A Cotahuasiban töltött második napunkon a kanyon legmélyebb pontját, Quechuallát kerestük fel. Peru legősibb, folyamatosan lakott települése egy igazi gyöngyszem, ahol a borba nem, a tájba és az emberekbe azonban azonnal beleszerettünk. A Sipia-vízesés pedig mindenkit lenyűgözött.
Wilson pontban hatkor érkezik értünk, így alig kel fel a nap, mi már úton vagyunk. Ezúttal a Cotahuasi-kanyon délnyugati ágát célozzuk meg, ugyanis itt található Quechualla, Peru legrégebb óta lakott települése, valamint a kanyon legmélyebb pontja.
A hajnali fényben most is látványos a kanyon, de ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedünk, úgy kezd párásodni az idő. Furcsa élmény ez, mivel a Cotahuasi ezen része sivatagos, így ha valahol, akkor pont itt nem számítana az ember párára. Az van, hogy a kanyont mélyítő folyónak a Sipia-vízesés környékén a legnagyobb az esése. A sziklákon rengeteg pára csapódik le, amit az első napsugarak felszárítanak, párafelhőbe borítva a völgyet. Az ilyen helyeken jellemzően dús vegetáció szokott kialakulni, de a Sipiánál erre a meredek sziklafalak és a folyamatos hegyomlások miatt nincs lehetőség. Növényzet hiányában a sziklákat gyorsan felhevíti a nap, így a kipárolgás mértéke percről percre csökken, mígnem teljesen meg nem szűnik.
Meglepő módon borús az idő a kanyon délnyugati bejáratánál
Kiszállva Wilson buszából mi is fátyolfelhős időben vágunk neki a kanyonnak, hogy szemrevételezzük Cotahuasi legnépszerűbb vízesését, a Sipiát. 2013-ban, mikor Erivel erre jártam, teljesen más úton kellett megközelíteni a zuhatagot. Azóta több hegyomlás is átformálta a tájat, így nekem is új az útvonal. Állítólag évente legalább két alkalommal kell új nyomvonalat tervezni, annyira instabilak a vízesés környéki hegyek.
Te, Ági! Szerinted jó ötlet itt végigmenni?
Itt-ott keresztek jelzik, hogy nem veszélytelen a Sipia megközelítése. Néhol tényleg négykézláb sikerül csak átmásznunk, de szerencsére senkinek nem esik baja. Mire elérjük a vízesést, győz a nap a lecsapódó pára felett, így tökéletesek a fények a fényképezéshez. Ahogy a tegnapi Uscune, úgy a Sipia is elég lélegzetelállító.
A Sipia-vízesés meglepően bővízű ahhoz képest, hogy sivatagban szakad alá
Nem csak a vízesés környékén mozognak a hegyek, egész Chaupóig félelmetes sziklafalak alatt haladunk. A hatalmas mélyéségek és magasságok miatt sem lelfelé, sem felfelé nem tudunk nézni, így nem marad más, csak az utat bámulni. Chaupo előtt kicsit kiszélesedik a kanyon, így megállunk egyet szusszanni. Itt is szenzációs a kilátás, mint mindenhol máshol a kanyonban.
Te végig mernél menni ezen az úton? Mi végigmentünk.
A következő megállónkat Rosapampa tanyabokornál tartjuk. Nevével ellentétben nem látunk rózsákat, csak szőlőt, fügét és gyapotot. Az egyik présháznál épp szüretelnek, be is kukkantunk, miként készítik errefelé a bort. Bár a teljes folyamatot végignéznünk nincs idő, az látszik, hogy teljesen más formáját választották a préselésnek, mint nálunk. A szőlőt egy hatalmas kádban áztatják, így a gyümölcs a saját súlyánál fogva töpped. Ha az utolsó csepp is lefolyt, utána súlyos sziklákat dobálnak a törkölyre. Az ebből nyert léből általában pálinka készül. Mivel errefelé rengeteg napfény éri a szőlőt, ezért lugasosan termesztik, nehogy megégjenek a szemek. Így is durva cukorfokkal szüretelnek, nem meglepő, hogy a völgyben szinte minden bor mézédes.
Chaupónál végre kiszélesedik a kanyon
Rosapampánál elkapunk egy szüretet
Judiopampánál teszünk egy rövid sétát a hatalmas kaktuszok között. Némelyik példány akkorára nőtt az évek során, hogy a fél csapat elfér a vetett árnyékában. Amire amúgy szükség is van, mert mostanra olyan kíméletlenül tűz a nap, hogy az ember egyszerűen menekül előle.
Ahol van egy kicsit laposabb rész, azonnal megtelepszenek a kaktuszok
Vannak tíz méter magas példányok is
A napi egyetlen busz, ami Velingából tart Cotahuasiba, átkel a Judiopampán
Korábban csak idáig vezetett az út, mostanra azonban megépült egész Quechualláig. Ettől függetlenül Wilsont inkább előreküldjük, mi pedig úgy döntünk, lesétáljuk az utolsó kilométereket. Már csak azért is, mert megérkeztünk a Cotahuasi legmélyebb pontjára, ahol egy több mint 3500 méter magas sziklafal tornyosul elénk. Az évezredek során ilyen mélyen vájta be magát a Rio Cotahuasi a Coropuna-vulkán oldalába.
Quechualla felé feltűnik egy inka teraszrendszer
Féltávnál feltűnik néhány terasz, amin ma már nem termesztenek semmit. Állítólag az inkák idejében börtön működött ezen a helyen, ahol a raboknak maguknak kellett megtermeszteniük a betevőjüket. Megértem, hogy itt hozták létre a büntetőtábort, mivel kevés elzártabb pontja van Perunak ennél a völgynél.
Két régész épp feltárást végez az erősen erodálódott teraszokon
Quechualla előtt futni kényszerülünk. Zolival elől haladok, amikor megindul néhány nagyobbacska szikla odafentről. Szerencsére mindenkit elkerül a kőzápor, így épségben futunk be Quechualla virágzó völgyébe.
Néhol sziklák elől kell meneküljünk
Wilson a főtéren vár minket. Intézett nekünk ebédet Rafael házánál, ahol 2013-ban már éjszakáztam Erivel. Jó fajta levessel, guayabalével és természetesen piscóval vendégelnek meg minket.
Quechualla határában megjelennek a szőlőlugasok
Rafael felesége homályosan ugyan, de emlékszik rám. Bár Quechualla nem ismeretlen az idegenforgalom előtt, az évi 100-150 látogató nem arról árulkodik, hogy a falut felszámolja majd a tömegturizmus. Miért is tenné? Ha sem az inkák, sem a spanyolok nem tudták felszámolni, majd néhány gringó tenné azt? Sokan nem tudják, de Quechuallát már a preinka időkben is lakták, így feltételezhető, hogy ez a falu Peru legrégebb óta folyamatosan lakott települése.
Quechualla Peru légregebb óta lakott települése
És hogy milyen az itt termelt bor? Édes. Mi, akik a fanyar ízekhez vagyunk szokva, ha borról van szó, csak köpködünk az aszújellegű Borgoñótól, pedig Peruban az a menő. Néhány eltévelyedett, nemzetközi piacról álmodó menő borászatot leszámítva az országban kizárólag édes vörösborokat állítanak elő, amiket a peruiak desszertként fogyasztanak. A csapat egybehangzó véleménye, hogy a quechuallai bor még süteménynek is édes volna.
Vendéglátónk kislánya nem rémül meg eg ycsapat magyartól
Teszünk egy rövid sétát a szőlőlugasokkal befuttatott árnyas utcákon, majd visszatérünk Cotahuasiba, ahol a Peruban megjelenő koronavírus miatt megbolondulnak az emberek. No, de ez már egy másik történet...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
