Guatemala után Cancúnba repülök, ahol hosszú hónapok után végre újra találkozhatom a családommal. A cél Chiapas, ahol több mint egy évtizede nem jártam. Arra persze nem voltam felkészülve, hogy a bankkártyámat egyetlen légitársaság sem fogadja el, így kénytelenek vagyunk autót bérelni és azzal nekiindulni a hegyvidéknek. Előtte azonban még ráhangolódunk egy kicsit Mexikóra Cancúnban és az Isla Mujeresen.
Cancúnba a családom érkezése előtt pár órával érkezem. Kell is az idő, mert a cancúni reptér az egyik legborzalmasabban szervezett légi kikötő a világon. A terminálok között nincs átjárás és a köztük lévő közlekedés sem megoldott. Érthető, mert Cancún nem átszálló reptér, ide mindenki csak megérkezik, senki nem kóborol a terminálok között. Kivéve engem, aki Guatemalából repülvén nem ugyanoda érkezem, mint ahová Eriék fognak. Taxis persze lenne, aki 30 dollárért eldobna egyik terminálról a másikra, de ennyit a belvárosi transzferért sem szívesen fizetek. Így hát sétálok, de az nem olyan egyszerű, mivel a terminálok hermetikusan el vannak egymástól zárva, így a reptért körülölelő gyorsforgalmi út mentén kell battyogjak egy órát, hogy az amúgy száz méteres távot abszolváljam.
Az Európa felől érkező gépeknek két kijárata van. Egy a családlátogatóknak, egy pedig a turistáknak. Azért van ez így kitalálva, hogy a rendszeresen Cancúnba utazóknak ne kelljen ugyanannyit fizetni a parkolásért, mint a dollárral kitömött nyaralóknak. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a két, amúgy szabadtéri várakozó átjárható lenne, de ez nincsen így. Két éve egyszer hiába vártam a csapatomat az egyik kijáratnál, ők a másikon mentek ki és egy kanossza volt egymás nyomára bukkanni. Most okosabb vagyok, azonnal a turistakijárathoz igyekszem, így nem kell a családom miatt biztonsági őrökkel bíbelődnöm.
Eri és a gyerekek is aludtak egyet a repülőn, így nem gond, hogy busszal utazunk be Cancúnba. A taxi errefelé mocsok drága, mindenki csak lehúzni akarja a turistát, úgyhogy az egyetlen vállalható transzfer az ADO félóránként közlekedő járata. A szállásunk nincs messze a termináltól, így onnan könnyedén besétálunk a medencés apartmanházunkhoz. Három napra foglaltam a Casa Lunában, éjszakánként 50 dollárért. Ez Cancúnban olcsónak számít. Nincs a szobával semmi gond, de a közösségi konyha lehetne tisztább.
Az első két napot Cancúnban töltjük egy kis lazítással
Eri azt kérte, indulás előtt hadd strandoljanak egy kicsit a tengerparton, ezért repjegyet Tuxtlába március 6-ra néztem. Az ám, csak hogy az elmúlt hetekben képtelen voltam azokat megvenni, mert egyik légitársaság sem fogadta el a bankkártyámat fizetésre. A tizedik próbálkozás után elengedem a dolgot és úgy döntök, autót bérlek. A következő három hetet Chiapas körbeutazására szerettük volna szánni, de Palenque ide alsó szinten két nap autózás, a bérelt kocsit pedig vissza is kell hozni, így gyorsan módosul a tervezett útirány.
Mivel a Yucatán-félszigetet két éve alaposan körbejártuk, próbáljuk Chiapast majd alternatív útvonalon megközelíteni, ami így több időt vesz majd igénybe, de nem bánjuk, mert az időnk legalább nem a féktelen aszfaltkoptatásra megy majd el. Mielőtt azonban nekiindulnánk, kicsit élvezzük a gyerekekkel a cancúni partvidéket.
A srácok nagyon élvezik, hogy végre megint tengerpartozhatnak egy kicsit
A várost soha nem szerettem és a tengerpartjával is úgy vagyok, hogy egynek jó, de Tulum mellett messze elbújhat. Aztán jött a pandémia és Tulumból Mexikó legnagyobb turisztikai torzója lett, ahová csak akkor vagyok hajlandó visszatérni, ha kényszerítenek. Mióta láttam, hová tűnt Tulum varázsa, Cancúnt egész megkedveltem.
Az ötcsillagos szállodák árnyékában, a Playa Caracolon töltünk egy teljes napot, Barangó és Zaránd legnagyobb megelégedésére. Fürdőzés, homokvárépítés, strandon szaladgálás a program. Ebédre pizzát eszünk, vacsorára tacos és torta a menü a Parque de las Palapas rablósorán.
Sirályok sütkéreznek az egyik szétszakadt móló cölöpein
Másnap úgy döntünk, átkompozunk Isla Mujeresre. 20 éve voltam először Mexikóban, azóta vagy fél tucatszor jártam a Yucatán-félszigeten, a népszerű turistaszigetet azonban ezidáig nem kerestem fel. Tudom, hogy semmi extrát nem várhatok tőle, de kíváncsi vagyok, miért mennek turisták tízezrei ide ahelyett, hogy Cancúnt, Playa del Carment vagy Tulumot választanák.
A komp nem olcsó. Négyünkre 115 dollárt fizetek az oda-vissza útra, ami nem kicsit fájdalmas. Az út ráadásul nem hosszú, alig 20 perc alatt átérünk a partoktól öt kilométerre fekvő szigetre.
A Playa Centrónál vanank jobb strandok Cancún környékén
Azonnal a sziget legnagyobb strandjára, a Playa Centróra igyekszünk. Korán van, nincsenek sokan, tehát akár jó is lehetne, mégsem az, mert a parttól pár méterre már hínárszőnyeg borítja a tengerfeneket. A szomszédos Playa El Coral már jobb strand, de itt meg hatalmas a tömeg; a kihelyezett napozóágyaktól lépni is alig lehet. Isla Mujeres sétálóutcája sem valami káprázatos. A srácaim rádumálnak egy drága, de ehetetlen fagyira. 1800 forint egy gombóc színezett és habosított valami, amit nem is neveznék fagyinak.
A Playa El Coral jó strand, csak kicsit zsúfolt
A legjobban a Playa Media Luna mögötti sziklák között érezzük magunkat. Zaránd és Barangó két órát eltölt azzal, hogy ide-oda mászkálnak a sziklák között rákokat kergetve, mélyedésekben megült meleg vizes pocsolyákban pacsálva. A sziget déli részére nem nézünk el, mert az az érzésünk van, hogy ez nem lesz jobb. Isla Mujeres létjogosultsága Cancúnnal szemben nehezen értelmezhető. A strandok a Zona Hotelerán sokkal jobbak, éttermek terén is bőségesebb a felhozatal Cancúnban és valamivel olcsóbb is. Először, de valószínűleg utoljára jártam Isla Mujeresen.
Isla Mujeres belvárosa sem a legvarázslatosabb pontja Mexikónak
Holnap végre hozzájutunk a kocsihoz és megindulhatunk Chiapas felé. Három hét együtt a családdal. Ránk fér!
A Playa Media Luna marad a legkedvesebb emlék Isla Mujeresről
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
