A Tatacoa-sivatag


Hihetetlen, de a Tatacoa-sivatagról még egyszer sem írtunk a blogban. Ezt most pótlom. 2010 után most járok itt másodszor, s bár a sivatag változatlanul szép, az azóta hozzárendelt infrastruktúra hagy némi kívánnivalót maga után. Ettől föggetlenül biztos vagyok benne, hogy a jövőben járok én még erre.

Purificacióni szállásadónk jóvoltából alig bírunk elindulni. Rendel nekünk egy kisbuszt, amivel a szomszédos Saldañába kéne eljussunk, de a járműben mindössze hat ülés van tizünkre. Mondom a sofőrnek, hogy ez így nem lesz jó, mire benéz a kocsijába és elkezdi számolni az üléseket, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy hány személyes az ütött-kopott Dongfengje. Nagy duzzogva hív egy taxit, ami a menetdíj háromszorosáért akarja fuvarozni a hátramaradókat. Na ja, Purificación nem egy turistaközpont, nem igazán értik, hogyan kéne magukat beárazni.

Nagy nehezen megérkezünk Saldañába, ahol csakhamar kapunk egy buszt Aipe irányába. A cél Villavieja apró faluja, valamint a Tatacoa-sivatag, amit a legtöbben Huila megye fővárosán, Neiván át közelítenek meg, pedig Aipe felől sokkal rövidebb és izgalmasabb az út.

Aipe faluja nem túl látványos, viszont rendkívül forró

Másfél óra buszozás után a sofőr kirak minket a bekötőútnál. Nem hajlandó lekanyarodni a falu felé, így kénytelenek vagyunk besétálni annak központjába. A negyedórás gyaloglással semmi gond nem lenne, ha a Rio Magdalena völgyében nem tombolna 35 fokos hőség. A főtérre érvén elrendelek egy pár perces pihenőt, ami alatt mindenki betol egy jégkrémet.

Pihenő az aipei főtéren

Aipe nem szép, de legalább nyüzsög. Az emberek tobzódnak az utcákon, azt várják, mikor indul a főtérről a veredákra a két csurig pakolt chiva. A folyópartra sajnos nem közlekedik semmi, így kénytelenek vagyunk ismét hátunkra kapni a zsákunkat, és tovább menetelni a hőségben. Esős évszakban ez nem tartana tovább öt percnél, mert akkortájt a Magdalena kiönt Aipe határáig, de ilyenkor, a száraz évszak közepén a vízállás annyira alacsony, hogy az ember harminc percen át baktathat a szavannán, amíg el nem éri a partot.

A Rio Magdalena ilyentájt tized olyan széles, mint az esős évszakban

Villavieja szerencsére közvetlen a folyóparton fekszik, így gyorsan megérkezünk az előre lefoglalt szállásunkra. A Hotel Colonial egy csodaszép szálló rengeteg virággal az udvaron, s bár egy picit drágább, mint amilyen árfekvésűek a szállóink szoktak lenni Kolumbiában, abszolút megéri itt éjszakázni. A meleg miatt mindenki piheg egyet a szobájában, majd teszünk egy sétát a gyarmati hangulatú Villavieja utcáin.

A Hotel Colonial árnyas udvara

Utoljára tíz évvel ezelőtt jártam itt, azóta sok minden változott. A Tatacoa-sivatag felkerült a turisták térképére, így számtalan szálló és kifőzde nyílt, de az igazi változást a lekövezett utcák és a tisztaság jelenti. 2010-ben rengeteg volt a szemét az utcákon és mindent belepett a por. Ha elment egy motor, az utcán mindenki az arca elé húzta a pólóját, az emberek haja pedig folyamatosan szürke volt. Mostanra Villavieja kellemes, élhető településsé vált, persze csak azoknak, akik bírják a kánikulát.

Villavieja kellemes hely lett

Villavieja Kolumbia egyik legmelegebb faluja. A nappali átlag 32-34 fok éjszakára csak 26-28 fokra hűl le, így azon kevés kolumbiai települések közé tartozik, ahol a napi átlaghőmérséklet 30 fok felett van. Ennél csak az október és december közötti esős évszakban van egy-két fokkal hűvösebb, a száraz évszak végén azonban nem ritkák a 40-42 fokos hőhullámok sem. A Rio Magdalena és a Tatacoa közti síkságot a konkvisztádorok egyszerűen csak Szomorúság völgyeként emlegették, mégis alapítottak itt települést. 1550-ben azért hoztak létre villát a spanyolok, hogy innen indítsák majd a délre vezető expedíciókat. A völgyben élő őslakosok ezt nem nézték jó szemmel, több alkalommal feldúlták a telepet. A falu végül 1612-ben került a mostani helyére, a Tatacoa felől érkező por miatt azonban képtelen volt fejlődni; az emberek inkább a tőle 40 kilométerre délre fekvő Neivát választották lakhelyül.

Tuktukokkal vágunk neki a Tatacoa-sivatagnak

A Tatacoa-sivatag évszázadokon át nehezítette Villavieja lakóinak az életét, megérdemelték, hogy végre előnyük is származzon belőle. Az Uribe-kormány 2008-ban meghirdetett turisztikai programjába bekerült a sivatag, így megkezdődött a vidék rehabilitációja. Mindaddig azonban, amíg a déli megyéket nem tudták megszabadítani a gerilláktól, a Tatacoa-sivatag az út végét jelentette, ezért csak kevesen látogatták. A változás az elmúlt évtized közepe táján állt be, ekkorra tisztult meg Huila déli része, Putumayo és Nariño is, így Villavieja végre felkerült az utazók térképére.

2010-ben az első vezetett Kolumbia túrámon még sátoroztunk a sivatagban, amit persze most is lehet, csak ez akkor az egyetlen opció volt a környéken. Mostanra nem csak Villaviejában, de a sivatag több pontján is vendégházak, kempingek, fürdők nyíltak, így a Tatatacoa már nem csak vörös szurdokvölgyeivel szólítja meg az idetévedő turistákat.

Kilátás Villavieja apró falujára

Ebéd után négy tuktuk jön értünk, azokkal indulunk neki a ma már aszfaltúton elérhető sivatagnak. Az első megállónkat egy tüskés bokrokkal borított dombnál tartjuk, aminek tetejéről rálátni a falura és a Rio Magdalenára.

Innen nagyjából húsz perc a sivatag első kilátója, a Mirador de Miguelito, ahonnan már feltűnnek az első vízmosta barázdák. A Tatacoa csak nevében sivatag, valójában badland. Az évi nagyjából 1300 mm eső a hirtelen feláramlásokból származó, heves viharokból jön össze, amik erősen erodálják a felszínt. A Tatacoa csupán annyiban más, mint egy átlag badland, hogy ennek alapkőzetét vöröses színű, laterites talajkövület adja, ami a napjárástól függően változtatja a színét a sárga és az élénkpiros között.

A Mirador de Miguelitónál pillantjuk meg először a vörös színben pompázó badlandet

A Tatacoa nem nagy, mindössze 330 négyzetkilométer, és csak kis része, alig egyötöde vörös színű. A többi szürke, többnyire megkövült vulkáni hamuból képződött badland, ami sokkal kevésbé látványos. Mi is a vörös részre koncentrálunk, már csak azért is, mert kijelölt, bár nehezen követhető ösvény csak itt, a Mirador El Cuzco környékén van.

Irány a Tatacoa-sivatag!

2010-ben az ember még szabadon mászkálhatott az apró földpiramisok között, ma már erre nincs lehetőség. Ahelyett, hogy építenének néhány fából emelt kilátót, inkább hagyják a parkőrséget konfrontálódni a turistákkal, akik egy-egy jobb kép reményében szeretnének felmászni a letaposott dombok tetejére, amikről hangos füttyszóval próbálják őket leparancsolni a nemzeti park alkalmazottai. A Tatacoában sétálni olyan, mint egy bíró által indokolatlanul szétfújt focimeccs rengeteg értelmetlen vitával.

Nehéz a Tatacoában fényképezni, mert a parkőrök nem engednek fel a dombok tetejére

Amint az ember kicsit távolabb kerül a parkőröktől, már tud normálisan fényképezni, de gondolom, ez sem marad így sokáig. Márpediglen, ha a turistákat nem engedik oda a látványhoz, akkor azok el fognak maradni. Persze az sem jó, ha naponta több száz bakancs koptatja a földpiramisokat, de lehetne csinálni egy kilátókkal telitűzdelt tanösvényt, s így a sivatag sem sérülne és a turista sem érezné magát folyamatosan csesztetve. Amúgy a legnagyobb kárt nem a látogatók okozzák, hanem a kecskék, amik szabadon bóklásznak a sivatagban, lerágják az összes bokrot és kaktuszt, amiknek a hiánya felgyorsítja az eróziót.

A Tatacoa őshonos növénye a kaktusz, azonban a kecskék sokszor megrágják őket

Ahhoz képest, hogy milyen gyér a badlanden a növényzet, elég szép számban látunk állatokat. A rubinfejű tirannuszokon, gezerigókon és karakarákon túl még a kihalás szélére sodródott tatacoai nyulat is látjuk, az egyedüli, ami lemarad a listáról, az a tatacoai csörgőkígyó, bár ezt annyira azért nem bánjuk.

Elég látványos a Tatacoa-sivatag

Nagyjából másfél órát töltünk a földpiramisok között, majd elvitetjük magunkat a sofőrökkel az egyik fürdőhöz. Sajnos ezek a létesítmények nem hogy vonzóvá, inkább taszítóvá teszik a Tatacoát. A kolumbiai turistákat sokkal jobban érdekli a pancsolás, mint maga a táj, ezért a fürdők csurig vannak emberekkel. Bár alig pár éve léteznek ezek a medencék, ennyi idő alatt is sikerült azokat teljesen lelakniuk, így a magunkfajta, Hévízhez és Hajdúszoboszlóhoz szokott magyar utazóknak nem sok gusztusa van beléjük mászni. Nem is töltünk itt sok időt, csak amíg megiszunk egy sört, aztán irány vissza a csillagvizsgáló.

A badland legnagyobb ellensége a kecske 

A másik program, amit mindenki betervez a sivatagban, az az esti égbolt pásztázása, amihez tartozik egy röpke egyórás csillagászati előadás. Ezek az előadások sajnos koedukáltak, így ugyanazt a mesét hallgatja külföldi és kolumbiai, amivel nem lenne semmi gond, ha az átlag kolumbiai csillagászati ismeretei megütnék azt a szintet, amit egy magyar általános iskolás csípőből tud. Mivel azonban ez nincs így, olyan evidenciákról beszélgetünk, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva, vagy hogy mit jelent a napfogyatkozás, a telihold és a hullócsillag. Ráaádsul sikerül kifognunk egy nagyon lelkes gyakornokot, aki az egyórás előadást majdnem két óra hosszúra nyújtja, így gyakran horkolás miatt lökdössük egymást oldalba.

Néhány madár a Tatacoa-sivatagból

Annyira kifutunk az időből, hogy mire visszaérünk Villaviejába, már minden étterem zárva tart. Az utolsó előtti pillanatban esünk be az egyik büfébe, ahol nincs más, csak salchipapa. Nem baj, egynek jó lesz, pláne annak fényében, hogy a sarki boltban sikerül beruháznom egy üveg Ron Caldasra.

Üdvözlet mindenkinek a Tatatcoa-sivatagból!

A Tatacoa-sivatag nagyon látványos, elképesztően fotogén pontja Kolumbiának. Sajnos a badlandek sérülékenyek, ezért ha fenntartható turizmust akarunk csinálni, akkor alaposan át kell gondoljuk, mit és milyen módon lehessen a parkban. A fürdőket én magam kitiltanám a nemzeti parkból, a csillagvizsgálókat pedig tényleg csillagok bámulására használnám, semmint általános iskolás ismeretek átadására. Valahogy a kecskéket is ki kéne innen telepíteni, és egy jól átgondolt tanösvény sem lenne ördögtől való. Ettől függetlenül a mai kirándulás kellemes volt. Biztos vagyok benne, hogy a következő látogatásomra nem kell újabb tíz évet várnia a Tatacoának...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!