A Kelet-Kolumbia túránkat egypár napos Bogotá környéki kirándulással zárjuk. Először a Sumapaz paramón teszünk egy kirándulást, utána Choachí környékével ismerekedünk, majd a La Chorrera-vízeséssel zárjuk a sort. Nagyon más, de nem kevésbé szép az Andok, mint volt a Serranía de la Macarena.
A Mirador-csapatnak az volt a kérése, hogy a Kelet-Kolumbia túra végén tegyünk egy kitérőt az Andokba, hogy belekóstolhassanak egy kicsit a kolumbiai hegyvidékbe. A Sumapaz és a Chingaza paramóra, valamint Choachí környékére esik a választás, úgyhogy visszarepülünk Bogotába. Henry barátomat próbálom a reptérre csábítani, de az unokáját motorbaleset érte, ezért nem tud velünk tartani. Az egyik kollégáját küldi maga helyett, akinek azonban fogalma nincs arról, hová is utazunk. Próbálom őt irányba rakni, de érződik rajta, hogy ő ezt a kiruccanást nem igazán akarja, csak Henry miatt vállalta be.
Pasquilla aprócska főtere
A kijutás Bogotából nem megy könnyen. Iszonyatos a tömeg, Usmét másfél óra tötymögés után tudjuk csak elhagyni. Kőbányák és téglaégetők mentén haladunk, majd befutunk Pasquillába, ahol ha nehezen ugyan, de sikerül megreggeliznünk. Hideg, borongós idő van, nem a legoptimálisabb a paramójárásra, de abban bízunk, feljebb talán derültebb lesz az ég.
A Regadera-víztározó Usmét látja el vízzel
Két víztározó mellett haladunk el. A Regadera és a Chisacá Bogotá magasabban fekvő városrészeit látja el vízzel. Ezután hagyma és krumpliföldek következnek, majd egy régi és romos börtönépület megtekintése után megérkezünk a Sumapaz paramóra. Az aszfaltot földút váltja, a termőföldeket trópusi magashegyi növényzet.
Egy régi börtönépület a Sumapaz paramo bejárata
A Laguna Los Tunjos partján parkolunk le, innen indulunk neki a gyalogtúránknak, ami egy 3900 méteren álló meteorológiai és szeizmológiai állomáshoz vezet. Mivel a csapattal az elmúlt három hetet 35 fokban töltöttük, kicsit nehezen akklimatizálódunk a hideg és párás időhöz, de a magassággal szerencsére senkinek nincsen baja.
A Laguna Los Tunjos menti hegyekben túrázunk
A túra a tóparti sziklák mentén halad. A kilátás a lagúnára végig zseniális, a növénytakaró nem különben. Rengeteg meseszép frailejónt, puyát és nefelejcset látunk.
A frailejónok mellett rengeteg puyát is látunk
Frailejón erdők vesznek körbe egy magashegyi mocsarat, ún. turberát
Nagyjából másfél órás kapaszkodás után érjük el az állomást, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik az alattunk húzódó Caitas-lagúnára.
A Caitas-lagúna
A túra után visszaszállunk a kisbuszba és megindulunk délnek, hátha találunk átjárót Chipaque felé. Elhaladunk több apró lagúna mellett, majd leereszkedünk Nazareth völgyébe. Errefelé nincs sok minden, csak egy campesinót ábrázoló szobor, ami a paramo krumplitermesztőinek állít emléket. Ma már a paramók védettek, a nemzeti parkok pedig olyan területekre is rátették a kezüket, amik papíron földművesek tulajdonában voltak. A természetvédelem Kolumbiában ugyanolyan ütközőzóna, mint a drogpolitika és a gerillák elleni harc.
A Laguna Larga egyike a Sumapaz magashegyi tavainak
A campesino szobra a Nazarethi-völgy bejáratánál
Betaniáig küzdjük el magunkat, de a sofőrünkön látszik, hogy nagyon nem tetszik neki az, amit Henryvel bármikor megcsinálok, vagyis átjárókat keresünk olyan helyeken, ahová egy átlag ember soha nem merészkedne kocsival. Megkegyelmezünk neki és visszavonulót fújunk. Usménél ráállunk az autópályára, amin Chipaquéig autózunk. Korábban már jártam itt, így tudom, a faluban olcsón lehet ebédelni.
Chipaque főtere
Innen Abasticos érintésével Ubaquéba utazunk egy félelmetesen rossz földúton, majd egy nem kevésbé jó aszfaltúton egészen Choachíig. A Luna Nueva Hotelben szállunk meg, ami nem túl impozáns épület, de legalább remek kilátás nyílik a szobákból a főtérre.
Ubaque katedrálisa
Choachí főtere
Holnap a Chingaza paramo és a a Rio Guatiquía völgye lenne a program, de sajnos San Juanito és San Francisco között leszakadt az út, így módosítanunk kell az útitervet. A csapatnak elég volt a mai paramo, úgyhoy az a döntés születik, hogy maradunk Choachíban és a Rio Blanco völgyében teszünk egy terepjárós kirándulást, vízesésekkel összekötve.
A táj a Rio Blanco völgyében sem csúnya
Alto de Palo és La Caja tanyabokrok érintésével jutunk el a Guacimal-vízesés lábához. A táj most is gyönyörű, remélem, a vízesés is az lesz.
Szerencsére az oda vezető ösvényt nem nehéz lekövetni, bár egy helyen azért sikerül eltévednünk. Csak pár perces kitérőről van szó, így nem csúszunk le a további látnivalókról. A vízesést húsz perces emelkedés, majd öt perc ereszkedés után érjük el. Szép, de azért láttam már ennél szebb zuhatagot is életem során.
Útban a Guacimal-vízeséshez
És maga a Guacimal-vízesés
A következő megállónk a Siete Cascadas de La Chucua. Itt már belépőt is kell fizetni, csak azt nem tudjuk, hogy pontosan miért is fizetünk. Egy legelőn felkapaszkodva érünk el ahhoz a természetes vízlépcsőhöz, amit csak nagyon nagy jóindulattal lehet vízesésnek nevezni. Ráadásul a hét lépcsőből csak kettő érhető el gyalogosan, azok is fárasztó dzsungelharccal.
Érkezés a Siete Cascadas de La Chucuához
Ezen a gyönyörű völgyön át érjük el a vízeséseket
Ezért a vízesésért nem érdemes fizetni
Kicsit csalódottan ülünk vissza a camperóba, majd a Rio Blanco túloldalán, El Manzano érintésével térünk vissza Choachíba. Az út itt is gyönyörű, néhol egészen káprázatos a hegyek látványa.
A Rio Blanco völgye meseszép
Az utolsó napra Choachí első számú látványossága, a La Chorrera maradt, amit Kolumbia legmagasabb vízeséseként reklmámoznak, de ez erős ferdítés. Bár 590 méteres magassága imponáló, egyrészt nem egybefüggően hull alá a víz, másrészt az országban számtalan hozzá hasonló, de magasabb zuhatag található. Ott van például a 651 méter magas Salto de Díos Metában, hogy a 820 méteres zuhatagot a Tama Nemzeti Parkban ne is említsük.
A La Chorrera felé utazva ez a táj fogadja az embert
Én magam már jártam korábban a La Chorreránál, és bár a vízesés maga nem ejtett rabul, a madárvilág annál inkább. A völgy rengeteg színes tangarának és tukánnak az otthona; ha az ember figyel, több tucat madarat kaphat lencsevégre.
A belépő az ösvényre elég borsos. 35 000 pesót sehol máshol nem kérnek el egy vízesésért az Andokban, de a La Chorrerának túl jó a marketingje; Bogotából buszokkal hordják a hátizsákos turistákat, akik tényleg elhiszik, hogy a La Chorrera az ország legmagasabb zuhataga.
A La Chorrerához vezető ösvényről is szép kilátás nyílik
Zsolt nem érzi magát valami jól, ezért ő féltávnál inkább hátramarad, és napfürdőzik egyet. Egy idő után Peti és Zoli is kiszállnak, mondván, láttak ők már sok vízesést Kolumbiában, inkább maradnak madarakat fotózni. Végül csak Csabával járom végig a túrát, mely során az El Chiflón-vízesést is érintjük.
Csaba az El Chiflónnál
A La Chorrerát Kolumbia legmagasabb vízesésének mondják, de ettől igen messze van
A La Chorrera alulról
Visszafelé megállunk egy kubai fickó által üzemeltetett bárnál, ahol legurítunk pár megérdemelt mojitót, majd irány Bogotá! Átkelünk a Teusacá paramón, majd teszünk egy kitérőt a Monserratéval átellenesen álló Guadalupei Szűz szobrához. Innen, ha nem is olyan jó a kilátás, mint a szomszédos hegyen álló Monserratéról, azért megéri elidőzni pár perc erejéig és bámulni a folyamatosan nyüzsgő Bogotát.
Útban a Teusaca paramóra
Montserrate és Bogotá látképe a Guadalupei Szűz szobrától
A csapattal együtt én is hazarepülök egy rövid időre, aztán irány Nicaragua!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
