Nincs olyan turista, aki ne szeretné Bogotát. Ez a város él, olyan, mintha egy európai metropoliszt nyakon öntöttek volna egy kis latin mázzal. Remek bulik, jó múzeumok és izgalmas történelem várja az utazót egy olyan városban, ami most kezdi levetkőzni magáról a ráaggatott sztereotípiákat. Szeretnék egy lakást a Parque de la 93-nál, és kíváncsi vagyok arra, mi zajlik a Pussycat pornómoziban.
Hogy miért jöttünk vissza Bogotába? Egyrészt azért, mert Alexéktól van egy meghívásunk egy hétvégi kirándulásra San Francisco körül, másrészt pedig azért, mert kezdek kifutni a 90 napos kolumbiai tartózkodásból, ezért fel kell keressem a bevándorlási hivatalt Usaquén városrészben.
Hétvégéig még van idő, így három teljes napot tölthetünk el Candelariában, Bogotá óvárosában. Hiába vagyunk itt vagy tizedszer, Candelaria mindig tartogat valami meglepetést, ezúttal abban a szerencsében van részünk, hogy két napon át süt a Nap. Ez Bogotában igen ritka, mivel 2700 méteres magasságának köszönhetően állandóan felhős az égbolt. Azonnal leszaladunk a főtérre, és lefotózzuk a katedrálist, amiről egészen eddig a pillanati soha nem sikerült értékelhető képet készítenünk.
Az első nem iszonyatosan szürke képünk a bogotái katedrálisról
A Plaza Bolívar északi oldalán áll az Igazságügyi palota, amit 1985. november 6-án megszállt az M-19 nevű gerillaszervezet állítólag azért, hogy megsemmisítsék azokat a Pablo Escobarról szóló dokumentumokat, amik elegendőek lettek volna ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzenek ellene drogkereskedelem címén. Az akció balul sült el, aminek az eredménye 102 halott és 7 eltűnt személy, akiknek azóta sem sikerült a nyomára akadni. A palota végül leégett, de hogy a tüzet ki okozta, máig tisztázatlan. Feltételezhetően a hadsereg egy eltévedt bombája keltette a lángokat. A palota porrá égett, most egy csúnya betonkocka áll a helyén.
Ez lett az Igazságügyi palotából
Korábban már írtunk a Botero és az Aranymúzeumról, de a Nemzeti Múzeum eddig mindig kimaradt, így kihasználva a szabadidőnket, csütörtökön elkocogunk a Calle 28 mentén fekvő erődszerű épülethez. A kinézete nem véletlen, mivel 1946-ig börtönként üzemelt, csak ezután lett belőle múzeum. Van itt minden a kőkori embertől kezdve Simón Bolívár ereklyéin át a modern képzőművészetig.
Börtön volt, most múzeum
Az egyik legizgalmasabb az a barlangrajzokkal díszített sziklafal, ami a Chiribiquete Nemzeti Park magányos táblahegyeinek oldalában található. Egyes rajzok állítólag közel 20 000 évesek. Chiribiquetébe is nagyon el kéne már menni.
Ilyen csodák várják az embert Amazóniában
Másnap az Usaquén városrészbe teszünk egy rövid kiruccanást, azért, hogy meghosszabbítsam a lejárt tartózkodásimat. Itt sem őrölnek gyorsabban a bürokrácia malmai, majd három órán át vagyok kénytelen várakozni, mire benyomják az új pecsétet az útlevelembe. Szegény Eri ez idő tájt az épület előtt kell toporogjon, mert nem engedték be velem.
A kortárs képek elmesélik nekünk Bogotá elmúlt száz évét
Usaquén már erősen külvárosnak minősül, innen már "csak" száz utca van északra. Bogotá utcahálózata amúgy igen könnyen kiismerhető, mivel az észak-déli futású carrerákra kb. merőlegesen érkeznek a kelet-nyugat irányú callék. Mindennek az origója az óvárostól délre található El Triunfo nyomortelep, itt válik ugyanis el a déli számozás az északitól.
Szemben Dél-Bogotá favelláival Usaquén egy meglepően kulturált városrész. A bevándorlási hivatal mellett áll pl. a kolumbiai World Trade Center, ahol hatalmas a sürgés-forgás. A közelben számtalan bank központi épülete található, de van itt golfklubtól kezdve luxusszállodákig minden. Megszületik a döntés: sétáljunk vissza Candeláriába!
Innen hét sarokra terül el a Parque de la 93, Bogotá talán leggazdagabb negyedének központi parkja. Errefelé több Mercedest látni, mint Toyotát, kicsit ismét Panamavárosban érzem magamat.
Itt lakást venni csak a kiváltságosok tudnak, a környék is pont olyan, amilyennek az ember az ilyet elképzeli. Minden lakóparkhoz tartozik őr, mélygarázs, sehol egy darab szemét a járdákon. Sok fiatalt látunk rengeteg kutyával, ők a gazdag urak ebeinek bérsétáltatói. Az itteni kávézók akár Párizs központjában is lehetnének, a lakók pedig mindenkinél divatosabban öltözködnek.
Luxuslakások sorakoznak a Parque de la 93 körül
Ami érdekes, hogy az itteni épületek is mind ugyanúgy vörös téglából lettek felépítve, mint a főváros több emblematikus épülete. Ennek oka a történelemben keresendő. 1946-ban 18 évnyi liberális vezetés után egy konzervatív elnök, bizonyos Mariano Ospina Pérez került hatalomra, akinek a feladata amerikai nyomásra a szovjet mintából táplálkozó kommunizmus visszaszorítása volt. A szegények támogatását élvező Liberális Párt azonban ellenezte, hogy az Egyesült Államok beleszóljon Kolumbia belpolitikájába, ami ellen kiállt az 1949-es választásokra készülő liberális elnökjelölt, Jorge Eliécer Gaitán is. 1948. április 9-én egy rendőr lelőtte Gaitánt, ami után a liberális töltetű Utolsó Állomás Rádió bemondója felszólította a híveket, hogy fogjanak fegyvert és vegyenek revansot a konzervatívokon. Több ezer ember vonult az utcákra, megtámadták az elnöki palotát, aminek során a katonaság a tömegbe lőtt. Elszabadult a pokol, a felbőszült tömeg gyújtogatni kezdett. Egész éjszaka járták az utcákat, és romboltak, amit csak lehetett. A történelembe El Bogotazo néven bevonuló lázadás közel 5000 emberéletet követelt, reggelre véget is ért.
Hogy mi lett az eredménye? Bogotá belvárosának jó része megsemmisült, amit újjá kellett építeni. Egy párizsi születésű, de kolumbiai építész, bizonyos Rogelio Salmona azzal a tervvel állt elő, hogyha a vezetés egységes városképet szeretne, igazodni kell a megmaradt városrészek hangulatához. Mivel a szegényeknek nem volt pénzük lefesteni házaikat, így Bogotát - igazodva a megmaradt városképhez - vörös téglából építették újjá. Néhány negyedet leszámítva Bogotá épületeit mai napig a Salmona által megálmodott városkép alapján tervezik.
Az irodaházakat is Rogelio Salmona eképzelései szerint tervezik
Az utóbbi években azonban egy újfajta városképi elem is bekerült Bogotá arculatába, ez pedig a graffiti. Ma már a világ leghíresebb graffiti művészei is tiszteletüket teszik a városban, számtalan iskola nyílt arra, hogy a fiatalokat megtanítsa "firkálni". Nem tagekről és falakat elrondító mázolmányokról van szó, hanem valódi művészi alkotásokról.
Guna indián arcképe Candelaria egyik épületének falán
Újabban számít, milyen az épületek tűzfala, így aki teheti, felbérel pár művészt, hogy szebbé tegye vele a házát. Candelaria tele van szebbnél szebb portrékkal, de újabban vállalatok, köztük bankok is rendelnek maguknak saját graffitit.
Egy normális graffiti valahogy így készül
Bogotá luxusnegyedétől néhány sarokra található a Zona Rosa, Bogotá bulinegyede, amiről már meséltünk régebben. Napközben a diszkók és bárok zárva tartanak, messze nem olyan vonzó a környék, mint esténként. Itt emelkednek azonban Bogotá legelitebb plázái, ahol minden többszörösébe kerül, mint Budapest hasonló bevásárlóközpontjaiban. Beülünk egy kávézóba enni egy sütit (étteremről itt szó sem lehet), de egy mezei almás pite 10 000 pesóba kerül. Azt már régen tudjuk, hogy ez a környék nem a magyar hátizsákos pénztárcájához lett igazítva.
Az Andino egyike a megfizethetetlenül drága bevásárlóközpontoknak
A Calle 72 és Calle 67 között húzódik meg a Quinta Camacho nevű városrész, ami erősen hajaz Londonra. A 19. század elején Bogotá még jóval kisebb volt, Quinta Camacho nem volt több egy városszéli haciendánál. Ahogy beindult a népességrobbanás, úgy vált a főváros részévé a birtok, amit száz évvel ezelőtt még egy csendes, spanyol nemesi család lakott. Hiába voltak spanyolok, haciendájukat a klíma miatt angolosra építették. A város az 1920-as években elkezdte felvásárolni a környező telkeket, a család azonban csak egy feltétellel adott túl a földterületein, ha azokon angol jellegű házakat építenek. Így is lett, ezért látni errefelé rengeteg brit stílusú házat.
Quinta Camacho olyan, mintha Londonban járnánk
Chapinerónak eddig csak az éjszakai életét ismertük, pedig a belvárosára is érdemes vetni egy pillantást. A városrész főterén taláható a Lourdes-i Miasszonyunk Bazilika, ami ötvözi a mór és gótikus stílust. Kicsit tájidegen Chapinero szedett-vedett üzletközpontjai között.
Szép templom a Lourdes-i Miasszonyunk Bazilika, csak nem idevaló
A Chapinerót és Candelariát összekötő városrészt Marlynak hívják. Bár azt mondják, ez Chapinero elit része, mi nem érezzük magunkat biztonságban, de lehet csak amiatt, hogy mire ideérünk, már sötétedik. Még vagy harminc sarok van vissza, de nem szállunk buszra, hiszen még délelőtt megfogadtuk, hogy gyalog térünk vissza Usaqénből a központba.
Éjszakai kép Bogotá felhőkarcolóival
Hatalmas megkönnyebbülés, mikor feltűnik a Carrera 7, Bogotá leghosszab sétálóutcája, ami Kolumbia legmagasabb épületét, a Colpatriát köti össze az óvárossal. A csúnya felhőkarcolót esténként általában kivilágítják, de nem ma. A város ezen része egyébként az olcsóbb éttermeknek és mulatóknak az otthona, valamint itt található a Teatro Esmeralda Pussycat is, Bogotá pornómozija. Nem tudom, máshol van-e ilyen, és azt is nehezemre esik elképzelni, hogy 2016-ban erre van igény, pedig mikor elsétálunk előtte, látjuk, ahogy párok kézen fogva sétálnak be az épületbe. Állítólag a vetítés gyakran gangbang partikba torkollik. Ha valakinek van tapasztalata a hellyel, elmesélhetné, milyen belülről.
Pornómozi is van Bogotában
Többedszerre is meg kell állapítsam, hogy Bogotá jó város. Egész nap mentünk, és rengeteg olyan dolgot láttunk, amit eddig még nem, pedig nem először jártunk itt. Holnap visszabuszozunk San Franciscóba, ahol Moncsi és Alex már várnak ránk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
