Covidosan a paramón


A pandémia okozta zavarban néhány óránként újra kell tervezzem az utazásunkat. Már maga a Chingaza Nemzeti Park is újonnan beiktatott program lett volna, de azt is ki kell hagyjuk. Így kerülünk a Zoque Természetvédelmi Terület paramójára, ahol megismerkedünk annak tipikus növényeivel. Minden jó lenne, ha nem küzdenék coviddal.

Mivel a járványügyi intézkedések miatt Bogotá és közvetlen agglomerációja zárva tart, módosítanom kellett az első napok programját. Olyan hirtelen jött minden, hogy a csapat csak a repülőtéren tudja meg, hogy az első éjszakát egy Guasca melletti tanyán tölti majd. Nincs vele gondjuk, elég rugalmas a társaság. Mondjuk aki ilyenkor utazik, az legyen is az!

Igyekeznünk kell, mert pontban éjfélkor lezárják a kivezető utakat. Este 9-kor hagyjuk el a repülőteret, így van időnk, de azon túl, hogy ki kell keveredjünk a fővárosból, Calerát is magunk mögött kell hagyjuk, mert az is bezár Bogotával együtt. Szerencsére nincs nagy tömeg, így még arra is futja az időnkből, hogy megálljunk venni pár arepát. 11 óra magasságában kiautózunk Calerából is, majd jön a nem várt fejlemény: 15 kilométernyire Guascától a kisbuszunk tengelye reccsen egyet. Henry iszonyatosan szítkozódik, de szerencsére hamar lehiggad. Szükség is van rá, mert az egy dolog, hogy a busznak vége, viszont másik kisbuszt csak Bogotából tud hívni, amit pillantokon belül lezárnak. Szerencsére Henry testvére még idejében kocsiba pattan, így a vesztegzár előtt pár perccel kikeveredik a fővárosból.

Így is közel másfél órát ácsorgunk a semmi közepén, ráadásul hideg van; nagyjából 2800 méter magasan ért minket a baj. Negyed órányi vesztegelés után amúgy megtalál minket két álig felfegyverzett katona, akik a szomszédos épület elől botrokálnak oda hozzánk. Az új honvédelmi miniszter hétvégi haciendája előtt sikerült lerobbannunk, ahol épp annak beiktatási partiját tartják. Érdekes belegondolni, hogy amíg mi itt kínlódunk, a mellettünk lévő házban a kolumbiai elnök és kormánya jó eséllyel kaviárt kennek a langusztával töltött arepára, amihez '75-ös Dictador esszenciát szürcsölnek.

Kicsit megfáradva, hajnali 1 óra körül érkezünk meg a tanyára. A nagy ijedtségre előkerül egy üveg Hechicera, de nagy piálást nem tartunk, mert reggel máris indulunk neki a Chingaza Nemzeti Parknak. Illetve csak indulnánk, ha a kötelezően mellénk rendelt helyi vezető, Sebastian nem lombozna le minket azzal, hogy az elmúlt hetek esőzései miatt a Chingaza ösvényeit lezárták, így a kirándulásból nem lesz semmi. Kellemetlen szitu túravezetőként, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy a programban le volt írva, de szerencsére mindenki könnyen átlendül a dolgon. Pláne úgy, hogy az alternatívaként programba került Chingazának is van alternatívája, még pedig a Zoque Természetvédelmi Terület, ami a Guasca feletti hegyeket foglalja magába és szervesen kapcsolódik a Chingazához.

Az egykor Guascát Gachetával összekötő út áthalad a Zoque Természetvédelmi Területen. Az autósok kiégett lámpákat adományoztak az őket védelmező Szűz Máriának.

A Zoque Természetvédelmi Terület a köderdők és a paramo közti átmeneti övezet védelmére jött létre. Szükség is volt rá, mert ahogy oly sok részén Kolumbiának, úgy itt is megálljt kellett parancsolni a paramókat kapával irtó illegális földfoglalóknak és krumplitermesztőknek. Hogy a Chingazát ne érje akkora kár, mint a Sumapazt, az Ocetát vagy épp az Azufralt, körbekerítették egy természetes védvonallal, ami a Zoque maga. A nemzeti park kiegyezett az itt élő földművesekkel, akik így önmaguk léptek elő természetvédővé. Meg is kérik az árát: 33 000 peso belépőt gombolnak le rólunk fejenként.

Zoque köderdői meseszépek

A helyi vezetőnk amúgy jó fej srác. Mivel ő is erről a vidékről származik, mindent tud a növénytakaróról. Sokszor gondolom azt magamról, hogy újat már nem tudnak nekem mutatni Kolumbiában, de azt például nem tudtam, hogy az uvita de páramo névre hallgató növény termése ehető. Jónak nem mondanám, de legalább tudom, mit kell egyek az átmeneti erdőkben, ha egyszer napokra eltévednék.

12 év Kolumbia után tudtam meg, hogy ez a bogyó ehető

A túra első szakasza amúgy nem túl látványos, mivel a régi Guasca-Gachetá úton vezet, ami ma már csak 4x4-es terepjáróval járható. A természetvédő krumplitermesztők házánál iszunk egy forró panelát, majd megindulunk hegynek felfelé egy olyan ösvényen, aminek létezéséről tényleg csak az tud, aki itt él. Nem ám ilyen nemzeti parkos szépen jelzett túraútvonalról van szó, hanem egy csapásról, amit toronyirányt belevágtak a köderdőbe. Szerencsére a gázosabb részeken kötöttek ki köteleket, így az olykor 50-60 fokos emelkedőkön sikerül magunkat felhúzni. Elég mélyvíz ez így rögtön az első napon.

Nem egyszerű a haladás a Zoque ösvényein

Nagyjából 3200 méterig túrázunk, ahol a paramo kultikus növényei, a frailejónok vegyülnek az átmeneti erdők cserjéivel. Nem állítom, hogy a Zoque van olyan szép, mint a Chingaza, de abszolút kellemes vidék.

Nem a Zoque Kolumbia leglátványosabb paramója, de bemelegítő túrának tökéletes

Nem csak paramo növényeket látunk, hanem kósza fenyőfákat is, amik alatt tenyérnagyságú gombák nőnek. Sebastian azt mondja, mind a fenyő, mind a gombák tájidegenek errefelé, és hogy pont az ilyen invazív fajok miatt kell a nemzeti parkok körül természetvédelmi területeket létesíteni.

A Zoque őshonos és invazív fajai

A túra második felében leereszkedünk egy apró vízeséshez. Kellemes hely, de csak ezért nem érdemes ellátogatni a parkba.

Ne a vízesések keressétek fel a Zoque Természetvédelmi Területet!

Visszafelé hosszú kaptató kezdődik, amit nehezen viselek. Most már biztos, hogy nem szimpla jetlagem van leépült kondival, hanem bekaptam ezt a vírust. Estére ez szinte bizonyossá is válik, lévén ír a nővérem, hogy lázas és a teszt alapján covidos. Ő vitt ki a repülőtérre pár nappal ezelőtt. Remek! Nem lesz más megoldás, mint emelni a napi rumadagot. Úgy talán nem söpör majd végig a csapaton a nyavaja.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!