Yucatán belseje felé vesszük az irányt. Valladolid városában szállásoljuk el magunkat, onnan látogatunk el Ek Balam meseszép romvárosához, ami azon kevés yucatáni romok közé tartozik, melynek ismerjük a múltját. Valladolid és környéke Cancúnnal és Playa del Carmennel szemben elnyeri a tetszésünket, még ha a Chichén Itzából érkező turistabuszok esténként penetráns emberáradatot bocsátanak a főtérre.
Playa del Carment magunk mögött hagyva megindulunk a Yucatán-félsziget belseje felé. A busz Tulum és Cobá érintésével nagyjából három óra alatt tudja le a távot. Ez idő alatt trópusi száraz- és esőerdők átmenetét képző nedveserdőkön át haladunk, amit csak itt-ott szakít meg egy-egy apró falu, tanyabokor. Barangó jól viseli a hosszú utat, Zarándnak azonban kicsit sok a buszon ülés, így az utolsó fél órában "zaklatott" a menet.
Valladolidban hőség fogad minket, ezért nem kínlódok sokat a szálláskereséssel; a terminállal szemben lévő Hotel Valladolidban veszünk ki egy háromágyas szobát 600 pesoért. A szoba nem túl szép, de a célnak megfelel.
Valladolid a három yucatáni gyarmati város egyike, de mérete eltörpül Mérida és Campeche mellett. Ennek az az oka, hogy a várost egyetlen céllal építették: a yucatec maják megtérítésére. Ez nem volt könnyű feladat, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a 16., a 18. és a 19. században is voltak felkelések, amik tömegmészárlásba torkolltak.
Valladolid belvárosa egészen tetszetős
A várost amúgy nem itt, hanem a mai Tizimín helyén alapították meg, de az ottani klíma és a rengeteg szúnyog két év elteltével megfutamodásra kényszerítette a spanyolokat. Végül a mai Valladolid alapkövét 1545-ben tették le, a ferences rendi Sienai Szent Bernardin kolostort néhány évre rá kezdték el építeni.
Valladolid katedrálisa
A klastrom 300 szerzetese három évszázadon át végzett igen kemény térítőmunkát, ami sokszor kiváltotta a yucatec maják nemtetszését. Ezek közül két olyan esemény volt, ami ezrek halálához vezetett: az 1705-ös és az 1847-es lázadás. Ez utóbbi már a modern Mexikó elleni őslakos zendülés volt, mely során a yucatecek szerették volna kikiáltani a függetlenségüket, de a mexikói seregeknek egy év csatározás után sikerült kiszorítaniuk az őslakosokat a városból.
A kolostor máig működik, de sokkal kulturáltabb keretek között. Igazi turistadesztináció vált belőle, főleg az esti hang- és fényjáték vonzza az embereket.
Mexikói specialitás: pozole
Valladolid másik látnivalója a Zací cenote, amit a pandémia alatt zártak be, és azóta nem is nyitották meg. No, az ok nem a lustaság, hanem a szennyvíz, ami beleszivárog a tóba, algásodást okozva. Nem baj, látunk mi még elég cenotét Mexikóban!
Valladolid legszebb épületeit a Calzada de los Frailes mentén lehet látni
A főtér mögötti rablósoron beülünk egy kései ebédre. Pozolét és molét rendelünk, amit meglepő módon mindkét gyermekem két pofára fal. Otthon fényevők, itt meg simán betolják még az enyhén csípös pörköltet is.
Ideje korán távozunk a helyről, mert megérkeznek a Chichén Itzából jövő turistabuszok, amiről százával csődülnek a gringók az evőbe. Alig egy óra leforgása alatt elképesztő mennyiségű ember lepi el a főteret, ha harminc busz nem parkol le a központban, egy sem. Most döntöm el, hogy a gyerekekkel nem megyünk Chichén Itzába, ez az őrület nem kell az aprónépnek.
A Sienai Szent Bernardino kolostor Valladolid emblematikus épülete
Este, mikor az utolsó busz is elhagyta Valladolidot, a főtéren táncosokat nézünk. Barangónak és Zarándnak annyira tetszik az előadás, hogy ők is ropni kezdik a téren ücsörgők legnagyobb megelégedésére. No, nem azért, mert errefelé annyira ritka lenne a szőke turista, inkább csak azért, mert nem szokása a helyi gyerekeknek a néptáncosokkal együtt táncolni.
Néptáncosok gyülekeznek a főtéren
Másnap a Valladolidtól 30 kilométerre fekvő Ek Balamot célozzuk meg. Elsőként Temozónba utazunk iránytaxival, ahol azonnal tudunk fogni egy másik kocsit, így kevesebb mint egy óra alatt a romok bejáratánál találjuk magunkat.
A belépő több mint 500 peso fejenként, ami azért fáj egy kicsit. 11 000 forint elég masszív jegyár egy amúgy nem igazán nagy maja romvárosért. Ha ilyen árakkal operálnak máshol is, lehet, kihagyunk pár tervezett desztinációt.
Ek Balam azon kevés yucatán-félszigeti romvárosok egyike, amiknek a történelméről van valami tudomásunk. Amíg Tikal, Copán vagy épp Quiriuguá múltja nyitott könyv előttünk, addig a yucatáni városok többsége néma, pedig jó részük sokkal később futott fel, mint a fentebb említett települések. Ennek az oka a toltékok 10. századi benyomulása, akik megdöntötték az éppen regnáló maja dinasztiákat, a sztéléket megsemmisítették, az írást pedig kivezették. Éppen ezért meglepetés, hogy az 1998-ban kezdődött ásatások során rátaláltak két olvasható sztélére. Az egyik a 770 és 802 között uralkodó Ukit Kan Lek Tokot, a másik Tz'ihb am Tuunt ábrázolja 841-ben.
Ek Balam legismertebb uralkodójának, Ukit Kan Lek Toknak a sztéléje
Ukit Kan Lek Tok emelte az Akropolisz gigantikus épületét, ami 127 méter hosszú és 30 méter magas. Mielőtt azonban felmásznánk Ek Balam legmagasabb templomára, át kell keljünk két városfalon, amit feltételezhetően a toltékok ellen emeltek a 900-as évek végén.
A falak mögött áll a városkapu, amin az átjárás csakis engedéllyel történhetett. A majákat szokás egységes civilizációnak gondolni, pedig ez messze nem volt így. Olyan, hogy Maja Birodalom, soha nem létezett, a városállamok folyamatosan harcban álltak egymással, s bár olykor kötöttek szövetségeket, már az időszámítás előtti időkben is sor került területszerző csatákra. Éppen ezért a városok között nem lehetett szabadon közlekedni, hiába voltak kiépítve a települések közötti sugárutak, más néven sacbék. Ha valaki mégis szeretett volna belépni egy maja város területére, annak sok esetben szakrális fürdőt kellett vennie és tisztító szertartáson átesnie. Ez a diplomáciai találkozók során is kötelező volt, ezért az Ek Balam-i kapuhoz hasonló átjárók igen fontos épületei voltak a városoknak.
Vica, Eri és Zaránd szakrális fürdő nélkül is átkelhettek a kapun
A kapu mögött áll az Ovális palota, aminek feltételezhetően csillagászati szerepet szántak. Barangó azonnal felrohan a tetejére; láthatóan élvezi a romvárosokat. Az Ovális palota tetejéről egyébként egészen jó kilátás nyílik a Las Gemelas névre hallgató ikertemplomokra.
Kilátás az Ovális palota tetejéről a Las Gemelas épületegyüttesre és az Akropoliszra
Ezek mögött található egy labdajátéktér, amit Tz'ihb am Tuun építtetett 841-ben.
A Las Gemelas épületegyüttes
Teszünk egy sétát a csak részben feltárt Apácák palotájához, aminek környékén rengeteg szép trópusi madarat látunk. A gyerekeket azonban nem a madarak, sokkal inkább a leguánok érdeklik, amik egész addig nyugalomban sütkéreznek a köveken, amíg Zaránd és Barangó be nem találják őket.
Ez a motmot csak egyike az Ek Balam környékén látható madaraknak
Miért nem foghatom meg a leguánokat?!
Megérkezünk az Akropolisz lábához. Ez az épület tényleg grandiózus, az egyik legnagyobb maja templom, amit valaha láttam. Két izgalmas pontja van, az egyik a 29-es számú szoba, aminek falán 96 hieroglifát találtak három sorban. A felirat Ukit Kan Lek Tok uralkodásáról áradozik, akit egyébként az épület negyedik teraszának templomában temettek el. Ez a templom egy jaguár kitátott szájára emlékeztet, amit szárnyas maja harcosok őriznek.
Az Akropolisz épülete
Az Akropolisz lépcsőjén található egy faragott kígyófej, aminek nyelvén ugyancsak hieroglifák láthatók. Ezek a fellegvár építéséről és Ukit Kan Lek Tok nagyságáról mesélnek. Igaz, ami igaz: ekkora épületegyüttest felépíteni a 8. században nem lehetett kis fegyvertény.
Ukit Kan Lek Tok sírhelyéül szolgált a jaguár szája
Ek Balamba a belépő nagyon drága, de azt mondom, megéri. A várost szépen ráncba szedték az elmúlt 25 évben, csak remélni tudom, hogy a többi maja romváros is hasonló élményt fog nyújtani nem csak nekem, a gyerekeimnek is.
A kígyófej a kinyújtott hieroglifa nyelvvel
Visszatérünk Temozónba, ahol beülünk a helyi piacra ebédelni. Tacost és tortát, mexikói szendvicset eszünk. Mielőtt újra iránytaxiba ülnénk, teszünk egy rövid sétát a városka főterén, aminek minden épületét vörösre festették. Ugyanazt a cinóbert használták, amit a maják is, és ami állítólag olyan higanyszennyezést okozott a cenoték vizében, ami hozzájárulhatott a klasszikus kori maja városok összeomlásában.
Kilátás az Akropolisz tetejéről
Valladolidban este ismét megnézzük a táncosokat, de előtte még Barangót és Zarándot kivisszük a Parque Candelaria játszóterére. Mióta gyerekekkel utazunk, óhatatlanul ráállt a szemünk a játszóterekre, amik többsége Latin-Amerikában egy fabatkát sem ér. A Parque Candelaria mászókái és csúszdái azonban zseniálisak. A kérdés az, lesznek-e ilyenek majd Guatemalában és Hondurasban is?
Temozón templomát is cinóberrel festették vörösre
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
