A turisták 99%-ának az első megállója Kolumbiában, ha Bogotából délnek indulnak, Villavieja és a Tatacoa-sivatag. Fogalmuk nincs, hogy menet közben mennyi látnivaló várja az embert a Cerro Quininitől San Bernardo múmiáin át a Salto La Chorreráig, és akkor Pradóról és La Victoria paleontológiai múzeumáról nem is beszéltem. Négy nap alatt járjuk végig azt a távot, amit mások éjszakai busszal szoktak teljesíteni, és nem győzzük közben ide-oda kapkodni a fejünket.
Mivel erről a vidékről nem először írok, ezért ezúttal képes blog formájában számolok be az élményekről.
Első kirándulásunkat a képen látható Cerro Quininire tesszük, ami a pancse indiánok szent hegye volt. A szikláról egészen fantasztikus kilátás nyílik a háttérben feltűnő Fusagasugá városára.
Zsolt életében először jár Kolumbiában. Erős kezdés a Cerro Quinini! A pancsék szent hegyéről itt írtam részletesebben.
Visszafelé megállunk egy röpke kétórás tejózásra az egyik útszéli ivóban. Nem nagyon van ennél jobb kocsmasport a világon.
Másnap San Bernardo apró falujában indítjuk a programot. Ez az a település, ahol a holttestek spontán mumifikálódnak és ezt meg is lovagolják a helyiek: halott őseiket szívesen mutogatják a turistáknak. Hosszabban ezen a linken írtam a múmiákról.
San Bernardo és Pandi között természetesen nem lehet kihagyni a Mirador La Chapát, ahonnan ez a kilátás nyílik a Rio Sumapaz völgyére.
Következő megállónk a La Chorrera-vízesés. No, nem a Choachí feletti, turisták által látogatott La Chorrera, hanem a Venecia határában alászakadó. Fantasztikus élmény újra látni ezt a zuhatagot.
Csoportkép a La Chorrera lábánál.
A következő napon Prado víztározója a cél. Ez a duzzasztott tó egészen zseniális panorámával várja az utazókat, akik sajnos valamilyen okból kifolyólag nem jönnek.
Pedig aki számít, annak itt van háza: állítólag Gachának és Escobarnak is volt itt villája. Nekem sem esne rosszul itt egy vityilló.
Prado környékén vízimadarakat is szép számban látunk.
Mivel errefelé kevés a turista, ezért az első számú bevételforrás a halászat.
Ez már nem a víztározó, hanem egy természetes tó mindössze pár méterre a Hidropradótól. Természetesen muszáj volt csobbanni benne egyet.
Ezért a látványért megérte erre kanyarodni.
A pradói éjszaka után megindulunk a Tatacoa-sivatag irányába. Egy hirtelen ötlettől vezérelve azonban nem a szokott úton közelítjük meg a sivatagot, hanem átkelve a Rio Magdalenán egy hatóságilag lezárt hídon keresztül La Victoria falu érintésével. A képen a Rio Magdalena látható.
Ez pedig már a poros koszfészek, La Victoria. Nincs itt a világon semmi, gondolná az ember, pedig nagyon is van. Pár éve egy paleontológiai múzeum nyílt az út mentén, ahová 20 000 peso a belépő, de abszolút megéri, mert ez Kolumbia egyik legjobb múzeuma.
Ennek oka a képen látható úriember, Rubén Vanegas, aki testvérével, Andrés Felipével közösen hozták létre a múzeumot. Gyerekkorukban sokat barangoltak a Tatacoa-sivatag környékén, és ezen kirándulásaik során rengeteg paleontológiai leletre bukkantak. Egy ideig csak otthon gyűjtögették a csontokat, aztán Andrés Felipe gondolt egyet és beiratkozott az egyetemre, Rubén pedig nekilátott múzeumot építeni. Végigvezet minket a gyűjteményén, ami egészen elképesztő.
Rengeteg őskrokodilt, órisálajhár és őscápa maradványt mutat nekünk, de nekem mind közül ez az óriástatu tetszik a legjobban. Mai napig ketten kezelik a múzeumot, minden rekonstrukciót is ők végeznek. Mára a La Victoriában található Tatacoa Múzeum rendelkezik Kolumbiában a legtöbb őslelettel.
A múzeumnak híre ment és egészen az Egyesült Államokig jutott. William Anders, a 2024-ben elhunyt amerikai űrhajós, aki az Apollo-8 legénységének tagja volt, haláláig remek kapcsolatot ápolt a Venagas-testvérekkel, akiket sok mindenben támogatott. Pár éve meteorit gyűjteményt adományozott a múzeumnak, aminek valószerűtlenségét meg is mutatta nekünk Rubén. Ez volt eddigi életem legintenzívebb múzeumi vezetése, ezért aki teheti, látogasson el La Victoriába, ha a Tatacoa-sivatag közelében jár...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
