A csapat érkezése előtt látogatást teszünk annál a Hato Barleynél, ami tavaly nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt. A Hato Boral tulajdonosától kaptuk a tippet, ő segített felvenni a kapcsolatot a 9500 hektár nagyságú birtok üzemeltetőivel. Mivel mi voltunk az első külföldi vendégeik, Don Felipe és Yasmin mindenben segítettek nekünk, hogy a lehető legtöbb állatot lencsevégre tudjuk kapni. A Hato Barley után visszatérünk Yopalba, összeszedjük a csapatot és irány a Hato Boral, ahol tökéletes két napot töltünk lovaglással, mely során még óriáshangyászt is sikerül becserkésznünk.
A Los Llanosról nem kell sokat írni, a képek minden leírt betűnél beszédesebbek. Íme a lista azokról az állatokról, amiket az elmúlt három napban láttunk.
A Hato Barley felé megállunk egy benzinkútnál tankolni, de már ott sem unatkozunk, mert a környező fákat szövőmadarak, ún. sárgafarkú kacikák lepik el.
A Hato Barley bejáratánál rengeteg szarvas tartózkodik. Abszolút nem tartanak az embertől.
A cocli, tudományos nevén cerrado íbisz a Los Llanos őshonos madara. Hajnalonként nem a kakasok, hanem ezek a madarak ébresztik a hatók lakóit borzalmas károgásukkal.
A hato körül hemzsegnak a vízidisznók, más néven chigüirók.
Fiatal llanerók terelik a marhákat egyik legelőről a másikra. A llanerók tradicionálisan nem hordanak cipőt.
Az üregi baglyok a Los Llanos legviccesebb madarai. Elég ügyetlenül repülnek, ezért 20-30 méternél messzebb soha nem hagyják el a fészküket.
Iguánákból is rengeteget látunk. Érdekes módon a Los Llanoson nem eszik ezeket a gyíkokat.
A rovarászölyv egy szép kellemű madár, de csak ha nem szemből fotózod.
A mocsári szarvasok és a vízidisznók jól elvannak egymás mellett.
Délutáni sétánk során kis híján rálépek erre a lábatlangyíkra.
Viharfelhők érkeznek az Andok felől.
Másnap hajnalban traktorral indulunk egy garzeróhoz. A lagúnánál alig látunk madarat, de az odavezető úton rengeteg állatot látunk.
A lagúnák szélén fehérhátú gólyatöcsök, helyi nevükön tero terók keresik az apró csigákat.
Amazonasi récék lakják be a lapályokat.
Barnahomlokú arákat is sikerül fotóznunk.
A szarvasok nem csak az emberektől, a traktoroktól sem tartanak.
Egy szépséges koronás ugartyúk.
A karakarák a legsikeresebb ragadozómadarak a Los Llanoson.
A guvatgém, helyi nevén garza del sol az egyik legkecsesebb madár a Los Llanoson. Udvarlás közepette kinyitja a díszes farktollait, amik lepkére hasonlítanak.
Természetesen aligátorokból sincs hiány. A helyiek babillának nevezik őket.
A Los Llanos legnagyobb madara a jabirú.
Az apáca-fütyülőlúd Afrika és Dél-Amerika klasszikus madara, bizonyítván azt, hogy egykoron a két kontinens összeért.
Egy fiatal rózsás kanalasgém.
Egy fiatal kék gém.
Elhagyván a Hato Barleyt áttesszük a székhelyünket a Hato Boralra, ahol ilyen házakban szállásolnak el minket.
A Hato Boral llanerói minden nap megfürdetik a lovakat a közeli tóban.
Lóháton járjuk be a környéket.
Peti büszkén mutogat egy apró teknőst.
A villásfarkú tirannusz, más néven tijereta a szúnyog legfőbb ellensége.
Szerencsénk van, mert az óriáshangyász is betopog a kameránk elé.
A barnatorkú aratinga, amit a helyiek csak piszkosarcú papagájnak hívnak.
Ezért a nyugalomért jövünk minden évben a Los Llanosra.
Búcsúzik a Mirador-csapat a Los Llanostól.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
