A cím alapján azt gondolhatnád, hogy a Cocora-völgyről lesz szó, pedig dehogy. A Cocora szép ugyan, de messze nem a legszebb völgy a környéken, és ha az ember viaszpálmákra vágyik, akkor jobban teszi, ha Salento helyett Toche felé kanyarodik. Az apró tanyabokor körül felkerestünk egy érdekes parazitavulkánt, pancsoltunk senki által nem ismert termálfürdőben, majd leesett az állunk a Quebrada de Dantas viaszpálmaligeteinél. Salento és a Cocora-völgy a pandémia miatt csalódás.
Hétvége lévén Villa Restrepo dugig van emberrel. Elkerülvén a nyomorgást egy városi buszon, a tegnapi terepjárót rendelem értünk, vigyen ki minket az ibaguéi pályaudvarra.
Lépésben tudunk csak haladni, mert az úton mindenhol biciklisek cikáznak. Néha az az érzésem, hogy a kerékpározás ünnepe nem a Tour de France, hanem a kolumbiai hétvége.
Ibaguéból Cajamarcába utazunk, ahol terepjárót kell szerezzek Tochéba. Ez alapértelmezetten nem lenne megoldhatatlan feladat, de a szombat piacnap, és a camperók ilyenkor mind foglaltak. Nagyjából fél órámba telik, mire sikerül leakasztanom egy szabad furgont, ami hajlandó minket felvinni az apró tanyabokorra, majd délután a Machín-vulkánhoz.
Cajamarca látképe a tochei útról
Az út továbbra sincs leaszfaltozva, de sokkal jobb állapotú, mint volt 2017-ben. Akkor a 23 kilométeres utat majdnem két és fél óra alatt tudtuk le, most ehhez kevesebb mint másfél óra is elég. A kilátás a Rio Coello völgyére ezúttal is mesés, bár a Machín végig ködbe burkolódzik.
A Rio Coello völgye háttérben a felhőbe burkolódzó Machín-vulkánnal
Toche nagyon apró hely, alig tíz ház alkotja. Ebből az egyik a Posada Toche, egy menedékház, amire négy éve Erivel véletlenül bukkantunk. Bár nehéz volt őket elérni, mert Tochéban nem igazán van térerő, végül sikerült ágyakat foglalnom az istállószagú közösségi hálóteremben. Egy éjszakára jó lesz!
Toche egy apró tanyabokor
Lecuccolunk, majd irány a Machín-vulkán, amit továbbra is eltakar a felhő. Fél óra autókázás után térünk le egy frissen nyitott földútra, aminek a végében egy apró bódé áll. Előtte a padokon egy seregnyi ember ücsörög, akiknek az arcára kiül a döbbenet, amikor a terepjáró hátuljából egy halom gringó száll ki. Errefelé még nem pandémiás időszakban sem sűrűn látnak külföldi turistát, nem hogy manapság.
Terepjárónk és a tochei szállásunk
A bódéból előlép egy fiatal asszony, aki azonnal afelől érdeklődik, hogy a vulkánra szeretnénk-e felmenni, vagy a kilátóba. Bevallom, nem tudtam, hogy nyitottak ösvényt a vulkán tetejére, és időnk sem lenne a mofetták felkeresésére, így maradunk a kilátónál. Az asszony nyomban int a négyéves fiának, hogy kapja össze magát és vigye fel a gringókat a kilátóponthoz. A szurtos képű kölök azonnal pattan, és máris rohan be az erdőbe. Olyan sebességgel szedi a lábait hegynek felfelé, hogy képtelenek vagyunk tartani vele a tempót. Szerencsére a kilátó nincs messze, így nem szégyenülünk meg nagyon.
Helyi vezetőnk mindössze négy éves
A Machín-vulkán nem kimondottan látványos, viszont földtörténetileg annál izgalmasabb. A vulkáni fattyú kúp egy parazitavulkán része, amiben még nincs semmi meglepő, azonban a Machín magasabbra nőtt, mint maga a kaldera széle, ami ritka jelenség az ilyesfajta természeti képződményeknél. Ráadásul a kaldera teljesen lefolyástalan, így a fattyú kúpot láp veszi körbe. Lövünk pár fotót, majd ifjú vezetőnkkel visszatérünk a bódéhoz.
A Machín-vulkán fattyú kúpja és az azt körülölelő láp
Azt terveztem, hogy a vulkánt megkerülve gyalogosan megyünk át az alig pár hónapja nyílt La Florida termálfürdőhöz, de a kaldera alja annyira sáros, hogy a helyiek elmondása szerint reménytelen próbálkozás volna átkelni rajta. Szerencsére a kocsit nem küldtem vissza Tochéba, így nem kell lemondanunk a fürdőzésről.
A Machín termálfürdőit nehéz lenne Zalakaroshoz hasonlítani
A Machín oldalában számtalan hőforrás található. Néhány ranchero a saját szórakozására medencét építtetett a forrásokhoz, de ezek a medencék inkább csak a környék lakóit vonzák, a turistákat nem. Kivéve a La Florida, ami - kihasználva a pandémiás lezárást - felújította a fürdőjét, így az egészen vállalhatóvá vált. Persze a La Florida sem egy Zalakaros, már csak azért sem, mert az eléréséhez fél órán át kell a völgy felé sétálni, a dolog végeztével pedig vissza is kell ám mászni.
A La Florida termálfürdőhöz bizony sétálni kell
A medence nem nagy, rajtunk kívül csak egy család és egy baráti társaság lubickol benne, de az sem szokványos, hogy a medence partján tyúkok szaladgálnak, a dísznövényeket pedig malacok túrják fel, míg mi sörözgetünk a 38 fokos vízben ücsörögve. Akárhogy is, a La Florida termálfürdő zseniális hely, csak nem kell tőle sokat várni.
Valószínűleg az első magyarok, akik megmártóztak a La Florida medencéiben
Naplementére érünk vissza Tochéba, ahol rengeteg az ember. Hétvége lévén a környező tanyákról mindenki belovagol a faluba, ahol meghallgatják a misét, majd a három kocsma között ingázva alaposan felöntenek a garatra. Elképesztő, hogy egy tíz házból álló tanyabokron nagyobb az élet, mint a Gozsdu-udvarban egy átlagos nyári hétvégén. Mi is a szállóval szemben álló kocsmában múlatjuk az időt a helyiek igen nagy meglepetésére. Az este csúcspontja az, amikor az egyik illuminált ranchero el akarja nekünk adni a lovát, csak hogy tudjon sört venni.
Rancherók érkeznek a tanyákról a hétvégi mulatságba
Az éjszaka nem egyszerű. Mivel a menedékház hálótermeit egy istállóból alakították ki, elég masszív húgyszag terjeng a falai között. Pár üveg Ron Caldas kell ahhoz, hogy álomra tudjuk hajtani a fejünket.
Másnap reggel jön értünk a tegnapi sofőrünk, hogy egy semmilyen térképen sem jelölt hegyi úton elvigyen minket Salentóba. Mikor Erivel 2017-ben erre jártam, akkor tettünk egy rövid kirándulást a Quebrada de Dantas völgyébe és láttuk, mennyire csodálatos a táj a Nevado Tolima lábánál. Akkor döntöttem el, hogyha egyszer visszatérek Tochébe egy Mirador-csapattal, végig utaztatom őket ezen az úton.
Ezért a tájért érdemes letérni a kitaposott útról
De jó döntés volt! A Tochét Salentóval összekötő földút az egyik leglátványosabb útszakasz Közép-Kolumbiában, ahol a viaszpálmák nem csak ligeteket alkotnak, mint a Cocora-völgyben, hanem egész erdőket képeznek. Leginkább a Cajamarcától délre fekvő Valle Potosíra emlékeztet a környék, de a viaszpálmák számát tekintve messze ez a völgy viszi a prímet. A háromórásra tervezett utazás majd ötórásra nyúlik, annyiszor állítjuk meg a terepjárót fotózni.
A Tochét Salentóval összekötő út a legjobb választás, ha az ember viaszpálmákat akar látni
Az út egészen 3400 méterig tekereg fel, majd megkezdjük az ereszkedést Salento irányába. A vonulat ezen oldala már messze nem olyan látványos, mint volt Tochétól idáig, mivel a viaszpálmákat fenyvesek váltják fel. Az ördög se tudja, ki gondolta azt, hogy a köderdők helyére jó ötlet fenyőket ültetni.
Villa de Leyva mellett Salento az egyetlen (és egyben utolsó) olyan állomása a túránknak, ahol alapértelmezetten megfordulnak külföldi turisták. Alapértelmezetten. Csakhogy a pandémia itt is megtette a hatását, így az itt töltött két napban mindössze egy háromfős spanyol lánycsapatba, egy francia utazóba és két izraelibe futunk bele.
Salento most is szép, csak a pandémia miatt teljesen kihalt
Salentót egy nyüzsgő turistaközpontnak ismertem meg, mára ebből nem sok maradt. Sok étterem bezárt, a klubok és bárok a kijárási tilalom miatt este 8-ra becsuknak. Ez az egyetlen hely egész utazásunk során, ahol a rendőrök ránk szólnak, hogy vegyük fel a maszkot. Aki most látja Salentót, az azt képzelheti, egy nyugodt kisváros színes házakkal, pedig nem az. Lehet, hogy a helyiek fellélegeznek egy kicsit a tömegturizmus szorításából, de aki itt üzletet visz, az több mint egy éve kínlódik.
Salento éjszakai élete a múlté
Délután ellátogatunk egy kávéfarmra. Mivel nem kávézom, nem igazán hoz lázba sem a cserje termesztése, sem a pörkölés metódusai, de a csapatban vannak masszív koffeinfüggők, akik kifejezetten élvezik az egyórás vezetett túrát. A bemutató végén a csapat kap egy kis kóstolót, de én a helyiek megrökönyödésére inkább rendelek egy kólát.
A csapat élvezi a kávészüretet
Az utazásunkat a Cocora-völgy felkeresésével zárjuk le. Ahogy Salentóban, úgy itt is alig van turista, az egész napos gyaloglás során ha féltucat emberrel találkozunk. Ez speciel nem lenne baj, mert természetet járni kevés ember mellett igazán jó, de sajnos az időjárás nem túl kegyes hozzánk. Eddig megúsztuk a komoly esőket (csak a Golondrinas-vízesésnél kapott el minket egy zápor), de felérvén az Acaime tanyához ömleni kezd. Kolibriket látunk ugyan az etetők körül, de az örökös vendég ormányos medve, valamint a zöld szajkók nem mutatják magukat.
A Cocora-völgy most is szép, de a viaszpálmákat már esőben érjük el
A pandémiának hála a Montana tanya bezárta kapuit, a nagy lezárások idején történő fejlesztéseknek hozományaként pedig a viaszpálmák völgyét sikerült túlépíteni. Nem tudom miért érezték úgy, hogy kávézót kell nyitni a pálmák árnyékában, és hogy makett terepjárókkal kell kidíszíteni a völgyet, de ettől a Cocora csak veszített a vonzerejéből. De lehet ám, hogy csak a csúnya esős idő mondatja velem mindezt, és a Cocora szűz szemmel szép.
Csak azért hagy alább az eső egy percig, hogy tudjunk készíteni egy képet a viaszpálmákról
Bár jó lenne hatalmas bulival zárni a háromhetes pandémiás utazásunkat, erre a lezárások miatt sajnos nem kerülhet sor. Ehelyett veszünk egy 21 éves Caldast, amit elnyalogatunk az egyik pisztrángosnál.
Holnap hazarepül a csapat, nekem pedig még van pár napom a környéken és Bogotában. Rossz hír, hogy a koronavírus harmadik hullámára tekintettel ismét bezárásokkal fenyeget a kolumbiai kormány, ráadásul a turizmus beomlásának eredményeképp megszorító csomagot is belebegtetett. Az esti híradások arról szólnak, hogy holnaptól tüntetések kezdődnek Kolumbia nagyvárosaiban...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
