelőtt, de most sem tűnik elviselhetetlenül túlépítettnek.
Caye Caulker hangulatos hely
Szokásunktól eltérően ezúttal foglaltunk szállást, mert Caye Caulker minden, csak nem olcsó, így a kikötőből célirányosan az M&N Guest House felé vesszük az irányt, amit minden szállásfoglaló oldal a legolcsóbbra árazott. Az 50 dolláros szobaár így is jóval több, mint amit bárhol máshol fizettünk az országban, és hát a minősége olyan is. A mosóhelyiség melletti földszinti szoba elég szűk és zajos, de valahogy majd csak túlélünk benne két éjszakát. Ami azonban kifejezetten jó a helyben, hogy van egy belső udvara, amin a srácaink szabadon szaladgálhatnak, játszhatnak. Mivel fehér homok borít mindent, így azonnal alagutakat kezdenek fúrni a kocsiknak; megkezdődik egy miniváros felépítése a szálló udvarán.
Caye Caulker tengerpartját módszeresen takarítják, így akár strandolni is lehet, már ha fizetsz a tengerparti ágyakért és a strandhasználatért
Az egyik bungalóban egy francia zenészcsalád szállásolta el magát. Az apuka harmonikázik, az anyuka énekel, az egy szem fiuk pedig megállás nélkül focizik. Zaránd még nem tudja, Barangó azonban már imádja kergetni a bőrt, így azonnal barátra lel, még ha a fiú jóval nagyobb is, legalább tíz éves. Egész délután fociznak, csak naplemente környékén állnak meg, de akkor földbe gyökerezik a lábuk. A két gyerek síkit az apukák után, együtt szaladunk ki az udvarra a szobából a francia sorstárssal. A két gyerek az égre mutogat, és azt kérdik, az ott micsoda?! Felnézek én is és látom, hogy a felhők szintjén, valamivel a horizont felett egy fényes gömb cikázik az égen, hangtalanul. Mindez eltart legalább egy percig, majd a gömb lezuhan a tenger irányába és eltűnik. Összenézek a francia apával, aki elkerekedett szemmel emeli vissza a tekintetét az égre, bennem pedig felsejlik a tíz évvel ezelőtti UFO-látomás a Qoyllur Rit'i Fesztiválról. Az sokkal rövidebb ideig tartott, de látványosabb és felismerhetőbb jelenség volt a háromszög alakú űrhajóval, de ez is olyan mozzanat, ami biztosan beleég majd az emlékezetembe. Remélem, Barangó is emlékezni fog rá, mit is látott Caye Caulkeren!
A szigeten a szállodáknál csak az éttermek drágábbak, ezért kénytelenek vagyunk a közeli kínai bolt kínálta árukra, valamint egy hátsó utcai fry jacksezőre hagyatkozni. A sziget nagyjából akkora, hogy e kettő között mozogva az ember szinte mindent lát, amit látnia kell.
Mi nem itt szállunk meg, mert túl drága lenne, de egészen hangulatos vendégházak is vannak a szigeten
Caye Caulkert leginkább Utilához tudnám hasonlítani. Nincsen értelmezhető strandja, csak egy halom karibi hangulatú ház, amiket elvétve laknak, sokkal inkább hotelek, vendégházak, éttermek és bárok hasznosítják azokat. Délen, a repülőtér irányában látni néhány magán villát, de a többség inkább búvárlodzs, bár a hírnevével szemben itt sokkal kevesebb ilyen intézményt látni, mint a már említett Utilán. Ennek talán az lehet az oka, hogy a déli partokat támadja ugyanaz a tengeri hínár, amibe oly sokszor belefutottunk már Mexikóban.
A sziget déli részét lassan megfojtja a tengeri hínár
Caye Caulker egyetlen eredeti helyszíne a sziget egyik nyugati öble, ahol egy apró szabadstrandon késő délutánonként megjelennek a ráják, amik az emberek lábai között lebegnek a partmenti vízben. Mi is itt kötünk ki a második nap délutánján, s bár a gyerekeink tartanak a halaktól, azért csak bemerészkednek a vízbe közéjük.
We don't give a shit!
A Caye Caulkeren töltött két nap kellemesen telik el, pont ránk fért ez a kis tengerparti pihi a sok buszozás, romvárosnézés után. Harmadnap azonban ismét hajóra szállunk és irány San Pedro, Ambergris Caye üdülővárosa.
Caye Caulker legjobb helye a rája strand
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a települést az 1980-as években Madonna is megénekelte (a La Isla Bonita című dalban erről a San Pedróról álmodott az énekesnő), de azt kevesen tudják, hogy a díva soha nem járt a szigeten, csak egy plakáton látott kép miatt került bele a dalszövegbe San Pedro. A helyiek köszönték szépen az ingyen hírverést, mert ha ez a dal nincs, San Pedro sem lenne az, ami. Az 1980-as évek végétől özönleni kezdtek a turisták a szigetre, a 2000-es évek elején pedig a világ egyik legjobb merülőhelyének választották az 1996-ban világörökségi helyszínné nyilvánított Belize-i korallzátonyt. A tömegturizmus olyannyira elfajult San Pedróban, hogy az évtized végén építési stoppot hirdettek, de a rendelet valószínűleg kései volt, mert addigra a korallok menthetetlenül pusztulni kezdtek. Ennek okozója valószínűleg a szállodák által tengerbe árasztott szennyvíz lehetett, valamint a hínár megjelenése, ami 2006 óta kínozza a környező tengereket. Érkezésünkkor sincs ez másképp, már a kikötőben megcsapja az orrunkat a rothadó hínár bűze.
A hajóról San Pedro sem néz ki rosszul
San Pedro teljesen más, mint Caye Caulker. A 15 000 lakosú városkában iszonyatos a dugó, de mindezt úgy sikerül az itt élőknek előadniuk, hogy az utakon kizárólag motorok és golfautók mozoghatnak. A nagy zöldítési terv eredménye az lett, hogy aki az amerikai városi életet hátrahagyva és magának nyugalmat keresve idetelepült, az is vett egy golfautót, mondván, az nem szennyez. Mára San Pedro főutcája forgalmasabbank tűnik, mint New York belvárosa, az össze-vissza cikázó elektromos járgányok között lépkedni járda hiányában pedig életveszélyes.
San Pedro a rengeteg golfautó miatt élhetetlen
A bangladesi tulajdonú Hotel Coastalbayben kötünk ki, ahol 60 amerikai dollár egyetlen éjszaka. Minőségben simán alulmúlja a tegnapi koszfészket is, de San Pedróban ha nem fizetsz 2-300 dollárt éjszakánként, ne várj semmit. Hogy miért vesszük ki két éjszakára a szobát, nem tudom, mert egyetlen délután alatt sikerül rájönnünk, San Pedróról amilyen gyorsan csak lehet, menekülni kell.
San Pedrón is küzdenek a hínárral, de sokkal rosszabb a helyzet, mint Caye Caulkeren vagy a mexikó partok mentén
A partot méter vastagon borítja be a rothadó hínár, a vízbe bemerészkedni szinte sehol nem lehet. Az egyetlen pont, ahol beviszem Barangót a tengerbe, a kikötő melletti csúszda, amiről azonban csak egyszer engedem lecsúszni, mert pár perc alatt cápák jelennek meg a környékén. Kicsit olyan, mintha ez az elavult aquapark egy tengeri cápaetető lenne... kisgyerekekkel.
Remek dolog a gyerekeknek csúszdát építeni a tengerbe, csak egy kicsit sok hozzá a cápa
A parton végigsétálva döbbenet lesz úrrá rajtunk. Mindenhol térdig ér a barna szőnyeg, a legjobb hotelekben sem képesek megfékezni a terjedését. Emberek tucatjai lapátolnak naphosszatt, hogy a partvidék megszabaduljon a hínártól, de olyan szélmalom harc ez, aminek talán soha nem lesz vége.
A sziget egyetlen tiszta strandja a 12 kilométerre található Secret Beach, ahová nincs semmilyen közlekedési eszköz. A golfautó napi bérleti díja 50 dollár, amit nem vagyunk hajlandóak kifizetni. Nem állok be a zöld hullám gerjesztette dugóba csak azért, hogy megmártózzak a sziget egyetlen tisztán tartott öblében.
Búcsú Belize-től! San Pedróra többet nem jövünk!
Undorodva szállunk hajóra és indulunk vissza Corozalba. San Pedro maga a fertő, az elképzelt karibi paradicsom, ami talán soha nem is volt az. A Föld nevében: köszönjük Madonna!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
