Cayenne-nél van látványosabb és izgalmasabb főváros Dél-Amerikában, de drágább nem nagyon. A magyar fejjel felfoghatatlan árak ellenére Francia Guyana fővárosa élhető és szerethető hely. Tudja ezt néhány itt élő magyar is, akik között van vendéglátó és reggae zenész is. Miért választották lakhelyüknek pont Francia Guyanát? Erre a kérdésre pontosan ugyanazt válaszolják, mint általában minden itt letelepedett bevándorló: nem ők választották Francia Guyanát, Francia Guyana választotta őket.
Szerencsére csak egyetlen éjszakát kell a Ket Taiban töltenem. Ennyi pénzt egy putriért még soha, sehol nem hagytam ott, de hogy a kifizetett 52 euró mennyire kevés pénz Cayenne-ben egyetlen éjszakáért, arra városnéző sétám során jövök rá. A két nap múlva érkező Mirador-csapatnak próbálok felhajtani néhány szobát, de olyan háromjegyű szállásárak jönnek velem szembe, ami után azt mondom, a kínai Ket Taiban baksisért aludtam. Végülis az alsó-középkategóriás Hotel des Amandiersnél foglalok szobákat, egyenként 120-140 eurós áron, aminél nem sok olcsóbb van a városban. Drágább annál inkább. A 250-300 euró egyetlen éjszakáért Cayenne-ben teljesen normális, és ezektől a hotelektől sem kell semmi extrát várni.
Átlagos Cayenne-i utcakép
Szerencsémre van egy meghívásom Zsolthoz, aki húsz éve él Francia Guyanában (Cayenne-től kb. 30 kilométerre a Mahury-folyó partján), így nem kell eladnom a Meat Loaf lemezgyűjteményemet ahhoz, hogy átvészeljek még egy éjszakát a városban. Zsolttal csak délután találkozom, így van egy teljes délelőttöm nézelődni, ami elégnek is bizonyul, mivel Cayenne óvárosa nem nagy.
A kb. 10x10-es négyzetrácsos alaprajzú óváros épületei máig őrzik magukon a gyarmati idők francia jellegét, bár a városkép messze nem olyan kompakt, mint volt Paramaribóban. Ez az elmúlt pár évtized bevándorlási hullámának köszönhető, ami nem segíti a történelmi városrész megóvását. Cayenne lakóinak nagyobbik része fekete, többségük azonban nem a guyanai ültetvényeken szolgáló rabszolgák leszármazottai, hanem haiti bevándorlók.
Sajnos egyre kevesebb az ilyen szép épület a belvárosban
Haiti az amerikai kontinens legszegényebb országa. Oktatása messze van a kimagaslótól, így az innen származó bevándorlók életvitele nehezen összeegyeztethető a standard Cayenne-i értékrenddel, amin egyébként érződik egy nagy adag francia gőg. A haitiak többnyire szolgamunkákat látnak el, ők dolgoznak az éttermek konyháin, ők takarítják a szállodai szobákat és ők szedik a szemetet az utcákon. A szűk 1500 eurós minimálbér Cayenne-ben nem sokat ér, de hasonló munkakörben Haitin ennek a tizedét sem biztos, hogy megkeresnék, ha lenne arrafelé egyáltalán munka.
Az óváros kulturáltabb részét a franciák lakják
Az elmúlt két évben a haitiaknak versenytársa akadt. Mivel Venezuelában újabban tized annyit sem lehet keresni, mint Haitin, számukra Francia Guyana nem egyszerűen remény a jobb életre, hanem maga a Kánaán. Lévén a venezuelai-guyanai határ nem ellenőrzött, valamint Suriname felé is végtelen a zöld határ, az elmúlt két évben közel tízezer venezuelai érkezett Francia Guyanába, többségük pedig Cayenne-ben és annak környékén próbál szerencsét.
Cayenne történelmi városrészét két részre lehet osztani. Az északi felében összpontosul minden, ami egy turistát érdekelhet, éppen ezért itt a házakat szépen felújították, mindben hotel, étterem vagy egy menő butik üzemel. A déli részében ezzel szemben tombol az igénytelenség, rengeteg a lepukkant ház, néhol halomban áll a szemét. Nem meglepetés, hogy ebben a városrészben él a haitiak és venezuelaiak jó része, akik van, hogy tízen zsúfolódnak össze egy apró lakásban, merthogy az albérlet még errefelé sem olcsó.
A Cayenne-i piac hangulatos, csak elképesztően drága
Itt található amúgy a piac, ami legalább olyan izgalmas, mint a georgetowni Stabroek, bár az árakban jelentős a különbség. Azok a termékek, amik megteremnek helyben, még csak-csak megfizethetők, de az import gyümölcsök horror áron futnak. Krumplit venni Cayenne-ben olyan, mint Magyarországon pisztáciát.
A piac végében van néhány kínai butik. Betérek az egyikbe alsógatyát venni magamnak, közben hív Zsolt. Beszélek vele pár mondatot, mire a butikos kínai csaj odalép hozzám, és tört magyarsággal annyit kérdez:
- Honnán jönni Magyarország?
Elmeséli, hogy négy évet húzott le Budapesten, a férje még most is ott van, de pár hónapon belül felszámolnak Magyarországon mindent, és Francia Guyanában kezdenek új életet. Azt mondja, itt jobb a klíma és sokkal többet lehet keresni, mint nálunk. Az alsó gatyák árát nézve ezt el is tudom képzelni.
Ez a peckes kakas az első világháborúnak állít emléket
A piac mögötti tér közepén egy gall kakas pózol. Az első világháború áldozatainak emlékére emelték, de hogy Francia Guyanának mi köze van az első világháborúhoz, az nem teljesen világos.
Victor Schoelcher a feketék megmentője volt Francia Guyanában
Innen egyetlen sarok a Schoelcher tér. Victor Schoelcher jeles alakja volt a rabszolgaság elleni mozgalmaknak, majd annak eltörlése után támogatást nyújtott a vegzált feketéknek. Haitin például a felszabadított rabszolgákkal akarták a francia ültetvényesek megfizettetni a kieső bevételeket, amire - Schoelchernek hála - végül nem került sor. Schoelcher az volt a francia gyarmatokon, mint Cartagenában Claver Szent Péter.
A Cépérou erődnél azért van szebb Dél-Amerikában
A tér mögött lehet feljutni az egykor szebb napokat látott Cépérou erődbe. Az erőd alapjait 1643-ban fektették le, de a 17. században az angolok és a hollandok is felgyújtották. 1693-ban építették újjá, ekkor már kőből, de a napóleoni háborúk során a portugálok lerombolták. Mára nem maradt belőle sok, csak egy kapu, valamint egy kilátóként szolgáló torony.
Sajnos az ehhez hasonló épületekből ma már kevés van Cayenne-ben
A Louis Blanc utca mentén lehet a legszebb házakat látni. Ezek közül is kiemelkedik a Prefektúra épülete, ami egykoron a légióhoz tartozott, de lévén a légió szerepe Francia Guyanában az elmúlt két évtizedben leértékelődött, a közigazgatás a birtokába vette.
A Prefektúra épülete
Persze ettől még a légió működik, innen ráadásul nem is messze. Az épületek ugyan nem túl impozánsak, de a támaszpontot körülölelő tengerpart érdekes. A víz itt sem szebb, mint Kourounál, de az ár-apály jelenség sokkal látványosabb. Most, hogy a víz messze visszahúzódott, rengeteg gázlómadár kotorászik az iszapban rákok és kagylók után kutatva.
Apálykor a tenger közel száz métert húzódik vissza, ilyenkor gázlómadarak ezrei lepik el az iszapot
A város szíve a Place des Palmistes, vagyis a Pálmák tere. Itt látható Félix Eboué, Francia Guyana leghíresebb szülöttjének a szobra. Eboué pályája során Csád és Guadaloupe kormányzója is volt, a második világháború idején pedig a Szabad Francia Erők egyik alapítója. 60 éves korában Kairóban érte a halál, de hamvait Párizsba szállították, és végül a Panteónban lelt nyughelyre. Ő volt az első fekete, akit ide temettek. A tér amúgy kihasználatlan. A pálmák szépek ugyan, de sétányok híján az embernek nem sok kedve van alattuk sétálni.
Félix Eboué szobra a Pálmák terén
Cayenne leghíresebb temploma a Szent Megváltó Katedrálisa. Korábban egy gyarmati kort idéző templom állt a helyén, de 1833-ban azt lerombolták, helyére pedig a mostani épület került. Láttam már szebb templomot nála.
A Szent Megváltó Katedrálisa Cayenne legnagyobb temploma
A Ket Tai melletti vietnámi étteremben eszem egy Pho levest, majd megérkezik Zsolt, akivel már évek óta ismerősök voltunk Facebookon, de személyesen még soha nem találkoztunk. Pár perccel később kiderül, a lehető legjobb helyre beszéltük meg a randit, ugyanis az étterem tulajdonosát régről, még légiós korából ismeri. Merthogy Zsolt légiósként került Francia Guyanába több mint húsz évvel ezelőtt, és a leszerelést követően egyszerűen itt ragadt.
- Azt mondták, maradhatok a légió kötelékében, ha akarok, de bevallom, nem az én világom volt. Az a néhány év, amit ott töltöttem, bőven elég volt. Nem vagyok én katonának való.
- Voltál bevetésen?
- Voltam, de ha arra gondolsz, hogy lövöldöztem-e az ellenségre, a válaszom az, hogy nem. Francia Guyana nyugodt vidék, az itteni légió nyugdíjas klub ahhoz képest, ami például Afrikában van.
- Van onnan is élményed?
- Nincs, de sokan vállalták be a kiképzés után, mert több pénzt ígértek nekik. Amit később ezekből az emberekből láttam, az alpján elmondhatom, biztosan nem érte volna meg. Vannak sztorik, de nem fárasztanálak vele.
- A légió után miért nem mentél haza?
- Odahaza nem volt semmim. Itt azonban állást ajánlottak, úgyhogy maradtam. Vendéglátóztam, és ötször annyit kerestem, mintha ugyanezt a munkát Magyarországon csináltam volna.
- Aztán?
- Aztán jött minden magától. Ma már saját éttermem van a Mahury-folyó partján. Este megmutatom.
Montjoly tengerpartja a legszebb Cayenne környékén
Zsolt felajánlja, hogy körbevisz a Cayenne környéki nevezetességeken, valamint eldob Cacaóba, hogy leszervezzem a csapatnak a programokat. Így jutok el olyan helyekre, ahová magamtól nehezen sikerült volna, mert tömegközlekedés hiányában az ember vagy autót bérel, vagy taxizik. Egyik sem olcsó mulatság Francia Guyanában.
A Cayenne-nel összeépült Remire-Montjoly turista szemmel nem túl izgalmas, de itt található a térség legjobb strandja, ami mögött egy érdekes természeti jelenség, a Salines de Montjoly bújik meg. A mangrove mélyén egy sós lápvidék látható, amit dagálykor víz önt el, apálykor azonban csak annyi víz marad rajta, hogy azt a nap sugarai képesek elpárologtatni, így a lápon naponta kétszer vékony sóréteg képződik.
Zsolt a Salines de Montjoly mélyén
Innen Zsolt elvisz egy magyar cimborájához, Ottóhoz, aki hozzá hasonlóan a légióban szolgált. Ottót a szerelem tartotta Francia Guyanában, aztán ahogy lenni szokott, a hölgy ment, Ottó pedig maradt. Azóta zenélésből tartja fenn magát, magyar-francia fúziós reggaet tol, több-kevesebb sikerrel. Iszunk egy limonádét, majd Zsolt beparancsol a kocsiba, mert indulni kéne Cacaóba.
A Cayenne-i agglomerációt lezáró Rorota-dombot megkerülve vágunk neki az útnak. Közben megállunk a domb oldalába, a tengerparta épült Gyémánt erődnél. Szemben a Cépérou erőddel ez egészen jó állapotban maradt fenn, ráadásul szerencsénk is van, mert velünk együtt érkezik az erőd üzemeltetője. Az intézémény jellemzően zárva tart a nagyközönség előtt, de a fickó épp egy kiállítást rendez be, így beenged minket. Az épület nem nagy, valószínűleg fénykorában sem tudott 30-40 embernél többet kiszolgálni.
A Gyémánt erőd egy fokkal látványosabb a Cépérou erődnél
Cacaóba naplementekor érkezünk. A falu egyetlen szálláshelyére, a Quimbe Kióba megyünk, ahol Brunóval, a hely üzemeltetőjével van találkozóm. Felesége laoszi hmong, egyike azon lakosoknak, akiket az 1970-es években telepítettek át Ázsiából Francia Guyanába. Bruno természetesen csak franciául beszél. Az egyetlen ember, akivel szót értek Zsolton kívül, Bruno lánya, aki ha nem is túl jól, de valamicskét azért beszél spanyolul. Bruno nem érti, miért szervezek Francia Guyanába túrát, ha nem beszélek franciául, én meg azt nem értem, hogy létezhet az, hogy Francia Guyanában egyetlen ember sem beszél legalább minimális szinten angolul. Ennyire belterjes országhoz, már ami a nyelvet illeti, még sehol nem volt szerencsém. Mintha az országban egyenesen tilos volna a francián kívül más nyelven megszólalni.
Lassan lebukik a nap a Cacao környéki esőerdők mögé
Bruno nem igazán szimpatizál velem, de ez teljesen mindegy, lefoglalom a Mirador-csapatnak a szállást a menedékházában, aztán meglátjuk, mire megyünk majd egymással a nála töltött két napban. A terv ugyanis az volt, hogy az Orpailleurs menedékháztól sétálunk át Cacaóba, de azt pár hónappal ezelőtt bezárták, így kénytelen vagyok magamat és a csapatot Brunóra bízni.
Visszafelé az út szélén feltűnik néhány kiégett autó. Zsolt azt mondja, Francia Guyanában olyan sokba kerül a trailer, hogy azokat az idősebb autókat, amik balesetet szenvedtek az úton, inkább felgyújtják, mert az elszállítás többe kerül, mint maga az autó. WTF?!
Zsolt étterme és lakhelye, az Auberge du Mahury, melyben szívesen lát magyar vendégeket
Zsolt étterme, az Auberge du Mahury csak csónakkal érhető el. Pár éve vette a létesítményt, azóta is próbálja megtalálni a hely profilját, de az nem olyan egyszerű, lévén Cayenne-től elég messze van ahhoz, hogy folyamatosan nyitva tartson.
- Csak foglalással lehet hozzánk betérni, de úgy tűnik, kezd kialakulni a vendégkör, akit ez nem zavar - meséli Zsolt.
- Akkor hát megy a biznisz?
- Megy, de azért nagy volt a küzdelem. Szerencsére Fabio sok mindenben segít, egészen kiváló szakács.
- Fabio?
- Kolumbiai a srác. Legalább lesz kivel beszélgetned - röhög.
Ebből a helyből egy egészen zseniális hostelt lehetne varázsolni
Az Auberge du Mahury egészen fantasztikus hely, értem Zsoltot, hogy miért szeretett bele. Ameddig a szem ellát, csak esőerdőt látni, mégis közel van a civilizáció. Gyújtunk egy tüzet a szalonnasütőjénél, majd Ti' Punchot, a Francia Guyanában oly népszerű rumos limonádét vedelünk, közben Zsolt sokat mesél az auberge-ben töltött életéről, a Franciaországban élő családjáról, jövőbeni tervekről. Nem volt egyszerű idáig eljutnia, de úgy érzi, végre kezd irányba állni az élete.
Zsolt úgy érzi, megtalálta a számítását
- Szerintem én már nem tudnék máshol élni, csak itt, Francia Guyanában. Korábban bennem volt, hogy kipróbálom magamat máshol is, de mostanra megszoktam a guyanai létet. A pénz jó, nyugalom van, csak a fiam hiányzik. Remélem, ez is megoldódik nemsokára.
Ha másért nem, az ilyen naplementékért megéri Francia Guyanába utazni
Annyira bejön az Auberge du Mahury, hogy a csapat érkezéséig Zsoltnál lébecolok. Élvezem a csendet, a folyó látványát és a fantasztikus naplementéket. Mert ha Francia Guyana nem is látványos, a naplementék miatt már érdemes volt ennyit utazni.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
