Három év után térek vissza Patagóniába, mert két hét múlva kezdődik a Mirador Patagónia túrája. A hosszú repülőutat egy rövid erdei sétával feledtetem a Magallanes Természetvédelmi Terület tanösvényein, ami nem véletlenül nem ismert a turisták körében. A park egyszerűen felejthető.
Egy rövid európai kitérő után Patagónia felé veszem az irányt. Jó két héttel a csapat érkezése előtt repülök le a kontinens déli csücskébe, mert az a tervem, hogy végigjárom a Torres del Paine Nemzeti Park "O" túráját, vagyis a teljes, nyolcnapos kört.
Bogotá és Santiago érintésével érkezem Punta Arenasba, Dél-Chile legnagyobb városába. Még soha nem repültem ezen az útvonalon, de abszolút megérte, mert Dél-Peru és Észak-Chile vulkánjai egészen fantasztikusak a gép ablakából nézve.
A perui Salinas y Aguada Blanca háttérben a Chachani, Misti és Picchu Picchu vulkánokkal
Punta Arenasban már késő éjszaka landolok. Általában nem szoktam szállást foglalni, ha egyedül utazom, de ezúttal megtettem, mert Punta Arenas iszonyatosan drága, és nem akartam lemaradni a környék legolcsóbb ágyáról.
Az Ubinas-vulkán szabályos krátere
A Hospedaje Sole egy kicsit zavart nő évtizedek óta fel nem újított vendégháza, ahol azok a hátizsákosok szállásolják el magukat, akiknek minden cent számít. Bár én szeretek egy árnyalattal többet fizetni a minimálisnál azért, hogy a pénzemet biztonságban tudjam, Dél-Chile nem az a hely, ahol az árnyalatnyi különbség megfizethető volna. 12 000 pesót, vagyis 20 dollárt fizetek egy kifeküdt ágyért egy olyan szobában, aminek a falai farostlemezből állnak.
Nem először töltöm itt az éjszakát, a horvát származású tulajdonosnő is megismer. Tudja, hogy túravezető vagyok, így ezúttal is megkér, hogy hozzam hozzá a csapatomat, cserébe ad egy kis kedvezményt, de szegényt most is visszautasítom. Az igazat megvallva a Hospedaje Sole nehezen nevezhető vállalható szálláshelynek.
A Magallanes Természetvédelmi Terület bejárata
Mielőtt Puerto Natalesbe utaznék, egy régi hiányosságot pótlok. Bár többedszer járok Patagóniában, ezidáig nem jutottam el a Magallanes Természetvédelmi Terület tanösvényeire, amik a Punta Arenas mögött magasodó dombokon lettek kialakítva. Messze még a főszezon, így buszok sem indulnak a parkhoz, ezért kénytelen vagyok taxit fogni.
Patagóniában minden iszonyú drága, ez alól az egyetlen kivétel a közlekedés. Amíg a szállás duplája és az étel háromszorosa a magyarnak, addig a busz és taxi fele annyiba se kerül, mint odahaza. 6000 pesót fizetek a húszperces útért, ami után egy magányosan álldogáló látogatóközpontnál kötök ki. Két parkőr pislog rám furcsán, az ilyen korai időszakban nem szokták a külföldi turistákat.
Ñirék, vagyis déli bükkök alkotják a park erdőségeit
Az off seasonnek hála nem kell belépőt fizetnem, ami amúgy 4000 peso volna, s mint később kiderül, pofátlan lehúzás. A Magallanes Természetdvédelmi Területért fizetni olyan, mintha odahaza pénzt szednének egy sétáért a Keszthelyi-hegységben. Egyébként nincs ebben semmi meglepő, ugyanis Chilében mindenből pénzt csinálnak, csak az fáj kicsit, hogy a belépők átlag ára bőven túlmutat a pofátlanságon.
Két túraútvonalat tartanak nyitva, az egyik a Mirador Las Minashoz, a másik a Mirador Zapador Australhoz vezet. Ez utóbbival kezdem a túrámat, mivel ez a hosszabb, s ez kecsegtet szebb kilátással.
A Magallanes Természetvédelmi Terület nem túl látványos
Az ösvényen egy chilei párossal futok össze, akik Santiagóból érkeztek. A lány idevalósi, de az egyetem után nem akart visszaköltözni, mert szerinte, ha nem a turizmusban vagy logisztikában akarsz elhelyezkedni, akkor Punta Arenasban nem vár rád semmi jövő.
- Nagyon jól lehet keresni errefelé, de építészként nem terem sok babér. Bár Santiagóban fele annyit sem fizetnek, legalább el tudsz helyezkedni a szakmádban - világosít fel a lány.
Egy hétre ugrottak haza, gondolták, kimozdulnak egy kicsit. Nagyon kíváncsiak arra, mi a véleményem Patagóniáról, és hát nem esik nekik túl jól, mikor a negatívumokat kezdem sorolni. Merthogy Patagónia chilei oldalán abból van elég.
Nem sokkal izgalmasabb, mint egy magyar középhegység
Elsőként az árakat említem nekik, amik magyar pénztárcával mérve már-már értelmezhetetlenek, de a Torres del Painéban még egy skandináv is felhúzza a szemöldökét. Ennél azonban sokkal rosszabb, hogy a szolgáltatás minősége olykor a bolíviai színvonalat sem üti meg, és teljesen mindegy, hogy az ember ötcsillagos szállodába vagy egy útszéli evőbe tér-e be. Hiába él errefelé a többség a turizmusból, az idegennek könnyen az az érzése támadhat, hogy csak a pénzére hajtanak, s amint az megvan, már nem számít az ember.
A lány sajnálja, hogy ilyen élményeim vannak az országával kapcsolatban, de azt ő is látja, hogy Punta Arenasban nincs minden rendben.
- Amellett, hogy a szakmámban nem tudtam volna elhelyezkedni, az is zavar, hogy errefelé mindenki egyre pénzéhesebb. Ez valószínűleg azért van így, mert túl sok olyan ember költözött a városba a nagy pénz reményében, akik nem tudták, mire is vállalkoznak. Aki Valparaísóból származik, az soha nem fogja megszokni az itteni klímát. Hiába a nagy pénz, ha nem érzed jól magad a bőrödben. Gyerekkoromban Punta Arenas egy szerethető kisváros volt. Most meg élnek itt vagy 200 000-en, senki nem ismer senkit, mindenki csak melózik és melózik.
A chilei páros, akikkel együtt túrázom végig a parkot
Eközben megérkezünk egy ñireerdőn keresztül a Zapador Austral-kilátóhoz. Bár szépen rálátni a városra, a Magellán-szorosra és a háttérben Tűzföldre, a táj nem túl változatos. A hegyvidéket tényleg a Keszthelyi-hegységhez tudnám leginkább hasonlítani, annak a vonulata hasonlóan egyhangú.
A kilátóból rálátni Punta Arenasra és Tűzföldre
A másik ösvényre már nem tart velem a chilei páros, így azt egyedül járom végig. Ez sem izgalmasabb az előzőnél, de legalább rövidebb, így nem unom magamat halálra, míg a végére érek. Bár itt is van egy kilátó, az még annyira sem látványos, mint volt az előző.
Kora tavasszal virágoznak a canelók
Az egyetlen pozitívuma a parknak, hogy nincsenek behurcolt növények. Amíg a szem ellát, csak déli bükkfákat, borbolyákat és canelókat látok, az egyetlen tájidegen élőlény a nyúl, amit a 19. század végén hurcoltak be magukkal a horvát és német bevándorlók. Lévén a pumákat a környéken már régen kilőtték, kevés természetes ellenségük maradt, így évről évre egyre nagyobb problémát okoz a jelenlétük.
A nyulak nem őshonosak
A Magallanes Természetvédelmi Terület egyáltalán nem látványos, de arra jó, ha az ember szeretne egy kicsit megismerkedni Patagónia növénytársulásaival. Fizetni biztosan nem fizetnék érte, de szerencsére még főszezon előtt érkeztem, így ingyen járhattam végig a parkot.
Mivel mostanra egy lélek nincs rajtam kívül a hegyekben, kocsit sem tudok fogni. Kénytelen vagyok visszasétálni Punta Arenasba, ami felemészt vagy két órámat, ráadásul feljebb utat építenek, így az egész séta során nyelhetem a port.
Holnap irány Puerto Natales, majd a Torres del Paine Nemzeti Park.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
