Belize új (Belmopan), majd régi fővárosát (Belize City) kerestük fel, csak hogy egy kicsit ismerkedjünk a városokkal is. Mindkettőt csak futólag érintjük, de az igazat megvallva, nem is vágyik az ember többre ennél. Belize-be ne várost nézni gyere! Mert ha így teszel, csalódni fogsz.
Bár szorít minket az idő, mert mindjárt itt a karácsony, nem akarunk rohanni, mert az soha nem szerencsés gyerekekkel. Placenciát elhagyva Dangirgába utazunk. A két órás út gyorsan eltelik, de Belmopan felé elég sokat kell várnunk a csatlakozásra, a dangrigai buszpályaudvar pedig minden, csak nem biztonságos aprónépekkel. A falak omlékonyak, a vezetékek szabadon lógnak mindenfelé, a padok sok helyen leszakadva. Eléggé lepukkant a váróterem, bár így legalább nem zavaró, ha rendetlenkednek, mert a jelenlegi állapotán nehezen tudnának rontani.
Bár indokoltabb volna közvetlenül Belize Citybe utazni, a Coastal Highway felújítása még nem fejeződött be, így minden busz a főváros felé közlekedik. Ez az út mondjuk szebb, viszont most nincs időnk megállni a látnivalóknál, így unalmasan telik az újabb másfél óra, amit a buszon töltünk. Zaránd eléggé nyűgös az út végére, ezért úgy döntünk, Belize fővárosában, Belmopanban éjszakázunk. Illetve éjszakáznánk, ha lenne a városban nyitva tartó hotel.
Belmopan alapításakor a Föld legkisebb fővárosa volt, és hát ma sem nagy
Belmopant a Hattie hurrikán pusztítása után tették meg Belize fővárosának, de nem sikerült bele életet lehelni. Alapításakor a Föld legkisebb fővárosa volt, de 15 000 lakójával ma is fent van a TOP10-es listán. A város központját az 1960-as évek végén épített új parlament és államigazgatási intézmények foglalják el, de az embereket nem sikerült rábeszélni, hogy költözzenek az ország új fővárosába, így Belmopan megmaradt egy nagy falunak. Minden, ami a központon kívül van pont ugyanolyan, mint bármelyik Belize-e kisvárosban; egy-, maximum kétszintes, fából tákolt családiházak szegélyezik az utcákat, csak a várost elkerülő országúton jelent meg pár ipari park és autószalon. Belmopan a hivatalnokok városa lett, amiben hétfőtől péntekig van valami élet, hétvégére azonban a hotelek is bezárnak kihasználatlanság miatt. Majd egy órán át baktatunk a 30 fokos melegben, mire rájövünk, nem Belmopanban töltjük majd az éjszakát.
A főváros szimbóluma ez az igen jól sikerült köztéri installáció
A terminálon és annak környékén semmi nincs nyitva, de szerencsénkre sikerül találnunk egy vérhasbüfét, ahol tudunk valamit enni adni Barangónak és Zarándnak. Amíg elkészül az kései ebéd, addig körbefotózzuk Belmopan kormányzati negyedét, aminél nem sok érthetetlenebb dolog van Közép-Amerikában; a piros-kék színekben pompázó rozsdaszobor egyenesen fáj a szemnek.
Belize parlamentje az 1960-as évek építészeti csodája
Bár Zaránd tiltakozik az újabb buszozás ellen, nincs mit tennünk, el kell menjünk az ország legnagyobb városába, az egykori fővárosba, Belize Citybe. Utoljára 2015-ben utaztunk erre Erivel, de akkor csak átszálltunk, így kénytelen vagyok a 2006-os emlékeimre hagyatkozni a várossal kapcsolatban. Azt például pontosan tudom, hogy a buszpályaudvar környéke az egyik leglepattantabb városrész a kontinensen, Colónhoz lehetne leginkább hasonlítani.
Mivel a kora esti órákban fut be a buszunk, ezért azonnal taxiba pattanunk. A sofőrök sem túl szimpatikusak, de sikerül kifogni egy idősebb urat, akiről nem feltételezi az ember azonnal, hogy a gyerekek veséjére fáj a foga. Megkérem, hogy olyan belvárosi olcsó hotelbe vigyen minket, ahol biztonságban lehetünk. Az amúgy El Salvador-i fickó első körben a Sea Breeze Guesthouse-hoz visz, de az teltházas, így a csatorna partján fekvő Hotel Belcove-ban kötünk ki, ahol egyetlen földszinti kétágyas szoba van 30 dollárért. Belize-i viszonylatban olcsó szálló, de ezért a pénzért egy 2x2,5 méteres lyukat kapunk folyosó végi zuhannyal, amit vidékről érkező piacolókkal, Guatemalából és El Salvadorból származó bevándorlókkal és pár órás örömöket kereső párokkal kell megosszunk. Az ágyak 80 centi szélesek, amin Barangóval közösen aludni reménytelen próbálkozás lenne. Szerencsére leakasztanak nekünk valahonnan egy plusz matracot, amin aludhatok a két ágy között, bár oda az nem igazán fér be.
Ebben a remek krokodilos hotelben sikerül megszállnunk
A kulcsok átadása után a recepciós hölgy közli, hogy ha lehet, a gyerekeket ne engedjük ki a szoba melletti mólóra, mert ott az esti dagály idején krokodilok szoktak pihengetni. Barangót persze ettől a pillanattól kezdve semmi más nem érdekli, csak a móló és a krokodilok. Csak úgy tudom kiverni a fejéből a hüllőket, hogy elrángatom magammal vacsorát venni. Erősen fogom a kezét, mert Belize City belvárosa az est beköszöntével zombilanddé változik. A mellettünk lévő telken van egy salvadori pupusázó, tőle másfél sarokra pedig egy kínai jégkásázó, ahol remélek valamilyen gyümölcslevet. Ez utóbbiról végül le kell tegyünk, mert a roppant kulturált Belize-iek nem igazán ismerik a sorban állás intézményét, ide-oda lökdösnek minket, Barangót simán eltapossák. Ráadásul ragadnak ránk a hajléktalanok, akik nem finomkodnak a módszerekben, ha tarhálásról van szó. Fogdosnak, rángatnak a sorban állva, s mikor harmadszor is mondom, hogy nincs semmim, mit adhatnék, egyszerűen leköpnek. Végül felkapom Barnangót, és gyors léptekben a pupusázó felé veszem az irányt. Az egyik hajléktalan így sem adja fel, jön velünk egész a bódéig, ahonnan a helyi biztonsági őr lökdösi el.
Az éjszaka szörnyen lassan telik el, de nagy nehezen megvirrad. Barangóval azonnal meg kell nézzük a krokodilokat, de azok nincsenek sehol, mivel apály van. Ma irány Mexikó, de a szomszédos buszmegállóból csak dél magasságában indul a busz, így teszünk egy sétát a városban.
Kilátás a hotelünk krokodilos teraszáról a Haulover Creek túloldalára
Nappal sokkal kellemesebb hely Belize City, de nem mondanám sem szépnek, sem érdekesnek. Első utunk a part mentén kiépített sétányra visz, ami akár jó hely is lehetne, ha lennének fák. Így azonban kénytelenek vagyunk a tűző napon baktatni, ahol csak azért nem izzadunk le, mert kellemes szél fújdogál. Van itt egy-két luxushotel, de ember egy lélek nincs az utcán, így igen gyorsan az óváros felé kanyarodunk.
A város modern városrésze akár jó hely is lehetne, csak teljesen élettelen
A Memorial Park körül van pár 20. század elején épült karibi hangulatú villa, de a látványosságot a Fort Street jelenti, ahol egy városszépítő kezdeményezés okán fotorealisztikus képeket festenek a falakra, bemutatva Belize sokszínűségét.
A Memorial Park körüli épületek a gyarmati kort idézik
A Fort Street betonfalait újabban festményekkel látják el
Ezután átsétálunk Belize City legismertebb látványosságán, a Swing Bridge-en. Ezt a hidat száz évvel ezelőtti építése óta bizonyos órákban kézzel nyitják fel, hogy a vitorlások be tudjanak parkolni a belső csatornákba. Sajnos itt létünk alatt egyszer sem látjuk, bár az igazat megvallva, annyira nem érdekes egy ilyen esemény.
Ez a híd Belize City leghíresebb nevezetessége
Megérkezünk a központba, ahol tegnap megrángattak minket a hajléktalanok. A főtéren van egy hatalmas műanyag fenyő jó sok Coca-Cola felirattal, az oldalában pedig az ország talán legszebb gyarmati épülete, a városháza látható. Elég nagy a zsúfoltság errefelé, ezért nehéz jó képet készíteni róla, de a végén csak találunk egy pontot, ahonnan befotózható az egész épület.
A városháza Belize City legszebb épülete
A Southern Foreshore ad még említésre okot, ugyanis ennek az utcának a mentén sorakoznak a brit gyarmati villák. Szerencsére lassan felismerik Belize-ben is, hogy ezeknek a házaknak van értéke, így kezdik őket felújítani.
A Southern Foreshore mentén látjuk a legszebb házakat
Egész Belize Cityt röpke négy óra alatt körbesétáljuk. A buszútra veszek pár pupusát, majd felmálházunk, és irány Mexikó.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
