Nicaragua túra kezdődik, de a csapat érkezése előtt még van idő arra, hogy Zolival körbejárjuk a Fehér Falvakat, amik csak nevükben fehérek. Látunk ugyan pár szép dolgot, de ami igazán beleég a retinánkba, az a rengeteg szemét. A Masaya-tótól, a San Juan-vízeséstől és La Boquita tengerpartjától felfordul az ember gyomra, ha nem lenne a meseszép naplemente és néhány remek halétel, sikítva menekülnék el a környékről. Bár sokszor jártam már Nicaraguában (utoljára tavaly), amit ezen a vidéken látunk, az sokkoló.
Három hetes otthoni pihenő után Nicaragua felé veszem az irányt. Közép-Amerika van terítéken a következő másfél hónapban, amit Managuában kezdek, Emesééknél. Tavaly ősszel náluk vendégeskedett Eri a gyerekekkel, amíg én túrát vezettem a Moszkító-parton, azóta nem találkoztam sem vele, sem Frederickkel. Vele most is csak érintőlegesen sikerül összefutnunk, mivel érkezésem utáni hajnalon repül Katarba, hogy új piacokat nyisson kávéjának.
Emese az elmúlt egy évet arra szánta, hogy megnyissa a kávézóval összekötött játszóházát, amit első sorban a managuai felső középosztály csemetéire és azok szüleire pozicionált. Azt meséli, pár hét alatt rátalált a célzott társadalmi csoport, rengeteg a felkérése, főleg születésnapokra. Nagyon jól tudom, ha az ember minőséget visz egy harmadik világbeli országba, azt azonnal felkarolják az arra szomjazók, Nicaragua pedig abszolút megfelel ennek a besorolásnak. Bár nagyon büszkék rá, hogy Közép-Amerikában náluk a legjobb a közbiztonság és az úthálózat, ettől még Nicaragua szegény ország, a keresetek messze elmaradnak attól, amit Costa Ricában, Panamában vagy akár Guatemalában lehet kapni.
Emesét és a két kislányát csak egyetlen napig boldogítom, kora reggel már megyek is ki a reptér melletti szállodasorra, hogy összeszedjem Zolit, aki az utolsó Kolumbia túrámon is ott volt. Idén lesz 50 éves, szerencsére úgy gondolta, Mirador túrákkal ajándékozza meg magát.
Zolival kettesben töltöm az első pár napot Nicaraguában
Managuába úgyis jövünk majd a túra során, úgyhogy gyorsan kitaxizunk a Terminal Mayoreóra és irány Masaya! Az a terv, hogy a csapat érkezéséig kicsit mászkálunk a Managua- és a Nicaragua-tó közötti Mesetán, ahol az ún. Fehér Falvak találhatók. Többször keresztülutaztam már ezen a vidéken, de csak ritkán álltam meg a falvakban, akkor is csak azért, hogy buszt váltsak, de most pótlom ezt a hiányt. Zolinak teljesen megfelel a program, nicaraguai első bálozónak amúgy sem lehet sokkal jobb akklimatizációt kitalálni.
Masaya nem a legszebb város Nicaraguában, de azért van egy-két látványosabb épülete, mint pl. a Nuestra Señora de la Asunción parókia
Masaya nem egy szép hely, itt csak azért állunk meg, mert azt a tippet kaptam, hogy a Masaya-vulkán krátere aktív, s lévén Zoli még soha nem látott lávát, meg akarja ragadni az alkalmat, hogy ezt bepótolja. A csapattal is megyünk majd fel, de fél, hogy addig kitör vagy eltömődik a kürtő, úgyhogy lecuccolunk a Hostal Libertadban, majd taxit intézünk a délutáni kiruccanáshoz. Addig azonban még van pár óránk, amit próbálunk a városban elütni. Lesétálunk például a Masaya-tó partfalán kialakított malecónra, ahol épp valami zenés-táncos mulatság veszi kezdetét. A férfiak és a nők is gyönyörű ruhákban, maszkban ropják a táncokat. Zoli a legszebb hölggyel le is fotózkodik, de a maszk mögül mély férfi hang ereszti el az 'un placer' szókapcsolatot. Hát ezért visel mindenki maszkot a táncokhoz!
A szocialista Nicaragua eszményének hősei egy csoportban állnak Masaya főterén
A maszk mögött bizony férfiak lapulnak
Kilátás a Malecónról a Masaya-tóra és az azonos nevű igen aktív vulkánra
A főtéren iszunk egy sört, eszünk egy adag pupusát és élvezzük a trópusi hőséget. Zoli a két túra közti időt Floridában töltötte, de azt mondja, már ezen a délutánon több élmény érte, mint az Egyesült Államokban három hét alatt. Elhiszem. Nicaraguában is megvan az a flow, mint ami Kolumbiában, csak sokkal lepusztultabb formában.
Végre egy jó pupusa!
Estefelé megnézzük a Masaya-vulkánt, de a lávatóról majd akkor számolok be részletesebben, amikor a csapattal is tiszteletünket tesszük itt. Ehelyett kanyarodjunk rá a Pueblos Blancosra, vagyis a Fehér Falvakra, amik nevüket fehérre meszelt házaikról kapták. Az első ilyen Niquinohomo, aminek a házai pont annyira fehérek, mint egy szivárványos zászló: semennyire. A Pueblos Blancos elnevezés a gyarmati időkből származik, ma már elvétve sincs köztük ebből az időszakból származó épület. Bár a falukép így is rendben van, Niquinohomo egyáltalán nem fehér, sőt, legalább olyan színes, mint Granada.
Niquinohomo az első "fehér" falu a Pueblos Blancos körtúránkon
Amúgy itt található Nicaragua legöregebb temploma, a Szent Anna parókia, valamint itt született az az Augusto César Sandino, akinek személye mai napig meghatározza az ország mindennapjait és politikáját. Az egykori szabadságharcos, baloldali felkelő, gerillaharcos az Ortega-kormánynak olyan, mint Simon Bolívar vagy Hugo Chávez a jelenlegi venezuelai vezetésnek, vagy a mexikói parasztoknak Emiliano Zapata. Sandinónak nem csak szobrokat, múzeumot is emeltek a faluban, de sajnálatos módon zárva tart.
Nicaragua leöregebb temploma a Szent Anna parókia
Niquinohomóban az átlagosnál is több Sandinót ábrázoló szobor látható
Niquinohomóból tuktukkal jutunk el Masatepe kisvárosába. A település eredeti neve Mazatepetl volt, ami annyit tesz: égő domb. Nevét valószínűleg a közeli Masaya-vulkánról kapta, amire remek kilátás nyílik a városka határából.
Masatepe temploma
Újabb tuktukot fogunk, amivel a közeli Nandasmo-kilátóhoz megyünk. Ez a hely valójában egy nagy medence éttermekkel körbevéve, ami hétköznap lévén zárva tart. Szerencsére az őrt sikerül meggyőzni, hogy egy kevés pénzért engedjen be minket, így mi is ránézhetünk a vulkánra, valamint az alant elterülő Masaya-tóra.
A Masaya-vulkán látképe a Nandasmo-kilótótól
A másik irányba pedig a Masaya-tó tűnik fel
Innen visszatérünk Masatepébe, majd a Flor de Pochote névre hallgató ökoparkba tuktukozunk. A látogató központban kilógatott plakátok vízeséseket és csodaszép madarakat ígérnek, de a valóság az, hogy a vízesésekben nincsen víz, és így a madarak sem repülnek be a birtokra. Végigjárjuk a magán park minden ösvényét, de az egy órás gyaloglás során nem látunk többet egy motmotnál.
Egy szépséges motmot
Innen leereszkedünk a tópartra, aminél kevés undorítóbb dolgot láttam Közép-Amerikában. Nem csak a partot, a vizet is flakonmező borítja, a palackok között pedig dögök úsznak, a kóbor kutyák legnagyobb megelégedésére. A Masaya-tónak jól áll a távolság.
Gondoltuk, lemegyünk a partra és csobbanunk egyet
Innen tanyabokrok érintésével jutunk el San Juan de la Concepciónba és La Concepciónba. Ez utóbbiban rántott csirkelábakat falatozunk, majd sorban jön San Marcos, onnan busszal Jinotepe, végül iránytaxival Diriamba. Egyik sem méltó arra, hogy Pueblo Blancónak nevezzük.
Jinotepét is nehéz lenne fehér falunak nevezni
Diriamba katedrálisára is ráférne egy felújítás
Az éjszakát egy nagyon szép hotelben, a Mi Bohióban töltjük. Nem kis meglepetést okozunk a recepciósnak azzal, hogy foglalás nélkül esünk be az egykori haciendára, ahol 2000 córdoba egy szoba, de abszolút megéri a pénzt. Gyönyörű az udvara, a tornác pedig a 19. századot idézi.
Diriambai szállásunk, a Hotel Mi Bohio
Diriamba egyetlen nevezetessége egy roppant csúnya templomtorony, amit szerencsére mindenhonnan látni lehet. Nem tudom, ki gondolta úgy, hogy ennek a beton valaminek helye van a városka közepén, de alaposan összerondította vele az amúgy sem túl rendezett városképet.
Diriamba igen fotogén nevezetessége látható a képen
Másnap reggel a természet iránti vágyainkat elégítjük ki. A hotelnél ajánlott Joséval indulunk neki a Meseta aláereszkedő szoknyájának, hogy felkeressünk rajta két vízesést. Az első a Cascada Las Mercedes, amit egy iszonyatos minőségű földúton érünk el. Szegény José nem győzi kerülgetni az esők által kimosott sziklákat a tuktukkal; néha az az érzésem, hogy egyszerűen felborulunk. Ez persze nem következik be, de azért az mindent elmond, hogy a 15 kilométeres távot több mint egy óra alatt teljesítjük úgy, hogy félútig aszfaltozott az út.
Rövid sétával érjük el a Cascada Las Mercedest
Amúgy a vízesés nem nagy szám, még így, az esős évszak legvégén sincs benne sok víz. Gondolom, egy-két hónap és teljesen kiszárad.
Ahogy mindent Nicaraguában, úgy a Cascada Las Mercedes környékét is beborítja a szemét
A másik vízesés a közeli San Juan de las Sierras tanyabokor határában áll. Rövid sétával érjük el azt a tanyát, ahol belépőt szednek a zuhatag megtekintéséért. A Cascada de San Juan sem egy nagy szám, a rengeteg szemét itt is tönkrevágja az összképet.
Fotókon jól néz ki a Cascada de San Juan, de ezt is beborítja a szemét
A vízesések után összeszedjük a cuccainkat a hotelben, kibattyogunk a toronyórához, majd fogunk egy buszt, ami La Boquitába megy. Az út nem túl hosszú, még bőven a legnagyobb melegben érkezünk meg az óceánpartra. Szállás után nézünk. A tegnapi luxizás után spórolósabbra vesszük a figurát, és a lepukkant Hotel Brisas del Marban veszünk ki egy lerohadt szobát. Harminc dollárt fizetünk a dohos és meleg lyukárt, aminek a padlóján csótányok szaladgálnak. Zolinak jut ágy, én csak egy matracot kapok a földön, ágynemű nélkül. Egy szó mint száz, igényes a hely.
30 dollárért ezt kapod a Csendes-óceán partján
A szoba elfoglalása után lekocogunk a partra, ami elsőre egészen jónak néz ki. Hangulatos haléttermek sorakoznak a tenger mellett, igaz, többségük hétköznap zárva tart. Az egyikben bedobunk egy cevichét, majd továbbsétálunk a szürke homokban, amit csakhamar bokáig érő szemét vált fel. Senki nem veszi a fáradtságot, hogy összeszedje a mocskot, az embernek az életkedve is elmegy a látványtól.
Az étteremsor alapján azt gondolná az ember, hogy La Boquita jó hely...
...aztán továbbsétálva ez a látvány fogadja
Inkább a part mögötti lagúnához igyekszünk, ahol bár nem kevesebb a szemét, legalább látunk pár szép halászmadarat és csigaforgatót.
Fürdeni nem lehet a szeméttől, de legalább látunk pár szép madarat
A halételek mellett egyetlen dolog miatt érdemes ide ellátogatni, az pedig a naplemente. Majd egy órán át bámuljuk, ahogy az ég alja sötétkékből narancssárgába, végül pedig vörösbe vált.
A naplemente miatt megérte eljönni La Boquitába
Vacsorára tolunk még egy sopa de mariscost, ami méltó lezárása az elmúlt két napnak.
Reggel átbuszozunk Casaresbe, ahol megtekintjük az apró halpiacot. Sok granadai elit étterem állítólag itt szerzi be a friss árut. Mi sem tudjuk megállni, hogy ne dobjunk be egy újabb cevichét.
Casares egy hamisítatlan nicaraguai halászfalu
Granadában, ha halat eszel, jó eséllyel innen hozzák
És bár illegális, azért beszerezhető a tengeri teknős tojása is
Ezután visszatérünk Diriambába, onnan pedig Masaya érintésével irány Granada! Holnap jön a csapat, kezdődik a Nicaragua-El Salvador-Honduras utazásunk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
