A külföldön karácsonyozás mindig nehéz, de sehol nem olyan penetráns, mint a Yucatán-félszigeten. Jellemzően nem szeretem az ünnepeket, mert stresszesek, de annál idegtépőbb "ráhangolódásnál", mint amin Mexikóban mentünk keresztül két pici gyerekkel, semmi nincsen. Pár nap alatt meggyűlöltem a teljes Maya Riviérát, mindenkit, aki itt él és nyaral, és ez az a pillanat, amikor kijelentem, hogy az Airbnb oldalát soha többé nem nyitom meg. Azért volt jó része is az elmúlt napok kanosszájának: Xpujil romvárosa.
Hosszú, unalmas utazás veszi kezdetét a mexikói határra. Belize kicsi, de az utak rosszak, a buszok pedig lepukkantak, így simán eltelik fél nap, mire az ember elvergődik A-ból B-be. Orange Walkot két és fél órás utazás után érjük el. A poros pályaudvaron másfél óra várakozás veszi kezdetét, ugyanis csak a késő délutáni órákban van busz Corozalba, valamint a határra. Barangó nem viseli valami jól a várakozást, mindenen hisztizik. Lehet, csak unja az erőltetett menetet. A csúcs az, amikor vonyítva rohangál fel és alá, majd megbotlik, és a kezében lévő joghurtot ráönti egy csendesen várakozó fickó lábára. Szerencsére emberünk jól kezeli a helyzetet, nem csinál belőle ügyet.
A kilépés könnyen megy az országból. Szerencsére a gyerekek után nem kell illetéket fizetni, így Belize elhagyását megússzuk 40 dollárból. Többször jártam már ezen a határon, így célirányosan megindulok a túloldalra a taxisok mutogatása és ágálása ellenére. Mindenki meg akarja szervezni a határátkelésünket, de mi inkább úgy döntünk, lesétáljuk a kilométeres távot. Átkelünk a régi vashídon, majd a mexikói migrációnál jön a meglepetés: itt csak helyiek léphetnek át a határon. Pár éve átadták a sztrádát a két ország között, az új határállomást pedig ott alakították ki, és aki nem mexikói vagy Belize-i állampolgár, kénytelen ott átkelni. Kezd sötétedni, ezért fogunk egy tuktukot, és gyorsan átrobogunk az erdőn.
Nem, nem jó irányba toljuk a babakocsit, mert ez a határátkelő nem magyar családoknak van fenntartva
A mexikói oldalon gigantikus a sor. Először azért állok sorba fél órát, hogy hozzájussak a kitöltendő papírokhoz. Utána majd egy órán át toporgok, mire odakerülök a migrációhoz, ahol megállapítják a belépési illeték dját. Ez attól függ, mennyi ideig marad valaki az országban. Lévén Eriék majdnem két hónapot, 2000 pesót, vagyis 100 dollárt fizetek. Ezt persze nem a migrációnál kell intézni, hanem a bankfióknál, ahol újra fél órás sorban állás vár rám. A blokkal ismét visszaállok a sorba, ahol újabb egy órás ácsorgás következik. Három órát szívunk az egésszel, közben a gyerekek éhesek, szomjasak, bolt meg persze nincsen.
Este kilenckor szállunk taxiba és irány Chetumal. A Maja Múzeummal szemben, a Hotel Juliette-ben veszünk ki egy tágas szobát. Leszaladok pár tacosért és tortáért a sarki árushoz, majd letesszük a gyerekeket aludni. Lemegyek a recepcióra megnézni a leveleimet, és jön a döbbenet, visszamondták Eriék szállását Playa del Carmenben.
December 22-től vettük ki az apró külvárosi lakást másfél hónapra, amire előre le is vonta az Airbnb a nem kevés, 1500 dolláros díjat, de most azt a választ kapjuk a hosttól, hogy neki már nincs is lakása a condominióban, mások élnek vissza az adataival. Azt is hazudja, hogy neki nincs semmilyen kapcsolata a szolgáltatóval, aminek ellentmond, hogy az Airbnb felületéről üzenget nekem.
Gyorsan keresni kell valamit karácsonyra, nem ünnepelhetünk a gyerekekkel az utcán. Órákon át bújom a szállásfoglaló oldalakat, de négy nappal az ünnepek előtt szinte semmi nincsen, ami meg van, az irgalmatlan pénzbe kerül. 3-4000 dollárokért jönnek fel ajánlatok 50 négyzetméteres alagsori lakásokról, ami teljesen nonszensz.
Végül dolgom végezetlenül fekszem le. Mondanom sem kell, nem sikerül aludnom, mert nem tudom, hogyan lesznek az ünnepek. Reggel ráadásul kelek, mert el kell buszozzak Xpujilba, hogy elintézzem a csapatomnak a szállást. Addig Eri és a gyerkek maradnak Chetumalban.
Xpujil városának éke a campechei asszony szobra
A busz két óra alatt tudja le a 150 kilométeres távot. Ez Belize-ben egy teljes napot vett volna igénybe, de Mexikóban jók az utak, s lévén a városokon kívül nincsen forgalom, lehet repeszteni.
Xpujil körül rengeteg a gyönyörű maja emlék. Ezekről majd később írok, mert a csapattal is felkeressük őket, talán csak a város határában álló, azonos nevű romvárosról ejtenék pár szót, mert oda a terveim szerint nem lesz időnk betérni.
Xpujil romvárosa kicsi, és a főtemplomot leszámítva nem is túl látványos
Xpujil neve annyit tesz: macskafarok. Nevét a környező erdőkben nagy mennyiségben megtalálható növényről kapta, ami gyógyhatású. A maja település eredeti neve nem ismert, ahogy egyetlen uralkodója sem, mivel a romok között a régészek nem találtak sztéléket.
A romváros leglátványosabb épülete az I jelzésű templom, ami Rio Bec stílusban épült. Ez a stílus kizárólag a dél-yucatáni erdőkben honosodott meg, meredek falú, toronyszerű templomtornyairól ismert. A többi hasonszőrű városban, mint Becán vagy Chicanna azonban ezek a tornyok párosak, míg Xpujilban három áll egymás mellett.
Xpujil háromtornyú temploma egykoron és most
A feltárások alapján tudjuk, hogy Xpujilt a klasszikus kor elején kezdték belakni, és jóval a peténi városok összeomlása után, 1100 tájékán hagyták csak el. Ekkor érkeztek a félszigetre a teotihuacániak, akik meghódították Chichén Itzát. Feltételezik, hogy ők űzték ki az embereket Xpujilból, és - ismert attitűdjükként - valószínűleg ők zúzatták be az összes maja királyi sztélét.
Kicsit hasonlít Tikalra, de azért Xpujil templomai sokkal meredekebbek
A feltárt városrész nem nagy, az I templomegyüttesen kívül három kisebb palotaépületet újítottak eddig fel. Fél óra alatt könnyedén körbejárom a romokat. Amúgy sokkal többet nem is lehet a helyszínen tölteni a rengeteg jejen miatt.
Régen ehhez hasonló motívumok díszítették az összes épületet
A szállást is gyorsan sikerül elintéznem, de lévén a buszok nem járnak sűrűn, csak késő délután esek vissza Chetumalba. Vacsoráig ismét a laptopot bújom, próbálok szállást találni. Tanácstalanságomban nem csak Tulumot, Playa del Carment és Cancúnt vizslatom, de már Valladolidra és Méridára is próbálok rákeresni. Aztán láss csodát, feljön egy lakás havi 1200 dollárért, ami bár mocskosul drága, legalább nem milliókba kerül. Gyorsan be is foglalom. Az Airbnb rendszere persze azonnal vonja is a pénzemet, majd egy óra múlva jön az újabb visszamondás. Ugyanaz a sztori, mint az előzőnél. Írok az Airbnb-nek, de csak egy chatrobottal tudok kommunikálni, aztán valahogy sikerül kikapnom egy indiai ügyfélszolgálatost, akivel sikerül tisztáznom a dolgot. Azt ígéri az Airbnb, hogy visszaszerzi a 2700 dolláromat, de ehhez mentsek le minden párbeszédet a szállásadókkal, majd nyújtsam be feléjük az anyagot e-mailben, és várjak. Az indiai szerint hetekbe is beletelhet, mire lesz valami a pénzemből. Fasza! Eddig is gyűlöltem az Airbnb-t és a rövidtávú lakáskiadás intézményét, mert egy teljesen felesleges utazási trendnek tartom, de most még haragszom is rájuk nagyon. Rajta ülnek több mint egymillió forintomon, mert képtelenek kiszűrni a csalókat, én meg szopjak két gyerekkel három nappal a Jézuska érkezése előtt.
Chetumal főtere sem tud ráhangolni az ünnepekre, mert az Airbnb-n foglalt szállásokat folyton visszamondják
Hogy lehiggadjak, lesétálunk a családdal a partra. Barangó és Zaránd beülnek a főtéren felsorakoztatott elektromos kisaútókba menni pár kört. Barangó már tudja vezetni a sajátját, Zaránd azonban csak rángatja a kormányt, de szerencsére van a kocsikhoz távirányító, így nem kell attól tartanom, hogy nekimegy és felborítja a többi gyerek.
Chetumal a legkellemesebb város az egész Maya Riviérán
Amúgy hihetetlen az élet a téren és a parti sétányon. Rengeteg az ember, minden sarkon sülnek a tacosok, készülnek a marquesitasok, és semmi nem kerül csilliárdokba. A sétány is tök jól meg van csinálva, nem úgy, mint Belize Cityben. Turista egy sincs, a város pont olyan, mint volt Cancún húsz éve, még mielőtt elszabadult volna a tömegturizmus pokla.
Zaránd és Barangó imádják a chetumali kisautózást
Másnap irány Bacalar! Az út rövid, kevesebb mint egy óra alatt megérkezünk Mexikó egyik legismertebb instavárosába. Itt is foglalnom kell a csapatomnak szállást, no meg magunknak is. Ez utóbbi nem megy könnyen, mert a karácsonyi árakat képtelenek vagyunk megfizetni. Nem vicc, a legócskább hostelben is 100-120 dollárt akarnak elkérni egy kétágyas szobáért, medencés szállón pedig nincs semmi 400 dollár alatt. Horror! Végül találunk egy bungalót hosszú alkudozás után 800 pesóért, majd lesétálunk a partra, hogy leszervezzem a csapatom kirándulását a lagúnán. Közben felmászunk Bacalar erődjéhez, ami egészen kellemes hely. Itt leggalább nem mászkálnak kigyúrt avokádóhuszárok és szétműtött botoxmacák egymás sarkában.
Chetumalban a cancúni és tulumi árak töredékéért tacosozunk
December 22-e van, és még se karácsonyra nincs szállásunk, se az utána következő másfél hónapra nincs Eriéknek lakás. Így érkezünk meg Tulumba, ahol Erit és Zarándot hátrahagyjuk egy buszmegállóban, én pedig Barangóval nyakamba veszem a várost, hogy estére, karácsonyra és januárra is nézzünk valamit. Két órán át csetlünk-botlunk a Bacalarnál rettenetesebb turistahordák között, de nem járunk sikerrel. Apró, városzéli apartmanok havi 3000 dollárba kerülnek, hostelben (már ahová egyáltalán beengednek gyerekkel) egy éjszaka 150 dollár. Végül felrémlik bennem egy szálló, ahol anno Erivel megaludtunk, és ami a rablósor egyik boltjából nyílt. Nehezen, de rátalálunk, és sikerül két napra kivennünk 1400 pesoért. A szobák szépek, de nem szellőznek, ezért eléggé dohosak. Inkább nem szaglászunk, mert lehet, a karácsonyt is itt töltjük majd.
Bacalarnál szép a tó, de az élményt az erőd jelenti, mert ott elvétve vannak turisták
Másnap ismét külön utakat járok. A csapatomnak tengerparti szálló van ígérve az utazás végére, úgyhogy lebuszozok Tulum Beachre hotelnézőbe. És itt jön szembe velem a pandémia utáni turisztikai fertő. Tulum nagyon sokáig a kedvenc tengerpartom volt (pedig aki ismer, az tudja, nem vagyok egy strandkakas), mert olcsón lehetett megszállni és élvezni a Karib-tengert. Aztán úgy 15 évvel ezelőtt megjelent a hínár a partokon, amiket az áramlatok hoznak Mexikó és Belize partjaira, és teszik le azt tonna szám. 2015-ben, mikor utoljára itt jártunk, teljesen elborzadtunk a látványtól. Most valamivel jobb a helyzet, de azért a tulumi part messze nem olyan, mint volt két évtizede, amikor beleszerettem. Illetve sokat nem tudok mondani a partról, mert ami 2015-ben elérhető volt, ma már nem az. A pandémia arra volt jó, hogy tönkremenjenek a korábbi szállótulajdonosok, az épületeket pedig felvásárolták milliárdos mexikói és külföldi befektetők, akik luxus boutique hoteleket építettek a helyükre elzárva a plebszet a tengerparttól. A legolcsóbb szobát 650 dollárért találom januárra, a legdrágábbat pedig le sem merem írni, 12 000 dollárért. Éjszakánként!!!
Három óra hotelnézés után feladom, hogy tengerparti szállásunk legyen, és az út túloldalán, egy régi Tulumot idéző bungalós szállón kötök ki. Ez az egyetlen hely Tulum Beachen, ahol 200 dollár alatt van egy szoba, igaz, ezért lesz, akinek nem lesz saját fürdője.
Dolgom végeztéül megpróbálok buszra szállni, de a város és a part közötti kisbuszok nem állnak meg nekem. A taxi az öt kilométerre fekvő belvárosba 650 peso, tehát 35 dollár!!! Mint később megtudom, a buszokat és a taxikat ugyanaz a maffia üzemelteti, és a buszsofőröknek tilos megállniuk a turistáknak, hogy azok a taxikat válasszák. Egész Tulum Beach kijáratáig kell gyalogoljak, hogy végre felvegyen a busz, ami mindössze 20 pesóba kerül.
Ha aránylag olcsón akarsz Tulumban megszállni, válaszd a Hotel Chilam Balamot!
December 23-a délután van. Ahelyett, hogy nyugalomban a karácsonyra készülődnék, idegbetegen nyomogatom a laptopom klaviatúráját, hogy visszaszerezzem az Aribnb-től a több mint egymillió forintomat, és hogy a következő napokra találjak valami szállást. És egyszercsak bekövetkezik a csoda! Már bőven alszanak a gyerekek, amikor a Booking feldob egy szállót a következő két napra éjszakánként 60 dollárért Playa del Carmenben. Lesz hol karácsonyoznunk a gyerekekkel!!!
December 24-én délben elfoglaljuk a szobánkat a nagyon hangulatos Casa El Ejidóban. A szoba nagyon apró, épp csak elfér benne két ágy, de a célnak megfelel. Karácsonyfát nem hoz a Jézuska a szállóra, mert a Yucatánon nincsenek fenyőfák, amiket fel lehetne díszíteni. Szerencsére Barangó megérti, hogy a lehetetlent még a Jézuskától sem lehet elvárni.
Lesétálunk a Chedrauiba bevásárolni. A szállón van konyha, így összeütök egy jó zúzapörköltet, és veszünk hozzá sütiket, tortákat, hogy legyen édesség is a nem létező fa alatt. Óhatatlanul felidéződik bennem a 2019-es karácsonyunk, amit Chilében töltöttünk, és ahol egy német cukrászdából sikerült férges, kukacos islert vásárolnunk. Ez most nem így lesz, végre lesz normális sütizés!
A karácsonyi menü: zúzapörkölt
Illetve csak lenne, ha éjszaka nem arra ébrednék fel, hogy az alattunk lévő konyhában valaki vagy valami tör-zúz. Kinézek az ablakon, és azt látom, hogy néhány mosómedve mindent felzabál, amit a konyhapulton és a hűtőben talál. Mire bármit is tehetnék, addigra mindegy. Nem baj, majd lesz süti jövő karácsonykor!
Köszi, hogy egy falat sütit nem hagytatok nekünk!
Karácsony első napján betör Yucatánra az ilyenkor általában szokásos hideg szél. 18 fok van Playa del Carmenben, s bár nincs rossz idő, az embernek nincs kedve kifeküdni a partra. Ehelyett a gyerekek a Jézuskától kapott ajándékokkal játszanak a szállón, ami igen zavarja a hotelt üzemeltető amerikai nőt és a takarítókat. Megkérnek, hogy hagyjuk el a közösségi teret, mert az nem játszóház. Mindezt úgy, hogy rajtunk kívül egyetlen vendég nem tartózkodik napközben a szállón. Nem értjük a kérést, de megtesszük, felköltözünk a szobánkba, illetve az emeleti folyosóra. A gyerekek ott tologatják a kisautókat, illetve tologatnák, ha az egyik takarítónő ne rugná le szántszándékkal Zaránd versenyautóját, ami egy szinttel lejjebb összetörik. Eri kis híján sírásba tör ki. Egy dologgal tudom megvígasztalni: találtam apartmant arra az időre, amíg én a következő hat hétben távol leszek. Az Airbnb-n csak egy hetet foglalunk, a többit sikerül lebeszélni a tulajjal, hogy készpénzben fizetnénk még úgy is, hogy a lakást csak egy hónapra tudja odaadni, Eriéknek tehát január végén költözniük kell máshová. Nem baj, legalább van hová menniük.
Megjött a Jézuska, még ha ennek a takarítók nem is annyira örülnek
Az elmúlt pár nap igazi katasztrófa volt. Az biztos, hogy a Maya Riviérát egy életre megutáltam, és hogy ide többet csak akkor jövök, ha nagyon muszáj.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
