Az Iguazú-vízesés olyan Dél-Amerikában, mint az Eiffel-torony Európában: egyszer az életben kötelező. Nekünk most megvolt. Hála a fényképezőnknek négy napot kellett várnunk arra, hogy lássuk a Világörökség részét képező természeti csodát, ami vegyes érzelmeket keltett bennünk. Nem az Iguazú lesz a kedvenc vízesésünk.
Ciudad del Estével szemben, a Rio Paraguay túlpartján már egy brazil város, Foz do Iguaçu fekszik. Ha valaki az Iguazú-vízeséshez igyekszik, vagy itt, vagy az argentin oldalon, Puerto Iguazúban tölti az éjszakát. Mivel Argentína most nem csak Brazíliánál, de Paraguaynál is olcsóbb, úgy döntöttünk, az esti órákban átrohanunk a hármas határon és Puerto Iguazúban keresünk szállást.
Átrohanni csak úgy nem lehet. Hatalmas a forgalom a paraguayi-brazil határon, akkora a káosz, hogy senki nem tud semmit. A határátkeléssel nincs gond, de hogy melyik busz hova megy és honnan indul, az rejtély. Fél óra után derül ki, hogy ahol eddig várakoztunk az argentin határhoz közlekedő buszra, nem is buszmegálló. Végül sikerül megfognunk egy brazil buszt, ami Foz do Iguaçu termináljára tart. Azonnal kiderül, hogy brazil busszal nem kifizetődő utazni, mert dupla annyiba kerül a jegy, mint az amúgy nem olcsó paraguayi buszra.
A terminálon aztán sikerül rátalálnunk az argentin társaság járatára, ami meg fele annyiért csinálja az utat, mint a paraguayiak. Végül késő este, 9 óra magasságában esünk be Puerto Iguazúba három különböző pénzzel a zsebünkben. A buszon egy lengyel párral futunk össze, akik nagyon ajánlgatják azt a szállót, ahol ők töltik az éjszakát. Mivel nincs sok ötletünk, megnézzük a hostelüket, és nem csalódunk. 180 pesóért, kevesebb mint 14 dollárért nagyon szép privát szobát kapunk. Ennyiért Paraguayban bordélyházban sem tudtunk volna kivenni egy szobát két órára.
Ciudad del Este így néz ki belülről
Reggelre rossz hír fogad: a fényképezőnk felmondta a szolgálatot. Kiment a képstabilizátor, amitől minden kép homályos. Az amúgy kellemes hangulatú Puerto Iguazúban nincs szerviz, mindenki azt ajánlja, hogy vigyük vissza a masinát Paraguayba, ott biztosan meg tudják javítani. Remek! Öröm az ürömben, hogy ezúttal könnyedén rátalálunk a paraguayi határra közlekedő argentin járatra, így legalább nem kerül egy vagyonba az átkelés. A határon átívelő híd közepén elkap minket az eső, így csuromvizesen toppanunk be egy olyan plázába, ahol minden bolt szerviz.
100 dollárt gombolnak le rólunk a javításért, de az elsőre nem sikerül. Barátunk a képstabilizátort ugyan megjavítja, de cserébe összekeni valamivel a lencsét, így ott hagyjuk neki a gépet egész délutánra.
- 4-re gyertek vissza érte, addigra kész lesz - adja a tippet.
Egész délután járjuk a Ciudad del Este-i bevásárlóközpontokat, majd fél négy körül visszamegyünk a szervizplázába, de megdöbbenésünkre zárva találjuk. Egy rakodómunkás közli, hogy a pláza 3-kor bezárt, majd reggel 8-kor nyit.
Azzal a tudattal baktatunk vissza Argentínába, hogy lehet, benyúlták a fényképezőnket. Másnap 8-kor már a pláza bejáratánál vagyunk. Szerencsére nem kelt lába a gépnek, a szerelő srác nagy bocsánatkérések közepette átnyújtja az ismét jól működő fényképezőt. Ma már nem lenne értelme elmenni az Iguazú-vízeséshez, így megnézzük magunknak Foz do Iguaçut. Pont olyan, amilyennek egy nagyobbacska brazil várost elképzel magának az ember; a belváros rendezett és tiszta, néhány sarokkal odébb azonban retek van és zűrös alakokkal van tele az utca. Szemben az argentin Puerto Iguazúval Foz nem nyeri el a tetszésünket.
Átkelünk a paraguayi-brazil határon
Az egyetlen dolog, amiért érdemes a városban eltölteni egy röpke órát, az a pályaudvar mögötti mini állatkert, ahol egész normális körülmények között tartott trópusi madarakat és kis emlősöket látni.
A fényképezőnek hála sikerült 20 pecsétet begyűjtenünk, félig betelítve az útlevelünket. Az ilyen nagyobb bosszúság, mint a 100 dolláros szerelési költség, mert ha betelik az útlevél, lehet hazarepülni újat csináltatni.
Így néz ki egy magára valamit is adó vízesés
Negyedik napon végre sikerül eljutnunk az Iguazú-vízeséshez. Helyi járat visz minket az argentin oldalra, ahol megvesszük a 240 pesós belépőt, ami feljogosít minket arra, hogy beállhassunk a kilométer hosszan kígyózó sorba, hogy a kilátópontokhoz jussunk. A jegyhez járó térképen vagy öt különböző ösvényt jelölnek, de bármelyikre is szeretnénk belépni, iszonyú tömeg fogad. Nincs mit tenni, tülekedve kell kiélveznünk a Föld egyik legszebb vízesését.
Az Iguazú-vízesés, amilyennek mindenki ismeri
Az igazat megvallva igazán jó képet szinte sehol nem sikerül lőnünk. Az összes ösvény a vízesések tetjén kanyarog, csak a piros színnel jelölt nyújt valamivel szebb látványt a többinél. Mivel két napja nagyobb esők voltak a vidéken, a víz eléggé sárga, így egy kicsit csalódás az argentin oldal, bár a vízesés nagysága azért lenyűgöző.
Talán a legjobb fotó, amit az argentin oldalról lőni lehet
Megunva a tömeget, leszaladunk a park legtávolabbi túraútvonalához, ami az Arrechea-vízeséshez vezet. Több mint egy órán át baktatunk egy sáros ösvényen az erdő mélyén, de itt legalább nem kell kerülgetni a kismillió turistát. Látunk tukánt, ormányos medvéket és agutikat. Az apró Arrechea-vízesésben nincs semmi extra, de az élővilág miatt egyértelműen megérte az oda-vissza majd három órás kirándulás.
Egyike a kisebb vízeséseknek
Másnap irány a brazil oldal. Újabb pecsételés, majd buszozás a park másik bejáratához. A belépő nem meglepő módon majdnem duplája az argentinnak, ráadásul nem engednek csak úgy belépni bármelyik ösvényre. A park mélyén tekergőző csapásokra egyenként külön belépőt szednek 50-100 real (20-40 US$) fejében. A bejárattól nagy turistabuszokkal viszik a tömegeket az első kilátóhoz. Innen végre sikerül normális képeket lőnünk, mert bár az Iguazú-vízesés földrajzilag Argentínához tartozik, az igazi kilátás a brazil oldalon fogadja az embert.
Az Iguazú-vízesés tényleg szép
Szerencsére itt kevesebben vannak, mint voltak tegnap az argentin oldalon, így olykor pár percre sikerül teljes magányunkban kutyagolni két kilátópont között. Az Ördög-torkánál a jó brazilok egy hidat építettek a vízesések lábához, ahol közelről tapasztalhatjuk meg az Iguazú erejét. A trópusi zápornak is beillő vízpermet egy dolog, de a vízesés által keltett szél majd felborít minket. Sikerül rommá áznunk, a fényképező is kap rendesen, de szerencsére nem mondja fel ismét a szolgálatot.
Az Ördög-torkában ez a kilátás fogadott minket
Kifelé belebotlunk egy újabb csorda ormányos medvébe. A trópusok egyik legkedvesebb állata Mexikótól Argentínáig megtalálható, s bár vad, egész jól elvan az ember közelében. Tulajdonképpen kézből veszik el a kekszet, így könnyen lövünk róluk képeket.
Az ormányos medvék nagyon jó fejek
Jellemzően nem szeretem a nagy látványosságokat, mert drágák és tömve vannak turistával. Az Iguazúval is úgy vagyok, mint a Machu Picchuval: egyszer megérte, de nem hiszem, hogy vissza fogok vágyni. Persze munkahelyi kötelesség miatt biztosan látjuk még egymást, de ha lehetne választanom, akkor százszor inkább a Salto Monday...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
