Sámánok márpediglen nincsenek

Ecuador Yuwints

2014. 08. 25. | Nagy Endre

Évekkel ezelőtt hallottam először az ayahuascáról, az amazóniai törzsek misztikus italáról, amit tisztító szertartások során fogyasztanak sámánjaik, hogy segítségével kapcsolatba lépjenek isteneikkel. Egyre többet és többet olvastam a mára igen divatossá vált kábítószerről, no meg arról, milyen méreteket öl az erre épített turizmus, s úgy ment el a kedvem az egésztől. Aztán megtudtam, hogy sámánok tulajdonképpen nincsenek is.

Ma, ha az ember Ecuadorban, Peruban vagy Bolíviában hátizsákol, naponta fut bele olyan túraszervezőkbe, akik a legautentikusabb sámán szertartást ajánlják alig párszáz dollárért cserébe. Kilencedik éve utazom Latin-Amerikában, nagyon jól tudom, hogy mit jelent az, mikor egy útszéli utazási iroda eredetinek látszó indián ceremóniát próbál rásózni az emberre horror áron, meglovagolva a drogturizmusban rejlő lehetőségeket. Több tucat olyan turistával találkoztam, még magyarokkal is, akik huszad, harmincad vagy éppen század magukkal vettek részt egy ayahuasca szertartáson, átélve a drogok királynőjének számító lián halucinogén hatását.

Repülővel érkezünk Yuwints falujába

Lassan az ayahuasca olyan Ecuadorban, mint a Machu Picchu Peruban; aki arra jár, kipróbálja magának, még akkor is, ha nem nagyon vágyik rá. Én is kerestem a lehetőséget, de az elmúlt években időt töltve az embera, az asháninka vagy éppen a shuar törzsek között mindig azt a választ kaptam, hogy az ayahuascát már nem nagyon fogyasztják, sámánjaik sincsenek, akik ismernék a pontos elkészítési módot. Nem demóindiánok állították mindezt, hanem olyan közösségek lakói, akiket azelőtt turista még nem igen látogatott, ezért joggal merült fel bennem a kérdés, hogy az oly népszerű ayahuasca szertartásokat vajon mégis kik vezetik és mennyire eredetiek az olyan ceremóniák, amiket néhány kilométerre népszerű turistaközpontoktól tartanak egyszerre több tucat gringónak. Ezekre a kérdésekre végül Yuwintsban kaptam meg a választ, egy apró shuar falu egyik öregjétől, Warushtól.

Warushtól megtudjuk, hogy sámánok valójában nincsenek

Még 2013-ban Taishába tett kiruccanásunk során kaptuk a tippet, hogyha szeretnénk meglátogatni egy turistabarát, fejünket levágni nem akaró shuar közösséget, akkor repüljünk be a várostól negyed órányira fekvő Yuwintsba, ahol a helyi közösség most bontogatja szárnyait és nyitna a turizmus felé. Felvettem Facebookon a kapcsolatot a faluból az egyik sráccal (igen, 2014-et írunk, az indiánok is facebookoznak), aki nagyon segítőkész volt és segített leszervezni a csapatomnak a látogatást. Ez annyiban merült ki, hogy értesítette a falut, miszerint érkezik néhány turista, akik szeretnék látni, miként éltek a shuarok egykoron.

Warush legkisebb lánya pózól a kameránknak

Ismervén a déli shuar falvak "vendégszeretetét" nem várok sokat, de Yuwintsban kellemesen csalódom. Mikor a kisrepülő leszáll a falu közepén húzódó füves reptéren, beöltözött indiánok tűnnek fel az erdő szélén. Nem próbálják magukat megjátszani, mert ugyanúgy sétálgatnak a faluban a klasszikus gumicsizmás shuarok is, akik nylonzsákban éppen yukkát cipelnek a hátukon. Warush és családja istápol minket, elvezetnek a falutól jól elszeparált turistabázisra, egy egészen remek ökolodzsra, amit ők maguk építettek és üzemeltetnek. Kényelmes ágyak, szúnyogháló, angol WC és generátorról működtetett áram fogadja a turistát, kicsit ismét a Rio Napo környékén érzem magam, csak ezért nem kell több száz dollárt fizetni. Az ok egyszerű, az állam nem adott még engedélyt a falunak, hogy turistákat fogadjanak, minket is baráti jóindulatból vállaltak be, no meg azért, mert tudják, túravezetőként a jövőben akár több turistát is hozhatok nekik.

Anya és gyermeke

- Azt reméljük, hogy a turistáknak megváltozik a véleménye a shuarokról. Már nem akarunk fejeket levágni, tárt karokkal fogadjuk a külföldieket - kezdi Warush a hivatalos szöveget.
- Azért ez nem mindenhol van így. Kapisunban és Nantipban egyenesen kiutáltak minket még úgyis, hogy ismernek korábbról - adom fel a labdát az öregnek.
- Itt Yuwintsban is vannak, akik inkább bezárkóznának, de lassan meggyőzzük őket, hogyha a szülőföldünkön akarunk maradni, akkor egyetlen esélyünk a turizmus.

Saját erőből ilyen lodzsot hoztak létre

Igaza van Warushnak. Számtalan indiánközösséget ismerek, amik halálra vannak ítélve amiatt, mert nem jönnek rá, hogy az egyetlen lehetőségük az idegenforgalom. Ahelyett, hogy nyitnának a külvilág felé, ronda kőházakat építenek abból a pénzből, amit földjeik eladásából nyernek. Segélyért állnak sorba, aki pedig ki akar törni, az a közeli nagyvárosok piacain talicskából árulja a mangót.

Shuar portré Yuwintsból

- Az egészet mi építettük fel. Minimális állami támogatást kaptunk, a kavicsmintákat a betonba pl. a gyerekek rakták - mutat körbe büszkén az épületen.

Eközben megérkezik az ebéd. Banánlevélen szervírozott hal a már jól ismert palmitóval. Hozzá papayalé dukál, de mielőtt nekifognánk, Warush ismét felém fordul:

- Este szeretnétek natemet inni?

Vidéken mindig boldogabb az élet

Nem gondoltam volna, hogy lesz szerencsém kipróbálni az ayahuascát (shuarul natem), s bevallom, kicsit tartok tőle, mert mindenhol azt olvastam róla, hogy sámánnal kell kipróbálni.

- Van uwishin hozzá? - kérdezem.
- Én vezetem a szertartást - mondja Warush.
- Sámán vagy?
- Andres! Ma már nincsenek uwishinek. Az egyik nagybátyám volt az utolsó a környéken, az ő halála után többé senki nem akart uwishin lenni.
- Miért?
- Az uwishin lehet jó és rossz. A jó gyógyít, a rossz betegségeket oszt. Nagybátyám jó uwishin volt, de egy szomszédos törzs másik uwishinje azzal vádolta meg, hogy titokban átkokat szórt, s őmiatta betegedett meg valaki a faluban. A törzs tagjai végül betörtek a falunkba, megölték a nagybátyámat és a családját. Ezután úgy döntöttünk, hogy Yuwintsban többé nem lesz sámán.
- A déli falvakban sem találkoztunk egyetlen uwishinnel sem. Ugyanez lehet az oka?
- Mi shuarok civilizált népek vagyunk. Nem nagyon hiszünk a babonákban és a vajákosságban. Az uwishinek a múlté, magam sem nagyon ismerek egyetlen sámánt se.

Érkezik az ebéd

Ennyi hát. Minden sámánnal eladott ayahuasca szertartás egy kamu. Persze nem állítom, hogy más törzsek között ne lennének még a közösség által elfogadott sámánok, de egész közelről ismervén közüllük párat nem hiszem, hogy sokat tévedek akkor, ha azt mondom, ez az egész ayahuasca biznisz egy nagy átverés. No nem magáról a natemről beszélek, hanem arról, hogy magukat sámánnak kikiáltó emberek több száz dollárt húznak le a turistákról azt a tévhitet meglovagolva, hogy a főzet elfogyasztásához egy szakavatott sámán kell.

Ezek a remek falatok holnapra maradnak

- Ti hogy fogyasztjátok a natemet?
- Általában magunkban. Kimegyünk a szent fához és ott. Ha tudod, hogy miként kell használd, nem kell semmilyen sámán. A végén egy segítő kéz kell, mert nem tudsz lábra állni, de nem szoktunk énekelni és táncolni közben. Beszélgetünk, aztán ha jönnek a víziók, csak élvezzük.
- És ha mi szeretnénk kipróbálni?
- Én vezetem a ceremóniát, de nem vagyok sámán. Csak segítek mindenben, amiben tudok. A legfontosabb, hogy ha szeretnétek kipróbálni a natemet, akkor csak nagyon keveset egyetek és igyatok.

A kis amazon

Eszünk két falatot, majd félretoljuk a tányért, jöjjön, aminek jönnie kell. Délután ellátogatunk a szent fához, az egyetlen óriás ceibához, ami túlélte a viharokat és erdőirtásokat.

Warush kíváncsian figyeli, milyen kép születik

- Én idejárok natemet inni. A ceiba segít kapcsolatot teremteni Arutammal, a teremtő erővel - magyarázza Warush.
- Milyen gyakran fogyasztotok ayahuascát?
- Változó. Passzióból soha. Általában akkor jövök ide ki, ha betegnek érzem magam vagy gondokkal küzdök. Segít feldolgozni őket.
- Évenete kb. kétszer, háromszor?
- Maximum.

A shuar muzsika pont olyan, mint bármelyik indiánközösségé

Estefelé vacsora helyett megnézzük táncaikat és meghallgatjuk népdalaikat. Olyan érzésem támad, mint négy éve Panamában az emberák között; ők is életükben először mutatták be, hogy pontosan mit tudnak. Az egy órás előadás gyermekien egyszerűre sikeredik, de jó nézni, ahogy ez a kis közösség próbál túlélni kihasználva a turizmus nyújtotta lehetőségeket. Pista az előadás végén salsát oktat a helyi fiataloknak, majd mikor az utolsó fénysugár is kihúny az égen, Warush int, hogy kezdünk. Mindenki szerteszéled, csak Warush marad ott két segítőjével, majd felloban a tűz a terasz közepén...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!