A Yucatán-félsziget népszerű maja emlékei mögött rengeteg olyan kevésbé ismert romváros sorakozik, amik bőven tudnak annyit, mint azok, amiket tízezrek látogatnak évente. Hopelchén és Dzibalchén környékén öt ilyen romot is felkeresünk, némelyiknél egyszerűen leesik az állunk. De nem csak a régészeti parkok miatt érdemes erre kanyarodni, hanem a mennonita közösségek miatt is, akik meglepően nyitottak voltak felénk. Gyönyörű volt az elmúlt másfél nap.
Hopelchén eddigi utazásunk talán legizgalmasabb városkája. Bár jellemzően meszticek lakják, rengeteg fehér bőrű, szőke férfit látunk kantáros nadrágban, akiknek feleségei hosszú szoknyában és kendőben terelgetik gyerekeiket. Ők a mennoniták, akikkel már több alkalommal találkoztunk korábbi utazásaink során, utolsó alkalommal Guatemalában és Belize-ben. Mindig is csodálva tekintettem erre a német származású vallási közösségre, akik amennyire furcsák, olyannyira irigylésre méltó életvitelt folytatnak.
Ma a Hopelchén és Dzibalchén környéki maja emlékeket szeretnénk felfedezni, így biztosan keresztül fogunk utazni a mennoniták földjén. Azt remélem, sikerül valamilyen módon kontaktálni velük, bár ezt nehéz előre eltervezni, mert sok mennonita közösség rendkívül zárkózott, az európaiakkal pedig meglehetősen távolságtartók.
Korán útra kelünk, mert az első romváros, Xtampak, kicsit távol esik a Chiapas felé tervezett útvonalunktól. Először Santa Rosa mennonita közösségéig autózunk, majd onnan délnek kanyarodunk Yaxché Akal falu irányába. A faluig aránylag jó minőségű kőszórásos út vezet, de onnan a romok bejáratáig már alaposan kapaszkodni kell a kormányba. Az út mentén cirokföldek sorakoznak, Santa Rosa közössége ennek termesztéséből tartja fenn magát.
Meglepő módon látogató központ és egy pici múzeum várja az embert a semmi közepén. Belépőt is fizetni kell, ami tök oké, csak meglep, hogy ennyire a világvégén ki van építve az infrastruktúra.
Xtampak romvárosáról nem sokat hallani, pedig egészen fantasztikus hely
Xtampak neve nem cseng ismerősen még a maja kultúrát részletesebben ismerő laikusok körében sem, pedig nem valami apró, útszéli romocska, hanem egy nagy területen fekvő, aránylag jól feltárt maja városról van szó. Valószínűleg azért nincs senki rajtunk kívül a romoknál, mert az elérése nem könnyű, eléggé távol esik minden olyan lakott településtől, ahol minimálisan ki tudnák elégíteni a turisták igényeit.
Xtampak 44 szobás palotaépülete egészen impozáns látvány
Tíz perces kaptatóval érjük el a Palotát, amit gyönyörűen feltártak a régészek. A 44 szobából álló, háromszintes épület olyan, mintha Edzná ötlépcsős palotáját keresztezték volna Chicanná Kígyószájú házával. Egészen impozáns épület, ami vegyíti a Rio Bec stílust a Chenes stílussal. Az egyetlen gond vele csak az, hogy nem tudjuk a pontos korát, mivel egy 948-as dátumot jelölő sztélét leszámítva semmit nem találtak az archeológusok a környékén. Azt feltételezik, hogy Xtampak is a klasszikus kor végén, 650 és 900 között élte fénykorát, de hogy miért nincsenek királyi sztélék a helyszínen, arra egyelőre nem derült fény.
A Palota oldalában áll a 100%-ban Rio Bec stílusú Kígyószáj ház, ami szinte másolata az Hormigueróban feltárt hasonló jellegű épületnek, mellette pedig a Vörös ház tornácai láthatók, mely épületet az itt-ott foltokban feltűnő eredeti festés alapján neveztek el a kutatók. Érdekesség, hogy az épület Chenes stílusban épült.
A Rio Bec stílusban épült Kígyószáj háza Hormiguerót idézi
A szomszédos Vörös ház Chenes stílusú homlokzata
Zaránd a lépcsőket autópályának használja, őt még nem érinti meg annyira a múlt szele. Nem úgy Barangót, aki szívesen járja velem végig a romváros távolabb eső épületeit is. Régészetileg a legizgalmasabb feltárás a déli épületegyüttesnél zajlik, ugyanis itt nyolc darab olvasható sztélét is találtak, 646-tól 911-ig. A munkálatok most is zajlanak, pár év és lehet, Xtampak a Yucatán egyik leginkább feltérképezett romvárosává válik. Ehhez persze fel kéne tárni a központi Iker piramist is, ami a legmagasabb és legnagyobb tömegű épülete a városnak. Barangóval felmászunk ugyan a legalább 30 méter magas templom tetejére, de azt teljesen benőtte az erdő.
Barangó ismerkedik Xtampak egyik épületének Chenes stílusú homlokzatával
Innen keskeny erdei ösvényen sétálunk el a délkeleti épületegyütteshez, ami teljesen máskép néz ki, mint az eddigiek. Az alacsony lakóépület Puuc stílusjegyeket hordoz magán.
A délkeleti épületegyüttes Puuc stílusban épült, hogy teljes legyen a zűrzavar
Xtampak egy hatalmas mix, olyan, mintha a Yucatán-félsziget három nagy építészeti stílusát ráöntötték volna. Máshol is vannak foltokban eltérő stílusjegyeket hordozó épületek, de eddig sehol nem láttam azt, hogy egyetlen helyszínen megjelenjen egyszerre a Rio Bec, a Chenes és a Puuc.
A Palota hátsó homlokzata is Puuc stílusban épült, de az oldaltemplomok Rio Bec jegyeket hordoznak magukon
Ebédre visszatérünk Hopelchénbe, ahol ismét mennonitákkal együtt falatozgatunk. Elég nyitottak az irányunkba, de lehet, csak azt gondolják, mi is távolról ideszakadt sorstársaik vagyunk. Furcsálják, hogy spanyolul szólunk hozzájuk, de nem olyan elzárkózók, mint voltak pl. Belize-ben.
Gyerekeink nincsenek oda a tacosért, de a Hopelchénhez hasonló kisvárosokban nagyon nincs más étel
Amíg a gyerekeim Hopelchén játszóterén szaladgálnak néhány helyi gyerekkel, addig én kiautózom a város határában álló Tohcok romjaihoz, ami regisztráció mellett ingyenesen látogatható. Az 1980-as években feltárt épületegyüttes nem túl látványos, de van rajta pár szép stukkó, ami miatt érdemes volt ide kijönni. Tíz percnél nem tud többet a hely, de nem baj, mert mire visszaérek a városba, a családomnak lóg a nyelve a déli naptól.
Tohcokba csak akkor látogass el, ha van felesleges 20 perced, mert néhány Chac maszkon kívül sok mindent nem fogsz látni
Ma kifejezetten meleg van, így jól esik beülni a légkondis kocsiba, amivel megindulunk Vicente Guerrero irányába. Ennek a poros kisvárosnak a határában állnak Dzibilnocac romjai, de hogy azokat elérjük, keresztül kell autózzunk Nuevo Progreso mennonita telepén.
Alig negyed óra autózás után leint minket egy kantáros úr, bizonyos Franz, akinek lerobbant a traktorja. Fuvart szeretne vissza a házához, amit mi szívesen teljesítünk. Hihetetlenül nyitott, nagy dumás a fickó, egyáltalán nincs megilletődve attól, hogy nem mennoniták mellé ült be.
- Van közöttünk ilyen is, olyan is - kezdi tökéletes spanyolsággal - Az én családom nagyon nyitott, már traktorunk is van, de vannak, akik máig nem hajlandóak maguk mögött hagyni a szekeret és a lovat. A fiamnak például már autója is van, nem olyan, mint amikkel mi mászkálunk a közösségen belül, hanem egy Toyota Hilux. Persze vannak, akik ezt nem nézik jó szemmel, de haladni kell a korral, nem igaz?
Helyeslek, közben afelől érdeklődöm, hogy lehetne megtekinteni egy mennonita gazdaságot közelebbről.
- Gyertek el hozzám! - csattan fel Franz - A gyerekeitek élvezni fogják. Vannak lovaim, teheneim és van egy öreg hintóm. Ha akarnak, felülhetnek rá.
A mennoniták elítélik a sorozatgyártást, ezért olyan kocsikkal közlekednek, amiket ők maguk képesek megépíteni
Barangó és Zaránd fülig érő mosollyal bólogat a hátsó ülésen.
- Egy dologra figyeljetek oda Nuevo Progresóban! - figyelmeztet minket Franz - Németül meg ne szólaljatok! Azonnal levágják, hogy nem mennoniták vagytok, és sokan nem hajlandóak beszélni az anyaországunkból érkezőkkel Hitler óta.
Franz megmutatja nekünk a birtokát
Franz körbevezet minket a birtokán. A srácainkat felülteti a hintóra, majd megmutatja a másik traktorját is, amin persze nincsen gumi.
- A gumi ma már szintetikus dolog. Nem használjuk, nem engedi a közösség.
- Az én kocsimon is szintetikus gumi van - mutatok a bérelt kocsinkra.
- Az más! Ez most vészhelyzet volt - mosolyodik el Franz.
Gyerekeink mindenre felülnek Franz tanyáján
Megköszönjük, hogy beengedett minket a tanyájára, ő pedig azért mond köszönetet, mert hazahoztuk. Franz nagyon kellemes személyiség, eddig csak a guatemalai Santa Rositában találkoztunk hozzá hasonlóan nyitott mennonitákkal.
Még egy közös képet is engedett nekünk Franz
Bár megkért, hogy ne szólaljunk meg németül, kíváncsi vagyok, vajon tényleg lenézőek-e azzal, aki az ő nyelvükön közelít feléjük. Betérek az egyik kereskedésbe, ami persze nem csak szintetikus autógumikkal, hanem láncfűrészekkel és más barkácsgépekkel van teli, veszek pár üveg üdítőt és tört németséggel csak annyit mondok: "Ich möchte zahlen". És igen, ebben a pillanatban megfagy a levegő a boltban. A pultos szemlesütve, szigorúan spanyolul közli az árat, az "Auf wiedersehn" köszönésemre pedig nem jön válasz. Akkor hát nem mese az, hogy a mennoniták haragszanak Németországra Hitler miatt.
Ehhez hasonló traktorokkal járják a földeket
Nuevo Progreso és Vicente Guerrero között borzalmasan poros az út, szegény autónk szinte fehérré válik. A városka már nem mennonita, hanem szigorúan mesztic település. Nincs itt semmi, így csak átrobogunk rajta a romváros felé tartva.
Vicente Guerrero nem túl izgalmas település
Dzibilnocac nem nagy, Xtampak mellett teljesen eltörpül, de a központi fellegvár nagyon tetszetős. Bár ez a város is eredendően Chenes stílusban épült, a kettős piramis és a közte álló templomépület leginkább Xpujilra emlékeztet, ami tipikusan Rio Bec stílusú maja romváros.
Az épület előtt két sztélét is találtak, az egyiket 731-ből, a másikat 764-ből. Egyikhez sem tartozik uralkodói név, így a város történelme a múlt homályába vész, de érdemes a helyszínen kapirgálni, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 2013-as feltárás, mely során az amúgy már többször ásott templom alatt egy épen maradt patollit, vagyis maja társasjátékot találtak. A patolli egy egyszerű lépegetős játék, amit színesre festett babokkal játszottak, s amire gyakran fogadásokat kötöttek.
Dzibilnocac kicsi, de látványos romváros
A srácokkal mindkét piramist megmásszuk, majd megindulunk Dzibalchén felé, mert ha nem tétlenkedünk, még beleférhetnek Tebasqueño romjai is. Szerencsére a Vicente Guerrerót Dzibalchénnel összekötő út aszfaltozott, így a zárás előtt 20 perccel sikerül befutnunk a fentebb említett romvárosba. Belépőt itt sem szednek.
Az 1979-ben feltárt romváros - Dzibilnocachoz hasonlóan - nem nagy. Rekonstrukciója után nem sokkal, 1988-ban összeomlott, mert a Gilbert hurrikán szeme pont a romváros felett húzott el. 2009-ben kezdték ismételten felújítani, de a munkálatok máig tartanak. Sztéléket nem, de feliratokat találtak az épületeken belül, ami meglepő, mert a Chenes stílusú városokban nem volt divat a falra írni.
Tabasqueño nem nagy, de mélyeik épülete annál látványosabb
Tabasqueñót igen későn, a 7. században alapították, feltételezhetően a környék túlnépesedése okán. Központi épülete sokban hasonlít Dzibilnocacra, a templom oltárépülete Itzamnát, a teremtő istent és Chacot, az esőistent szimbolizálja.
Zaránd és a lógó orrú Chac
A legérdekesebb épület a központi templom mögötti piramis és az annak oldalában álló torony, amihez egy rámpa vezet. Ilyet sehol máshol nem építettek a Maja Birodalom területén. Funkciója nem ismert, talán napóraként használták, de ez csak találgatás.
A torony rámpával nem szokványos maja épület
A romokat húsz perc alatt körbejárjuk, azután szállást keresünk Dzibalchén falujában. Egy autós motelben kötünk ki, aminek meglepően tiszták a szobái, ráadásul nem drága, mindössze 700 pesót fizetünk egy éjszakáért. A falu főterén vacsorázunk ismét mennoniták között, mintha errefelé az összes tacosos csak miattuk tartana nyitva.
Dzibalchén főtere
Másnap megindulunk végre Palenque irányába, de mielőtt nekivágnánk a 350 kilométeres távnak, felkeressük a környék utolsó említésre méltó romvárosát, Hochobot. A romokhoz egy lépcsőn kell felsétálni, ami után az ember egy tágas térre érkezik, amit aránylag jól feltárt épületek ölelnek körbe. A leglátványosabb egyértelműen a 2-es épület, ami sokban hasonlít a xtampaki Kigyószáj házára; itt is megjelennek Itzamna és Chac szimbólumai.
Hochobnak is van Kígyószá háza, nem is akármilyen
Az 5-ös és 6-os épület együttese Dzibilnocacot idézi, bár annál jóval kisebb. Az épületek mögött van egy egészen mély chultún, vagyis maja kút, amiben mára persze egy csepp víz sincsen.
Természetesen Hochobban is meg kell másszunk minden piramist
Masszív régészeti élményben volt részünk az elmúlt másfél napban, de a maja körnek még nincs vége, mert Chiapas is tartogat még sok csodát.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
