Ha még nem jártál Dariénben, nem jártál Panamában. Ez akár örök érvényű szólás is lehetne, mert Darién olyannyira meghatározó élmény, hogy nélküle egész Panama értelmezhetetlen. Piji Basal emberá falujában jártunk, ahol megismerkedtünk az őserdei körülményekkel, egy kicsit az élővilággal és az emberá vendégszeretettel. Ha Panamában jársz, ki ne hagyd Dariént!
Végre kezdődhet a Panama utazásunk izgalmasabbik része: Darién. Szép volt Isla Coiba, Boquetét is szeretem, Bocasra is szívesen visszajárok, de nekem mindig is Darién jelentette Panamát. Sokszor jártam erre, mégis minden alkalommal izgalommal tölt el, ha az esőerdők felé vesszük az irányt.
Már hónapokkal ezelőtt felvettem a kapcsolatot Isaackal, hogy szerezze be nekünk az engedélyeket a Senafronttól, valamint a nemzeti parktól, és csak remélem, hogy ezúttal nem a fiát küldi mellénk vezetőnek, mint 2020-ban, hanem velünk tart majd. Nem túl jó ómen, hogy az általa ajánlott buszsofőrt nem érem el telefonon, aki csak akkor hív vissza, amikor egyórás várakozás után megunom a dolgot, és leszervezem a fuvarunkat Sr. Pacificóval, akivel Panamaváros környékét jártuk be a napokban.
A Dariénbe vezető út menti szárazerdők fáin bőgőmajmok figyelik a forgalmat
A Dariénben élőkkel nem könnyű a kommunikáció, mivel alig pár éve jelent meg náluk a telefon és az internet, a várakozás pedig beivódott a génjeikbe, ezért semmi nem sürgős. Bár Isaackal könnyebb a kapcsolattartás, de amit mond, annak a felét sem szabad elhinni. Fenntartásokkal kezelek vele kapcsolatban mindent.
Bár Panama nem nagy ország, hosszában azért vannak távolságok. A Pánamerikai autóút végét képező Yaviza városkája 280 kilométerre található a fővárostól, a menetidő mégis nagyjából öt óra. Ez alatt sok izgalom nem éri az utazót, többnyire trópusi szárazerdőkön át vezet az út, aminek fái a száraz évszak közepéhez érve eldobálták leveleiket. Így legalább látunk néhány bőgőmajmot, amik miatt azért mégis érdemes megállni egy-egy percre.
Yaviza egy kereskedelmi és közlekedési központ szigorúan Darién viszonylatban
Yavizában nincs semmi látnivaló, igazi folyami kereskedelmi csomópont. Isaac persze sehol, késik. Nem baj, úgyis éhesek vagyunk, úgyhogy beülünk az egyik folyóparti kifőzdébe enni egy rettenetes zsírlevest csirkés rizzsel. A Senafront eközben folyton a nyakamra jár, hogy hol a lepecsételt utaslista, anélkül ugyanis nem léphetünk be Darién területére. Hiába mondom nekik, hogy az engedélyek Isaacnál vannak, nem értik a dolgot. Dariénbe csak úgy nem szoktak turisták utazni, akik jönnek, azoknak az útját általában a Panamavárosban székelő természetvédelmi szervezet, az ANAM intézi, persze horror pénzért.
A Rio Chucunaque partvidékét ma ranchek uralják
Végül beesik Isaac is, aki hárpiát volt megfigyelni Metetí mellett. Itt azonnal el is dől, hogy a különprogramként tervezett hárpialest kukázhatjuk, mivel az új fészek nem Piji Basal közelében, hanem a Metetí mögötti hegyekben van. A hárpiák néhány évente költöznek, ezért nehéz velük kalkulálni.
Halászat és banántermesztés a két legfontosabb mezőgazdasági munka a környéken
Csónakkal El Realba utazunk. A másfél órás út első felét a Chucunaque-folyón tesszük meg. Az itteni erdők jó részét mára leirtották, a homokos partokat általában szemét borítja. Sajnos a Yaviza környékén élő emberák és feketék máig a folyóba dobálják a hulladékot, amik fennakadnak a folyó fölé belógó ágakon és lerakódnak a homokos fövenyeken. Ennek eredményeképpen az állatok is odébbálltak. Néhány gémen és kormoránon kívül csak egy kajmánt látunk a parton sütkérezni.
Ezen a kajmánon kívül sok állatot nem látunk a másfél órás csónakázás során
El Realban betérünk a partmenti kocsmába inni egy sört, amíg Isaac leegyezteti a Senafronttal a következő két nap programját. Felmálházunk az értünk küldött terepjáróra, amivel félórás utazás veszi kezdetét Piji Basal emberá falujába. 2020-ban a Rancho Fríónak hívott biológiai állomáson töltöttük az éjszakákat, de olyan szinten lepukkant volt a vendégházuk, hogy úgy döntöttem, a jövőben inkább az őslakosoknál alszunk. És de jól döntöttem!
Piji Basal egy édenkert a Rancho Fríóhoz képest
Piji Basal jellemzően nem fogad turistákat, éppen ezért az egész falu izgatott az érkezésünk miatt. A törzsfőnök, Climero és segédje, Javier hihetetlenül kedvesek, feleségeik sürögnek-forognak a tűz körül. A rendelkezésünkre bocsátják a közösségi házukat, ahová mindenkinek betoltak egy ágyat szúnyoghálóval. A Rancho Fríóhoz képest ötcsillagos szállásunk van.
Az emberák alapvetően tiszták, odafigyelnek arra, hogy az udvar ki legyen seperve
De nem csak a közösségi tér, az egész falu is rendben van tartva. Ismervén az emberákat nem gondolom, hogy miattunk takarították ki a falut, de minden ház előtt össze van szedve a szemét.
Ezt a házat kaptuk meg szállásként
Vacsorára főtt pekarit szolgának fel rizzsel és banánnal. Nyilván nagy gasztronómiai élményt nem okoz, de azt is tudom, ez most csak miattunk van. Az indiánok ritkán esznek húst, a vadászatokat általában ünnepnapokhoz igazítják. És hát igen, ha turista érkezik a faluba, az ünnep.
Vacsorára főtt pekarit kapunk rizzsel és banánnal
Az éjszaka csodálatos nyugalomban zajlik. Este 8 órára az utolsó háznál is kihuny a tűz, az idő is hűlni kezd, így kipihenten ébredünk. Reggelire főtt rákot és sült halat kapunk platanóval. Tökéletes!
Ötcsillagos szállás Piji Basalban
A terv egy rövid, félnapos kirándulás a Cascada Dos Bocashoz, ami Climero elmondása szerint kétórás sétával érhető el. Amikor a terepviszonyokról kérdezem, akkor megnyugtat, hogy nem kell aggódni, nincs sár és bár van pár patakátkelés, mind abszolválható száraz lábbal. Mivel Piji Basal nem turistaközpont, így az indiánok sem tudnak gringó aggyal gondolkozni, ezért fenntartásokkal kezelem mind a távot, mind a terepviszonyokat, de természetesen megyünk. Isaac persze nem jön, ő inkább hazamenne El Realba a családjához. Intek neki a fejemmel, hogy menjen nyugodtan, megoldok mindent a faluval. Azt hiszem, az utolsó alkalom, hogy láttuk egymást.
Félnaposra tervezzük, egész naposra nyúlik a dzsungeltúránk
Nos, ami az indiánoknak két óra, az a fehér embernek alsó szinten három, olykor négy. A mostani csapat az olykor kategóriába tartozik. A patakokon persze nem lehet száraz lábbal átkelni, a mezítlábas, kavicsokon gyaloglásban pedig senki nincs a topon. A túra első fele egészen jól megy, de érződik Climerón, hogy ő sem sűrűn jár erre, így nincs igazán tisztában a távolságokkal. Az utolsó fél órában például konstans folyómederben kell gyalogoljunk, ami sokaknál kiveri a biztosítékot.
Az erdőben összefutunk egy yukkagyűjtő házaspárral
A négyórás menetelés nyereménye két apró vízesés. Semmi olyan, amit korábban ne láttunk volna életünkben, mégis hihetetlenül jó érzés a fürdőzés az árnyékukban. Másfél órán át áztatjuk magunkat a habokban, mielőtt visszaindulnánk.
Tapír lábnyom a földben
Sok állatot nem látunk a túránk során, de ez a guvat kimerevedett egy faágon
Egy bőgőmajom koponyája
A visszaút gyorsabban megy, mindenki lába hozzászokik a kavicsokhoz, és már az sem zavar minket, ha vizes lesz a zoknink. Három óra alatt abszolváljuk a távot, pedig egy helyen megállunk liánvizet inni. A bejucóban rejlő víznél nincs finomabb a Földön!
A folyóban túrázást nem marketingelték agyon az emberák
Az egyik apró vízesés a kettő közül
Jó, azért ez nem rossz, na!
Piji Basalban ismét megmártózunk a folyóban. Amíg hűsülünk a Rio Pirre vizében, egy embera asszonyság letéved a kezében egy döglött iguánával, amit el kezd megnyúzni. Valahol finom vacsora lesz.
A világ legfinomabb vize a bejucóban rejlik
Vacsorára befut Isaac. A falusiak nem nézik jó szemmel az érkezését, de azért megetetik. Climerón odalép hozzám, és azt mondja:
- Máskor ne hozd magaddal Isaacot. Nem jó ember, csak a pénz érdekli.
Teljesen igaza van a törzsfőnöknek. Másodszor futok lyukra a fickóval. Hogy azért megdolgozzon picit a pénzéért, megkérem, vigyen el minket éjszakai túrára. Eljön, de a séta során nem csinál mást, mint a telefonját nyomkodja. A végén már nem is nagyon beszélünk hozzá, keresgéljük magunk a pókokat, bogarakat. Látunk sok mindent, köztük két tarantulát és egy szép nagy skorpiót.
Az éjszakai túra Dariénben mindig izgalmas
Piji Basal imádnivaló település. Biztos vagyok benne, hogy a következő panamai túránkon itt éjszakázunk majd. Climero azt mondja, megpróbálja beszerezni nekünk a belépési engedélyeket, már csak azért is, hogy ne lássa többé Isaacot a faluja környékén.
Reggel búcsút intünk szállásadóinknak és megindulunk utazásunk utolsó állomása, Playa Muerto felé.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
